Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-14 / 37. szám

— A magas vízállás minden felé aggodalommal I tölti el a partok közelében lakókat, mig azonban egyik másik községet vagy a magas fekvése, vagy erős gátok oltalmaztak, addig szegény Agárdiak folyton ki vannak téve a vizár veszélyének. Mint ér­tesülünk a veszély pedig már fenyegeti őket, mert a megáradt viz e hó 13-án reggel átlépte korlátáit s elöntötte a kerteket s az alantabb fekvő területe­ket és házakat. Remélhetőleg azonban nem lesz na­gyobb veszély, mert minden felől apadást jeleznek s így a Balaton vizének leeresztése sem fogja Agárd- nál a veszedelmet fokozni. * A szegzárdi iparos ifjak önmüvelödési egylete | által rendezendő szüreti mulatságra nagyban folynak az előkészületek. Érdeklődéssel nézünk e mulatság elé, melyen a pásztordalt vegyes énekkar fogja elő- adni Konta Sándor karmester vezetése alatt. — Adony-szabolcs-paksi helyi érdekű vasút. A paksi kerület országgyűlési képviselője, Szeniezei Ödön a napokban, Dunaföldvárott járt, hogy a bu- dapest-pócsi vonal adony-szabolcsi állomásától kiága­zóing Pentele, Földvár, Bölcske és Madocsa községek érintésévol Paksig vezető helyi érdekű vasútvonalra, mint az előmunkálati engedély tulajdonosa, a kellő alapot ős tőkét előteremtse s tervének kivitelére az érdekelt községek támogatását biztosítsa. A tervvel a dunaföldvári képviselő-testület is foglalkozott utóbbi ülésén, hol dr. Ragályi Lajos azt indítványozta, hogy a város a vonal kiépítésének lehetővé tételére 35%- | nyi törzsrészvényeket vegyen át. A képviselő testü­let azonban, egyrészt tekintettel a város egyéb terhes kötelezettségeire, másrészt tekintetbe véve azt, hogy a közvetlen szomszédságban ugyanoly irányban két vasút vezet, az indítvány fölött napirendre tőrt. — A képviselő testület tegnap tartott ülésén a szüret idejét e hó 22-re állapította meg. E szerint hótiőhöz egy hétre Szeg/árdon az általános fekete szüret megkezdődik.- A tolnai önkéntes tűzoltó-egyesület 1890. évi szeptember 21. délután 3 órakor a „Fehőrlóhoz“ czimzett szálloda helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre az egyesület tagjai Kelecsényi Rezső egyesületi titkár ur által tisztelettel meghivatnak. Társorozat: 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. A múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. Pa­rancsnoksági jelentés. 4. Pénztárnok jelentése. 5. Szertárnok jelentése. 6. Egyesületi orvos jelentése. 7. Elnök választás. 8 Indítványok. — Az ipariskolai oktatások folyó hó 14-én dél­után 2 órakor kezdődnek. Figyelmeztetjük e helyen is az iparosokat, hogy tanonczaikat mulhatlanul be­írassák, mert ellenkező esetben bírságot fizetnek. Az előadások ezután az eddigitől eltérőleg csütörtökön délután 1—5, és vasárnap délután 2—5 óráig fog­nak tartatni. — - A Duna vízállása. Dun a-F öld vám ál ijesztő mérveket öltött a napokban, A hetvenes évek óta nem volt még a Duna állása oly magas. Tegnap vett értesülésünk szerint azonban az áradás csökkent 8 valószínűleg pár nap múlva a régi medrébe tér a most még fenyető Duna. — A szegzárdi általános ipartestület kebelében alakult békéltető-bizottság alapszabályai a belügymi­nisztériumtól pótlás, illetőleg módosítás végett vissza­érkeztek. Szükségesnek tartottuk e hirt ismételten hozni, mert tévedésből múlt számunkban az ipartes­tület alapszabályairól volt szó. — Tűz. Folyó hó 12-én éjjel Bődőben ismeret­len tettesek egy újonnan épült présházat felgyújtottak. — Ml. kir. pécsi 8. honv. huszár-ezred megke­resett bennünket a következő hirdetmény közzété­tele végett: Ezennel közhírré tétetik, miszerint a a m. k. pécsi 8. honv. huszár-ezred pótlovazó bizott­sága által az alább nevezett helyeken ős időben 1 ó- vásárlás fog tartatni, és pedig: szeptember 30-án Nemes-Viden, október 1-én Keszthelyen, 3-án Pak­son, 5-őn Német-Bolyon, 6-áu Pécsett, 8-án Simon- tornyán, 9-én Pinczehelyen, 10-én Dombóváron, 11-óu dombóvári környékben a tenyésztőknél, 12-én Kapos­várott, 13-án Szigetváron. — Miért is felhivatnak az érdekelt magán tenyésztők, kiknek 4—8 éves korú 158—166 cmt. magas alkalmas lovaik vannak, | azokat a kitűzött napra elővezessók. Vételár 150—250 I írtig esetleg magasabb áron is megvásároltatnak. — A belvárosi templom nagy harangja megre­pedt s tökéletesen felmondta a szogálatot. Mint halljuk a r. k. hitközség valamennyi harangnak újra öntését fogja elhatározni s e czélra 4000 irtot fog megszavazni. — A szüreti mulatság rendezősége lapunk utján kéri fel azokat, kik tévedésből meghívót nem kap­tak és arra igény tartanak, hogy Fránek János urnái jelentkezzenek. I — „Interviewern a bolgár fejedelemmel“ czimü tározónkat, melyet Lévai Dezső tollából múlt heti számunkban hoztuk, lapunkkal egyidőben a jelesen szerkesztett „Pesti Hírlap“ is közölte. — A lóverseny-sport iránt szinte rohamosan nő az érdeklődés országszerte. A budapesti lóver­senyek alatt tízezrek totalizáluak a fővárosiak és a Budapestre utazottak közül. Minthogy a totalizálás- nál nem a szerencse, hanem a beavatottság és a szakértelem döntenek, valóban igen hátrányos volt a vidéki lóversenysport-kedvelőkre nézve, hogy nem nyílt alkalmok a budapesti lóversenyeken szerzett tapasztalataikat a sopronyi ős a bécsi lóversenyeken, amelyek futamaiban ugyanazon versenylovak indul­nak, előnyükre gyümölcsöztetek Az ok főleg abban rejlett, hogy nem szerezhettek magoknak idejeko- r á n versenysorrendet (programmot). E nagy hiányon segít a „Sport“, ezen, jólszerkesztett, nyolczőves szak- hirlap szerkesztősége (Budapest, VI., Andrássy-ut 28-ik szám); mert lapunk előfizetőinek kívánságára (levelezőlapon, esetleg táviratilag) póstafordultával ős díjtalanul küld nekik versenysorrendet. Szíves­ségből közvetíti azok totalizatortéteit mind a sop­ronyi és a bécsi mind a budapesti lóversenyeken, még halmozott (oonbinált) totalizátor-téteket is, úgy nyerőre, mind helyre. KÖRE________ Nyilvános köszönet. Báttaszék nagyközség mindazon tisztelt polgárai, kik felejthetlen Málvin leányom elhalálozása alkalmá­ból szives részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, fogadják őszinte köszönetünket. Fischer Dávid és neje. NYILTTÉ R.*) _____ Ny ilatkozat. A tolnai köregylet alól Írott volt választmányi I tagjai a „Szegzárd Vidékéinek folyó hó 11-én megje­lent 43-ik számában közölt czikk és Tolnáról irt le­vélből értesülvén arról, hogy nevezett egyesületnek e hó 7-én tartott rendkívüli közgyűlése a korábbi választmány intézkedéseit megsemmisítette azért, mert állítólag azok a választmány hatáskörét átlép­ték, — ezennel kijelentjük, hogy ez egyesületnek tovább már csak azért sem lehetünk tágjai, mert a közgyűlés intézkedése bennünket méltatlanul sújt és leglelkiismeretesebb eljárásunkat pelengérre állítja. E végett tagsági jogainkról való lemondásunkat az alapszabályoknak megfelelőleg bejelentjük. Kelt Tolnán, 1890. szeptember hó 12. Pécsy József, Gömbös László, Tenzlinger Lajos, Eisenbart Gyula. A tolnai köregylet. Tolnán a „Köregylet“-ben nagy változás tör­tént. A tagok a volt tisztikar és választmány műkö­désével már régebben nem voltak megelégedve. A ' választmány egymás közt sem birt megférni s csak nem rég ellenséges nyilatkozatok jelentek meg a nyilvánosság terén, melyek bőven kitárták a „kör- egylet“ beteges belóletét. Nfógül az egylet közgyűlése elé került az ügy. A rendkívüli közgyűlés szeptember hó 7-őn megvizsgálta az ügyet s arra a tapasztalatra jutott, hogy a választmány néhány tagja az egylet belügyeit az alapszabályok figyelembe vétele nélkül önkónyüleg vezette, hatáskörét túllépte, sőt egyik tagja ellen jogtalan és igazságtalan alapon oly jegy­zőkönyvet vett fel, mely a „Köregylet“ szégyenére vált. A közgyűlés e miatt uj tisztikart és választ­mányt választott és a volt választmány jegyzőkönyvi határozatait, mint jogtalan, igazságtalan és hatáskö­rét túllépő intézkedést, megsemmisítette, hatályon kí­vül helyezte. Végül pedig An der le József s.-lel- készt, választmányi tagot, ki az összes kellemetlen­ségek ős a viszály vezetője volt, ki sórtőleg nyilat­kozott egyes tagokról jog és ok nélkül, ki magát a közgyűlést sértegette: a tolnai „Köregylet“ egyhangú határozattal tagjainak sorából kizárta. Igazmondó. Nyilatkozat. A „Tolnamegyei Közlöny“ múlt számában a hí­rek rovatában megjelent egy közlemény, melynek be­küldője szándékos rosszakarattal s tendencziozus ma- licziával támad meg engem, mikor rólam oly ténye­ket állít, melyek becsületemet érintik s melyek va­lódiságának megállapítása a bíróság hatásköréhez tar­*) E rovat alatt közlőitekért felelősséget nem válal a szert. I BÖL. • • .. / tozik. Nincs szándékomban a birói eljárásnak eléje vágni, nyugodt lelkiismerettel nézek annak eléje s ezúttal csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy a közlemény Írója ellen — a büntető bíróság oltalmát kérem ki és ellene a sajtó utján elkövetett rágal­mazás miatt a bűnvádi eljárást megindítom. Szegzárd, 1890. szeptember 12. Piperkovics Milos. Nyilatkozat. Alulírott a „Sz. V.“ 43. számában megjelent tol­nai levőiben foglaltakra kijelentem, hogy a folyó évi augusztus 10-én tartott tolnai köregyleti közgyűlésen tapasztaltak után az egyleti tagságról és összes tiszt­ségeimről való lemondásomat folyó évi augusztus 23-án kelt levelemben indokoltan bejelentettem, s igy a nevezett köregyletnek folyó hó 7-én tartott köz­gyűlésén hozott engem kizáró határozat csak egye­sek személyes boszuja által előidézett ok nélküli ki­csinyítés, mely azonban rám nézve csak megtisztel­tetés lehet. Kelt Tolnán, 1890. szeptember 12. Änderte József. Tolna, 1890. szept. 9. Tisztelt Szerkesztő ur! Engedje meg, hogy még egyszer és utoljára a tolnai köregylettel foglalkozzunk, és az ügy iránt ér­deklődőket, úgy a müveit vidéki közönséget is érte­sítsük azon küzdelmekről, melyeket az egylet meg­támadott tisztessége és becsületének védelmében ki­fejtettünk. Ez nemcsak azért vállt kötelességünkké, mivel az egylet kebelében rejtező „Influenza“ párt nemes indoku küzdelmünket félremagyarázta s ezen értelemben adván elő az ügyet, hamis elveinek még azok közül is megnyert némelyeket, kiktől értelmi­ségük és társadalmi állásukból kifolyólag joggal el­várható volt, hogy nem egyoldalú informácziók alap­ján fognak vélekedni; hanem főleg azért, mert eljá­rásunk páratlan megítélését a szenvedélytől elvakult s az „Influenza“ párttól elámított kétrendbeli köz­gyűléstől hiába vártuk s igy előállt a szükségesség, hogy a művelten gondolkodó közönségre hivatkozzunk. A tolnai köregylet választmánya az óv kezde­tétől fogva a „Szekszárd Vidékéiben megjelent s az egylet minden egyes tagját sórtőleg meghurczoló, többször meggyalázó „Influenza“ czikkek ellen az egyletnek tartozó odaadás és hűséggel harczolt, az egyletnek elnöke és tagjaiban minden ok nélkül megtámadott tekintélyét az alapszabályok által fel­ruházott jogával és a sértett önérzet erejével védte. A szerkesztő az „influenza“ Íróját nem fedte fel, csak annyit tudatott, hogy az egylet kebelében töb­ben vannak, sőt a választmányban is kettő van. Ek­kor hozta a választmány azon határozatot, hogy az „influenza“ Írója iránt az egylet megvetését nyilvá­nítja ős tekintse magát az egyletből kizártnak. Geiger Gyula szerkesztő pedig oda nyilatkozott, ha e hatá­rozat a lapban megjelen, szétrobbantja a köregyletet. A határozat megjelent s utánna rögtön Geiger Gy. a választmányt fenyegető és sórtőleg élczelődő nyi­latkozata. Mire a választmány Geiger Gy. lapját a köregyletből egyhangú határozatai kitiltotta s ezen kitiltó határozatot a „Tolnamegyei Közlönyében közzé tenni rendelte. A „Sz.’V.“ kitiltását 7-en szavazták meg az elnökön kívül s köztük volt Matejka Károly is. El­képzelhető a választmány csodálkozása, midőn M. K. is igennel szavazott a kitiltásra, miután a tolnai, úgy a szegzárdi közvélemény is M. K.-t tartotta az „In- flenza“ Írójának. Miért is, hogy a közvélemény álta­lános gyanúja M.-áról elháritassók, a kitiltó határo­zat hírlapi közleménye alá a tisztikar jelzésével név- szerint kiírattak azok nevei, kik a „Sz. V.“ kitiltá­sát megszavazták, s igy M. K. neve is. Itt végződött az „Influenza“ ügy ős kezdődött M. K. ügye. Alig jelent meg a T. K.-ben a kitiltó határozat az aláírásokkal, M. K, azonnal nyilatkozott ugyanott és. azt állította, „hogy ő nem arra szava­zott, hogy a „Sz. V.“ kitiltassók; hisz a választ­mánynak joga sincs lapot kitiltani, mert a lap megren­delése a közgyűlést illeti; ő nevét nem irta a kitiltó közlemény alá, sem beleegyezését ahhoz nem adta.“ A választmány 6 tagja válaszolt M-nak és bi­zonyította, hogy kizárólag és félreérthetlenül „Sz. V.“ kitiltására és nem annak jövőbeni meg nem rende­lésére szavazott, mert az elnök által feltett kérdés igy hangzott: „Kitiltassék-e a „Sz. V.“ — mire ő is, mint minden jelenlevő tag „igen“-nel válaszolt. Egyúttal tudtára adta, hogy ha a választmány jog­körét kifogásolja, azt mint választmányi tag és t. jegyzőnek nem a nyilvánosság terén, hanem a gyű-

Next

/
Thumbnails
Contents