Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-08-24 / 34. szám
* * így ért véget az az ünnep, mely a dunaföldvári legény-egylet történetében bizonyára örök emlékű lesz. L—i. A VIDÉKRŐL. Dombóvár, 1890. augusztus 20. Tisztelt szerkesztő ur! A dombóvári önk. tűzoltó-egylet e hó 17-én nyári mulatságot tartott, mely daczára annak, hogy .helybeli nagyjaink vallás-különbség nélkül, ezt mellőzivott, ki az egyletnek elnöke és zászlótartója, tisztje és közkatonája egy személyben. Azután dr. Scheffer emelt szót s kaczagtató humorral a zászlóanya ő méltósága szüleit, a zászlónagyapát és nagymamát őlteté. A vendégek nevében Diczenty Ernő, a budai legény-egylet tagja köszönte meg a dunafölóváriak vendégszeretetét. A lakoma folyamán több helyről érkeztek üdvözlő sürgönyök. így Budapestről, Budáról, Tá trafüredről stb. Négy órakor asztalt bontottak. Ekkor a budapesti vendégek olyan „bursch“-féle kürtöt hordoztak körül teli borral, melylyel azután sorba kínálták az előkelőbbeket. Ez újra alkalmat adott az apát urnák, hogy pár rövid szóval éltesse a vendégeket. Mikor Széllé járásbiróhoz fordultak, ő is szót emelt s egy magas színvonalon álló beszédben méltatta az ipar fontosságát, az iparos legények missióját. Ez alkalomból egy régi történeti anekdotát elevenített fel, melyet érdemesnek tartunk mi is elmondani. A washingtoni parlamentben a vita hevében egy ellenzéki szónok azt vágta az Egyesült-Államok elnökének fejéhez: „Ön hallgasson, ön még tiz év előtt nekem kabátot varrt.“ Johnson erre egész flegmával igy válaszolt: „Nem az a kérdés, hogy én varrtam-e azt a kabátot, hanem az, hogy jól volt-e az varrva?“ Azután ügyes fordulattal báró Eötvös József egészségére Urité poharát, illetve a kürtöt. Már hátra járt az idő, mikor a kedélyes társaság szétoszlott. Az előadás. Esti nyolcz órára volt kitűzve az előadás, de már jóval nyolcz óra előtt zsúfolásig telt meg a színkör. Tóth Kálmánnak „Az ördög párnája“ Cz. énekes népszínműve került szinre, melyet a legény- egylet műkedvelői oly preczizitással, oly ügyességgel adtak elő, hogy szinte meglepő volt. Mintha a szereplők érezték volna, hogy most nemcsak az egész város szeme függ rajtuk, hanem vannak itt vidékiek is, kik hadd vigyék csak el a dunaföldváriak jó hírnevét. Az előadás sikerében mindannyi szereplőnek része volt. Szép alakítást nyújtottak Szabó Etel és Jánosi Mariska kisasszonyok, kik oly érzéssel adták szerepeiket, hogy majdnem elhittük nekik, miszerint az rájuk nézve a legborzasztóbb, ha a Gyuri és Laczi nem csókolgatja őket. Jó volt Baglyas és Schlaag mint két nőmet iparos, kiknek sehogysem tetszik az úri élet; Heizer és Újvári ugyancsak jól adták a munkától elforduló s azután csalódva ahhoz újra vissza térő legényeket. Ügyes alakítást nyújtott még Éberling Imre, mint városi alkapi- tány. Komikus mókáival nem egyszer nevettette meg közönséget. Bejczyről csak a szokott jót mondhatjuk. Oly ügyesen adta a csapodár Siczky Lojzit, mintha legalább is — jogász lett volna. Hei erstaller, Égi, Gyalus, Schuhmann, Spáni n- ger, Hirsch, Lő cser szintén nagyban járultak ahhoz, hogy a közönségnek, mely a csokrok és tapsokban nem fukarkodott, kellemes estéje legyen. A rendezés érdeme K ö v e s d y káplán és R a- fáel Leó tanító urakat illeti, kik sem időt, sem fáradságot nem kíméltek, hogy kiköszörüljék azt a csorbát, mit Joachim ur férezmüvének előadása a derék egylet reputáczióján ejtett. S ez teljesen sikerült, a minek őszintén örülünk. Haladjanak csak ezen az utón tovább s akkor biztosan elnyerik még azok rokonszenvőt is, kik a legény-egyleteket nem tartják oly fontos társadalmi tényezőnek, mint mi. A mulattató előadást hajnalig tartó táncz követé Az elutazás. Másnap délután utaztak el a vidéki küldöttségek (egyik részük már délelőtt), kik bizonyára kellemes emlékeket vittek magukkal. A hajóállomásnál még egyszer dalra gyújtottak s igy búcsúztak el Duna- földvártól. A parton sok nézője akadt a jókedvű fiataloknak, kik a hajóból is még kendőiket lobogtatták a parton állók felé. Még egy „Isten veled!“ s azután a felhangzó búcsúdat akkordjait elnyelő a meginduló hajó kerekének zakatolása. ték, kitünően sikerült és úgy a fesztelenség, mind a jó mutatás tekintetében bármely helységünkben eddig tartott fényes zártkörű tánczvigalommal vetekedhetett. Jó zene mellett a tüzes csárdást majd reggelig járták és a minden tekintetben buzgó tűzoltók zenekiséreté- ben reggel 5 órakor távoztak a mulatság színhelyéről. Az igen tisztelt felülíizetők névsora a köv tkező: Iva- nits Antalnő 5 frt 50 kr., Paunz Sámuel I frt 50 kr., Burger Náthán, Fein Netti, Irrig Pall, Melenkovits Svetozár, Nagy József, Tamás Imre I—I frt, Szeme- nyei Mihály 50 kr., kiknek köszönetünket nyilvánítjuk és maradtunk mély tisztelettel a dombóvári önk. tűzoltó-egylet nevében Burger Ödön, pénztáros. TÖVISEK. Kánikulában. (Vasárnaptól Péntekig.) A naptár szerinti kánikula már elmúlt, de azért ki tagadhatná, hogy most is kánikula van, 36 fokos már-már tűrhetetlen forrósággal ? Rettenetes időjárás, — valóságos előképe a lobogó kénköves lángokkal ijesztgető pokolnak! . . . Szivem szerint sajnálom azt a szegény földmivelőt, ki egész nap ki van téve a Nap szörnyen égető hevének s most igazán „arczának verejtékével keresi kenyerét. —, ruházatát a maga és kutyája adóját. Hát még a gőzgépek, a gyárak munkásai, — aztán á kovácsok, a hajó fűtők, a pékek — stb. — mily nem irigylendő munkakörben mozognak, izzadnak most ? . . . Borzasztó rágondolni is! Hiszen még tövist Írni, sőt komoly hírlapi czikkeket átolvasni is izzasztó és altató munka jelenleg, — hát még kiflit sütni, gépet etetni, hajót fűteni, tüzes vasat kovácsolni ?!.... Nem kérnék most, ezekből; — valamint hogy végig nem tánczolnék egy kaszinói estélyt, egy köri mulatságot, szép summa pénzért; nem öltöttem volna magamra testhez tapadó sujtásos, parádés magyar disz-ruhát fényes hivatalért, mesés Ígéretekért 0 felsége születése-, ős István király neve napján ; sajnáltam azokat, a kiknek ezt tenni muszáj volt, hivatalból, — s éppen nem irigylém tőlök a pompás főispáni ebédet.^- De a legnagyobb sajnálatra méltók most a szegény birkák, kiknek igazi birka türelemmel kellett hordozniok a meleg gyapjas bundát, a nélkül, — hogy amúgy alföldi juhá- szosan — csak egy pillanatra is kifordíthatnák. Nekem is van egy ilyen szánandó állatom, kinek gyászos sorsát tovább nem állhatora, tehát eltökéltem, hogy a jövő héten, nem marad már szegény tovább a bőrében, szép gyapjas bundáját néki lehuzatom, gyenge piros húsát bográcsba rakatom s érkező ven- dégim (— ez való, nem álom! —) paprikás húsával ugyan megtraktálom! . . . * Pfuj! de kiizadtam már ezeknek leírásában is; dehát tövist írni nekem is mu s záj kedves olvasóm, hogy a sok komoly czik olvasása közben el ne nyomjon a buzgóság s tövisem olvasása felfrissítő oáz varázsával, vagy legalább is hideg zuhany jótékony hatásával bírjon ebben a nagy melegben! Dehát miről tudjon most, ebben a disznó forró időben — mint Petőfi mondta — írni az ember? Hiszen most lusta az ész is, megáll a képzelet is, mint egy kenetlen óra I Bizony-bizony nem kínálkozik most egyébb tárgy a feldolgozásra, mint maga a kánikula, a borzasztó hőség, mely ma-holnap aszalt czigány gyerekekké travesztál megannyiunkat! (Vajha ősz fürteinket tudná állandóan megbarnitani, — avvagy kopasz fejünkön volna képes uj tavaszi hajtást, gyenge szőr mezőt kicsalni! . . .) Hát csak beszéljünk tovább is a kánikuláról. — Ő felségének születés-napja, az első magyar királynak, Istvánnak, neve napja volt a héten; de hogy mind a jelenleg uralkodó, mind a hajdan uralkodott királynál mennyivel hatalmasabb a harmadik király, a ki e héten ugyancsak grasszál és uralkodik felettünk, t. i. „az égi testek roppant királya, a felséges Nap“ —: ennek ezerszer átizzadt szegény bőrünk a megmondhatója! . . . Mintha csak izzó parazsat szórnának az égiek árva fejünkre, úgy égetnek a felséges nap-király szakállának lelóggó tüzes szálai, a függélyesen ránk eső sugarak; valósággal olvadozunk, mint egy dühös szerelmes; esengve nézünk, apellálunk a nagy egekre, mik egy felettünk elterülő, bennünket leboritó borzasztó nagy felforditott üst gyanánt meredt azúr kék szemekkel, minket kegyetlenül megkinozva bámulnak le reánk; ; óhajtva óhajtunk látni egy parányi felhő darabot» csak akkorát, mint egy katona-köpenyeg, csak egy j felhő-foszlányt, de hiába-------nem láthatunk! Az ég ércz-fallá változott, bezárta áldó kebelét, nem I akarja megnyitni eső-csatornáit, — ős mi elepedünk ! a vágytól, kutaink meg kifogynak a vízből; már a ! vén Remete-csatorna is lustán csepegteti jó hideg I vizét, a kis- ős nagy-b'jdő pedig maholnap teljesen I sztrájkol, — Isten mentsen tűz-esettől, mert alighanem borral kellene locsolnunk. Nincs menekvés a nagy hőség elöl, nincs re- I mény egy üdítő záporhoz! .. . Olyan az időjárás, mint a politikai légkör volt az 50-es években. Vala- ! mint akkor az abszolút uralkodás már-már türhetet- 1 len, emésztő, perzselő szigorát némileg enyhítő a fel- ; séges királyasszony nemes szivének hozzánk mutatott jóindulata: úgy most is az uralkodó abszolút égi király, a perzselő nap kiállhatatlan heve után alig várjuk, hogy az anyaföld magára öltse a szelíd éj barna fátyolát, s az ég királynője, a bájos és szende hold halvány sugárai érintsék egész nap izzadt homlokunkat s hűs szellő üdítse andalgó séta közben a nappali hőség és por által megviselt szegény tüdőnket. Ilyenkor szinte harapjuk az ózon-düs levegőt s az újra éledő virágok áradozó pompás illatát. Eltöröljük, leszavazzuk a házi zár-órát s ébren megyünk be a nagy, néma éjbe, — sokszor önfeledten majdnem megvirradunk, hogy minél tovább élvezhessünk, hogy kellőleg kárpótolhassuk magunkat a nappal élvezhetetlensége, sőt bágvasztó unalinas- ságáért. Hogyisne ? — Hiszen, az isten szerelméért, ezen a héten oly lusta volt az ember, hogy még fürdeni is restéit! . . . Öltözködni, vetkőzni, kocsizni, port nyelni: borzasztó dolgok! . . . Szegény Pepi! nagy melegért imádkozott, hogy fürdője itt is, ott is felvirágozzék, hasznot hajtson, — s ime most meg a nagy meleg miatt lusta a nagy közönség a fürdő nemes sportjára! .. . Már — aszongya — szeretné, ha valaki a csörgetégi alkotmányt ügyesen felgyújtaná, (jól be van biztosítva!) a dunaföldvári uszodát pedig jövőre leuszatja Bíjára — ait accompli! — Hogy hasznára-e, vagy nagyobb bajára: nem tudom, de bizonyos, hogy többé már nem oly lelkes Dunaföldvár, — és ha ő nem óhajt vizet: biz a fürdő rosszul fizet! . . . * Mit írjak még a kánikuláról ? — — Azt mondják sokan, hogy ez a száraz ős forró időjárás nem hogy pusztítaná, de sőt szaporítja a gonosz filloxe- rát. Igaz-é ez, kérdem a volt harangozómtól, Mészáros Páltól. Igaz, mondja, de ő már nem fél tőle, mert Roboz ur kalapja el fogja azokat ijeszteni mind. — Kérem, méltóztattak már látni Dr. Roboz ur kalapját? ------------Bizonyára ez a kalap: szónkéne g ős amerikaiszőlővesszőszőgyenitő egyedül biztos filoxerairtó eszköz.“ Magam is azt hiszem, hogy a filloxerák, ha meglátják, megpukkadnak nevettükben; azért óhajtandó, hogy R. ur fo’yvást a vész-látott szőlők közt sétáljon, örök hálánk biztos jutalmával adózunk a zseniális találmány ügyes alkalmazásáért! De leteszem már a toliamat. Megsajnáltam a feleségemet, ki e borzasztó hőségben — főzés mellet! — a k 0 n y h áb a n most vasalja a 12-ik ingemet!............Felveszek egy friss inget, (a mi rajtam va n leizzadtam) s elmegyek, rendelek szegénynek —J jutalmául ez izzasztó munkáért — egy nagy porczió fagylaltot, megfelelő számú süteményekkel, magamat pedig lehűtöm — — — Sörös ur tudja mivel! — — — (Pénteken reggel) Tyhüj! kutyázomadta! — Mi ez ? . .. Hűvös szól, borult ég, távoli halk menydörgős! . . . Bizony, még megérem, hogy neki ered egy nagy zápor s akkor kánikulás tövisem: fucscs! — híjába írtam, — vagy legalább is nem lesz alkalomszerű! — Bárcsak úgy lenne; de attól félek, hogy ez a kósza felhő tábor nem könyörül rajtunk s átmegy felettünk a nélkül, hogy megsiratna bennünket, dúdolva: „De én csag úgy hitegettem, csalogattam ....“ Óh nagy egek rátok appellállok! — Sírjatok felhő szemetekkel, hogy mi meg örüljünk, —. mert ha ti tovább is mosolyogtok; akkor mi sírunk! Inkább maradjon el a tövisem kinyomatása, jó lesz jövőre, egy másik szárazságkor — — csak „ess eső, ess!“ mindjárt több bor lesz, örömünk is szárnyra kelve, imát zengünk énekelve, völgyön és hegyen, csák eső legyen !•••• • Palást