Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-27 / 30. szám
— A „Segitség-Album“ díszes külboritókai megérkezvén — a kiadóhivataltól vett értesülés szerint — az expediálás már follyamatba tétetett s így az előfizetők már a legközelebbi napokban megkapják megrendelt példányaikat. — Példás neme8lelkü8ég. A napokban — mint D u n a-F ö 1 d v á r r ó I Írják — az ottani izr. hitközség egyházfia hirtelen elhalt, gyászba borult özvegyet s hat, neveletlen kis árvát hagyva maga után. A hitközség elöljárósága és jótékony egyletei vetekedve iparkodtak a szegény, tehetetlen özvegy mos- i toha sorsán enyhíteni s mint hírlik — a kis árvák elhelyezéséről is gondoskodni fognak. Berger Sá- muelnó és Steiner Fülöpné asszonyok, a nőegylet elnökei, ezenfelül gyűjtés által még 4—5 frtnyi he- ! tipénzt is biztosítottak a gyámoltalan özvegynek, ki ! könyes szemekkel hálálkodik nemesszivü jótevőinek. Az ilyen tettek nem szorulnak dicsérő szavakra. — Villám áldozata. Nagy-Székely tolnamegyei községben folyó hó 15-én délelőtt 11 óra tájban rö- vid csendes esőzés után két hatalmas fényű villám- j lás következett, melynek egyike ifj. Neidert Fülöpöt, ki lóháton ment hazafelé, a község közelében lovas- j túl együtt leütötte s szörnyet halt. A jómódú, 29 év as fiatal ember özvegyet és három árvát hagyott hátra. — Tanítónő választás volt a múlt héten a szeg- zárdi izr. hitközségnél s 30 pályázó közül Schwarz j Eugenia győri oki. tanító lett megválasztva. — Tolonczok. Múlt pénteken délelőtt négy városi őr által Gyünkre lettek kísérve azon 54 személyzetből álló czigányok, kik több nap óta a városház udvarán s annak mellékhelyiségeiben voltak j elszállásolva, kihallgatva és hozzá jól kikoplaltatva ama gyanú miatt, hogy közülök valók voltak azok, kik Szedres környékén a gabnaföldet a múlt héten felgyújtották ; a kihallgatás persze nem vezetett ered- J ményre s igy a hatóság kénytelen volt őket „haza- j felé“ tolonczoltatni. — Zeneestélyek. A szegzárdi polg. olvasókör múlt vasárnapi zeneestélye oly látogatott volt, hogy | az eléggé tágas szép kertihelyisóg zsúfolva lett s ha az éjfél előtti esőzés meg nem rontja a mulatságot e zeneestély a legsikerültebbek közé tartozott volna. A kaszinói estélyek minden második szombaton tartatnak meg, melyek közül a legutóbbi ép tegnap volt, jnely a megszokott módon nagyon sikerültnek 'mondható. — Nagy tűz Duna-Földvárott. E hó 19-én éjjeli egv órakor — mint Duna-Földvárról Írják — a bölcskei utcza végén tűz ütött ki, mely csakhamar kőt házat hanvasztott el melléképületeivel | együtt. A Bekker helyettes főparancsnok vezetése I alatt kivonult tűzoltók emberfölötti munkát fejtettek ki, hogy a romboló elemet útjában megfékezzék és ez annál nehezebben ment, mert ez időtájt iszonyú vihar dühöngött, mely könnyen válhatott volna városunkra végzetessé. Meg kell még dicsérnünk az asszonyokat, kik férjeik távollőtóben ugyancsak de- rekas munkát végeztek, mikor jeles tllzóltóinkat nehéz feladatukban támogatták. — Veisz Czeza frizernő ki tanulmányai végett hosszabb időig Budapesten tartózkodott, ismét ajánlja magát Szegzárdon a hölgyközönség becses figyelmébe. Seiner Lipót kereskedő ur szívesen ád útbaigazítást felőle. — Házbér-felmondás. „Tisztelt Házi Úr Ezennel jelentem kívánságait Önöknek két krajczáros zsidó ki megy, a házából tesék hát kiadni tiszezerforintos zsidónak szemihálykor Tejes Azonytól ölégsok meg hántást felvedünk töbé nem kérünk belőle Alászolgálja Kr. S.“ — Nem ártott volna a házbőr-felmondó kereskedőnek, ki különben is uem izraelita, néhány kereskedelmi iskolát végezni. — A tanitó nyugdíjtörvény revíziójáról ezeket közük: Gömöry Oszkár miniszteri tanácsos már elkészült a revízióval, melyet az őszi ülésszak alatt szándékozik tárgyaltatni a közoktatási miniszter. A revízió állítólag nemcsak a nyugdíjra, hanem a tanítók aktuális fizetésére is kiterjedt, úgy, hogy a felhalmozódott nyugdíjalapból pótolnák azoknak a tanítóknak a fizetését, a kik a törvényben kimondott háromszáz frt alapfizetést sem kapják meg mind a mai napig. Ugyancsak a revízió szerint megmaradna továbbra is a negyven évi szolgálati idő, melynek elteltével a tanítók 300—600 forint nyugdíjban részesülnének. A melyik tanitó tényleges fizetése utón nem tarthatna igényt a hatszáz forintos nyugdíj maximumra, megtehetné azt, hogy a nyugdij-alapnál csekély évi járulékért biztosíthatja magának a hatszáz forintos nyugdíj-maximumot. A rendes nyugdij-járu- lékot állítólag ezentúl két forintra tervezik. NY I LTT É R*) ____ Ny ílt levél Varasdy Lajos kir. tanfelügyelő úrhoz! (Vége.) Ilyen és ezekhez hasonló eszközöket használt ön fel megrontásomra. — Lássa, hogyha ön e helyett oda állt volna a miniszter elé és igy szólt volna hozzá: „Kegyelmes Uram! Nekem, hogy ellenkezésbe ne jöjjek korábbi úgy szóval, mint Írásban többek előtt tett nyilatkozataimmal, most is el kell ismernem Klementnek képességeit, szorgalmát ős tisztességes voltát; de a mi természetünk annyira elütő egymástól, ón az iránt az ember iránt oly legyőz- hetlen ellenszenvvel viseltetem, hogy nem bírok vele együtt meglenni. Tekintettel koromra: szabadítson meg engem attól az embertől, legyen szives azt áthelyezni“ — azt hiszem czélt ért volna és a mi fődolog : viselkedése is tisztességes, lovagias lett volna. De egy családos embert — a ki önt sohasem bántotta — ilyen utakon megfosztani akarni kenyerétől: ez olyan eljárás, melytől én undorral, utálattal fordulok el. Végül azt állítja ön, hogy „önfejüleg“ szüntettem be a hivatalba járást. Ez nem áll, jó uram! Ön engem tényleg, a szó legszorosabb értelmében kizárt abbéi, kiüldözött onnan. Hallgasson csak ide, majd elmondom. Tekintetessóged meg nem elégelvén azt a türelmet, melylyel durva, faragatlan és nem emberhez illő bánásmódjával szemben viselkedten, az utóbbi időben még a lehetőségét is megvonta tőlem annak, hogy úgy, a mint azt hivatalos esküm, a törvény és az e részben fennálló és 1876. szept. 2-án 20311. sz. a. kiadott miniszteri rendelet előírja, dolgozhasson. — A hivatalos helyiségből, hol több mint négy éven át becsülettel működtem, kizárt és egy azideig téglával kirakot szűk előszobába — ha ugyan annak lehet mondani — helyezett. Azt a szobát, melyet ez idő szerint kizárólag ön foglal el, ha csak egy perezre is elhagyta, előttem — mint egy tolvaj elől - egész tüntetőleg elzárta. Ha német községekből jöttek felek, azoknak minden eredmény nélkül kellett lávozniok, mert ön az imént említett nyelvet nem bírván, sem azokat meg nem érti, sem magát megértetni nem képes, engem pedig be nem hivott. Itt helyén valónak látom megjegyezni azt, hogy nekem Istenben boldogult Trefort miniszter ur, kinek kezeibe tettem le a hivatalos esküt, azon alkalommal kijelentette volt, hogy azért nevezett ki ebbe a megyébe mivel ón a német nyelvet teljesen bírom s meghagyta, hogy a felek és ön között e részben közvetítsek. Az általam elintézett ügydaraboknak ezideig mindig gyakorolt aláírásától — azon ürügy alatt, hogy az én Írásom rossz és olvashatatlan, mintha bizony az az ön aláírása által szebbé vált volna, — eltiltott; az iktatót és a beérkezett ügydarabokat betekinteni meg nem engedte, úgy hogy nekem, a kinek állásomból folyólag a fentebb idézett miniszteri rendelet 5 ős 6-ik §-ának világos szavai szerint „az első tanfelügyelőt minden teendőiben segítenem, a mikor és a hol szükséges, helyettesítem“ kellene; a ki ön „mellé ős alárendelt, azonban önnel tiszttársi viszonyban álló kormány hivatalnok“ voltam; a kinek önnel „együtt és egyetemesen kellene alkotnom tanfelügyelői hivatalt“; a kinek önnel „összhang- zóan és együtt kellene végeznem a tanügy vezetésére és előmozdítására szolgáló felügyeleti és más egyébféle dolgokat“: az utolsó két hónapban tényleg semminemű tudomásom sem volt arról, a mi a hivatalban előfordul. Akárhányszor megtörtént, hogyha ön napokon át távol volt, az iktatóba az akkor beérkezett iratok bevezetve nem lettek, mert az iktató el volt zárva, a levelek pedig a helyett hogy nekem átadattak volna, el lettek téve mindaddig, mig ön haza nem érkezett, a ki aztán a több napról összeszaporodott ügydarabokat egyszerre iktatta be. — Jöhetett volna a jelzett időben még olyan sürgős ügy is, azt ugyan el nem intézte volna senki, mert nekem kézbesítve és igy felbontva sem lett. Ilyenek voltak az állapotok a hivatalban. És én mindezt békén, szótlanul tűrtem; meghúztam magam ebben a lealázott, lealacsonyított, porig hurczolt állásomban, egyrészről azért, hogy addig is, mig azt az igazoló iratot, melyet a nagym. vallás- és közokt. m. kir. miniszter úrnak f. évi márczius 13-án 12121. sz. a. kelt leiratára, illetőleg önnek, az ezen *) E rovat alatt közlőitekért felelősséget item vállal a szerk. leirat alapjául szolgáló rosszakaratú jelentésére megszerkesztem és beadom, békével dolgozhassam; mondom tehát tűrtem a hivatal érdekében, még azért p hogy a látszatát is elkerüljem az ellenem ön részéről emelt rágalmak hihetőségének. De végre ennek az állapotnak a lehetősége is megszűnt. Ön az utóbbi időben megtiltotta nekem azt, hogy az általam elintézett ügydarabokról sürge- tősi naplót vezessek, hogy a jelentősek beterjesztését bizonyos határidő alatt követeljem be, most már a felhívásaimra beérkezett jelentéseket sem adta át nekem további elbánás végett,, úgy hogy ón azt gém tudtam, hogy mire vezetett intézkedésem, hogy annak milyen eredménye lett, szóval olyan helyzetbe hozott, hogy én az idő szerint már mozogni, dolgozni sem bírtam a hivatalban. Ennyire feszitette ön a húrt. — És ón tekintettel azon körülményre, hogy a fentebb előadottak szerint ön tisztességes módon dolgozni úgy sem engedett már a hivatalban; tekintve ottani lealázó, szomorú helyzetemet, számot vetve becsületórzósemmel: szó nélkül ott hagytam önt teljes, és világos tudatában annak, hogy mit teszek. — Kellett ezt tennem annyival is inkább, mert ismerve önnek durva, kíméletlen, parasztos modorát, nem tehettem ki magamat annak, hogy esetleg az ajtón taszítson ki, vagy hogy egyéb módon oly gyalázatot ejtsen rajtam, melynél fogva tisztességes emberek társaságában többé meg sem jelenhetnék. Hiszen ön kir. tanfelügyelő úr! ezelőtt négy évvel, előttem és egy nagy társaság előtt, a nagyvendéglő ebédlő szobájában, egy csésze teának késedelmes hozatala miatt nem szégyenlette nyakon ragadnia kiszolgáló pinezért, akit csakis a vendéglősnek közbejövetele mentett ki az ön kezei közül. Ön vitatott jelentéseiben azt állítja, hogy én f. év május és június havában tiz iskolát vizsgáltam volna meg; én csak nyolczról tudok, ha kívánja, elszámolom azokat nóvszerint, a minthogy nagyon szívesen, ha az ön által állítólag meglátogatott 61 iskolát ős 121 tantermet legközelebb szintén felsorolná. Beszél ön aztán félévi jelentősében még halálról, szárnkivetésről — ez az ön dolga — ős ami önnél elmaradhatatlan: a democratiáról is. Óh édes jó Istenem! ez a Varasdy Lajos-féle, megyeszerte ismert, úton-útfélen, fűnek-fának hirdetett szent de- mocratia! Hogy meghurczolta ön ezt a szép elvet már minden felé, minden irányban. Róges régen a halottak közé temették volna ezt a nagy eszmét, ha annak méltóbb papjai nem volnának, mint ön. Hányszor tette ezt a világot mozgató elvet nevetségessé — megengedem, hogy akaratlanúl, mivel halvány sejtelme sincs annak valódi fogalmáról és viselkedése, másokkal való érintkezése is egészen elütő attól. Hiszen ön egy valóságos Geszler uj kiadásban, aki ép úgy el szokta magától utasítani a szegény tanítót legigazságosabb panaszával, legmőltányosabb kérelmével is, mint a hogy alárendelei magát azokkal szemben, kik öntől nem függnek, egész a nevetségességig. És most egyelőre búcsút veszek öntől, a ki Tolnamegyében — egy előkelő állású megyei tisztviselő találó megjegyzése szerint — a tanfelügyelő szerepét csupán játszsza; a ki a hivatalát illető legszükségesebb törvényeket és rendeleteket sem ismeri és ép azért, ha valaki hozzá fordul utasításért vagy tanácsért, annak határozott választ adni nem képes; aki nem bű* az 1883-ik évi I-ső törvényezikk 8-ik §-ának b) pontjában előirt minősítéssel ős a ki ennélfogva ma már az ilyen állás elnyerése iránt nem is folyamodhatnék; aki kérdéses műveltségének ebbeli hiányosságát sohasem igyekezett magánszorgalommal pótolni; aki műveletlensóge, veleszületett durvasága és faragatlan modora miatt ebben a megyében csak türetik; a kit tapintatlan és fontoskodó fellépése miatt itt senki komolyan nem vesz; a ki ézelőtt öt évvel egy fővárosi politikai napilapban megjelent és „Tolna megye heréje“ czimü tárczaczikknek képezte tárgyát; aki ezelőtt 8 évvel „Nópoktatásügyüuk a nópfenség szempontjából“ czimü hírhedt röpirátát irta meg és bocsájtotta világgá, a melyet Dr. Lutter Nándor akadémikus, az orsz. közokt. tanács tagja és tanker, főigazgató annak idején birálgatván, czikkét ezzel a kérdéssel fejezte be: „Csak azt szeretnék tudni, hogy szerzője hány éves?“ — írjon ön királyi tanfelügyelő úr! ha nem fél a nyilvánosságtól, majd irok én is. Meglátjuk, hogy ki hallgat el előbb. — Szegzárdon, 1890. július 12-ón. Kiement Ferenc, kir. m. tanfelügyelő. i
