Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-20 / 29. szám

társadalmi viszonyainkhoz mérten, — daczára a délutáni szeles, esővel fenyegető időnek, — meghetősen sikerültnek mondható, a mennyiben a jelenvoltak a transparent és lámpionokkal diszitett tánczhelyen vígan ős jól mulattak egész a kora hajnali órákig. Az első négyest 24 pár tánczolta.

Jelenvoltak asszonyok; Aszódi Sándornő (Budapest), Eizenbart Gyulánő, Fichtl Salamonná, Katzler Jánosné (Mözs), özv. Kempf Józsefnó, Elementsitz Józsefnó, Klementsitz Lajosnő, Löveutheil Lipótné, | Maixner Gyulánő, Müller Józsefnó, Perczel Oszkárnő, Pütz Gőzánó (Bőcs), Scheiner Simonná, Schippert Györgynó, Wittinger Sándorné.

Leányok: Fichtl Erzsiké, Herczog Hermin, Is- gum Magda ős Katicza (Szegzárd), Isgum Mariska és Paula, Kempf Anna, Klementsitz Terka, Linczbauer nővérek, Stern Katicza (Eszék), Pavlidesz Mariska és Józsa, Schippert Paula, Stohl Borcsa (Bőcs), Sugh Etelka és Hermin (Szegzárd), Szily Erzsiké, ITnter- müller Mariska (Szegzárd) és Wittinger Mariska.

A jövedelem — tekintve a czólt, melyre a mulatság rendeztetett — elszomoritóan csekély s fényes bizonysága a tolnai társasólet szétoszló, beteg voltának. Az összes bevétel volt 48 frt 55 kr., melyből levonva a 39 frt 63 kr kiadást, maradt tiszta jövedelem 8 frt 92 kr, mely összeg alulírottak által Pé- csy József helybeni prépost urnák mai napon átadatott.

Jegyét megváltotta: Pleszky Antal ur Kajinád- ról 1 írttal.

Felülfizettek: Pécsy József ur 1 frt 50 kr., Katzler János Mözs, Eisenbart Gyula, Tokoby Fe- | rencz urak 1 — 1 frtot, Anderle József, Kienle József, Isgum Károly Szegzárd, Horák mérnök, Wittinger Sándor, dr. Vargha Pál, Uhlár Gyula, Alliquander Tamás urak 50—50 krt, Schön József ur 10 kr.

Fogadják ezen urak, valamint az összes megjelentek kegyes adományaik, illetve szives megjelenésükért a rendezőség hálás köszönetét.

Kiváló tiszteletünk kijelentése mellett vagyunk t. szerkesztő ur alázatos szolgái:

Janosits Károly, Erszinger István,

rend. jegyző. rend. pénztáros.

MEGYEI IRODALMUNK

CSARNOKA.

A távolból.

— F . . . . Inak ajánlva —

Messze, messze távozott el,

Mint őszszel a kis madár,

Hogy majd ismét visszatérjen;

Óh csak jönne, jönne már 1

Távol innen szebb vidéken,

Fenyves erdők közepett,

Hol a madár dala hangzik;

Élvezi az életet.

Mintha látnám mint merengnek A hold szende sugarán,

Sokatmondó kék szemei Szép csillagos éjszakán.

Mintha látnám késő este,

Mint térdel a zsámolyon,

Égő szívből imádkozva,

Hogy miért! ... Csak én tudom

..........

Én is, én is imádkozom,

Minden reggel, s alkonyon Azért, hogy „őu boldog legyen Ez a leghőbb óhajom I

óh ha tudná, hogy mennyire Tisztelem én, s szeretem :

Talán „ő“ is gondolna rám,

S nem feledne el engem 1 ?

Kéry Gyula.

A munka milliomosai.*)

(Több forrásból.)

Évszázadok óta az angol-szász faj az, mely azon nem éppen irigylendő kiváltsággal bir, hogy a rengeteg nagy vagyonok és a legsiralmasabb nyomorúság ellentétének képét tárja fel. Anglia statisztikája ezen állítást élénken bizonyítja és még ma is ez azon ország, mely milliomosokat a legnagyobb számban képes felmutatni. De bár ott a legszámosabbak, nem az angol milliomosok a leggazdagabbak, hanem az ame*) Eredetileg a szegzárdi általános ipartestületnek szánt de időközben abbanmaradt felolvasás.

I rikaiak, kik a nagy vagyon aranykönyvében az első helyet foglalják el.

Lord Byron, ki lángeszüsége mellett nemcsak a vers, de a pénz költője is volt — még pedig pazar pénzköltő — nagyon találóan mondta, hogy a pénz jellem; s ugyancsak Angliának egy másik fenkölt szelleme Bulmer az előbbeni mondást azzal egészíti ki, hogy a pénz ama szikla, melyen a becsület rendszerint hajótörést szenved. Midőn szándékom önöknek a jelzett milliomosokból néhányat bemutatni ; nem azon czélirány vezérel ebben, mintha a vagyon egymagában akár érdemet képezne, akár boldogítani képes volna, hanem azon tudat, miszerint az anyagi javaknak ügyesség, igyekezet és becsületes munka utján való megszerzése mindenkor főrugója volt s lesz az emberi tevékenységnek s igy nem tanulság nélkül való megismerkednünk azon nemzet kitűnőségeivel, mely a vagyonszerzés és a mi fő, a vagyon megbecsülése és fentartása tekintetében bámulatos fokra emelkedett.

*

A mai amerikai milliomosoknak nem sok elődjük volt. A legelsők közzé tartozik Stephen Girard, kinek hatalmas szobra Philadelphia főterét díszíti s a ki roppant nagy vagyonát arra forditá, hogy egy nagyszerű intézetet alapított, mely az ő nevét viseli. Stephen Girard egy hajós kapitány fia I75°"ban Bordeauxban születetett. Alig volt io éves, a midőn a hajós családok szokása szerint matrózként bejárta a világot. Szilárd akarata, meglepő jártassága a kereskedelmi ügyekben gyors emelkedést biztosítottak számára, úgy, hogy már 20 éves korában a tengeri szolgá- atról lemondhatott, megnősült és Philadelphiában kereskedéshez fogott. Az angol amerikai háború nagyon megrontotta. Egy nagy tűzvész raktárát s minden vagyonát elpusztította. Újra tengerre szállt azon erős elhatározással, hogy vagyonát visszaszerzi. Amily szigorú volt önmaga, ugyanolyan mások iránt, ezáltal még nejét is elidegenité magától, a ki az őrültek házában halt meg. így egyedül maradván, menten minden kötelékétől, összes erejét és akaratát egyetlen | czélban egyesité: t. i. a vagyonszerzés czéljában.

És ez sikerült neki. Vagyona a Saint Domingo- ban kitört lázadás idejétől veszi eredetét. Két hajóval vesztegelt St.-Domingo kikötőjében midőn a négerek lázadása kitört. Az ültetvényesek erős ellentállásuk daczára legyőzetvén, nem maradt más menekülésük, mint hogy nejeikkel vagyonukkal elhajózzanak. De a hajóskapitányok megriadtak azon kegyetlenségektől, melyeknek tanúi voltak s félvén attól, hogy hajóikkal együtt a lázadók hatalmába fognak kerülni, még idejekorán elhagyták a st. domingoi kikötőt. Csak a mi Girardunk maradt a kikötőben; elhatározta, hogy a legelső négert, ki hajójára lép, felpörköli s ugyanezt cselekszi az olyan matrózával, a ki megtagadja az engedelmességet, de viszont gazdag jutalmat ígért azoknak, kik hívek maradnak iránta.

Az ültetvényesek és kereskedők seregestül érkeztek hajójára, mely egyedüli menedékükké vált. Girard diktátori hatalommal szabta meg föltételeit, melyek szerint átveszi és biztos helyre juttatja el legbecsesebb kincsüket. Szavában senki sem kételkedett, ösmerték vakmerőségét s tudták, hogy olyan ember, a ki nem könnyen hagyja a jussát. A sziget majdnem összes drágasága az ő hajójának fenekén helyeztetett el s a következő éjszakán az ültetvényesek visszatértek a szigetre, hogy felhasználva az éj sötétjét, feleségeiket s gyermekeiket a hajóra vezessék. De már ekkora a négerek hirt kaptak, úgy hogy az ültetvényesek közül sokan megölettek s nem térhettek visz- sza Girard hajójára.

Girard nem távozott, mig csak az életben maradottak mindanyian vissza nem tértek a hajóra, azután I jelt adott az indulásra, és Uj-Orleansig vitorlázott, a hová akadály nélkül érkezett meg. Utasait és vagyonukat kirakta, mindegyiktől nagy öszegü díjazást nyert, valamint az ő tulajdonába maradt mindazoknak aranya és ezüstje, a kik az indulás előtt a négerektől meggyilkoltatván, nem vehették át kincsüket. A tengeri kalózkodás ezen vakmerő módján hirtelen meggazdagodva, vissztért Philadelphiába és ott az első bankházat alapította, mely nagy lendületet uyeit.

Az 1793-ik évben Philadelphiában egy rettenetes sárgaláz járvány keletkezett. A ki csak tehette, elmenekült a városból. Az áldozatok segély és ápolás hiánya folytán naponta százával hullottak el.

Oly nagy volt a járvány ereje, hogy még az orvosok és betegápolók is megszöktek. Nem volt sem orvos, sem orvosság, sőt nem voltak sírásók sem, a kik eltakarították volna a holtakat. A lakosság az iszákosság s dorbézolás végleteibe merült, hogy ijedelme kínjait elűzze. Ezen kétségbeejtő zavar közepett Girard bátor elszántsággal kezébe vette a város I

j kormányzását. A kórházban vett lakást, maga mellé vett néhány jó akaratú embert, helyreállitá a rendet, éjjelét, nappalát ezen elposványodott légkörben töltötte, maga ásta meg a sírokat s temette el a halot- I takat, ápolta a betegeket, költekezett bőven, meghozatta a szükséges gyógyszereket és drága pénzen szerzett orvosokat és ápolókat. „Azon iszonyatos helyzet, melybe az ijedelem és a járvány folytán ezen szerei.- csétlen város sülyedt, nagy és elkerülhetlen kötelességeket ró mindazokra, akik nem ijednek meg a haláltól“ — ezt irta egyik barátjához, és valóban ő azok közé tartozott, kik nem ijednek meg a haláltól. Két teljes hónapon keresztül életét és vagyonát a járvány elleni küzdelemnek áldozta és fényesen győzedelmeskedett.

A járvány elmúltával Girard lett Philadelphia legkiválóbb s legnépszerűbb férfia. Nemsokára az Egyesült Államok leggazdagabb embere vált belőle 1811-ben a nemzeti banknak tulajdonosa lett, a menynyiben kifizette privilégiumát és 5 millió font sterlinget fordított az alaptőkére. Ez időtájt Amerikában is kezdett terjedni a spekuláczió iránti hajlam. Girard ennek nem volt barátja, úgy hogy a hitelt megszoritá és a midőn az 1811. év junius 18-án az angolok hadüzenete pénzügyi válságot idézett elő és számos bankház bukását vonta maga után, csak ő maga maradt érintetlenül és folyton gyarapodott hírnévben és vagyonban egyaránt. Emellett lánglelkü hazafi volt, a ki vagyonát és tapasztalásait készséggel ajánlotta fel a kormánynak. O menté meg az Egyesült Államok köztársaságát, mert öt éven keresztül csak is ő tartá fenn ingadozó hitelét, a mennyiben személyes felelősségre kölcsönügyletet kötött s minden kiadás fedezéséről gondoskodott.

A béke megkötése után az államnak adott előlegei megtérülvén, ő volt Amerika leggazdagabb tőkepénzese. Ekkor alapitá a róla nevezett nagyszerű intézetet, melynek czélja árvagyermekek nevelése volt, utóbb alapítványt tett, melynek feltételeként csak azt kötötte ki, hogy egyik teremben helyezzék el szerény bútorait, könyveit és egyszerű holmijait. Nyolczvanhá- rom éves volt, midőn meghalt.

II.

Az elmúlt év február havának első napján a „Mária“ nevű amerikai hajó kötött ki Turneffe sziget déli partján. A hajós kapitány feltűnő viselkedése, a hajón látható különös előkészületek felköltötték a benszü- lettek figyelmét. Tudakozásuk eredménye az volt, hogy a Mária nevű hajó kincset keresni indult John Beqk vezérlete alatt. Tizenöt évvel előbb Davidson, egy amerikai biró régi kéziratokban, okmányokbau s tervezetekben azt olvasta, hogy ezen a helyen kincsekkel megrakott ládákat merített el Morgan, a hires amerikai rablóvezér. Davidson nem jött semminek sem a nyomára. Beck több szerencsét remélt. Amint mondá, angol hatóságok szabadalmat adtak neki arra, hogy egy éven keresztül kutathasson, minek fejében a talált kincsek egy tizedrészét tartozik az angol kormánynak átadni. Beszélték róla, hogy nyoma van, de ő állhatatosan megtagadott minden felvilágosítást az amarikai hírlapoktól, kik vállalata felől kérdést intéztek hozzá.

Sem az első, sem az utolsó ez azon kérdések közt, melyeknek az amerikai szigetek színhelyei. Évszázados hagyományok, melyeket valóban okmányok is erősítenek, nem hagynak fent kétséget arról, miként hagyták ott. De a kutatók legnagyobb része ku- darezot vallott és nem ért el egyebet, mint egy nagy csalódást és anyagi romlást: ámde a kincskeresés varázsa nagy és a babonás hit oly erős, hogy egy szerencsés vállalkozó százakat serkent újabb vállalkozásra. Ez általában elismert tény, de már azt kevesen tudják, hogy az angol amerikai arisztokraczia egyik leghatalmasabb családja efféle vállalatnak köszöni vagyonát és hatalmát vagyis inkább azon kitartásnak, melylyel őse — az egyszerű amerikai ács — ezen vállalatot folytatta.

A neve William Phipps, Wodichban, Maine tartománynak egy kis falvában született; szegény kézműves gyermeke, kinek nem volt egyéb vagyona, mint 26 gyermeke.

A mi hősünk, a büszke angol paizek, a Nor- manby marquis család alapitója, milliomos és Mul- grave — Cade herczegi uradalom birtokosa, a gyer- mekek közt a tizennyolezadik volt. A szülői házat korán elhagyta és egy környékbeli bérlőhöz szegődött juhászlegénynek. De a juhászélet csendes egyhangúsága nem igen vágott össze a mi Phippsünk leleményes s kalandokra vágyó szellemével; miként földjeinek java része, ő is utazásokról, kutatásokról álmodozott de mivel a hajózás dolgait nem ismerte és igy hajósszolgálatra nem fogadták meg, ennélfogva