Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-19 / 3. szám

XVIII. évfolyam.

3.

szam.

Szegzárd, 1890. január 19.

KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

—------------*—:—w—í—------------El

őfizetési ára:

4

Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna—4

Megjelen:

Egész évre . . .

. . 6 frt — kr. 3

hetenkint egyszer, vasárnap.

Negyedévre . .

. . 1 „ 50 „

megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a

Nyilttér 8 hasábos petitsor 15 kr.

Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. ------—----------------—--------:-----------tolnam

egyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője.

Hirdetések jutányosán számíttatnák. ----:....................................—--------SZERKESZTŐSÉG:

I Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. j Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők.

Farsangi gondolatok.

Nem az ifjúság gondtalan örömeiről, farsangi különféle szórakozásai, vidám mulatozásairól akarok ezúttal szólni (csevegnek ériről iúl-sokat a különféle hírlapok szellemes Ibáli tudósítói; tárczairói-, újdondászai — stb.) Ihanem az igazság és meggyőződés ko- Irnoly hangján óhajtok elmondani egyetmást a Iszent házasságról e farsangi alkalommal, biz- Itosra vevén, hogy ha talán az én egyéni okoskodásom gyarlósága sem vonzó sem megI

győző erővel nem is fog bírni: de az e tárgyban halhatatlan nagy költőnk Tompa Mihály társadalom bölcselmi kitűnő munkái- ból merítendő idézeteim mindenesetre vonzanak, gyönyörködtetnek és egyszersmint alaposan meggyőznek minden t. olvasót. S arról is biztos vagyok, hogy bár Tompa M. minden más szellemi termékeit kellőleg ismeri a művelt magyar társadalom, — azt a munkáját, melyből e czikkem folyamán állandóan idézni ■fogok, csak igen kevés szakember, alias: prot. lelkész ismeri, — igy hát nem lesz háládat- Slan dolog ez irányú fenkölt gondolkozását is la nagy koszorúsnak minél többekkel megis- ■nertetni.

Azt szoktuk mondani — s igen helyeden — hogy a családi élet pótolja az emberiek a hajdan elvesztett paradicsomot. Tgaz, — de csak a boldog családi élet. Mert blyan is van — és pedig fájdalmas tapasztalás szerint több a kelleténél! — mely nem a Iféges-régi boldog múltnak kellemes visszfénye, hanem a vallás szolgái állal hirdetett borzasztó jövendőnek, a kúiköves lángoktól lo- j bogó kínos pokolnik és annak minden iszonyú gyötrelmeinek elő-képe kiábrázolja.

Minden házasuló — természetesen — ama kellemes visszfény megteremtésére vágyik s házassági szövetségét, családi életét, az emberileg elérhető tökéletes boldogság verőfényével beragyogva óhajtja látni. S miért nem történik igy mégis minden esetben? Sőt ellenkezőleg, miért oly nagyszámú a házi-pokol, a családi gyehenna? Miért vannak manapság a törvényszékek úgy elárasztva a válóperekkel ?

E fontos kérdésekre akarok megfelelni jelen csikkemben, a házasodások legszokottabb farsangi idejében, tehát alkalomszerüleg.

A czél-lévesztett, boldogtalan házasságnak fő okai közt első helyen áll a házasulók természetes, istenadta egyéni szabadságának, a szabad választás és elhatározás jogának illetéktelen, sőt bűnös beavatkozás által való korlátozása, az úgynevezett'házassági komén dálás, ajánlás, köznyelven: a házastársak összeboronálása a rokonok jó barátok, ismerősök által; mely áldatlan foglalkozást — tisztelet a kivételeknek! — ország s világszerte a szenvedély egész tüzével űzik az asszonyok, de sokszor a férfiak is.

S a házasság-szerzés e rút szokása divatozott már az ó-korban is. I. Mózes XXXIV. 9-ben olvashatjuk; »Szerezzetek velünk | sógorságot, — a ti leányaitokat adjátok nekünk és a mi leányainkat, vegyétek magatoknak« — Divatos e

szokás ma is, leginkákb a főúri körökben, fejedelmi családokban, — és a nép legalsó rétegei között. Legkevésbé honosult meg — hála istennek! — a művelt közép osztálynál a hivatalnokok, tisztviselők, kereskedők és iparosok közölt. A felsőbb körök s különösen a fejedelmi és uralkodó családok ez irányú eljárásának — mint éppen a boldogult öreg német császárnak legközelebb kiadott ifjú kori életrajzából tudjuk — mozgató elve a lehető rang-egyformaságra törekvés, mely szüli aztán, hogy olt fent a magasban meg van ugyan a csillogó, de dermesztő hideg fény, — azon- I ban hiányzik a valódi boldogság szent melege! A köznép legalsó rétegeinél divatos házassági összeboronalás pedig történik legtöbbször fil- lérező vagyoni önzésből, anyagi érdekből, — sokszor, szégyen kimondani, azért is, hogy a komendáló, a házasságszerző, magának egy jó napot csináljon, hogy lakodalmaskodhassék.

»Ez az eljárás — mondja Tompa Mihály — épp oly gyöngéd télén, embertelen és väk- I merő, mint a milyen káros következményű a családi boldogságra, a lelkiéletre és az emberiségre!« — De lássuk most már a bölcs költőnek ide vágó megdönthetlenül szép okoskodását, idézzük az ő szavait.

»A bölcs isten, ki a virágot színnel és illattal ruházta fel a tavasznak idejére: a szívnek gyöngéd érzelmeket adott, hogy nyi- j latkozzanak azok, az élet tavaszának, az ifjúságnak korában. Fényes álmok, szép remények veszik körül az ifjút, keble nemes feltételektől dagad, mint dagadnak az élettől és

T 1 R C Z A.

Az özvegy.*)

I A szemem’ kisírnám, de nincs már köny benne.

I Bírnék a tengerrel elég az sem lenne.

I Csak egy reményem van ezen a világon,

I Hogy elveszett férjem’ a másikon látom.

I Sírba mennék; úgy de két élet tart vissza:

[ Az egyik még szívem tiszta vérét issza; l A másik jár, beszél, ki is mondja szépen :

Édes anyám! lelkem ! angyalom vagy nékem !

; Kik körül oly édes szeretettel vesznek,

Kik enyhitni búmat értem annyit tesznek,

Én, szeretett lányuk, én hagyjam el őket:

A hű gyermek után busuló szülőket ? ‘

Nem, megosztom vélek a bánatnak terhét, Szivemnek od’adó, örökhü szerelmét, i S arra kérem Istent, tartson itt e földön,

K Mig anyai tisztem’ igazán betöltőm.

Tóth István.

Korcsolya bál.

jl 1890. január 11.

Midőn szombaton este beléptem a szegzárdi díszei terembe, midőn újra megcsodáltam szép és nagy aráí K——

*) A t. olvasó bizonyára elfogja találni a vonatkozást.

ÍJ 4 A szerk.

nyait, midőn gondolatoktól eltelve kravátlimat megigazítottam, — midőn gyönyörrel kezdém pihentetni szemeimet az érkező szebbnél-szebb menyecskéken és lányokon, midőn az első négyes alatt constatáltam, hogy ennyi szép hölgyet soha eddig nem láttam, — midőn a suttogó párok hangjából nem egy édelgő szó füleimhez jutott és végre midőn Laky Józsi — a didergő kaszir — értésemre adta, hogy erkölcsi siker ő nagysága nem bánta volna, ha a befolyt zeffek még egyszer annyian lettek volna, mint a mennyien voltak, — akkor azt hittem, mi sem könnyebb, mint ezt a báli referádét megírni.

De mikor a bálkirálynő választása felett zavarba jöttem, mikor az »éj tengerében« nóta folyton a fülemben zúgott, mikor egy kis lány mélyebben a szemembe nézett s mikor egy kedves menyecske komolyan megneheztelt reám, akkor kétségbe estem küldetésem és hivatásom miatt s nem voltam teljesen tisztában véle, hogy a báli közönségnek kell-e referálni rólam, vagy pedig nekem a báli közönségről.

S már majdnem megszabadult bájos olvasónőm egy unalmas tárczától, midőn eszembe jutott, hogy másnap a bál után az egyik bálkirálynőnél voltam visitbe, — amikor is a következő párbeszéd folyt közöttünk :

— Na, lelkem, ha maga hozzám jön tanácsot kérni, hogy mit Írjon, akkor jó helyre fordult. Megszidnám azt a szerkesztőt a ki ilyen reportért küld.

— Köszönöm szépen I de könyörgöm ezt nem

teheti, mert a szerkesztő megtalálja unni a dolgot és majd engem szidat össze, de a nyilttérben .... lész nagysád secundánsom ?

— No hiszen | Bánom is én akár összekasza- bálják, vagy szivacscsá lövik. Nem hiszi, hogy olyan kőszívű lennék ? De ne fecsegjen annyit, hanem írja : »A bál fényesen sikerült. A rendezőség hiába aggódott, . . .

— De instálom nagysád, a rendezőséget mindjárt a bekezdésben kiemelni . . .

— Csitt! maga félszeg ember ; még azt se tudja, mit akartam mondani. Tehát írja! »A rendezőség hiába aggódott, hogy az élő girlandoktól pompázó terem oly későn népesedik.«

Hiába, Szegzárd napról-napra kezdi szemmellát- hatólag a főváros jellegét magára ölteni; hűen leirta ezt már maga is.

— Ugyan kérem, szót sem érdemel.

— Aztán írja tovább, hogy az első csárdás pompás volt, mert rövid volt. A tourtánczok ellenben hosszadalmasok voltak. Apropos! mit is súgott nekem maga szeleburdi a colonne-ban ? Különben ne mondja nem vagyok kiváncsi reá 1 Úgyis tudom, hogy csak badarságokat beszélt.

Fájdalmasan megemlékeztem, hogy azok, akiket szerettem volna ott látni, otthon maradtak.

Biztosítom, hogy szivem legönzetlenebb érzelmeit tártam fel csupán . . .

Önzetlen ?! Nem rossz 1 A férfiak mind önzők I