Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-22 / 25. szám
H mormogá boldogságában Riza és ajkához emelé a levelet mielőtt felbontá, azután nyilván azt, olvasui kezdé. Először elhalványult, azután kipirult az arcza, mintha láz gyötörné: utoljára a pamlagra vétó magát ős fojtott hangon kezdett zokogni. Ez alatt ismét csöngettek. Riza atyja "lei a takarékpénztárnál mint könyvelő volt alkalmazva, jött haza. Riza ismerve lépteit hamar megtorló .szemeit és.... horgolni kezdett. — Jóestót leányom — szólt az öreg, llizát homlokon csókolva. Mi bajod ? Hisz megint olyan ha- lavány vagy? Kérlek az Istenért, verd ki fejedből ezt a boldogtalan szerelmet Gábor gróffal. Hisz benneteket áthidhatlan űr választ el egymástól. Vógy erőt magadon. — Mert feltételezve a legjobb esetet, ha már ő el is akarna venni téged nőül, úgy atyja és rokonai sohasem fogják beleegyezésüket adui ilyen me- salliancehez. Hidd el kedvesem, boldog volnék, és nem volna gondom, ha nem tudnék felőle semmit. És ha engem és kis ártatlan öcsédet szereted, kinek te helyettesíted örökemlékü drága anyját, — ne fogadd el többé látogatásait. Sok gondot................. — Édes drága apám — szólt Riza elórzéke- nyülve és atyjának nyakába borulva hangoson zokogott. Riza atyja hagyta őt sirni, tudva azt, hogy a köny könnyebiti a lelki fájdalmat. Miután a zokogásból engedett már, atyja vígasztalé őt, hisz gyermeke, kedves gyermeke volt, ki boldogult nejéhez aunyira hasonlított! — Ne sírj kedves Rizáin — vígasztalé őt atyja, hisz én jót akarok veled. Tudod, hogy nagyon, nagyon szeretlek Riza atyja keblére borult és csak igenlőleg bó- lintgatott, mintha mondani akarta volua: Tudom, tudom, hogy te oly nagyon szeretsz, drága atyám, és szivem mégis mást szeret jobban mint téged. Ez fáj. De nem tehetek róla. — Azért töröld le a könnyeket most, és légy megint az ón jó Rizám leányom. Majd irok én holnap a grófnak ős minden jó lesz. — Ugy-e megbocsátasz apám ? kérdő Riza esdő tekintetét atyjára szegezve. — Nem bántottál, mit bocsássák meg ? és csókot nyomott homlokára. Vacsora után fejfájást színlelve, bezárkózott Riza a szobájába és keservesen elkezdett sirni. — Jaj édes Gáborom miért is kívánsz ilyesmit? Itt hagyni azt a jó atyát és neki ilyen szégyent hozni a fejére? De nem tehetek róla. Követem, ha kell a halálba is.............Tehát éjfélkor a vonaton? — — Óh hogy röpül az idő . . . Bár csak már éjfél volna. Papirt vett elő és irt: Drága atyám! „Bocsáss mpg, bár joggal átkozod szófogadatlan szerencsétlen leányodat. Bocsáss, bocsáss meg! Az éjjel fog még bennünket a jóságos Isten a házasság szentségével szerencséltetni. És ha a viszonyok rendezettek, lábaidhoz omlorn bocsánatot kérni. Bocsáss meg szerencsétlen Rizádnak.“ Éjfél felé halk lépésekkel titkon kiosont egy alak a kapun, hóna alatt valamit hordva. A házak árnyékos oldalán gyors léptekkel haladt a didergő hidegben köpenyében burkolva a vonatfelé vezető utón. Kiérve a városból meggyorsitá lépteit, hisz még csak egy negyed óra választ el a boldogságtól és mégis, mikor a városi malomhoz ért, egy pillanatig habozott, mert úgy tetszett neki, mintha egy titkos hang azt mondta volna neki: maradj, maradj. De nem, előre! előre! hisz ő lesz ott! Alig hogy a pályaudvarba ért, már prüszkölve és robogva jött a vonat, melyen boldogság jövendő volt. A vonat megállt. Az utasok kiszállnak. Gábor gróf sehol sem volt látható Egyszer a hátulsó kocsikból egy elegáns bundába öltözött úri ember száll ki s mintha valakit keresne. 0 az, ő az! Riza örömittasan eleibe siet, és Gábor! felkiáltással keblére borult a férfinak, de ez mit sem sejtve, ijedten hátrált meg és igy szólt: — „Kérem, tévedni méltóztatott a személyben.“ Mert csakugyan nem ő volt az. Riza, mint egy a villám által sújtva kábultan visszatérésre, „hátha nem födözték fel távozásomat!?“ Csak hamar, csak hamar vissza! Futva sietett visszafelé, de midőn házuk ételien eső oldalán volt, világosságot látott az egyik szó- bábán a függönyökön keresztül, ős emberi árnyékok futkostak össze-vissza. Rémitő gondolata támadt. — Hátha szegény édes atyám .... A lelkiismeret fúriáitól gyötörve csöngőt. Böske néni nyitotta ki a kaput. — Jaj édes drága Rizám, késő . O nem tudta túl élni egyetlen leányának szégyenteljes távozását. megrántja a meghalt. És most X város kis házában egy összekuporodott szerencsétlen alak csak azt mormogja folyton: Késő meghalt! Kircz István. ______T 0 V I S E K. Na pfogyatkozás. — Éden színház. — Belvárosi iskola. Ritkán jut nekünk mostanában az a kiváló szerencse, hogy az égi testek tündöklő királyját, a naponként fejedelmi fényben és teljes pompában megjelenő Nap ő felségét, fogyatékos öltözetben, mond- hatnók: pongyolában lássuk. E kiváló szerencsében részesültünk a múlt kedden, junius 17-óu. Napfogyatkozás volt, mint a Tolnamegyei Naptár egész biztosra megjövendölte, ü felsége nem fogyatkozott ugyan el egészen, nem vetkőzte le tisztára ragyogó sugár-mezét, de bizony csak egy jókora megdagadt vajas-kifli hijja volt, hogy egészen papucs kormány alá nem szorult, vagyis, hogy az éj-királynője, a sokkal kisebb Hold úrnő teljesen be nem takarta szürke éji fátyoléval! . . . E napon egyszerre minden ember pesszimista lett, — sötét szemüvegen, kormos üveglapon nézte a világot. A fejedelmi Nap szógyelte | magát, hogy őt egy bliktri Hold is képes eltakarni s olykor-olykor csak azért is felhő ruhát öltött magára, el-elbujkált annak szakadozott foszlányai között, hogy elmondhassa: nem a Hold takart el — hisz Ő is tőlem kölcsönzi fényét és pedig kamat nélkül a háládatlan! — hanem ón burkoltam magam csuda úri passzióból feke felhő ruhába! . . Hasztalan ! — az emberek ezre bizon kilesték ő felsége gyengéjét, meglátták a kormos üvegeken az ő fogyatékosságát ! . . . Nekem az a gondolat jutott eszembe ama napon, hogy hát: de jó volna, ha az ember-világban is igy történnék a sor! . . . Hogy t. i. valamint az égi nap csak rövid pár óráig fogyott, azután csakhamar megint teljes fényben ragyogott: úgy az ember zsebje is mikor kiürül, az utolsó pénzmagot is elvivén, elfogyasztván a holdvilágképü, örökké pénzéhes sápadt hitelező: pár óra múlva már megint derült mosolyra, teljes fényben ragyogásra ösztönözné a szegény ember savanyú ábrázatját a tömött bu- gyelláris! . . . De mikor ennek — fájdalom! — olyan sok a halálos ellensége! . . . íme, hogy többet most ne említsek, csak nekem egymagámnak is mily rengeteg keserves keresményü drága kincsemet rabolta el e héten az a taljánba- oltott förtelmes német, meg az a magyar pénzen fel- hizott terjedelmes dáma az „Éden színházukkal“, — hát még a hozzám hasonló többi balekektől, kiket velem együtt alaposan felültettek, rászedtek s aztán — kereket oldván — másnap bizonyára jól kinevettek ?! . . . Már többször megfogadtam, hogy ilyen közönséges német komédiásoknak nem megyek lópre, nem ülök fel, — s ime most is felültem! Csak az vigasztal, hogy sokan voltunk! Hanem most ezennel ünnepélyes és nyilvános fogadást teszek, hogy többé soha német komédiás rá nem szed se ölnyi plakátokkal, se dobszóval, se fölemelt hely- árral, se szép arczu komédiás nőkkel, — egyszóval pártolom Cholnoky bátyánk amaz indítványát, hogy „okos ember s becsületes magyar honpolgár külföldi jött-mént német közönséges, ezerszer látott ostoba mutatványaiért nem dob ki egykoldus krajezárt sem! . . .“ Inkább adom pénzemet a belvárosi újonnan építendő elemi iskolára, vagyis inkább a megyeház előtti sétatér-vásárlásra. — Hohó! — — — Ez megint minden ember. — Oda dől-e el a kérdés, hogy a csupasz falakat végleg ledöntik, vagy hogy a rozzant kőtömeg uj kalapot kap, uj tetőt nyer s a városunk legszebb helyére oda tolakodott épület tovább is ott diszteleiikódjk a főtéren, — kihívó, gúnyos tekintetet vetve a megyeházra s hátat fordítva az épülendő uj, igazságügyi palotának?! . . . Nem tudom, hogy lesz. A nagy közönség szeretné elutbólitani azt az épületet s máshol ütni fel a múzsa-tanyát; — dohát az a neivus verum gerendáimul, az a pénz, oly fogyatékos manapság, akárcsak a Nap volt kedden, meg az előadás ugyanaz nap este az éden-szinház- ban! . . . Hoc opus, hic labor est! . . . Nagyon bajos lesz ebben eligazodni. Nekem van egy közvetítő tervem, egy jó tanácsom. Azt mondják sokan: ott iskola többé nein lehet, mert a tauulók lármája zavarja a hivatalos dolgok végzését a megyeházban, meg az igazságügyi palotában. Ismét azt mondják mások, szintén sokan: — a hitközségnek nagy igényei vannak, annyi pénzünk egy üres telekre nincs. Tehát közvetítsük a dolgot. S ue mondja senki, hogy nézetem otromba, — Hagyjuk a falakat, mint vannak ott rombal így aztán senkit nem zavar az iskola-zaj, nem kerül a telek-vásárlás és sétatér csinálás senkinek egy filérjébe sem, ellenkezőleg lesz egy történelmi nevezetességű hires r o m u n k, melyre ráfogjuk, hogy: ez volt Béla király magán nyaralója. Az idegenek majd mohó vágygyal sietnek megtekintésére a világ szerint hires ősrégi romoknak, miket — természetesen — pénzért mutogatunk, mindaddig, mig ez utón be nem folyik vagy százezer forintunk s akkor egyszerre csak lesz majd uj iskola is, sétatér is, még pénzünk is marad! . . . Ajánlom érdekes véleményem elfogadását mindenkinek, azon kötelezettséggel, hogy aki ezt elfogadni vonakodnék: tartozik fizetni azonnal 100 o. ért. forintot iskola- ős sétatér alapra. — Különben, aki még ennél is jobb tervvel áll elő, mondja el a „tövisek“ szokott komoly rovatában legfőlebb 5 év alatt, mert ez időn túl Stann ur a tovább építés munkájával nem várakozik. Palást. x KÜLÖNFÉLÉK. tántorgott vissza az épület egy sötét zugába, és ott egy fogas kérdés, — Szegzárdnak nagy sora! Na- I történt csalódás fölött keserű bánatkönyeket hűl- gyobb, mint az éden színház, meg a napfogyatkozás, látva, azon vigasztaló gondolat adott ismét erőt a | Hogy lesz már, mint lesz már a dolog ? — kérdi Tolna vármegye alispánja központi választmány elnöke. A központi választmány tagjait az országgyűlési képviselő választók ideiglenes névjegyzékének az 1874. évi XXXIII. t.-c/. 41. §-a értelmébe’ eszközlendő egybeállítása czóljából folyó évi juuiui- hó 28-ára ülésre hivta össze. — Képviselő-testületi gyűlés tartatott Szegzár- don múlt csütörtökön délután, melynek legfőbb tárgyát a r. k. hitközség átirata képezte, melyről lapunk más helyén hozunk tudósítást. Ugyanezen gyűlésen olvastatott fel Erdődi József volt községi állatorvos lemondó levele, melyből kifolyólag elhatároztatott, hogy Szegzárd nagyközség állatorvosi állására pályázat fog hirdettetni. — A múlt szombati második kaszinó-estélvt ismét néptelennó tette a kedvezőtlen hideg időjárás; ugyancsak dideregve járta a ropogós csárdást néhány pár kihevülni vágyó tánezos, mely után a gondos mamák téli nagy kendőkkel burkolták be övéiket. — A szegzárdi alap. urodalomi számtartóság Szegzárd nagy községben tartatni szokott országos vásárokon a helypónzszedési jogot folyó év julius hó 7-én árverés utján hat évre ismét bőrbeadja, mire ezennel felhívjuk az érdeklődők figyelmét. — Juniális. Főtiszt. Mikó György újvárosi plébános vasárnap délután saját udvarán kis mulatságot rendez az újvárosi iskolás gyermekek részére, hogy megjutalmazza őket azon szép sikeres vizsgáért, melylyel neki mint iskolaigazgatónak és gyermek barátnak örömöt szereztek. Vígan mulassanak! — Gyászhir. — Távolból, éppen a szomorú özvegységre hivatott nő igazán megható leírásából vesszük a megdöbbentő hirt, hogy Tiszt. Szabó Nándor ur, volt duna-földvári, majd k.-oroszi s végre duna-bogdányi reform, h. lelkész, — lapunk igen szorgalmas külső munkatársa, a nemes szivü férj és atyja, a költői lelkű és lángszavu egyházi I szónok, a sokkal jobb sorsra érdemes igazán becsületes ember, a 48-as és függetlenségi eszmék tántoríthatatlan harezosa — — nincs többé! Másfél évi kínos szenvedés után 54 éves koráhan május 28-án jobb létre szenderült a pestmegyei Ócsán, I testvér öcscse Szabó Géza ref. lelkész ur házánál, j hova a testvéri szeretet árnyában üdülni ment s hol • valóban sok földi bajai, temérdek hányattatásai, csa- J lódásai után elvégre örök nyugalmat talált. Halálát I hőn szerető és hűséges, e mellett igazán művelt
