Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-05-27 / 22. szám
XL évfolyam. 22. szám. Szegzárd, 1883. május 27. Megjelen: betenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Szécbenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap Tolnainegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministen meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanitó-egyletnek hivatalos értesítője. Előfizetési árak: Egészévre............6 írt — kr. Fé lévre ..... .3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos petitsor 16 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. 'Á A munkás mozgalom. Az újabb kor társadalmi betegségei közé < számítjuk a legnagyobbikát: a sztrájkot (strike), mely szocziális állapotainkat eléggé jellemzi, úgy ■ hogy munkásainknak ez már, mintegy jeligéjévé váltak. Igaz az, hogy a munkásosztály viszonyain | segíteni kell s azon nagy problémát szerencsé- j sen megoldani a munkásosztály jogos követel- | í inényeivel egyrészt, másrészt pedig a munka- ) adó méltányosságával szemben — ide egy kis j \ állam férfiúi tapintat kell. A sztrájk kihat az egész társadalomra, és | í ez egyes osztályoknak háborúja a társadalommal | < szemközt; mert a sztrájk csak szimptomája azon i nagy szocziális bajnak, mely egyáltalában nem [ í szűnik meg, ha e szimptomát elöljük vagy meg- [p gyógyítjuk. Mert ez az állapot, úgy a mint manapság 1 i áll, beteges áilapot. Annyi tény azonban, hogy ■j próbálgatták és folyton próbálják még e bajt or- j vosolni, de sikert elérni még nem tudtak. Ezen • I csak az általános munkás-kérdés segíthet, s ha [ I fez meglesz oldva, akkor megszűnik az a folyto nosan zaklató mizéria, mely a társadalmat újra meg újra fölzavarja rendes kerékvágásában. Hogy a munkás osztálynak küzdenie kell | folytonosan, az meg volt mindig. Meg az ó-kor- I ban, hol rabszolga volt, meg a közép-korban, i hol jobbágy volt, ’ melyet a kereszténység vál asztatott áj, s végre meg az uj-korban, a leg-, j iujabb korban is, melyet saját szemeinkkel is i [észlelhetünk s a bajok kutforrásaira rátekinthetünk. A vidéken még nem ütötte fel fejét a sztrájk, \ I mint a nagy- és fővárosokban. Ott, hol az ipar ■. pang, vagy kevés lendületet nyer, — az a cse- I kély számú munkaerő jobbnak hiányában meg- II huzza magát; vagy ha ezt nem akarja tenni, el- .11 megy máshová, a nagyobb helyekre, hol talán ] megfizetik nagyobb arányban munkaképességét, 11 mint azt a kisebb helyeken nem tehetik. De a nagyobb helyeken nagyobb igényei is támadnak it s életföntartására több költség szükségeltetik, s j ha nem osztja be arányosan heti pénzét, bizony I kénytelen nélkülözni. S ha most nagyon sokan a jutnak bele e kellemetlen helyzetbe s más men- I tő-eszközt nem találnak, közös megbeszélés alap ján kitör a háború: a sztrájk, mely rendesen az ő javukra dől el. Mert a nagyiparos, a gyáros sokkal többet veszíthet általános munkaszünete lés alatt, egy-két nap alatt, mint a munkás egy két heti faczérkodása alatt. S ha a munkaadók megkötik is. magukat rövid időre, mégis legtöbb esetben ők kényszerülnek, mint okosabbak, en gedni. De tekintve azt, hogy manapság az ipar és anyagi előrehaladás — századának jellemző nevére — nagy, igen nagy fontossággal bírnak, szükséges volna már egyszer a sokat hangozta tott sóhajtott munkás-kérdés elvi jelentő ségét jogilag úgy mint erkölcsileg végre vala- hára úgy megoldani, hogy végre szabályozva lenne az a viszony, mely a mukaadó és a munkás között fenállnia kellene. Mert addig hasztalan minden tüntetés, me rev ragaszkodás ósdi szokásból vagy daczból. Egy kis óletbölcsességgel kell élni; mert hisz amint tudva van, az életet csak úgy lehet élvezni, ha a fölszinnél marad az ember. Ez többnyire csillog, mint a tó tükre — mig a fe nekén iszap és sár van. Ki gyöngyöt keres ott, az magára vessen, ha kezét, nemcsak üresen, de piszkosan huzza vissza. A modern bölcsészet megtagadja úgyis a régi elveket, s miután ab solut becs és igazság úgy sem képzelhető a löl- dön, tűrni kell addig, mig halomra dönti, s uj jal cseréli föl ismét az — idő. Vidéki levelek. Apar, 1883. májas 24-én. E hó 10-én tartó a „Bonyhádvidéki tanító-egylet“ tavaszi közgyűlését, mely alkalommal t. Dömötör László, méhészeti vándortanitó ur tartott érdekes előadást a mé hészetből. Elméleti előadását követte a gyakorlati útmu tatás, melyet egy magával hordott kis népes méhkassal szemlélhetővé tett. Az előadás 21/, óráig eltartott, me lyen jelen volt megyénk szeretre-tisztelt alispánja nagy ságos Perezel Dezső ur, méltóságos bonyhádi Perczel Gyula, es. kir kamarás ur, ifj. Bencze István, bony hádi r. k. plébános ur, stb. a „Bonyhádvidéki tanitó- egylet“ rendes tagjai, és a bonyhádi ev. gymnazium 4-ik osztályának tanulói, Marhauser Imre, igazgató ur kíséretében. A méhészeti előadás befejezte után a jelen volt egyleti tagok és néhány vendég a gyűlési programm- hoz képest bevonult Schneider János bonyhádi tanító nr osztályába, hol nevezett tanító ur sikerült taDitást tar tott a magyarnyelvi beszédből a német ajkú népiskolá ban. Mintán az idei iskola év végéhez közeledünk, lát tuk, minő sikert képes elérni a lankadatlan bnzgalom, a folytonos gyakorlás; mert valóban igen szép eredmény nyel lepték meg a tanulók a hallgató közönséget. Déli 12 órakor bocsájtattak haza a tanulók, mely után követ kezett az ebéd az „Arany Oroszlányihoz czimzett ven déglő nagytermében. Ebéd utáni 2 órakor megkezdédöt- az egyleti gyűlés. Elnök szokásos módon megnyitván a gyűlést, néhány hivatalos bejelentés után felhívja a ta gokat a tartott magyarnyelvi tanításhoz való hozzászó lásra. Több oldalról történt alapos hozzászólás után a gyűlés tagjai helyeslésüket fejezték ki mint a követett tanmód, mint az általa elért eredmény felett, és Schnei der János urnák jegyzőkönyvi elismerés szavaztatott. Ezután több rendbeli kebelbeli ügy intéztetett el, melyek közéi leglényegesebb az, hogy egyletünk, — bár tagjai nak száma nem üti meg a miniszter ur által az első őriz. tan. képv. közgyűlés munkálataira hozott határo zatokban meghatározott számot, t. i. az 50-et, hanem csak 34 tagot számlál, — mégis, tekintettel arra, hogy a miniszter ur már más egyleteknek, melyek csak 30 tagot számlálnak, kivételesen megengedte, hogy az ez évi aug. hé 20-ára egybehitt orsz. tan. képv. gyűlésre képviselőt küldhessenek, — mi is hason kérelemmel fo gunk miniszter ur ő nagyméltóságához járulni, mikép méltóztatnék kegyesen megengedni nekünk is, hogy egy letünk szinte képviseltethesse magát a nevezett gyűlé sen. Kérelmünk teljesítése reményében titkos szavazat tal e gyűlés folyatnád meg is választottuk Schneider János urat képviselőnek. Ezekután elnök az „Etvös-alap“ pártolását az egyl. tagoknak ajánlva, a tárgysorozatnak ilyetén kime rítése után a gyűlést bezárta. Nem mulaszthatom el e helyen és ez alkalommal is a Bonyhádvidékén működő, de az egyleti tagok so rában még helyet nem foglaló tanférfiakat tisztelettel felhívni, mikép saját jól felfogott érdekűkben méltéztas- sanak az egyletbe való belépésüket alulirt elnökségnek mielőbb bejelenteni. Bitter Péter, népi. és | „Bonyhádvidéki tanító-egylet“ elnöke. Bonyhád, 1883. május 18-án. Tisztelt szerkesztő ur! A kokasdi plébánosnak a „Tolnamegyei Közlöny“ f. é. 18-dik számában — ugyanazon lap 17. számában a kokasdi jegyző választására vonatkozó közleményünkre adott válaszára, — tekintve az abban felsorolt valót lanságok, tagadások és elferdítéseket — már a békeség érdekében is — felelni nem akartunk, — de mintán Beiszner Gyula paarii jegyző ur a „Tolnamegyei Köz löny“ folyó évi 19. számában közlött leveléből a kokasdi plébános urnák a jegyző választás körüli eljárása kifo gástalannak tüntettetik fel a nagyérdemű olvasó közönség nek, — e levélben felsorolt egyebekbre való tekintet nélkül csak még kővetkezőket kívánunk megjegyzem ki jelentvén egyszersmind, hogy ezzel részünkről az ügy befejeztetett. Midén mi a kokasdi jegyző választásra vonatkozó adatokat közöltük, a kokasdi plébános urnák még nem sikerült volt oly kokasdi embert fogni, ki az uj jegyző megválasztása ellen panaszt emelni akart; noha ismer jük a kokasdi plébános nrat, — azt még sem hit tük, hogy a választásnál tanúsított magatartását még avval is megkoronázni fogja, hogy híveinek egy csekély részét felizgatva, — czéljai elérésére nem oeekély anyagi áldozatra bírni és egy oly háladatlan panasz beadására nógatni fogja; hogy alapos a plébános ur által emelt panasz kérvény, azt a f. hó 5-én tartott Tolnamegye közgyűlésének egyhangúlag e tárgyban hozott határo zata eléggé igazolja. Az elhunyt „Tóni“ bácsi necrologjához mint azt a kokasdi plébános nr nevezi — neki semmi köze; 6 ezen embert nem ismerte. Életében vele nem érintke zett, vagy legfelebb csak annyiban, a mennyiben azt családjával együtt saját lakásukon megsértette. (Kérem elmondjuk talán e históriát?)— ' % Hogy Tolnamegye egyik legzsirosabb jegyzésége volt a kokasdi jegyzőnek 38 évi működése alatt, s még is családját nyomorban hagyta hátra — mint azt plé bános ur mondja, — hogy e nyomort előidézni a „so kak“ bonyhádiak közül többen positiv vagy negativ utón segítettek, — ismét a plébános ur találékony eszének egy szüleménye; mert a kokasdi jegyzői fizetés — a nyugdíjak megállapításánál alapul vett összes tolname gyei jegyzék fizetéseiknek megyei kimutatása szerint 1882. évig 738 frt volt összesen; — tudja-e a plébá nos ur, hogy ezen összeg egy hét tagból álló család fentartására, három fiúnak tisztességes neveltetése s ta nitatására alig-alig elégséges? vagy nem érzi, hogy há romszoros nagyobb fizetésével — dsczára annak, hogy nem családos — alig tud megélni? legalább ebbeli pa-_ nászát többször halottak. Nem okoztak a kokasdi plébánost vagy annak hí veit, hogy az elhunyt jegyző családja — mint gúnyo san mondja nyomorban maradt hátra, soha nem em lítettünk nyomort, — hanem csak azt mondottuk: hogy nem a legjobb viszonyok közt maradi hátra e család. Hogy a kokasdi lakosoknak a jegyző által okozott 38 évi sérelmeket a plébános nr nem volt képes néhány hét alatt felejtetni, azt elhiszük; felejteni egyátalában csak oly valamit lehet, mi egyszer már emlékeze tünkben volt, hogy a kokasdiak bár mikor vagy bár miféle sérelmekkel felléptek volna jegyzőjük ellen, — az nem való. Ha a plébános nr tudott vagy hallott volna bármely sérelmet nem használta volna a választásnál fel czéljai elérésére ? Nem kívántuk mi soha tőle, hogy a boldogult jegyző fiának megválasztását elősegítse, ha nem csak tisztességes negativ állást reményeltünk volna tőle. Nem szólította íel senki, hogy elmenjen a beteg TÁRCZA. Akrosztikon. — Emlékül. — Aranyos a kedved . . . ezüst a hangod... Árva volt nélküled a csalogány. Reád figyelt és busán sóhajtott, Vágyódva csüggött ajkad dalán. Aztán szegényke) hozzád repült: „Irgalom 1 igy szélt, ne űzz el engem, Gazdag a szív, mely dalért hévül. I n Itt maradok nálad s együtt zengem Zengő dalaid! . . Úgyis történt. E kis madár hozzád ment önként. J Lakásra hő szivedbe költözött, I I Légyen is lakód bú s öröm között! Áldás a dal . . . áldás az ének | Néked és dalos fül’milédnek. A mig dalolsz — az érzelem Keblünkben is rózsát terem 1 . . Don Lopez. A Zrinyi-ász epopoeiai magaslata. (Vázlatos széptani értekezés.) A hősköltemény (epopoeia) az elbeszélő költé szet koronája. Benne a költő valamely hős vezetése alatt oly eseményt tár az olvasó elé, mely akár ma gában, akár következményeiben az emberiségre, vagy egyes nemzet életére döntő befolyással bírt. Ez a meghatározás kellőkép körvonalazza a hős- költemény tárgyát, melynek tehát nagyszerű, nagyér- dekü, példányos eseményt kell tartalmaznia. Az ese mény élére a költő rendkívüli testi és lelki tulajdo nokkal biré hőst helyez, ki éppen e miatt messze ki magaslik az emberiség tömegéből. S midőn az esemé nyek folyamában az árral úszik — mig a drámai hős az ár ellen — rendíthetetlen erővel küzd a czél után, melyre a népek sorsát intéző fensöbb hatalom öt, mint eszközt kiszemeié. Az az esemény, mely a reményte len csodálkozással bámult Zrinyiász tárgyát képezi, magában véve nem hatott ki az egész magyar nem zet életére, nem idézett elő korszakot alkotó változást a magyar nemzet történelmében, tehát szoros értelem ben nem epopoeiai. De a mii költőjének hatalmas szelleme a költői valészinüség határain belül s a hi hetőség megsértése nélkül oly mély felfogással tudta czéljának megfelelöleg átalakítani ezt az eseményt, hogy az olvasó akaratlanul is elismeri és gyönyör ködve helyesli az eszmét, melyet Zrínyi „A szigeti veszedelem“ czimü nagyszabású müvében a valóság zománczával megtestesít. A szóban forgó epopoeia tárgyának s a költő intentiéinak könnyebb megér the tése végett idézzük vissza emlékezetünkbe a múlt eseményeit, úgy amint azokat elődeink a történelem örökfényü lapjaira felje gyezték. A szigetvári hegnek, Zrínyi Miklósnak éle tében, Szolimán, a hatalmas török szultán rettegtette Európát. Hódító hatalmának sorvasztó igáit szegény hazánk érezte legsúlyosabban és legelőször. Mert a I folytonos pártviszályok és testvérharczok e gyászos szinhelye további hódításaira alkalmas kiindulási pon tul szolgált, ahonnan aztán nyugodtan vélte mérhetni karjának büntető ostorként nehezülő csapásait a szom szédos országokra. Azon időben is Miksa magyar ki rály és a korona után agyarkodé János Zsigmond közt a szüntelen súrlódások és egyenetlenségek vég tére véres polgárharczokká fajultak. Jóval előbb már a gyenge János Zsigmond a nagy szultán kegyeibe és pártfogásába ajánlotta magát vetélytársa, Miksa elle nében. S midőn Szolimán meghallotta, bogy véden- czének ügye már-már veszendő félben van, vereség után újabb vereség éri seregét, várai egymásután Miksa kezére kerülnek: hódolt tartományaiban a pasáknak előlegesen parancsot adott az indulásra, maga is sze mélyesen roppant hadat vezetett Magyarországba vé- denczeinek és közvetve önnön magának érdekében. Eszéknél átkelt a Dráván iszonyú seregével. A jeles hadvezér nem habozott, hogy minő pont elfoglalásával nyissa meg véres győzelmeinek hosszú sorozatát. Szi getvárnak, a hős Zrínyi erős sasfészkének megvívá sát tűzte ki czélul, mely természeti fekvésénél, ked vező helyzeténél fogva erős kulcsa volt nemcsak a ba- latonvidéki megyéknek, hanem Steyer és Horvátor szágnak is. — Hogy a mély belátásu Szolimán Szigetvár megvételét már akkor elhatározá, midőn az ország határait pusztító seregével átlépte s hogy nem az a siklósi kaland, melyben Zrínyi Mehe tned béget 300 emberével együtt felkonczoló, bírta a vár ostromára — elég okadatoltan bizonyító Salamon Ferencz hírneves történetírónk. Zrínyi, a magyar Leo - nidász, utolsó lehelletéig védelmezte a várat, s vitézei vel együtt hősi halállal múlt ki a törökök halálos csa pásai alatt. Ez a száraz történelmi tény prózai való ságában. így magában véve ez az esemény nem volt döntő befolyású az egész nemzet életére, mint következmé nyei is igazolták; de Zrínyi, a költő lánglelke epopoe iai magaslatra tudta emelni, mert eszményítette a tárgyat, vagyis megtisztította mindazon salaktól, mi a költői eszményiséget alárántaná a prózaiéig országi jára. Az ö felfogása szerint Szolimán nem hódítani, vagy János Zsigmondot segíteni jött az országba, ha nem magasb missiót végzett. A haragvó Isten kül dötte a bűnökbe sülyedt magyar nemzetre, bogy suj- toló karjait megéreztesse elpártolt híveivel, kikről a méltán haragra gyuladt hatalmas isten ezt mondja Mi hály arkangyalnak: „Magad te tekints meg körösztyén világot: Nem találsz azok közt, kivel tettem több jót; De ők annyi jókért, ah nehéz mondani! Ah háládatlanok, és merték elhadni, Nem szégyenük isteneket elárulni, Ellenemre minden gonoszban merülni.“ Zrínyi szerint tehát Szolimán lesz az ur kezében az eszköz, ki az úrtól eltért magyarokat vétkes má morukból fölrázza. Az ő hadjáratát a7 egész nemzet ellen intézett büntető ténykedésként, mint nagyszerű erkölcsi eszme képviselőjét állítja elénk. Zrínyit a főhőst Istennel való vonatkozásban tün teti fel, mert ő az Ur által kiválasztott engesztelő ál dozat egy egész nemzet bűneiért. Az Isten maga vá lasztja ki a szives készséggel ajánlkozó s az Ur akaratába nemes önmegadással beleegyező Zrínyit, sa ját fia elárult vére kiengesztelésére váltságul, a vé tekbe sülyedt magyar nemzetért. S igy Zrínyi az egész magyar nemzetért szenved hősies halált, az ő dicső önfeláldozása engeszteli ki az Urat a bűnös nemzettel, ő hárítja el a boszuálló Isten iszonyú ha-
