Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-04-15 / 16. szám
Erekig ugrándozott, de hogy meddig, azt be nem vallhatom ; nehogy valaki elég gyöngédtelen legyen mos tani korára merész következtetéseket tenni. Csak annyit mondhatok, hogy végre beért a bimbódzó korba, midén a virág szirmai fesledezni kezdenek. így vállott le az 6 hatyu nyakának és márvány keblének főzhetetlen lencsékkel tarkázott fehérségéről az eddig szerényen rásimuló ruhácska, hogy a kivágott test csipkés környületébél emelkedjenek glycerinnel és pézs mával megszagositott vállacskái, melyeknek vakító fehér sége a gyönge hímeknek még gyöngébb szemeit káprá- zatba ejté s a női szépségvonalak műpártfogdosó tanul mányozására készteté. A hány méterrel kevesebbre volt ezután szüksége kebeltitkainak elleplezésére, annyival meghosszabbult a deli termetéről lecsüngő tunikás szok nya, inely most már porfogó és porsöprő uszályt kapott. Az uszályos ruha geneologiáját ne kutassuk, mert né hány vizsla fürkésző kitalálná sütni róla, hogy nem rég valamely horihorgas delnő, pl. bájdus szakácsnő vaskos idomainak titkait takargató. Eben hajzatának eddigelé pornódétól fénylő sima sága egyszerre borzassá változott s a hosszúra gyalult forgács — a mit czégérül is használnak — tekervényes alakjában omlottak fürtjei a már le s talán bepingált vállacskáira. Arczának érdekes halványsága néha-néha a pipacs pírjává változott, a miért aztán néhány rósz nyelvű vetélytársnője camoleonnak (szinbű) csúfoló. (Hihetőleg akkor tanulták a természetrajzot!) Szóval, lassacskán a virág minden szervei és kel lékei eltünedeztek a fürge teremtésen s elérte azt a bol dog időt, midőn vasárnaponkint a műhelyből kiszaba dult udvarlók a hermonika mélabus hangjainak kísérete mellett rikácsolták tele torokból az ő ablakja alatt, hogy: „Nincs szebb virág a kaktusznál, Leányok közt a barnánál; Gyűrűzött haj, fekete szem stb. Ezen hízelgő dal hatása biztos volt; hát még mi kor az érzelem eme szenvedélyes lovagjai elragadtatásuk- j ban ki-kiszalajták fénylő ajkukon e sokat jelentő szócs- ' kát kisasszony !!! a mi aztán a bájos lény varázs körében hihetőleg csakhamar nagysámmá fokozódott, a mire tulságig nyájas szokott lenni a szépettevő gavallérok iránt. S hogy valóban nagy lélek vivődött e kecsteli höl- gyecskében, bizonyitá azon szünetlen nyugtalanság, mely parányi lábacskáit naponta ötszömél többször is sétára ingerló. De a kisvárosi publikum, mely a nagyra törő szel lemeket gyakran félreismeri — s keletkeznek a félreis mert géniek — mostohán bánt édes gyermekével. Hölgyecskénknek gyakori sétáló kedve u. i. az ut- czák futkosó közönsége, a gyermekek részéről kímélet len tüntetésnek lön áldozatává. Sűrűn gyakorolt szóra kozásai közben a gyorslábú gyerkőezök csínjai- és ug- rándozásainak szemtanúja volt s nem sokára fültanuja is lett azon különös megjegyzéseknek, melyek fülönfüggők kel terhelt fülecskéjónek érzékeny helyeit oly boszantó- lag sértegesék: „sandlaufer, hantugráló, járdataposó“ s egyéb kíméletlen szavak alakjában. S történetesen a szol- gabiró fiacskája is az őt dicsérő khorus egyik vékony hangú tagjává szegődött, kit aztán a méltó bosszanko- dásra és pirosító hatású méregre fortyant kisasszony gyöngéd kacsóinak érintésével akart hallgatásra bírni. Mire azonban éktelen gyermek zsivaj közepette kénysze rült hölgyecskénk uszályát magával vonszolni s fürge lá bait a szokottnál is gyorsabban emelgetni. Ez még nem volt elég neki, martyromságra is ju tott. A szolgabiró fiacskája természetesen a papájánál ke reste a fellebbező fórumot, ki nem is késett hivatalos színe elé idézni a hölgyecskét, hogy kezeinek közlékeny természetét tanulmányoztathassa. A mélyen felháborodott s vérig sértett teremtés a gyöngédtelen zaklatásra kelle ténél jobban megeresztő különben is pergő nyelvecskéjó- nek zsilipjeit, mi közben a felháborodás azon stádiumába juttata a törvény szigorú szolgabiráját, mely a tenyér nek az arczczal való közvetlen érintkezése alkalmával a halandókban támadni szokott. „Itt az útlevél“ szólott a bíró, a mellette álló pandúr pedig udvariasan ajtót nyi tott, melyen a kisasszony gyorsan ellebegett. Az a phy- siognomiai változás történt rajta, hogy halvány arczács- ‘kájának egyik fele kékeszöld, a másik pedig virító piros vala, mig bogár szemei tüzes szikrákat szórtak minden felé. — Mily érdekes szinvegyülék, mondák rá a piaczon szundikáló kofák. (A kofák ilynemű nyilatkozata nem authenticus forrásból ered.) A durva kisvárosiak közt tovább nem maradhatott. Itt az elfelejtett homályban ily nagyratörő lélek nem cse- nevészhetett el. Forrongó vágya a nagyvilágba, annak színpadára, a világot jelentő deszkákra űzte. Búcsút mon dott a kisváros rideg fiainak s reményteljesen — de csak keblében — másvidékre költözött, be sem várva a fecs kék és gólyák és egyéb madarak költözését, nehogy rá fogják, hogy „jó madár“. A fáma azt csevegte róla, hogy viszontagságos ka landok és kóborlások után végre is csakugyan Thalia templomában Thespis nyikorgó szekerére kapaszkodott s hogy jelenleg csak néma szereplésével hódítja meg a bá muló publicumot. De a rágalom még azt is el akarja hitetni, hogy ismerősei tartják távol földiéitől. Inkább küldenek neki pénzt, csak hogy haza neje jöjjön. Milyen gyöngéd figyelem! Kótorog is azóta, ki tudja hol? Bizonyára keresi a talajt, melyben fekete gyémántként halászszák ki a min- dennapiság zavarosából. Igaz ugyan, hogy mai napság is már furórét csinál, s fesztelen lelkesedésbe hozza bájda lának nyefegő trilláival s kecses hajlongásaival a műor- ditólag kurjongató termetes hallgatókat, kik nehéz fejjel s rikácsoló torokkal kiáltják keblök érzelmeit: „Miranda, Miranda!“ s elragadtatásukban teli torokkal rá-rá contráz- j nak a kisasszony dalaira: de ez még mind kevés a jó ból ; a mi Mirandánk magasabbra tör, elóbb-utóbb feljut még a földszinti rikoltdába is — bocsánat e rémséges, uj műszóért, — hol már terjedelmes termetű nyárspol gárok és gondosan megfésült segédek tetszését, sőt elra gadtatását fogja kinyerni hangos és trikós művészetével. S hogy e polezra nemsokára eljut az több mint bizo nyos, ha addig reserv-be nem kerül! Ne adja a kegyet len szeszélyü fortuna, mely hölgyccskénket már ennyire felkarolta! F, KÖZGAZDASÁG. Valamenynyi gazdasági egyesü letnek. Az 1881. évi 5127. és 8595., valamint az 1882. évi 12084. sz. a. kelt körlevelekben az egyesület figyelme föl lett hiva arra, hogy a magkereskedésekben különböző nevek alatt, mint pl. „rostahulladék, here alj, tisztított rosta alj, luezema hulladék“ arankával nagy mértékben ■ vegyített luezerna és lóher mag árultatik, s az egyesü- I let fel lett szólítva az iránt, hogy a gazdaközönséget az ily értéktelen, sőt felette káros vetőmagvak vásárlásától való óvakodásra figyelmeztesse. Utóbb érintett körlevéllel közöltetett, az egyesület tel a 12084/1882. sz. a. valamennyi kereskedelmi és ipar kamarához intézett körlevél is, melynek értelmében a magkereskedők egyenkint figyelmeztetendők voltak arra, hogy az ily aranka tartalmú magvak árulását mellőzzék, ellenkező esetben az illetők nevei közzé fognak tétetni. Sajnálattal kell fölemlítenem azt a tényt, hogy da czára az ismételt figyelmeztetéseknek, az említett aranka tartartalmu magféléket a magkereskedőknek túlnyomó része a jelen évben is árjegyzékeiben hirdeti és árusítja. Habár az előzők szerint teljesen jogosult volna azon eljárás, hogy az illető magkercskedők nevei nyilvá nosságra hozassanak, mindazonáltal ezen intézkedésről, fentartván magamnak az e részben való további eljárást, ezúttal még eltekintek s arra szorítkozom, hogy az egye sület utján a gazdaközönséget újból és nyomatékosan figyelmeztessem arra, hogy a szóban forgó olcsóbb, de aranka tartalmuk és értéktelenségük miatt határozottan káros magfélék vásárlásától saját érdekében óvakodjék. Hogy a gazdaközönség fogalmat nyeljen arról, hogy mit vásárol a kérdéses magvakban, alább közlöm a tett vizsgálatok alapján ezen magvak aranka tartalmáról és csiraképességéről szóló adatokat. 1-8Ő mutatvány — 25 számú herevegyitékben van Medicago sativa csírázott 21 Va°/o» Trifol, pratense csí rázott 76°/0, Ormithopus sativus csírázott 11%. Egy klgr. ily vegyitékben találtatik átlag 215 szem aranka. 2. mutatvány. Az 5. számú luezema hulladékból csiraképes 57'/2%, egy kilogramban van átlag 605 szem aranka. 3. mutatvány. Az 5. számú „luezema piaczi ára“ csiraképessége 88%%, egy kilogramban van átlag 1800 aranka szem. 4. mutatvány. A 8. számú „lóhere piaczi ára“ csi- raképessége 87%, egy kilogramban van 80 aranka szem. 5. mutatvány. Az 5. számú „félig tisztított lu ezerna* csiraképessége 31%% egy kilogramban találta tik 69,300 aranka szem. 6. mutatvány. Az 5. számú „rostahulladék luezema“ csiraképessége 5%, egy kilogramban találtatott 28,800 aranka szem. Budapesten, 1883. márczius 23-án. Széchenyi. 5 y i 111 ő r.*) Közép-Hidvégen, Bernricder József urnái egy két éves tenyészbika eladó. Ezen tenyészbika különösen ajánlatos volna vala mely község részére, miután a bika eredeti tiszta mező- hegyesi faj s a kik látták, igen szép, jól kifejlett, erős állatnak mondják. Haj óz isi menetrend. Az első cs. kir. szabadalm. Dunagőzhaiózási-társulat menetrendje folyó évi márczius 15-től kezdve, a to vábbi intézkedésig. Postahajók. Lefelé. Budapestről Zimonyig hétfőn és pénteken. Budapestről Orsováig kedden, csütörtökön és . szombaton. Érkezik: Duna-Földvárra: 2 óra 45 perez éjjel. Paksra: 4 „ — „ reggel. Domboriba: 5 „ 5 „ „ (Vasúti csatlakozás: Mohács pécsi, Gombos-alföldi vaspálya és Dálya-vukovári). Fölfelé. Budapestre vasárnap-, hétfő-, kedd-, csütörtök-és , pénteken. Érkezik: Domboriba: 6 óra 35 perez reggel. Paksra: 8 „ 10 „ délelőtt. Duna-Földvárra: 9 „ 55 „ „ Budapestre: 3 „ 15 ■„ délután. A postahajók „Szegzárdi állomást“ sem föl-, sem le felé nem érintik. Személyhajók. Lefelé. , Budapestről Mohácsra naponta. Érkezik: Duna-Földvárra: 4 óra — perez délután Paksra: 5 „ 20 n n Domboriba: 6 „ 30 „ este. Szegzárdra: 7 „ 10 n ii Mohácsra: 10 „ — » csatiakozás: Mohács-pécsi vonat indul Mohácsról Pécsre naponta reggel 6 óra 40 perczkor.) Fölfelé. Mohácsról Budapestre naponta 11 óra délelőtt. Szegzárdra: 2 óra 50 perez délután. Domboriba: 3 „ 40 % II Paksra: 5 „ 20 „ Duna-Földvárra: 7 „ 10 „ est e. Budapestre: 1 , — „ éjjel. Pécsről Mohácsra a vonat indul naponta reggel 6 óar 22 perczkor. *) Az e rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a azerk. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Boda Vilmos. Belmunkatárs: Dr. Steiner Lajos. 60 kr, Decs 11 frt 90 kr. (De hol maradt Tolna? Alsó- Nyék? — késnek az éji homályban?) — Véres verekedés. Grenus István múlt vasárnap este a szedresi nagykorcsmába valamiért összeveszett Kő szegi Józseffel s úgy találta késével megszűrni, hogy Kőszegi azonnal meghalt. A tettest elfogták. — Rövid hírek. Szemennyei Mihály regölyi plébá nos és Kaposy György naki kántortanitó „Egyházi szt. Énekek és Hymnusok“ czimü munkát fognak kiadni. — A hetedik huszárezred itt állomásozó 4-ik százada szá mára, Pécsről több lovat szállítottak Szegzárdra. — Zom- bán az ottani kántornak ellopták a tehenét s borjúját. A tettesek ismeretlenek. — Simontomyán a Sió-Kapos csatornán át építendő vashid a tolnamegyei államépité- szeti hivatal által házilag épittetik. Vezető mérnök Kiss Edo. — Schmidt Márton paksi vaskereskedő elhunyt. — Pilisen a kis gyermekek között föllépett szórványosan a vörheny. TÖVISEK. Csodálatos Miranda. — Karczrajz. — Egy érdekes alakot merészkedem bemutatni a n. é. hallgatóságnak. Jól tudom ugyan, hogy az eszmék kel terhes fejű irodalmárok engem még mázoló inas nak sem neveznének, de nem tehetek róla, ha zeqszi haragjokat magamra vonom is; nem tudom már többé féken tartani az agyamban keringő gondolatokat, nem tudom elfojtani a szivemben fel-felpislanó érzemény- szikrákat, melyek a képzettársítás megphilozophált tör vényei szerint bennem fölháborodnak, midőn az immár bemutatandó alak az ő fürge lényének egész minemü- ségében lelki szemeim előtt megjelenik. Nem félek, hogy gyöngédtelenségre vetemedem ezen „en miniature“ képecske megcselekvése által, mert oly individuum tarka színei folynak primitiv ecsetem szálairól, kiről bizonyo san tudom, hogy nem lesz fültanuja az imént hallan- dóknak! — Ugyan miért? kérdhetik akár quartetben is vagy akár az előbb megtapsolt dalárdánk hangos szavai val? Azért t. hallgatóim, mert körünk — valóban rideg szivü — bizottsági tagjai egyhangúan — ugyancsak egy hangú kedélyhangulatban lehettek — elhatározták a múlt hó egyik népgyüléses napján, hogy jelen társasestély csu pán himszinezetü, melyről a gyöngéd szép nem — iga zán gyöngédtelentil kizárassék. Az általam megismerte tendő alak pedig Éva anyánk csábos gárdájába tartozik, kikről egy költőnk azt merészlé énekelni, hogy „szivünk nek ördög és angyal egyaránt lehet!“ S mindezek da czára attól sem félek, hogy valamely lovagias tagtársam szarvasbör keztyüit felém méltóztassék hajítani, hogy karczviadalra híjon engem, kiről tán mind közönsége sen tudatik, hogy a gyilkos szerszámokat még sitiiből som szereti. Azért nem félek ettől, mert jól tudom, job ban mondva, szivemből kívánom, illetőleg, mint a.féle dühös törökbarát, kérem az irgalmas Mohamedet, hogy t. tagtársaim közöl egynek se legyen se szoros, se tág viszonya ezen Cervantes ecsetjére méltó élő alakocskával. Hogy hol és hogyan született, annak a titkát még 30 ezüst pénzért sem árulhatom el, mert voltaképen ma gam sem tudom. — A csillagjósok pedig — hihetőleg bóbiskoltak — semmi nevezetes tüneményt sem vette- észre az égen, midőn hölgyecskénk nyávogásával üdvözlé környezőit. Csak akkor voltam szerencsés megismerni őt, midőn már kolibri könnyüségü szökkenésekkel izgett-mozgott a gágogva legelésző ludak totyogó társaságában. — Oly könnyedén szőkéit a csípni készülő gunár elől, iczipiczi talpának nyomocskáját a legszemüvegesebb technikus sem tudta volna felmérni. Naphosszat illegve-billegvc ugrosott légies termetével és szellős ruhájával, nem is lépett, hanem veréb módon ugrálgatott s mint lesz al kalmunk látni azzal a különbséggel, hogy a verébből soha sem lesz dalos pacsirta s a barázdabillegetőből tán- czo8nő. annak okát sokan az egyetem közelségében keresik. S talán van is benne valami. De aztán az is igaz, hogy az én szerencsétlen Tivadar barátomat — ki mellesleg mondva szintén némi összeköttetésben állott az egyetemmel — ott találhattuk volna akkor is, ha az egyetemet a Gellért hegyre épitik. Napjában háromszor ott áldogált. Eső, szél, hi deg, de talán még jégeső sem tartotta vissza a vára kozástól. Arczán a türelmetlenség rögtön felismerhető kinyomatával folyton a kecskeméti-utcza felé irányozta tekintetét. Az volt az ö szive Mekkája. És sohasem várakozott hiába! Megkezdődött a vig, kaczér leányok hazavonulása s Tivadar barátom arczán az öröm, a nyugtalanság ép oly pontosan meg jelent, mint előtte a bájos Karolina, ki szintén a var róleányok kedves körét gazdagitá. Kezdetben csak kölcsönös mosoly, ábrándos tekintet, epedö sóhaj vol tak a fejlődő rokonszenv postásai. Lassan-lassan ud varias köszöntés, bájos viszonzás, veszedelmes kacsin tás szőtték tovább az erösbülö rokonszenv szálait. Nemsokára ’aztán Tivadar barátom gomblyukában virág, Karolina nagysám pihegő keblén csokor s igy lépdeltek csevegés és nevetgélés közt a Józsefváros egyik külső utczájába. Véletlen találkozás, gyors ismeretség, benső vi szony s végre barátság h la Paris. Varróloány, szép, kaczér, és hUtelen, majdnem közös tulajdonság. Szegény barátom! annyi sóhajtozás, annyi nyug talanság, annyi fáradozás és izgatott éjszaka után rö vid boldogság, iszonyú csalódás és szomorú halál lett a vége fiatal életednek. Tivadar jó fiú volt. Aldozatrakész pajtás, tele lelkesültséggel, határozott jellemű és kényes becsüle tére. Mind veszedelmes tulajdonság egy szenvedélyes, szerelmes fiatal emberben. Tivadar pedig szerelmes volt a bájos varróleányba. Vészes szerelem, mely vesztét okozta egy derék fiatal ember életének. A véletlen kérlelhetlensége tárta föl előtte a le pett, mely oly sokáig csalódásban tartotta. Vígan mulattak egy kisebb vendéglőben, amint csak jókedvű fiatalok tudnak. Megismerkedett uj paj tásokkal. Itt lett György is jó ismerőse. Vonzódott hozzá. Néhány találkozás után meg is látogatta s et től kezdve nem kellott őrt állani a Kalvintéren, mert György barátja az ő kedves Karolinájának mamájánál lakott. Mily meglepő hangulatban jött közénk áron es tén. Azt hittük, hogy szerelmében a legnagyobb bol dogság fokára ért. Pedig iszonyú harcz dúlhatott szi vében ; a féltékenység ördöge űzte gyilkos játékát az igaz szerelem megrendült hitével. Szilaj volt, duhajkodott, úgy, mint még soha. egész a végkimerülésig. Ettől kezdve nem volt többé a régi kedélyes, őszinte jóbarát, folyton izgatott, gyakran ingerült, tit kolódzó és szórakozott. Az egész napot uj barátjánál töltötte. S gyakran köztök volt szivének átka is. És igy teltek napok, igy teltek hetek. Tivadar barátunk kedélye elborult. A kinzó gyötrelemnek és a szivemésztö kételynek a véletlen véget vetett. Ábrándjai szétfoszlottak s a csa lódás rémitö súlya alatt egy szerencsétlen fiatal életet megsemmisített. A mosolylyal kezdődött szerelmi viszony a fák htts lombjai közt ért véget a magas hegytetőn iszo nyú öngyilkossággal. Szegény barátom! A te varróleányod most is ép oly kaczéran mosolyog a Kalvitéren, mint egykor te veled, csakhogy most már mindenkire! F. Csevegés az udvariasságról. „Az első udvariasság a családból került“ tartja Bertall, franczia bölcsész. Forrása a szív háladatos- sága, mely nélkül sem a szűk otthon, sem a külvilág tágas körében el nem lehetünk. A polgáriasuk állam nem is egyéb bizonyos számú családok összegénél és érdekének egyik főtárgyát képezi, hogy az udvarias ságot mentői számosabban gyakorolják s hogy az ál lam-alkotó családokban mentői korábbaa oltsák a gyer mek szivébe. Az udvariasság voltaképen nem is egyéb, mint a sans-gőne szabad mozgásúira rárótt fegyelem, az em beri önzés megszorítása, a természetes mohóság féke- zöje; s igy már a zsenge gyermekbe oltván bele az emberségtudást, egész életünkön kisér át a finom szo kás s mellettünk, velünk s bennünk van a kifejlődött polgári élet minden viszonyaiban s mind azon köte lességeinkben, melyeket a társadalom az egyén elé szab. A család a haza kicsinyben; a haza a család na gyított képe. Az oly család, melynek tagjait nem a hagyo mány | a solidaritás egyeseti el van veszve. Az olyan ország, melyben a jónevelés hanyatlik, az engedelmesség és alázatosság, a tisztelet és meg különböztetés szabályai lazulnak: az olyan országnak egyszerre fogy biztossága, erkölcse s következőleg ha talma és fénye. Az olyan ország, melyben a szülőket a gyermek nem szereti teljes leikéből, a hol a testvérek holmi csekélységek fölött összemarakodnak, hol a bátya ha dat üzen húgának néhány forint végett: az olyan or szág nagy veszélyben forog, mert az együvé tartozó- ság fökezesei, egy anyának neveltjei, egy apának mag zatjai, keresik az egymás vesztét. Kevés ország van, hol annyi mesalliance szövő dik, mint hazánkban. Mesalliance inkább származásra mint lelki tulajdonokra nézve. Nem a szenvedély, ha nem a kényelem s a fokozatos eldurvulás köti nálunk az ily fonák házasságot. A franczia marquis, ki elveszi a „polgár“ leányát, nem szállt le; a társadalmi egyen tőség ilyenkor kiegyenlödik. De a kurta magjrar nemes (?), ki a festő leá nyát boldogitá családi czimerével, egy ártatlan terem tés életét mérgezte meg, ki élte fogytáig, mint a hal fövenyben, vergődik az úri athmospherában; hajla maira s műveltségre a férj sem különbözik feleségé től, ha csak ennek előnyére nem. Azok, kiket az ily házasság a sutból kiemelt, nem is érzik meg mindig a társadalmi különbséggel járó viszás helyzetet. Vagy ha igen: a fölfelé való alázatosságért, mint a pórias természetűek rendesen, lefelé gyakorolt dölyffel kárta lanítják magukat. A mindenható szeretet a családfának, melynek minden egyes ága oltalmazni és védelmezni tartozik valamennyiök nevét és becsületét, mint köteles védel mezni a polgár és katona a hazát s megmenteni a zászlóbecsületét — a gyakorlatban nem egy kis híját látjuk ez eszménynek; s főleg az érdek az, mely a legszilárdabb elveken alapszik igen sokszor és igen gyakran.
