Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-12-09 / 51. szám
XI. évfolyam 51. szám Szegzárd, 1883. deczember 9 Megjelen; hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal; Széchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek és felszólamlások kül dendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek és a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesitöje. Előfizetési árak: Egészétre............6 írt — kr. Fé lévre ...... 3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyilttér: 4 hasábot petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Válasz „Kaposvölgyi“ urnák a járásbirósági székhely tárgyában előadott né zeteire. Azon minden esetben tiszteletre méltó ér deklődést tanúsító czikkét, melyben a Dombóváron felállittatni ezélzott járásbíróság kérdése iránt új ból megindult mozgalomra nézve nézeteit elmon dotta, művelt és ildomos emberhez illően, azon kijelentéssel zárta be tisztelt uraságod : hogy szí vesen fogadja, ha valaki meggyőzi arról, hogy Dombóvár mégis jobb és az érdekelteknek meg felelőbb székhelyül szolgálna az uj járásbiróság szá mára, mint Kocsola. Én igen tisztelt Kaposvölgyi ur a nélkül, hogy magamnak különös erőt arrogálnék e kér dés megvitatásának kísérletében, megpróbálom meggyőzni önt arról, hogy Dombóvár minden esetre alkalmasabb székhelye lenne egy járásbí róságnak, mint Kocsola; de megpróbálom azt is bebizonyítani, hogy a mostani közlekedési és forgalmi viszonyok között s korunk culturalis állapotai és jogosult igényeinek számba vételével, ha megyénk területén egy uj járásbiróság cibál tatnék, az máshova, mint Dombóvár, nem he lyezhető, — sőt határozottan Dombóvárra volna helyezendő. Én előttem, tisztelt uram, midőn c kérdés sel foglalkozom, a topographicus helyzet csak másodrendű, — fő és a kérdést kiválóan uraló szempont előttem azon magasabb igény, melyet egy jogállam minden polgára a jogrend biztos^ ságában a jogvédelem gyorsasága és törvénysze rűségében jogosan megvárhat és mely jogosult igény betöltésétől ma már hazánkban még áldo zatokkal szemben sem szabad és lehet meghát rálni, sőt ellenkezőleg, előre haladott korunk kö vetelményeinek érzetében ez igény megvalósulá sát előmozdítani nemcsak kötelességünk, de jól felfogott érdekünk is parancsolja. A jogrend és biztos jogvédelemnek igényei az előre haladott kor kulturális és nemzetgazdá- szati fejlődésével együtt növekesznek. Mennél magasabb valamely vidék általános miveltsége s mennél fejlettebbek annak nemzetgaz- dászati viszonyai, annál erősebbek igényei is, melyeket a jogszolgáltató állam irányában jog védelem és jogrend tekintetében formálni jogo sítva vannak. És miután ezen viszonyokat nem a törté nelmi esetlegességek által megvont határok to- pographiai vonalai szabják meg és nem kicsi nyes kényelmi szempontok határozzák .meg, ha nem a cultura, a kifejlett forgalom és legfökép a közlekedésnek korunkban döntő befolyásait gya korló hálózata hozzák létre, ott tisztelt uram, hol az említettem tényezők természetszerű gócz pont ban egyesülnek, ott nyilvánulnak a jogrend és jogvédelem igényei legerősebben és oda kell egy jogállam igazságszolgáltatásának eszközeit lerakni bármily látszólagos topographiai ellentót mutat koznék is a felületesen vizsgálódó szemében. Ha tehát a tisztelt czikkiró ur elfogulatlanul számol a tények valódi számaival, — ha le nem zárja szemeit a tényleges viszonyok előtt és az általa perhorrescált kereskedelmi viszonyok szülte igényeket felismerni akarja, vagy. az általa he lyesen nemzeti létünk alapjaiul jelzett agrár vi szonyok okszerű fejlődését óhajtja, lehetetlen be nem látnia azt, hogy az újabb kor culturalis, úgy forgalmi és közlekedési alakulásai szerint a topographice bár a megye szélén fekvő Dombó vár, az említettem jogszolgáltatási igényeket te remtő viszonyokat tekintve, egy oly terület köz pontját képezi, mely ha egyáltalában újabb biró- naponként erössebben fejlődő érintkezés fő vo nalán is, egy jelentékeny állomást képez és a íduna-drávai úgy a budapest-pécsi mind inkább élénkülő forgalmi vasutak kötpontja lévén, ke reskedelmi és gazdászati jelentősége napon ként nő. Azok az igények tisztelt uram! melyek a jogrend és jogvédelem tekintetében az ily köz- | jlekedési vonalak mentén úgy fejlődnek, mint a miként az öntöző csatornák mentén virul a kü lönben sivár talaj, — Dombóváron és vidékén ply erősen jelentkeznek, hogy azok érvényesü lését a helyi érdek népszerűtlen szűk keretébe Szorítani és azok figyelmen kivül hagyását lát szólagos községi érdekek előtérben tolásával Egyszerűen el decretálni nem lehet. Hogy Dombóvár és vidéke megyénk egyik legélénkebb kereskedelmi és gazdászati területe azt tagadni annyi volna, mint a valóság előtt el zárkózni. Hogy pedig a hol e két viszony ma- gassabb fejlődést nyert, ott a jogrend és jogvé delemnek közvetlenebb és gyorsabb jogszolgál tatási igényeinek mellőzése kiszámithatlan kár és hátránynyal jár, az is oly igazság, melyet ön (isztelt uram tagadni nem fog. Dombóvár, tehát bár mit mutasson is a néma topographia, egy nagy kereskedelmi és gazdászati terület tényleges központja. Oda gra- vitálnak a csatlakozásra felhívott összes közsé gek legvitálisabb érdekeik vonalán, ott lüktet a gazdászati érdekekkel ellentétbe soha nem he lyezhető kereskedelmi érdek, éppen nem he lyi, éppen nem dombóvári. Ezen érdek, ha egyáltalában a kérdésbe bevonható volna is; oly általános és a jelzett vidékre oly teljesen ki- terjedett, hogyha bár góczpontja Dombóvár is, szálai még is az összes csatlakozási területre kiteijcdnek és csak mint hálózat és nem mint csomó tekinthető. De a meddig szálai terjednek, odáig azok mentén mint burján nő fel a jogélet jogigé nye, melyet méltatni kell és mely ma már ei nem némitható. Különös súlyt fektet a tisztelt czikk iró ur azon terheltetésekre is, melyekkel a csat lakozási terület községei az által sujtatnának, mi szerint jogéletük minden mozzanataiban Dombo- várott kellene keresniük a jogorvoslást, mig a szolgabiróság, közjegyzóség és telekkönyv, régi helyén, Tamásiban maradna. E terheltctés is, tessék elhinni tisztelt uram teljesen képzeleti, mert: az élet tapasztalatai vi lágosan bebizonyították azt, hogy a hová a vi dék gazdászati és kereskedelmi érdekei közpon tosának, a jogrend és jogvédelem igényei is leginkább e pontokon fejlődtek. A gazdászat és kereskedelem viszonyai szülik a legtöbb érdek súrlódást és e viszonyok teszik, legszükségc- elte- ság. alkotásáról szó lehet, egyedül csak a község l'-j^eóh^hk legerősebben, mert ott oldódnak meg lehet az, melyben e hatóság helyén volna és el helyezendő lehetne. Mert Dombóvár és vidéke megyénk leg gazdagabb, legtermékenyebb és legkifejlettebb gazdászati területének egyike; — és mivel a terménykereskedés legeróssebb lüktetése, ter mészetszerűleg csak kifejlett gazdászati viszo nyok között ver legélénkebben, Dombóvár mint kereskedelmi központ is, nagyterületre terjeszti ki határát. Az országos közlekedési intézkedések be fejezett munkálatai folytán, — ma már Dombó vár a haza és kedves gyermeke Fiume között, legfontossabb viszonyaik, — s a jog és igaz ságszolgáltatás ott találja legtöbb tárgyát és leg erősebb igényei a jogvédelemnek ott nyilvánulnak. Ily állásában a dolgoknak, értékes és be cses czikkében nézetem szerint azon feltevés ben volt a legnagyobb tévedése tisztelt urasá- godnak, hogy, a Dombovárott felállitattni ezélzott járásbíróságot mint olyant kívánta feltüntetni, mely intézmény különösen a kereskedelmi érde keknek előmozdítása czéljából hozatott volna javaslatba. Igen nagy tévedés e feltevés tisztelt uram, — mert miként fentebb kifejteni szerencsés valék, sebbé a jogvédelem eszközeit; de ettől is kintve, a jogélet minden ‘ t"~Véni is e. viszonyok által jelzett voi. leggyakrabban. _ _ __ Dom bóvár és csatlakozási Vidéké könnyen elvárhatják a szolgabiróság és közjegyzóség vé delmét, ha legtöbb polgári jogsérelmük orvos lását azon utakon menve Dombóváron megta lálhatják, mely utakon gazdászati és kereske- j delmi érdekeik őket járni kényszerítik, annyival inkább is, mert e két hatóság ambulatorius jel legénél fogva úgy is felkeresi őket saját közsé geikben. A terheltetés tehát, mint mondám kép zeleti. A mi a telekkönyvi hatóságra való hivatko zását illeti t. czikkiró urnák, az, meggyőződésem szerint felesleges aggálynál nem egyéb; mert a TARCZA. Zsivora György emléke. (Született Sár-Szent-Lőrinezen, 1804. angasztns 25., meghalt Buda pesten, 1883. november 30.) Ereztük melegét áldott szívednek o Four! Mint nap nyári egen, fellegen át is üdít: Fényes lelked, e szép, a szerénység leple müge bujt, Ám áttört azon is hév sugarad, te Dicső! Most elnyúgodtál. De miképen a nap ha leDyugszik, Fenmarad itt ereje: szellemed él, dúsan áld § míg neved, áldás közt, egy hon koszorúzza: sírodra Büszke szülőfölded küldi e dalt s könyeit 1 Sántha Károly. Közlemények Perczel Mór tábor nok irataiból. (Töredék.) Említettük már, hogy ebben a mi családi archí vumunkban, illetőleg ama egyetlen primitive üveges fa szekrényben, melyből ez az archívum áll: igen kevés oly okmány és irat foglaltatik, a mi a nagy közönséget érdekelné és történelmi anyagul szolgálhatna. Általában csekély a száma ama hiteles adatoknak, melyek világot vethetnének és 'tájékozást nyújthatnának arra nézve: hogy mikor és mikép települtek le Magyar- országban, elődei ezeknek a jelenkori Perczeleknek. Hol ott arról, hogy magok ezek az első Perczel nevű egyé niségek, kik Magyarországba jöttek és itt megteleped tek, kitől származtak, miféle natio és minő fajtabéli em berek vellnk légyen : még csak sejtelemmel sem bírha tunk és még valami jóravaló és érdekes mesét sem registrálbatunk. Találkozók ugyan egy pár hízelgő egyéniség an nak idejében — midőn a Perczolek, felcserélvén a kapát és a kötényt a tógával és fringiával, szinte felmásztak és feljutottak a táblabiróság és megyei tisztviselőség ugorkafájára; és midőn a bonyhádi uradalom birtokába jutva, valóságos gazdag és hatalmas aristokratákká nőt ték ki magákat — a kik minden áron ki szerették volna bizonyítani: bogy a Perczelek angol származásnak és bizonyos Parcel nevezetű angol nemesek ivadékához tar toznának; továbbá, hogy ezen angol Parcelek ismét „in linea directissima“ valami Minntius nevezetű ró mai praetor és élelmezési hivatalnok utódai légyenek. De hát mind eme állítások valószínűségét és lehetősé gét, még csak egy árva betűje sem jegyzi fel az archí vumban találtató irományoknak, nemhogy megerősítené. Parcel nevű egyéniségek ma is élnek még Ang liában és IrlandbaD. Az is bizonyos — mert hát „Schwarz auf AVeiss“ meg van örökitve és saját szemeimmel olvastam, — hogy az angol nagy forrada lom és Cromwell hódításai következtében : ama sok szá zakra menő irlandi nemes családok közt, kik külföldre menekültek a kegyetlen irtó háborúságot folytató angol hadak elől, találkozók két Parcel nevű ezredes is; és pedig Móricz és Miklós keresztnévvel. Ezentúl vannak, élnek Berczelek, Pertzlik, Perselek Németalföldön és Németországban. De, hogy van-e ezek és a magyarhoni Perczelek közt vérrokonság; és hogy ha mar lenne, úgy eme idézett nevezetű ember specimenek közül, me lyik és ki volt légyen a Magyarországba érkezők nemzője ? Mind erről mit sem tudunk; mind ezt a mély fe- ledékenység sötét fátyola fedi és temette cl. Miért is hazámfiai kénytelen vagyok — e tekin tetben is az én hiúsági és büszkeségi propensitásaimat és velem született aristocratiai gőgösségemet legyőzve — csak is ott kezdeni meg a Bonyhády Perczel család megalapításának rövid történetét, illetőleg az ezen meg állapításra vonatkozó hiteles adatok sorozatának és lé nyeges tartalmának „per s u m m o s apices“ be mutatását : a hol és a midőn azok hitelessége többé kétely alá nem eshetik; és mindaz, a mit előterjesztek, még a magyar kritikusok királyának Gyulay Pálnak kér- lelhetlen bíráskodását is diadalmasan kiállja. Bizonyos, mondom néktek kedves hazámfiai, hogy igen közönséges, egyszerű parasztok, legfőbb, ha nyárs polgárok voltak és lehettek azok a Pertzl nevű egyéni ségek ; kiknek létele, mivolta és szereplése iránt biztos tudomással és hiteles adatokkal bírunk; és a kiket úgy kell tekintenünk és bevallanunk, mint legelső isméretes ágazatait és hajtásait ama legrégibb és logmélyebb gyö kerű törzsnek, melyre jelen értekezésünk bevezetésében illetőleg első szakaszában minden félreértés és félre magyarázás kikerülése és kizárása végett — szükséges nek tartottuk a reflektálást és hivatkozást. Perczel János és Dénes, illetőleg „Hans und Dyoniz Pertzl“ — élelmezési főbiztosok ama né met császári hadak egyikében, melyek Magyarország pacificatiójával, azaz lenyiigözésével, kizsákmányolásával és a magyar faj megtizedelésével foglalkoztak — nevez tettek ki n. Budolf császár által: német nemeseknek és üttettek a római szent birodalom lovagjaivá— „Bit ter des heiligen römischen Beiches.“ — Azon birodalom lovagjaivá, melyről meg van írva és meg van örökitve azon jellemző és tanuságos kérdés: hogy „en qnoi sainte en quoi romaine,“ miben szent, miben római ? Az ezen nemesítést bizonyitó eredeti, hiteles, pe csétes, kutyabőrü okmányok: két példányban — és pe dig az első 1082 május 2-án Bécsből, a másikat 1593. május 3-án Prágából keletkező — itt vannak épségben és olvashatók, megtekinthetők a fent leirt archivumi szekrényben. Csakis a császári pecsét van eltöredezve, de azért teljesen és tisztán felismerhető. A nemesi czimer lényeges részét: három orosz lán képezi; és pedig kettő a czimerlap mezejében, a harmadik annak koronáján két hátalsó lábán állva és vérvörös nyelvét kiöltve. E körülmény sehogy sem mond ható érdektelennek és úgy látszik a* illetők, öntudatlan bár, de mégis bizonyos előérzettől vezettettek, midőn ezt a czimcrl választék és kérek ki. Mert hát szó a mi szó, hahogy az ő ágyékukból kiszármazó Perczelek ki terjedt családjában, akada és találkozók is egypár vércse és róka; de hát az is bizonyos, hogy a valóban „n o- bilis ac generosus“ nemes és nagylelkű, vitéz Perczelek, vagyis a Perczel-sasok és oroszlánok száma, túlhaladja és megszégyenité amazokét. Mi lett utóvégre ezekből a legelső nemes Percze- lekből, hol és mikor telepedtek meg állandóan gyerme keik vagy unokáik e hazában: erről ismét mélyen hall gat a mi krónikánk ; úgy, hogy egy egész századon át, osztatlan homály fedi családunk léteiét. Mig hát egy szerre csak Veszprém városában, a tizenhetedik század utolsó negyedében tűnik fel, égy Perczel nevezetű egyé niség; és pedig két minőségben, két köntössel: úgy is mint nagy vaskereskedő, úgy is mint adószedő. Igen tisztes ember volt kétségen túl ezen egyéniség az ö be csületes Tamás keresztnevével. De hát mi tagadás benne nem volt az bizony ottan semmiféle magyar aristo- cratikus méltóság vagy hivataloskodás tulajdonosa; ha nem simpliciter „civis,“ vagyis „Sp ie ssbürger.“ Mindenesetre nemcsak, hogy igen szorgalmas és vagyonos ember lehete, de némi más érdemekkel is kelle birnia; mert hát, bár csak 1667. deczember 20-án szü letett, mégis már 1697-ben armalista lön, magyar ne mességre emelteték; és mint ilyen halt meg szintén Veszprémben 1732. márczius hó 12-én. A nemesi ku tyabőrös diploma Leopold neve aláírása alatt 1696. má jus 27-én kelelkezék Bécsben; és szinte mai napiglan is meg van a fenterulitett szekrényben. Ezen nemesi levél Veszprém vármegyének 1698. junius 12-én Pápán tartott közgyűlésén, lón kihirdetve és jegyzőkönyvbe igtatva. Ami még felemlítendő ez esotre nézve: ez először is azon körülmény, hogy azon korban, — a vasárusok igen kitűnő helyet foglaltak el a kereskedelmi világban. Perczel Tamás üzlete kiterjeszkedék a külföldre; Triestben, Fiú méban és még Kecskeméten is voltak fiókjai. Másodszor, hogy miután az előbb idézett nemesitő okmányból ki lön hagyatva annak folemlitése, hogy a Perczelek már
