Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-29 / 26. szám

26. szám.

Szegzárd, 1879. yasárnap junius 29-én.

Hetedik évfolyam.

megjeleli:

hetenkint egyszer, vasárnap.

Kiadóhivatal:

Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők.

Egyes példányok ugyanitt kaphatók.

Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap.

Tolnamegye törvényhatóságának, a tálnamegyei gazdasági egyesiiletI

nek s a Szegzárd központi felekezet {nélküli tanító-egyletnek hivatalos

m.

Előfizetési firak:

Egészévre . . . 5 frt — kr.

Félévre . . . . 2 „ 50 ,,

Egyes szám ára .---------10 „

Sze

rkesztő lakása: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök.

Hirdetési díjak jutányoson számíttatnak.

Előfizetési Felhívás:

A „Tolnamegyei közlöny“ 1879. évi hetedik évfolyamának második felére. Előfizetési ára 1879. július 1-től 1879. deczember végéig 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzeknek legkésőbb folyó évi junius 30-ig leendő beküldésére tisztelettel felkéretnek.

A kiadóhivatal.

Nyílt levelek*)

tek. Varasdy Lajos tolnamegyei kir. tanfelügyelő úrhoz.

I.

Bonyhád, 1879. junius 17-én.

A szakavatottak előtt itt Bonyhádon általános meglepetést okozott tek. urnák azon intézkedése, mellyel ä Völgység'! járás tek. szolgabirájahoz’folyó hó 9-én 241. sz. alatt menesztett levelében, egyoldalú és a valósággal meg nem egyező értesülés alapján, a tanügyi törvényeknek és kormányrendeleteknek a hanyag iskolalátogatók szüleire vonatkozó szabványait önhatalmilag hatályon kívül helyezte és ez által engem és az' általam képviselt rom. kath. iskolaszéket; mint az érdekelt szülők iránt eljáró hatóságot nem kis mértékben blamirozott.

Engedje meg kérem, hogy hivatalos érintkezéseink küszöbén, magam igazolására, az általam any- nyira óhajtott jövő, békés együttműködés és ennek folytán a találkozási határvonalok idejekoráni pontos megjelölése érdekében ezúttal bebizonyíthassam, miszerint tek. ur fönnebbi intézkedése által a tanügyi törvény- és kormányrendeletekben, a kir. tan*) Fentartással közöljük e leveleket, kijelentve, hogy az azokban érintett személyek számára lapunk készséggel nyitva áll. A szerk.

felügyelők számára megszabott jogkört nemcsak velünk autonomicus hitközséggel, hanem magával a megyei közigazgatási bizottsággal is szemben az érdekelt tankötelesek bizonyos hátrányára túllépte.

Méltóztassék csak az 1876. XXYHI. törvény- czikknek a kir. tanfelügyelők jogkörét szabályozó 5. §-át figyelemmel megolvasni és reményiem, szives lesz nekem megengedni, hogy az országos törvény, a kir. tanfelügyelők számára az egyes felekezetek irányában csupán csak a felügyeleti és közvetlen érintkezhetési jogot biztosíthatja; mig a rendel- kezhetési jogról egy árva szóval sem tesz említést, világos tanúbizonyságául annak, hogy a felekezeti iskolák ügyelnél a kir. tanfelügyelőket közvetlen rendelkezési vagy intézkedési jog meg nein illeti.

Mit a törvény csak hallgatag bizonyit, azt a törvényerővel biró kormányrendelet napnál fényeseb- ,he»_ tüntet Jnl. ..A. kir--tanfelijjgyélők számára 1876. szept. 2-án 20311. szám alatt kiadott ministrri utasítások V.. fej. 58. §-nak végsorai ugyanis szóról- szóra igy vannak összeállítva: „ezeknél (iskolai ön- kormányzati jogaiknál) fogva a tanfelügyelő a hitfelekezeteknek a törvény által (1868. 38. t. ez. 11. 12. 13. §§.) engedett ezen jogait tiszteletben tartani köteles, ezekbe nem avatkozik, azokat eljárásai alkalmával meg nem sérti s átalában ezekben semmi rendelkezési jogot nem gyakorol.“

Egyebek mellőzésével, mellőzésével az 1876. XXVHI. t. ez. 7. §-nak, mely a közigazgatási bizottság által megindítandó fegyelmi vizsgálatot rendel a községi elöljáróság bármely tagja ellen: a) „ha az megsérti, vagy hanyagul teljesiti a törvényben és szabály- vagy kormányrendeletekben az iskolaügy iránt megszabott kötelességét“; mellőzésével azon lépten-nyomon előforduló ministeri utasításoknak, melyek szigorúan, felelősség terhe alatt meghagyják

községeknek és iskolaszékeknek, hogy az 1868. 38. t. ez. a megbírságolásokról szóló '4. §-át kérlelhetle- nül hajtsák, illetőleg hajtassák végre; mellőzésével különösen a kir. tanfelügyelők számára 1876-ban kiadott utasítások 20. §. b) pontjának, melynek értelmében a kir. tanfelügyelő intézkedni tartozik az iránt, ,,b) hogy a községi hatóság az iskolát mulasztó gyermekek szüleit, gyámjait, avagy gazdáit a népiskolai törvény 4. §. értelmében azonnal megbüntesse, mihelyt a községi vagy felekezeti iskolaszék

...........az

isk

olamulasztók szüleinek, gyámjainak, avagy gazdáinak névjegyzékét bemutatja“ ; — mellőzésével, mondom, mindezeknek, csupán a fentidézettek alapján tisztelettel kérdem, mily jogezimen állíttatta be tek. tanfelügyelő ur a bonyhádi rom. kath. iskolaszék nevében és megbízásából kiirt szülők jelentékenyebb részének megbirságoltatását?

Mielőtt e kérdésre becses válaszát bevárnám, engedelméből még-bátor leszek bemutatni, miszerint tek. tanfelügyelő ur nemcsak velünk kath. iskolaszékkel, hanem a tek. közigazgatási bizottsággal is szemben fönebbi betiltó intézkedése által túllépte ama jogkört, melyet számára törvény és kormányrendelet megjelöl.

A népiskolai hatóságokról 1876. évben hozott XXVIII. törvény szentesítése után ugyanis a kir. tanfelügyelők közvetlen intézkedési joga nagyon szűk korlátok közé szorittatott, mondhatnám, teljesen nullificáltatott és a felekezetek kivételével a törvényhatóság összes népoktatásügyi viszonyairól való intézkedési jog a közigazgatási bizottságra ruháztatok (lásd 1876. 28. t. ez. 6. §.) melynek a kir. tanfelügyelő egyik tekintélyes ugyan, de mégis nem intézkedő, hanem csak előadó tagja. Az 1876. VI. t. ez. 30. §. értelmében e bizottság van hivatva felügy éltetni arra, „hogy a tanköteles gyermekek a törvény értelmében iskolába járjanak;“ a kir. tanfelüTÁRGZA.

Az első fehér hajszál.

(Francziából.)

(Folytatás.)

Ezen elbeszélések, bár gyakori megszakítással folytatva, Delbonn asszony és fiatal tánezosa közt mégis oly forma bizalmas barátságot hoztak létre, hogy midőn ez utóbbi tánezosnéját helyére vezette, hol leánya várt reá, nagy tisztelettel engedélyt kért a hölgyek mellé való leül- hetésre.

A kellemes perczek csak az estély befejeztével értek véget. Az ifjúnak szellemdus társalgása s azon ügyes csel- fogás, melylyel valódi ismereteit, hála természetes tapintatának, oly pikáns alakban tudta alkalmazni, hogy az idő Delbonn asszonynak, melyet mellette töltött, igen-igen rövidnek tetszett, ugyanynyira, hogy midőn a visszavonulás órája ütött, az ismeretség már oly elöhaladott volt, miszerint Delbonn asszony a neki fölajánlt kart elfogadta és megengedte, hogy öt és leányát a szálloda kapuig, hol lakásuk volt, kisérje.

A következő nap Delbonn asszony, mint ős anyáink szokták volt nevezni „a hetedik ég boldogsága, majd pedig a felhővel borított bujdosó nap“ volt. Minden alap nélkül zsákmánya a. tétlenségnek; ok nélkül félelemben, nem találta nyugalmát; nem tudta folytatni hímzését; abbahagyta,

hogy majd horgol, horgolását pedig mert írni akart, de miként leejtette a tűt, ép úgy kiesett kezéből a toll.

Hogy mije hiányzott? ö maga sem tudta, vagyis önmagát sem merte kérdezni, mert a felelet legkevésbé sem lett volna kétséges.

Delbonn asszony csak alig hogy ebédjét bevégezte volt, legelegaasabb és legdrágább indiai chaljába burkolva vállait és legszebb kalapját, melyet készletében találhatott, fejére téve, kimenni készült leányával a 7 órai sétára.

Talán — gondolá magában — a zene hallása, vagy folytatása a fürdői életmód napi szokásainak, vissza fogják adni idegei nyugalmát.

Ez azonban csak ürügy volt, mert buzgóságának forrása egyetlen egy óbajból fakadt és az már is kormányozta tetteit. És valóban elégedett lehetett, hogy azon tömkelegben, a hol a nagyvilág naponkint ugyanazon órában szokásos légyottját szokta volt tartani, oly hamar felismerhette azt: a kit keresett.

Kevés pillanatok múlva a mint leült, látta őt a sétány bejáratánál egy disz nélküli egyszerű ruhában, a mely elegáns kinézését még inkább emelte, megjelenni.

A szemei előtt elvonuló felhöfátyol, valamint szivének sebes verése alkalmat nyújtottak neki egy oly érzés fölött elmélkedni, a mely csak tegnap született s már is oly hatalmasan uralkodik érzelmei fölött, hogy határozat nélkül elhagyta akarat ereje. Elszánva magát és lehajtott fővel a pokol tornáczában várta az utolsó Ítéletet. Nem tudhatnám megmondani, hogy minő titkos boldogság tölté be egész lelkét, a midőn látta, hogy gondolatainak tárgya azon oldalról irányzá jöttét, a melyik felöl ö foglalt volt helyet. A két hölgyhöz közelitett s őket a legjobb társaság illemszabályai szerint köszöntve, megállt és a szokásos bókok után társalgást kezdett.

Delbonn asszony, nagyon természetesen a zenére vitte azt át, minthogy az volt a körülmények legjobb tárgya, de nem is titkolta a kellemes bonyomást, melyet neki ezen falusias hangverseny okozott és pedig a nélkül, hogy hegyet mászva, lesve az esthomályt s az árnyas falombok susogá- saiban kellett volna keresnie a rokonszenves hangok azon összbangzatos érintkezéseit, melyek minden érzékében oly kellemes viszbangra találtak. —

— Mi lenne az asszonyom .. .. ? mondá az idegen ur.

— Idegen ur? . . . szakitá kíváncsian félbe de Tour- ville asszony, d’ Arvigneiié elbeszélését. Idegen urnák nevezte ö magát . . . ?

— Mit határoz az? nevezzük hát Gastonnak és folytassuk.

— Mi lenne asszonyom ís|s viszonzá Gaston ur — ha ezen összhang, mely önt elragadja, elvesztené még azon kellemetlen erőt, melyet a zenekar közelsége által okozni szokott; ha talán kissé távolabbról hallaná? például azon bokroktól övedzett dombocskán, melyet ön átellenünkben lát? Ha ez az ajánlat tetszik önné befogadja el indítványomat s engedje nekem a kitüntetést, hogy én szolgálhassak vezetőjéül.

Delbonn asszony egy kézintéssel beleegyezését adta az indítvány elfogadásához s Gastonnak karjára támaszkodva, sajátját pedig leányának nyújtva, mind hárman