Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-15 / 24. szám

„Áll gyönyörű síkság dúsan koszoruzva vetéssel,

Es koszoruzva vidám fűvel Szegzárdnak alatta. Ottan az ős hegyláncz mint fáradt Saskeselyü ül S délre határt őriz; keleten kanyarárku mederben Sárosán éa feketén hömpölyg el fürge halakkal S holtok után piruló rákokkal gazdagon a Sár;

Közben a róna Csatár terjed, közepette Csatárnak Százados ágaival terepély nagy szilfa tenyészik ... Ott nyugvám minap is félig félholdu világban,

Félig az árnyékban; mosolyogva ragyogtak az égnek Csillagi, ábrándos szellő suhogatta körösleg Szárnyait és szomorún hullott ágáról az őszi Sárgalevél, valamintha haláldalt zengne magának.

Igen, haláldalt zeng az őszi szél évenkint az egész természetnek; de a szelíd kikelet csókjával, éltető lekével ismét fölkelti azt a tetszhalál karjai közül — hiszen még a nagy szilfa is él, illetőleg évenkint föléled és habár a viharok által ágfosz- tottan, csonkán; de mégis él! Száz és száz átmenő bámulja meg naponkint e vénhedt aggastyánt és maga előtt látja a múlandóság jelképét. Fájdalom, csak költője nem nézheti már nagyidő 1853. óta tisztes arczulatját többé; megénekelt és dicsőített hőseivel Ő is pihenni tért az anyaföld karjai közé!

A nemzet megsiratta dalnokát és márványemlékkel jelölte meg a kegyelet sirhalmát az ország szivében, Budapesten a kerepesi temetőben. E sorok írója és mint testvérbarát nem egyízben állt a nekem és többi testvérnek szent porok felett és — épen ezért ne csodálja senki, ha egy kérdést intézek a „Tolnamegyei Közlöny“ hőn tisztelt szerkesztőjéhez és interpellálom, kérve kérem: adjon felvilágosítást, hogy miképen áll a Szegzárdon Garay Jánosnak emelendő emlékszobor ügye? — Az elismerés és kegyelet évek előtt tettleges kifejezést adott ez ügynek; mert a nevezett czélra Szegzárd lelkes fiai s leányai müelőadásokat tartottak és gyűjtéseket rendeztek; mi tetemes pénzösszeget képvisel. Tudtommal az összeg a szegzárdi takarékpénztárba tétetett le kamatozás végett és a helybeli caszinó vette ez ügyet kezébe.

Eljár az idő felettünk! Garay János elhunyta óta, elköltöztek már az aggszülők is, el egyik nővér. A még .élő testvérek, a bánatos nő s gyermekei óhajtva óhajtják és várva várják az időt, midőn édes testvérök, feledhetlen barátjok, a férj és atya emlékszobra kedves földiéi által létre jön. Faxit Deus!

Garay Alajos, duna-szekcsői plébános.

Különfélék.

— Olvasóinkhoz! Hogy a hazafias törekvés, mely megyénk nagy fiát Bezerédj Istvánt, a közélet minden terén jellemezte, mindinkább megérdemelt nagyobb méltánylásra talál, hogy a nagy szellem alkotásai, az utódok áldozatkészsége folytán *)

*) Jövő számunk meghozza az interpelátiőra a feletetet. A szerk

kezdik áldásos gyümölcseiket megteremni, mutatja az általános feltűnés és érdekeltség, melyet Bezerédj Istvánné, a nagy előd méltó utódja által fentartott hidjai selyemtermelés tárgyai a székes-fehérvári országos kiállításon keltettek. Hogy a megelégedés, melyet mi ezen megyénk előrehaladott álláspontját oly előnyösen jellemző körülménynél fogva érezünk, közös legyen olvasóinkkal, lapunk mellék- letekép adjuk külön lenyomatban a Székes-Fehérváron megjelenő „Kiállítási Lapok “-ban e tárgyra vonatkozólag megjelent, Mudrony Soma volt országgyűlési képviselő s jelenleg az országos iparegylet elnökének avatott tollából folyt értekezést. Mi rajtunk függ, hogy a kezdeményezés, mely nagy államférfim előrelátásról tanúskodik, az áldozatkészség, mely hazafias erényeket jelez csakugyan czéljukat érjék s a magyar nép egy jövödelmező iparággal és ebből kifolyólag fentmaradására nézve egy biztosítékkal gazdagabb legyen!

— Köszönetnyilvánítás. Bonyhád, 1879. junius 10. Kallenberger József mucsi-i plébános ur, a bonyhádi rom. kath. népiskola visszaállítása alkalmából, a bonyhádi anyatemplom számára, melyben — mint nemes lelke- sültségében megjegyzé — kereszteltetett, megbérmáltatott, a sz. áldozáshoz először járult és első sz. miséjét tartotta, egy 200 (azaz kétszáz) o. é. írt értékű csillártren- deltetett meg, melynek az ö akaratához képest folyó évi pünkösd utáni 14. vasárnap, mint a templom fölkenetésének emlékünnepén a templomot már diszitenie kell. A nagylelkű adományért magam és hitközségem nevében a nyilvánosság terén is legöszintébb köszönetét mondok. IQ. Bencze István, plébános.

— A szegzárdi dalárda folyó hó 11-kén megtartott juniálisán szép és nagy számú közönség jelent meg s jó kedvvel mulatott egész az éjjeli órákig.

— A székes-fehérvári országos kiállítást meglátogatni szándékozó társaság tagjai tisztelettel felkéretnek, hogy az ut idejének és módjának megbeszélése végett folyó évi junius 15-én délelőtti 11 órakor a casinó éttermében megjelenni szíveskedjenek.

— Egy kormányközeg. Szabó József katasteri

pótbiztos, ezelőtt két évvel Szegzárdon azon czélból jelent meg, hogy a mivelési ág változásai feltüntetésével, kiigazított adóalapot készítsen. Na hiszen meg is tette oly formán, hogy munkálata a kormánynak töméntelen átkot, Szegzárdnak pedig óriási kárt okozott. Nevezett kiküldött ugyanis nem tudjuk, túlbuzgóság, roszakarat vagy tudatlanságból neki állt s a szegzárdi szöllőket a törvény világos rendelete ellenére újra osztályozta, úgy hogy Szegzárd ennek alapján évenkint 1Ő000 frt állami és községi a d ó sza p o rula tt al bir, m e ly tőle következetesen végrehajtás utján be is hajtatik. A község által benyújtott kérvény folytán a kormány Szép Béla katasteri biztost küldte ki a helyszinére, hogy a régi alapot visszaállítsa, de míg ez megtörténik, addig lesz szerencsénkké veken át az igazságtalan adót fizetni. És a tisztelt ur valószínűleg valahol a markába nevet s huzza az államfizetést! Hej ! tiszta szivből kívánunk neki a nyári zivatarból -------egy darabot!

— Alapszabály jóváhagyás. A bonyhádi rom. kath. hitközségnek folyó évi január hó 26-án közgyülésileg alkotott, alkotmányos utón letárgyalt és elfogadott hitközség- rendezési alapszabályai a főt. egyházmegyei hatóság által folyó évi márczius 19-én. 403. szám alatt, a nm. vallás- és közoktatási ministerium által pedig folyó hó 3-án 10253. szám alatt a szokásos jóváhagyási záradékkal elláttatván , megerősittettek.

— Kitüntetés. Megyénknek egy fiát szép kitüntetés éré. Bentz György Apáthi nagyközségben lakó esztergályos fia, utász ezredbeli káplár, a múlt őszön a Száva kiöntésénél az árvízből négy emberéletet mentett meg, három katonát és egy polgár fuvarost, kik élelmet szállítva, a hirtelen ár által lőnek elsodorva. A fentnevezett jó úszó lévén, a mentő hajóról az árba veté magát, s az elmerüléshez közel állókat, kik a feléjök úszó lábaira kapaszkodtak, kötél segítségével dereka körül megmenté. Ezen bátor és elszánt tettéért folyó évi márczius havában az ezüst koronás érdemkereszttel lön kitüntetve. A derék, csak 24 éves fiatal ember folyó hó 1-én szabadságoltatott és 7-én érkezett körünkbe.

Faddrói kapjuk a következő levelet, melyet egész terjedelmében közlünk: Tisztelt szerkesztő ur! „Meggyőződtünk, hogy a faddi hitelüzlet — nem számítva a heti törlesztésekből származó időközi kamatokat — tőkéje után 14'A száztolit szed, melyre vonatkozólag mi kísérő sorainkban foglalt ajánlatunkat leghatározottabban visszavonni vagyunk kénytelenek,“ — ezek voltak az Ítélet szigorú szavai, melyekkel t. szerkesztő ur a meggyőződés első benyomása alatt minket sújt s egyúttal értéknélkülivé teszi t. szerkesztő urnák junius 1-sö számában a jónak vélt ügy iránti rokonszenve első benyomása alatt reánk pazarolt dicséretét; — engedje meg kérem, hogy idézett szigorú Ítélete ellenében igazolhassuk magunkat. S mivel egyúttal az 1877. XX. t. ez. 4. §-ára volt szives figyelmeztetni „tévútra“ vezetett faddi polgártársainkat, — szabadjon e tévútra vezetett szegény faddiak részére és előnyére t. szerkesztő ur jóakaró és útbaigazító tanácsát kikérnem. Tisztelt szerkesztő ur utánszámitásának alaposságát nem szándékom kétségbe vonni, ámbár, ha üzérkedöleg számítva ama 77 krnak, melyet mi minden egyes 5, 10, 15, 20 frtot kölcsönzőnek bélyeg, könyv, és elöleges költség fejében adunk, kamatjait tekintjük, ezek a 14 'A kamatlábat kevesbíteni fogják; — csak „önigazolásunkra“ t. szerkesztő ur szigorú ítélete ellen azt hozom fel, hogy mi azon szegénysorsu faddi polgártársainkon akartunk segíteni, kik épen szegénységüknél fogva máshol nem, csak az uzsorásoknál találnak hitelre, — mi adunk 20 frt erejéig kölcsönt, csakis a faddi házas és házatlan zselléreknek, nem jelzálogra, sem kezesség, sem pedig váltóra, hanem pusztán a szegény ember becsületességében megbízva, egyszerű kötlevélre; — s mivel nem nyerészkedni s a nyereményen osztozkedni, hanem az uzsora nyomása alatt levő legszegényebb sorsú polgártársainkon könynyiteni akartunk, tettük egymás közt amaz irásbani kötelezettséget, hogy ez üzlet megindítására nekünk kölcsönzött tőkék után a 6% kamatot még saját tőkéink kamatjainak feláldozásával, sőt ha kellene, saját tőkéinknek megcsonkitásával is fedezni fogjuk, — mert emberileg számítva készen vagyunk árrá, hogy csupán jóindulatra kikölcsönzött tökécskéinkböl egy-két összeg el is veszhet; — ily feltételek mellett alakult hitelüzletet, nem hiszem, hogy t. szerkesztő ur tudna többet; enynyit önigazolásunkra. — Mivel pedig t. szerkesztő ur az 1877. XX. t. ez. 4. §-ára teszi figyelmesekké faddi polgártársaimat (mely figyelmeztetést ha a faddiak figyelembe vennék, mi nagy zavartól mentetnénk meg, mert csekély tőkénk fogyóban van már s a sok jelentkezőt kielégíteni képtelenek vagyunk), e szegény „tévútra“ vezetett polgártársaim nevében egész alázattal kérem t. szerkesztő urát, kegyeskedjék becses lapjában megnevezni azon pénzintézetet, vagy magánhitelezőt, ki a

— Ah! asszonyom, ki az, a kinek ne volna fehér

haja? -----------Nekem is van, pedig még nem vagyok

20 é

ves.

„Nekem, ki nem vagyok 20 éves. “ Ezen, láthatólag oly jelentőség nélküli szavak, mint villám hatották át de Tour- ville asszony egész valóját. Ezen szerencsétlen napig sohasem jutott eszébe saját életkorára gondolni, ezen egyszerű mondat kényszerité először saját élete fölött elmélkedni. Visszatetszéssel számította az időt saját éveihez; s a számítás, ha mindég újra kezdette is, nagy bámulatára ugyan az maradt.

Végre is elkerülhetlen, hogy a bizonyos valóságnak magát alávetnie kell, mert bizony „34 éves.“

Ezen váratlan felfedezés de Tourville asszonyt, egy mély, kimondhatatlan szivbeli aggodalommal vegyült kábult- ságba ejté. 0 kétszeresen elzárta volt szemeit a harminczas évek kidomborodása elől, melyek pedig az elválasztó évek számai egy elegáns nő életében, mert ettől kezdve, már nagy léptekkel halad az úgynevezett arany évek érett korához.

Minő ébredés! úgy tetszett Constancenak, mintha a gyermek évek fenyitő vesszőjének érintésével rántották volna ki egy hosszú, édes álom bűvköréből. Minthogy átmenet nélkül jutott az ifjúságból az érett korba, úgy ébredett a valóságra, mintha az örökké egyformán s ifjan ragyogó csillagok közöl a földre szállt volna alá.

Türelmetlenül várta az egyedül lehetés idejét, hogy nehéz ezüstkeretü kristály tükrével egész nyugodtan tanács- kozhassék. Állhatatosan siettette a komorna eltávolithatását s az alig várt pillanatban bezárta öltöző szobája ajtaját; s azonnal visszaszaladt a végzetes helyre és őszinte bizalommal kérdé a nők ezen tetetést nem ismerő jó barátját: a rendkívüli hirtelen változás feletti véleménye iránt.

Semmi sem változott egyéniségén; a mindig kecses, ruganyos tournure; a tökéletes elegancia, élénk kedves vonásai, hófehér fényes vállai, mind azt mutatták — még egy kiváló coqueteriából kivetkőzve is — az első pillanatra, hogy teljes tökéletesség, de — —------De közelebbről vizsgálva magát, be kellett vallania, hogy a kövérséget eláruló gömböldedség ijesztŐleg tolakodik felülkerülni alakja karcsúságán; arczának rózsaszíne is kezd halványodni, egy figyelmesebb bírálat pedig már is fel tudja fedezni úgy az elefántcsont simaságu homlokon, mint a szabályos szépségű arezon a [mutatkozó barázdák körvonalait. Ezen jelek szelídek ugyan, mindamellett azonban annyira kidomborodók, hogy de Tourville asszony, egy nemével az éles keserűségnek, a: hátrányos évek előjeleinek ismerte föl azokat. Nem tudta magát tovább tetetni, nem titkolta többé, hogy be kell látnia, miszerint a „megörege- dés“ útjára lépett. E pillanatban f eltünedezni látta az időt, melyben a nagyvilágnak mondandó istenhozzádok kíséretében a királynéság tünékeny hatalmáról is és pedig egy nagyvilági hölgynek, bizonyos észrevételek kikerülése végett jókor le kell mondani.

Megalázva, elkerülheti énül visszatérni! vagy le kell mondani a koronáról, melyet mostanáig, mint hódolóinak ke- gyencze, mosolyogva viselt sima homlokán, vagy látni, hogy miként fosztják meg tőle azon vetélytársnő javára, kinek jogot adott ifjúsága az ő elűzésére. A nagy közönyös tárgy lenni, elfelejtve elhanyagolva oly ünnepélyeken, a hol eddig ha megjelent, ő volt lelke és bálványa? — s most sötétségbe vonuljon, elveszve észrevétlenül a nagy tömegben;

vagy talán a felkelő napnak hódolói által vont diadalkocsijának árnyékát kövesse?

Lehetö-e ez egy imádott asszonynak, ki megszokva tetszeni és bámultatni ? féltékeny a’tündökölhetésre, egy szóval, vágyakodó a tömjénezés kábultsága után? Ez több a halandóságnál, több a halálos küzdelemnél! Minő kétségbeeséssel látta közelíteni azon idő pontot, a mely megfosztja uralkodásától! Sa mai napon, mennyivel rövidebbnek tetszik neki azon virágzó korszak, melyet gondnélküli rövidlátása még csak képzeletben sem mutatott neki egész mostanig.

A félelem, hogy miként töltse be az űrt, mely keresztül vonul elhagyandó életén, jéghideggé dermeszté tagjait. Es minél jobban érzé világi hiúságának édes kelyhét ajkaitól távozni, annál nagyobb vágyat érzett utánna égető szom- ját enyhíthetni. Oh! mit nem adott volna érte, ha vissza tudta volna tartani az évek folyását, melyek ifjúságát ragadják magukkal, azon megbecsülhetlen kincset, melynek értékét csak akkor ismerjük, ha már elveszhettük !!

Hasztalan óhaj! Mert ha egyszer kiszáradt a fiatal élet szökőkutja, a földnek minden aranya sem képes annak uj forrását megtalálni. Mind hiába, jó- vagy rósz akarat; mert tűrni kell a természet törvényét, meg kell öregedni; látni kell, ha bármily nagy szívfájdalomba kerül is, az utolsó szép napok rózsáinak lehullását.

Ilyenek voltak de Tourville asszony elmélkedései, midőn szobája ajtaján egy halk kopogás hirtelen felriasztá ábrándozásaiból.

— Ki van itt? —• kérdé némi zavarral, mintegy a valóra ébredve. (Folytatás.)