Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-16 / 7. szám

7. szám.

Szegzárd, 1879. vasárnap febuár 16-án.

Hetedik évfolyam.

megjeleli:

hetenkint egyszer, vasárnap.

Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap.

Előfizetési árak:

Egészévre . . . 5 írt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — -— 10 ,,

Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök.

Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak.

Kiadóhivatal:

Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők.

Egyes példányok ugyanitt kaphatók.

Tolnamegye törvényhatóságának, a tiolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet j nélküli tanító-egyletnek hivatalos

közlönye.

jk

Áz öngyilkosságok okai.

Azt véljük, nem végzünk felesleges dolgot akkor, midőn egyebek közt a változatosság kedvéért ezen szerencsétlen betegségről is szólandunk. Az öngyilkossági mánia oly erővel kapott nálunk lábra, mint még soha, bizonyítják ezt a hírlapok rovatai, melyekben egész sorozatát találjuk följegyezve az öngyilkossági eseteknek. Szerencsétlen, egyaránt megdöbbentő egy betegség ez, mely napról-napra feltűnőbb mérvben nyer elterjedést. A magyar faj különben se valami szapora faj és ha a Teremtő ezen bajhoz ráadásul ezen betegséget is adja, csakugyan beteljesül a költő szava, hogy mint oldott kéve szét hull nemzetünk. A lapok minden nap hoznak híreket szomorú eseményekről, melyekben a méreg, a pisztoly, a kötél, a folyóba ugrás, vagy pedig a kés Szerepel az élet kioltójaként. És ezen rdt bűn kezdi már magát az alsóbb néposztály, köreiben is befészkelni. Csak nem rég közölt lapunk is egy ily öngyilkossági esetet, melyet a székvárosban hajtott magán végre egy fiatal suhancz, olvasóink bizonyára élénken emlékeznek ezen szerencsétlen ember sorsának gyászos kimenetelére. De hány ilyet olvasunk a fővárosi és vidéki lapokból. Mely tény eléggé igazolja társadalmi életünknek tökéletlenségét, lazaságát. Azonban nekünk nem lehet csupán ezen tény egyszerű felemlitésével beérnünk; de kell, miszerint adnak beljebb ható okait is kutassuk és ekként magunknak fogalmat szerezzünk a ferdeségek megszüntetési módjáról.

Ugyanis ha az öngyilkOBság okait mélyebben kutatjuk, csaknem mindanyhyiszor a reménytelen megcsalatott szerelmet, pénzzavart és vagyonbukott- ságot látjuk szerepelni. Kétségtelenül igaz, hogy az említettek közöl a legnagyobb szerepet játszsza az eladósodás. Ez is egyik különleges betegsége korunknak, mely a közéletben ;játsza le szerepét és egyre fenyegetőbb jelleget kdzd ölteni. Régen a hitelnek majdnem teljes hiánya, ma pedig az adóság- csinálás könnyű módja képezi legtöbb esetben az egyesek pénzzavarainak kutförrását. Ha az adósok dohognak a hitelezők uzsoráé hajlamai ellen: ezek viszont szép dolgokat beszélitek az adósok könnyelműségéről. Nem egyes elszigetelt esetek ezek; nem is aggódnánk ha azok volnának: hanem egész rendszeres következetességgel űzött könnyelmű játék, mely megmérgezte már a közszellemet is és előbb- utóbb még keserűbb gyümölcsöket teremhet, ha csak idejekorán nem hagynak fel vele.

Vannak ez alól kivételek is, midőn pl. valaki önhibája nélkül, tisztán a sors mostohasága folytán kerül a végső elszegényedés, az anyagi tönkrejutás veszedelmes örvényébe, honnan csak egyedül a zord halálba talál az illető menekvést. Tagadhatatlanul igaz, hogy ily esetek lelki megrázkódtatást idéznek elő, de a végletekbe csak azokat vihetik, kiknél a szivvilága kiragadta az uralmat a határozó, az ítélő ész hatalmából.

Valóban megdöbbentő és szivetrázónak vallhatjuk azon benső küzdelmet, melyet az ily szerencsétlenek önmagukkal folytatnak. Egy ily sorsban szenvedő családapát személyeseu ismertem. Előadom röviden történetét. Ez Nógrádmegye egyik földbirtokán árendási minőségben szerepelt. Egyszer jég, másszor szárazság tévé összes termését tönkre, el- anynyira, miszerint miatta csakhamar koldusbotra jutott. Még a kinteljes években egyik dunaparti városba húzódott el, reménye lévén, hogy mint alső- rendü hívatlanok alkalmazást nyerend. De a sors ezúttal sem kedvezett neki. A kétségbeejtő gondolat, miszerint családját képtelen eltartani, lázas betegségbe ejté őt s mint elmebetegnek az öngyilkosság eszméje lön kedvencz tárgya. Egy napon összeszedvén magát, értesité nejét arról, miszeriut állásra hivatott meg, tehát pár napig távol maradand. Neje és gyermekeitől egyenként elbúcsúzván, útnak indult. E hir hallatára szinte megkönynyebbült neje- bánatában. Öt azonban korántsem a fönti czél, mint inkább egy szerencsátlen gondolat vezérlé, bogy t.

i. a közelfekvő Duna jégtáblái közé magát bevesse. De minél távolabbra vezette őt szeretettjeitől útja, annál erősebb érzelem keletkezett szivében azok iránt.. Nemsokára már a partnál volt, merev elhatározott tekintetet vetve a zajló folyamra, midőn újólag szeretett övéi jutának eszébe.

A pillanat borzalomteljes lehete. Nem 1 még sem szabad igy cselekednem! kiálta fel szívfájdalmában a megtört, sokat szenvedett férfi. Ezzel a part mentében tovább folytatá útját; mindig mélyebben elmerülve gondolataiban. Ekközben szemei a fényt elveszítvén, homlokával egy cserfa törzséhez ütődött; mely körülmény menté meg aztán rettenetes terve

TÁRCZA.

Az építőmester fia.

Népies iránybeszély.

Irta: Bathi.

Azt mondják nem volt hazánkban soha oly nagy haladás, mint napjainkban. Az ipar, kereskedés, mezőgazdaság, népnevelés szép felkarolásnak örvend. Akár hova, akár merre tekintsen is szét az ember örökösen vizsgáló szeme, mindenütt mozgalomra talál; itt tanácskoznak, amott üléseznek, miként volna lehetséges egy — eddig hiányzó — társulatot összehozni. Nagy a verseny falvak, városok, egyesületek, intézetek és gyárak közt. Boldognak tartja magát az a falu, melyik különb iskolát, az a megye, melyik népesebb egyletet képes felmutatni. A különféle, u. m. álat-, ipar- és terménykiállításoknak rendezése lassan egész szokásunkká válik. Verseny versenynek veti meg alapját. S az ember, midőn látja ezt, csak örülni képes rajta, főleg az az ember, aki a régebb és mostani világ folyása közt némi kis különbséget képes tenni. Valljuk meg igazán, annake- lőtte, a magyar ember alig volt néha a falu határán túl, és tudománya nem terjedt tovább az ekeszarvánál. Hombárja igaz, tele volt ugyan, de bezzeg kongott feje a hasznos ismeretek nélkülözésében. Sem az iskola, sem a tanító nem volt valami jó, igy aztán, mi természetes, megfeneklett népnevelésünk hajója, akár egy alásülyedt malom. Még jobb helyeken is, hol pedig tűrhető lábon állt az iskola, alig tanultak egyebet ott is az iskolás gyermekek, az irás, olvasás és kevés számolás mesterségénél! Az iskoláztatás idején túl, később, rendszerint azt a csekélyét is elfeledték; minek következménye lön, hogy még népesebb faluban is

alig talált az ember valakit, kire néhány rendes sor írást nyugodt lélekkel rábízhatott volna.

Azon időben az iskolaépítés számos nehézséggel járt, pedig lett volna miből; a lelkész, jegyző és tanító urak gyakori nógatásai daczára igazi csigalassúsággal haladt az előre. De nem is mehetett az másként, visszamaradottságunkban nem voltunk képesek ezen legszentebb ügy iránt sem lelkesedni.

Régebb időben csakis az küldötte fel iskolába fiát, ki épen küldeni akarta, nem hajtotta, nem kényszeritette senki arra. Hála a gondviselésnek! mai nap már nem tehetünk igy. A pontos iskoláztatást maga a törvény rendeli el és őrködik felette, e czélra kirendelt közegei által, felelős a kormányunk. Mi ezúttal csupán a népnevelés ügyét hoztuk fel a haladásban kitűnt intézmények közül, mint olyant, amely méhében rejti minden más haladásnak csiráit.

Már most megtevén ily módon röviden az összehasonlítást, be kell ismernünk, hogy a múlt időkhöz képest nagyban előrehaladunk és hogy apáinktól örökségkép reánk hagyott rósz szokásainkból lassacskán levetkőzve mindjobban belátjuk, hogy a henyeség csak roszra, ellenben a valódi munkásság mindig jóra vezeti az embert.

„Amely nemzet nem él a munkának, az ilyennek mul- hatlanul pusztulnia kell!“ — tartja a tudós német iró. Igaza van! Csupán jó nevelés és ezzel párosított kitartó munkásság biztosíthatják az embernek megelégedett sorsát.

Azonban a gyors előrehaladás daczára létezik egy dolog és ez a bökkenő! melynél mindegyre ijesztőbben visz- szahanyatlunk, pedig e nélkül nem sokat használ az uj iskola, a pontos iskoláztatás. Ugyanis mint tapasztaljuk, mai nap az ifjúság v al 1 ás-e r k ö les i nevelésével csak édes keveset tőrödnek; nem művelik azok lelkét kívánt módon, már pedig az embernek társadalmi állásánál és ebből kifolyó viszonyainál fogva erkölcsi életet is kell élnie s e

nélkül képtelen honfiúi és polgári magasztos kötelmeinek lelkiismeretesen megfelelni. Erkölcsileg műveletlen ember képtelen nemesebb irányú törekvésre, rája nézve igen mindegy, akárminő életet kénytelen folytatni, az életet csak rideg oldaláról képes felfogni. Váljon nem látjuk-e ez állítás helyességét bebizonyítva újabban már köznépünknél is? A falvakat, melyekről a költő, egykor következőleg nyilatkozhatott hogy: a nemes erkölcs ezekben tanyázik egyedül, már nagyrészt nem illeti meg ezen szép mondás ; lakóit már nem jellemzi az igaz és jó iránti vonzalom s a szívnek valláserkölcsi szépsége. Vak lárma, állandó tivornya, naponkint ismétlődő veszekedés és ezeknek lényegéből kifolyó végső elszegényedés képét találjuk fel azokban ....

Egyre ütik a dobot az ősi hajlék előtt; telek, telek után lesz eladva. A számos végrehajtó valóságos tort ünnepel az elszegényedés ezen siralmas telepén! Emitt a kormányt, amott az Istent, majd sorban a mennyei szenteket szidják elrémitö hangon. És ezen siralmas állapotnak egyik föokát abban találom, hogy a nép nincs erkölcsileg jól kiművelve. Ez pedig baj! Kell, hogy kiváló gondot fordítsunk arra, miszerint gyermekeink vallás-erkölcsös nevelésben részesüljenek. Szegénykék felkamaszkod- nak s csak ekkor látjuk be igazán, mennyire éretlenek az életre és terheinek békés és türelmes elviselésére.

Jelen bevezetésünket tudva tettük ily terjedelmesre! Az általános haladást midőn ekként érdem szerint méltá- nyalnók, kell, hogy az érem túlsó oldalára is rápillantsunk és az újabban felmerült kórtüneteket, melyek ép magára a haladásra vannak hátráltatólag, szintén bemutattuk. Amazt az érdem, emezt az igazság kivánta tőlünk igy.

Lássuk ezekután az építőmester fiát, ki elhanyagolt erkölcs-vallási neveltetésénél fogva bizonyára mindenkinek visszarettentő sötét képül fog szolgálni. Ne várjon senki is