Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-12-21 / 51. szám
képzett és ügybuzgó tanító. Súlyt is fektetünk mindezen kellékekre. De gondoskodunk-e arról is, hogy a tanitó gondterhelés nélkül az anyagiakat illetőleg egész odaadással hivatalának élhessen ? Bizony, bizony, 300—400 fi tos évi fizetése korán sincsen egyenes arányban fontos társadalmi működésével. Mig úgy nem díjazzuk, hogy sokszor szolgai munkák teljesítésére kell, hogy adja magát; hogy kénytelen házról-házra futkosnia, magántanitássál tölteni szabad kjs idejét, mely pedig nagyon is szükségeltetnék tovább képzésre, lelkiismeretes előkészülésre; hogy nélkülöznie kell minden szellemi tápot, nem állván tehetségében a legszükségesb szakkönyvek és lapokat megszerezhetni, hogy intelligens emberhez illő külsővel megjelenhessen a társadalom illető osztályában I addig követelésünk s igénytartásunk sem nem jogos, sem nem méltányos. Adjunk neki szabad lakáso l kivlil 600 frt minimumot és kiadásunk oly producüv beruházás leend, mely kamatait ma- *gas arányban vissza fizetendi. Akkor lesz helye a jogosultakká lett kivánalmaknak, de követelésünknek is. Az iskolák javadalma osztályoztatváu három fokúra, tanító- alkalmaztatás esetén buzgó működés érdemében a tanfelügyelő s melléje választott bizottságtól 2—3 évi időközönkint nyert elismerő levél figyelembe vétessék és csak is ez érdemesítse előléptetésben. Itt csak érinteni akartam a módot, mely- lyel a kormányi eljárást parallelisálhatnók. Es most, az első pontnál történt hosszabb időzés' után térjünk át az iskolák, különösen pedig a népiskolák, mint a közmivelődés terjedése második tényezőjének körüli eszmék fejtegetésére. Hogy az elemi népiskola minden, tehát a tudomány osb műveltségnek is alapja, tán mondanunk sem kell: itt lesz lerakva az alap azon épülethez, mely a tudományok és ismeretek tárháza lévén, hogy az abba összegyűjtött kincseket szükség idején az élet viszontagságaiban elővéve, felhaszná hassuk ; itt kap helyes irányt (a mennyiben a szülői ház azt tán előzőleg el nem rontotta) szív és elme, mire a későbbi években az már nem oly fogékony; itt vezettetik a leendő állampolgár lépcsőről-lépcsőre az 'ismeretek és erkölcsök ösvényén, hogy azok szép harmóniában életpályájának minden viszontagságai és eseményeiben erős támaszai legyenek. Ezért fektetnek a nemzetek fősúlyt népiskoláikra. Hazánk elemi népiskolaügye még a múlt század elejéig nagyon is primitiv állapotban hevert és csak a jóemlékü Mária Terézia-korszak, Ratio educations publicae-féle rendeletével emelte azt ki némileg kezdetleges állapotából; az 1868. évi 38. t. pedig gyökeresen reorganizálni akarta. Hogy menynyire emelte ezen törvény tan- és népnevelésügyün- kqt, jelen értekezésünk keretébe í.em oly szorosan tartozván, ezúttal annak fejtegetésébe nem is bocsátkozunk. Csak azt jegyezzük meg, hogy a compro- missum létrehozta törvény távolról sem ment minden hézagosságtól. Hogy népnevelésügyünk, a köz- művélődés mindazáltal emelkedett, csak a pessimista tagadhatná. Igen nemes versenyt keltett a tán nem is egészen alaptalanul hátramaradás és közönyről vádolt régi és az uj iskolafentartó közegek, testületek közt. És épen ezen nemes versenynek köszönheti a társadalom azon emelkedést, melyet a tanügy, közművelődés terén örömmel constatálhatunk. Igaz, nevezett iskolafentarfók a helyett, hogy egvmást üd- vözölve a közös téren, karöltve működnének, külön- külön czélt kitűzve, egymást gyanúsítják, üldözik. A hitfelekezetek s különösen a kath. hitfeleke- zetüek oly mérvű harezot kezdettek az úgynevezett községi iskolák ellen, minőt ellenség, elkeseredett ellenség ellen csak vívhat. Pedig mi mindkettőnek józanul felfogott intentiója? — Hazánk polgárai jólétének lehető nagy fokra való felemelése. És melyik nem czélozná ezt?! — Ha volna, ki ezt nem tenni feladatául tűzné, feltétlenül elirélendő volna. Az egyik azt mondja, hogy a községi iskola elhanyagolja a vallástanitást, tehát vallástalan állampolgárokat nevel s ez a társadalomnak alapjábani aláásása. A másik a felekezeti iskolák a korszellemtőli hátramaradottságára hivatkozva, ezeknek létjogosult- I ságát tagadja. Tiszta érvek helyett sok sophisma, uraim! A községi iskolában épen úgy és azok által tanittatik a valástan, mint a felekezetiben : itt is, ott is az illető lelkész tanítja azt. Hogy a tanitó meg ellenműködnék e tekintetben, kzt állítani, valóságos rosszakarat, melynek ellehében a legtalálóbb ellenmondás a szánó mosoly. A felekezeti iskolák, ha hátramaradtak is, mulasztásaikat, tán az uralgó előbbi politikai aera is magával hozván, — jóvátenni á legjobb akaratot mig tanúsítják, ellenök rossz indulattal lenni, nem I eszélyes eljárás. Vagy talán a vitapont csak az. hogy ki legyen az iskola fölött az nr$— ki gyakorolja a supre- ! raatiót ? — azon elvből kiindulva, hogy kié az is- I kola, azé a hatalom 1! Ez esetben a vitató a czélt eszközzé alacso- j nyitja, nemtelen ambitiója kielégítésére; az összes ! társadalom elérendő jólétét saját énje, kasztja javának, urhatnámja kizsákfnányolására felhasználni nem retten vissza. Félünk, hogy sok esetben ez a legfőbb rugó! De megnyugtatásunkra van egy experimental, mely a czélt, az eredményt a vitatkozó feleken ki- j vül álló, egy harmadikinak ítélve és szavazva, neki ezt ki is szolgáltatja: a társadalomnak. Értem ez experimentativ alatt hazám tanítói karának józaneszü- ségét. ígér, a ti kezetekbe van letéve, hazám nép- tanitói, közmivelődésünk mily mérvbeni haladása. Működjetek bár felekezeti, vagy községi tanintézetekben, a ti lelkiismeretes és buizgó működésiek hozandja meg szellemi emelkedésünkből származó anyagi jobblétünket is. Tegyetek a conflictusnak közepette úgy, mint az egyszeri ügyvéd, ki a sok évi ügyvédeskedése idejében több százezerre menő pereskedő felektől felszedett összes vagyonát, holta után a perlekedésből lett szegények közt, kiosztatni rendelte. Perlekedjenek ők a révnek jogán és ti részesítsétek az illetőket a vámnak javában. És én tudom, hogy ti ezt megtehetitek. Legyetek valláserkölcsös életűek és neveljétek e szellemben tanítványaitokat is, mert tudjátok, hogy a tiszta erkölcsnek elvesztésével, „Róma ledől és rabigába görbéd.“ De tanítsátok az ifjúságot megrövidítés nélkül mindazon ismeretekre, melyek szükségesek a mindinkább fokozódó igények kielégithetésére. A jelíri kor, mely a gőzt utazásra, a villámot Írásra, a napot festésre tudta felhasználni, nem elégszik meg csupa idealismussal; kenyere mellé realismus is kell. Nyújtsátok neki! Vidéki levél. Tamási-, 1878. deczember 15. Még is hát vagyunk mi is s hogy vagyunk —létünket — ilyenkor tudjuk meg, a mikor Orpheus lantjának kedvesen zengő hangjai a tél hóleplén is áttörve magukhoz édesgetik bájukkal az embereket. — így történt ez velünk folyó hó 8-án Tamásiban, hol e napon — a délutáni órákban, a miklósvári kastély helyiségeiben — Reizner Béla paári jegyző ur, lankadhatlan buzgalmu jeles zeneművész egy kitünően sikerült hangversenyt rendezett. Az előadásban, a rendező uron kívül,, közreműködtek: Kohn- Matild és Borsitzky Jolán kisasszonyok, Dr. Löwy Mór és Szik- szay István urak. A hangverseny müsorozata következő volt: 1. „Nyitány“ a Hunyady operából. Erkeltől. Zongorán négykézre előadták Kohn M. k. a. és Reizner Béla ur; 2. „Szenderegj kedves angyalom“ dal Abttól. Énekelte Szikszay, Reizner zongora kisérete mellett; 3- „Hegyi patak“ ábránd Székelytől. Zongorán -előadta Reizner Béla; 4. „Mozárt Gr-moll négyese.“ Zongorán, hegedűn, violán és gordonkán előadták: Borsitzky J. k. a. Dr. Löwy, Reizner és Szikszay; 5- „Betlioven II ik nagy Symphoniája“ (D. dur.). Zongorán négykézre előadták Borsitzky J. k, a. és Reizner Béla. 6. ,,Reád gondolok“ dal Abttól Reizner zongora kisérete mellett énekelte Szikszay ; . 7. „Keringő“ Schulhoftól (op. 20.) Zongorán előadta Reizner; — s végre 8. „Kivonat a Mártha operából.“ Zongorán, hegedűn violán és gordonkán előadták Kohn M. k. a., Dr. Löwy, Reizner és Szikszay urak. — Még egy franczianö kellene csak! — szólt Felice, kinek ízlése inkább szárított és sózott tökmagvakra irányult. — 0, signorine ! — kezdett most Nina, ki azonnal átlátta, hogy a leányok zsarnokolják anyjukat, — igen boldog lennék, ha Önök tarsa'gónöje lehetnék! Mindent megtennék, hogy Önök tetszését kivívjam! — Megint a herczeg- uc’höz fordult: Hasznos is tudnék lenni! Sokkal szebb fej- kötőt csinálnék, mint a milyent a herczegnö most visel! — Es megint a leányokhoz: A csipkeverésre is tanítanám Önöket! — Es újra a herczegnohöz : Lakománál édes és Ízléses éikekct kúzitim'k! A virágtenycsztéshez is értek ■:'T~ — mindezeket a zárdában tanultam! Nina ezen beszédje kis remekmű volt gyermekies bi- . zalom, szerény öntudat és félénk kérelem egybeolvasztásában. Szándékosan válogatott, kissé ügyetlen magatartásában oly ártatlan valami rejlett, hogy a herczegnö habozá- zását múlni érezte. Csinos, de együgyű, gondola magában. Ezen arczával és ismereteivel szerencséjét megállapíthatná, de arról sejtelme sincs. — No, leányok! — szólt hangosan — come volete! — . Felice és Irén tapsoltak örömükben. — Bravó! Jó lesz! Mi a neved? — Nina. — Menjetek és ismertessétek őt kötelességeivel! Addig megírom a fötisztelendŐnek, hogy védenezét felfogadtam ! A herczegnö leült íróasztalához, mig a hölgyek Niná- val lármásan távoztak. Nina ujjongott magában. Óhajtása beteljesült, álmai megvalósultak. A fényűzéstől körülvéve látta magát. Lábai puha szönyégeken sétáltak, tagjait nyújthatta selyem vánkosokon, a herczegnövel elegáns fogatokban kocsikázott szerteszét a városban. Ha a kávéház előtt megállt a kocsi és az inas leugrott, hogy úrnőinek jeget hozzon, akkor ö is Jökajita részét jjiijjt. a herczegriők. Valamint úrnői, úgy ő is nyalakodott ezüst kanálkával kristály csészéből és lenézett előkelőén a sétálókra.'Valamint úrnői, úgy ö is cserélt pillantásokkat a katonatiszfekkel és ifjú arszlánokkal vagy nevetett a kíváncsian bámészkodó sokaságon. És ha oly kellemmel legyezve támaszkodott a kocsi szögletébe, sokan tartották a szép Ninát, kiriek kis ujjábán több gráczia volt mint a két herczegnöében» összevéve, ez utóbiak rokonának ! . . . . így gondolta |! És még otthon! Mily! büszkén osztá ki parancsait a herczegnők nevében annyi! cselédnek, kezdve a nagysza- kálu portás-, a méltóságteljes fehér ruháju szakács- és első komornától egészen le az utolsó inas és szobaleányig! Nina egész divatosam öltözködött. Az általa választott sötét színek igen jól illették halavány arczához. Fehér fejkendője fölött egy ezüst njíl ékesité szép haját. Fiatal úrnőit csakhamar megnyerte. Igen jól játszotta alázatos, egyszerű, igénytelen szerepét. Gyors, előzékeny és barátságos volt, mindent látott de igen keveset beszélt. Miután még*azonkívül ügyes tanítónőnek bizonyult be, mindkét rész teljesen megelégedett -egymássá1. De csakhamar beállt egy váratlan fordulat. Lázas izgatottság íogjta meg öt, midőn először látta Spadda herczeget. A hölgyek kedvenezje, az ifju, férfias szépségű tiszt könnyenszereimessé tehetett magába oly leányt, mint Nina ki tele becsvággyal és életvidámsággal, ezeket fáradságosan rejté el szerénysége álarcza mögé. Egy napon meglátogatá a herczegnöket. Egész ottho- niasan ült Felice és Irén.jközé.-7- Galambjaim, mit müveitek itt? — Csipkét verünk, j — Lehet csipkékből.hálót is verni? — Minek kérdezi ? . — Hogy a férfiakat,meg lehet-e fogni. — Megpróbálni kellene! — Tehát kísértsük meg. Segítek én is. — Maga a';ad a hálóba? — Hát nem veszitek észre a cselt? El akarom a művészetet tölet-íc tanulni, hogy magam is csinálhassak hálót. A leányok nevettek és a herczeg közelebb ült hozzá- jok. Csakhamar egy vig tréfákkal fűszerezett beszélgetés kezdődött. A, herczeg elbeszélte, hogy eddigi hivatalaihoz, újat kapott; ;t. i. a szép művészetek protectora lön. Paler- móban alakult egy társaság az opera és szintáncz támogatására és ö lett annak elnökévé választva. Elmondta az összegeket, melyek e czélból már befolytak és elősorolta a művészeket, kik közreműködve vagy tanácsolva csatlakoz1- tak a vállalathoz. A jelmezek rajzait ismert festők készítik. Legközelebb előadatik egy ujdonuj ballet, melyhez Paler- móból és a környékből kétszáz szép leány kerestetett ki A herczeg kérte a leányokat: bírják rá anyjukat, hogy látogassa meg velők az első előadást. — Természetes! természetes | Oh, ez szép lesz! — kiáltottak a leányok versenyben. Nina pedig lopva szemlélte a herczeget. Összerezzent mint egy bűnös, midőn szeme véletlenül az övére talált. Megijedve lesüté szemeit hirazörámájára és többé nem merte felütni azokat. Midőn a herczeg végre búcsút vett, Nina észrevétlenül felkelt, az előszobába sietett és úgy tett, mintha az ajtónál keresne valamit.. — Kétszázat a legszebb leányokból! Hadd lássa, hogy én is szép vagyok! . . . . Talán a legszebb valaumnnyiök közt. . r • Most hallotta közeledő, lépteit. A vér kiszökött arczá- ból ; szive hallhatóan dobogott. Ekkor győzött a valódi szerelem szemérmessége, a női hiúság ledér gerjedelipe fölött és sietve elbújt egy függöny mögé. (Folytatása következik.)
