Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-11-23 / 47. szám
47. szám. Szegzárd, 1879. vasárnap november 23-án. Hetedik évfolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — — 10 ,, Szerkesztő Inkába: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Széchénvi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi íelekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Ismét a budapest-zimonyi vasút. Az élénk mozgalom, a száz és több tagú küldöttségek vándorlása felfelé, a hírlapi czikkek özöne, mely az ős Duna jobb- és balparti lakosságát nem engedi nyugalomhoz jutni, mind jelenségeiül tekintendők azon kiszámíthat'an nagyságú és óriási terjedelmű érdekösszetitközéseknek, melyeket a buda-lj pest-zimonyi vaspályának tervezett kiépítése mintegy magával hozott, életre keltett. Érzi, tudja Magyarország alsó dunaparti részének minden egyes lakója a főurtól kezdve le az ekeszarvál cultiváló egyszerű gazdáig, hogy egy oly kéidés van napi renden, melynek eldöntésétől függ nemcsak saját jóléte, de még az utánna következő nemzedékeknek is évszázadokon át egész jövője. Természetszerű tehát, hogy minden érdekelt vi- jjék ffiiijiegy 'XLaga. As .utódai iránti .lelkiismeretes kötelességének tekinti belémarkolni a szeszélyes s sokszor az emberek gyarlóságai által befolyásolt sors kerekébe, hogy annak ioidulalai reá árasszák azon jótéteményt, melyet a másik érdekelt fél oly örömest biztosítana maga részére Felfogta a helyzet válságos voltát megyénk bizottsága akkor, midőn októberi közgyűlésében, mintegy a nagy érdekeknek, melyeket az említett vasut- ügy érint, külsőleg is kifejezést adandó, egy fényes küldöttséget, melynek párját aligha látta még a főváros, bízott meg azon feladattal, hogy a kormány előtt egy, nagy, népes és virágzó vidék óhajait tolmácsolja s annak igazságos s az ország érdekeivel leginkább összhangban levő érdekeit kellő nyomatékkai az állam legfőbb végrehajtó közegeinek figyelmébe ajánlja. S az a nagy, fényes küldöttség nem megy kortes vasutat kérni, nem óhajtja nyomás által az előnyt maga részére biztosítani, nem fog kápráztató sophismákkal telt szónoklatokat a mérlegbe dobni, hanem megy azon egyszerű kéréssel: ne hozzon a kormány a budapest-zimo-/ nyi vaspálya i rány ár a vonat ko zóla g döntői határozatot, mig a Duna jobbparti vonallat i s ta n u 1 m án y ai tárgyává nem tette Győzzön a jobb, győzzön az ország érdeke! ezt [jelszava a Duna jobbpartjának, melyet a küldöttség ősz szónoka, vezetője bizonyára hangoztatni fog!! Ennyit Tolnamegye bizottságának közgyűlése által a jó ügy érdekében tett egyik lépéséről s most áttérhetünk, hogy lapunk olvasóit a történtek iránt az alapos tájékozottság szinvonalán tartsuk, a bizottság másik intézkedésére: Köztudomású dolog, hogy a megye bizottsága I ugyancsak a lefolyt hóban tartott közgyűlése alkalmával egy kilencz tagból álló, szükebbkörü bizottságot alakított s a vasutügy vezetését arra ruházta. I Ez a bizottság a múlt napokban tartá meg alakuló gyűlését s mindjárt első ülésében erélyes ha- I tározatokat hozott. Kimondta, hogy a Duna balpartján az ottani I érdekeltek és befolyásos egyéneik által jelenetezett tüntetések folytán a késedelmeskedésben veszélyt lát s szükségesnek tartja a Duna jobb partján is a mozgalmat megindítani; e czélból a kor- máuy tagjainál és az országgyűlés elnökeinél foganatba veendő küldöttségi tisztelgés határidejéül folyó évi deczember 3-k á t hozza javaslatba s állapítja meg: — sürgősen felkérte a küldöttség vezetőjét Pe rezei István főispán urat, hogy a tisztelgés kivitele iránt intézkedni méltóztassék; végre Somogy-, Baranya- és Fehérmegyék alispánjai, Pécs és Eszék sz. kir. városok polgármesterei, úgy az eszéki kereskedelmi kamarához a következő átiratot intézte : Tolnamegye bizottsága folyó évi október hó 14 én tartott közgyűlésében határozatilag kimondotta, hogy a budapest-zimonyi vaspályának a Duna jobb partján leendő vezetése tárgyában teendő lépések vezetésére egy bizottságot alakit s egyúttal egy nagyobb számú küldöttséget meneszt a kormány tagjaihoz, úgy az országgyűlés elnökeihez azon kérés előterjesztése végett, hogy a budapest-zimonyi vonal iránya felett a jobbparti irány beható tanulmányozása előtt határozat ne hozassák. Az alakított szükebb körű bizottság tekintettel a Duna balpartján érdekelt községek cs befolyásos egyéneik által jelenetezett hatásos mozgalomra s ezen mozgalmak azon eredményére, hogy a kalocsa-baja zombori irány tanulmányozása a’kormány által el is rendeltetett, elérkezettnek látta az időt s halaszthatlannak tekinti, hogy kinevezett küldöttségét megbízatásában eljárásra felkérje s a kormány tagjai, valamint az országgyűlés >elnőkeinél foganatba veendő tisztelgés határidejéül a küldöttség vezetésére felkért megyei főispán úrral egyetértöleg folyó évi deczember hó 3-dik napját állapította meg. Minthogy az ügy érdemében fekvőnek látszik, hogy az érdekeltek minél számosabban tegyék meg a lépést, ezen batáridőről oly kéréssel van szerencsénk értesíteni, hogy a vezetése alatt álló törvényhatóság részéről menesztendő küldöttség csatlakozása iránt intézkedni s az eredményről a lehető rövid idő alatt bennünket értesíteni méltóztassék. Kelt Szegzárdon, 1879. október 15-én. A szükebb körű bizottság nevében: Perczel Dezső, elnök. Boda Vilmos jegyző. TÁRGZA. A főtisztelendő. Szicziliai beszély. Irta Remy Nahida, Fordította : Könyves Miksa. Egy legény és egy leány a faluból, mindketten a festői olasz népviseletben, sietve haladtak a via Maqueda Palermo föutja legélénkebb részén keresztül. — Nina, add nekem a kosaradat, — szólt a legény. — Nem! — volt a leány rövid válasza. — Nehéz lesz neked! — Dehogy! — Add ide, ha mondom! Majdnem erőszakkal elvette tőle a kosarat. Valóban nehéz volt. A legény felemelte a födelet és belekacsintott. — Szent József! mily vastagok és tarkák ezen gyertyák ! Ezeket talán magad csináltad oda kint ? A leány biczczent fejével s a kosárba nyúlt bele. — Nézd csak! — — Egy kis Jézuska czukvrból! — Oh, — viszonza Nina — utoljára magam valék alkalmaztatva a ezukrászatban. Es a kis Jézuskát megint betakargatva, csintalanul folytatá: a szivarokat oly rosszul tekergettem össze, hogy Manuela nővér mondta nekem, hogy nem értek hozzá. — Még mindig az Alberga déllé poveréban vagy? L’alberga déllé povere volt egy nagy jótékony intézet, melyben szegény, árva leányok felvétettek és részint az intézethez tartozó pamut- vagy selyemgyárban, részint a szivargyárban vagy a ezukorgyárban alkalmazást nyertek. Rövid késedelmezés után válaszolt a leány: — Elszöktem. — Jézus Mária! Daczosan összeszoritá az ajkait. — Akkor többé fel nem fogadnak — igy szólt a legény aggódva. — Nem is akarok visszamenni. Életem végéig szándékoztak engem betegápoló gyanánt ott tartani, de megköszöntem jó akaratukat és elmentem. — Pedig jó dolgod volt ott: jó étel és ital. — Igaz! — Szép tiszta ágy — — Honnét tudod azt? — nevetett Nina. — Hiszen magad mondtad el nekem, midőn egyszer tisztitottam a sövényt kertetekben. Emlékszel még? Nina úgy tett, mintha e kérdést nem hallotta volna. — Bizonyos igaz, hogy jó dolgom volt, — viszonzá — tarka gyertyákat és czukorból Jézuskákat gyártani nem igen rósz foglalkozás, de — — Te inkább szeretnél férjhez menni, — szólt a legény gyöngéd oldalbadöféssel. — S miért ne? — válaszolt Nina, szép fejét visszahányva. Eszébe jutott egyik barátnéja, Rosina, ki szintén elszaladt és ki röviddel utánna egy four neje lön. Gondolkodón folytatta a legény: Házasodni . . . igen . . igen . . . sokan szeretnék, de nem lehet . . . különösen nektek, szegényeknek odakint, nincs alkalmatok hozzá. Midőn csak egyszer az évben sétálhattok ki. — És akkor sem úgy, mint más emberek, — kiáltott Nina izgatottan, hanem csúnya, sötétkék egyenruháinkban, sorban — — Mint a katonák — — Rosszabbul mint a katonák! Azok nézhetnek a hová nekik tetszik, de nekünk földre kell sütnünk szemeinket! Hiszen a fövigyázónök úgy vigyáznak! és jaj nekünk ha hátratekinteni merészlünk! Oh, Dió mio! Nem hogy örülnénk, de boszankodunk, ha a városba jövünk. Senki sem törődik velünk s mi nem gondolunk senkivel sem, város és nép idegen előttünk és elfáradva a hosszú gyalogolástól, kedvetlenül és elkeseredve térünk vissza börtönünkbe, mely ismét egy évig elzárja kapuit elölünk. Nem és ezerszer nem! Inkább meghalni, mintsem tovább tűrni e rabszolgaságot ! Nagy izgatottságában, oly gyorsan haladt előre, hogy kísérője a tolongó sokaság között alig maradhatott az oldalán. Midőn az élénk Maquedából egy csendes mellék- utczába fordultak, be azt kérdezte tőle: — Hová mégysz ? . I . i ,Vs > A leány ünnepélyesen válaszolt: — A fötisztelendöhöz! — Mi a m ....! szólt csudálkozva a legény. Akkor egy utunk van ! , — Hát te mit keresel nála? —• kérdezé Nina ép oly, bámulattal.' — Dolgom van vele! — A hetvenkedö! — gondolá Nina magában. Hallgatva mentek tovább. Csakhamar jöttek egy szűk, magas sötét palotáktól bekerített utczába. — Egy kérdést szeretnék hozzád intézni, — szólt egyszerre a legény. — Kérdezz! — volt a rövid válasz. . , — De nem tudom, hogy kezdjem. — Akkor ne kérdezz!
