Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-16 / 20. szám

20. szám.

Szegzárd, csütörtökön 1878. május 16-án.

Hatodik évfolyam.

Megjeleli:

hetenkint egyszer, vasárnap.

Társadalmi, tanügyi ét

i

közgazdasági hetilap.

Előfizetési árak:

Egészévre . . . 5 frt — hr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — — 10 ,,

Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova alap szellemi, részét illető közlemények intézendök.

Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak.

Kiadóhivatal:

Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők.

Egyes példányok ugyanitt kaphatók.

Tolnám egye törvényhatóságának, aj tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezét nélküli tanító-egyletnek hivatalos

közlönye.

i

Visszapillantás a „községrendezés és a községi jegyzők“ czímti czikkre.

i.

Mint a megyénk szellemi és anyagi érdekeinek fejlesztésére hivatott ezen lap egyik olvasója úgy vélem, egyetértek a „Tolnamegyei Közlöny“ figyelmes olvasó közönségével, mikor constatálom azt, hogy lapunk terén, különösen az utóbbi időben irányának teljesen megfelelőleg, igen figyelemreméltó czikkekkel találkozunk, melyekben közérdekű s különösen a gyakorlati éleire vonatkozó dolgok vétetnek bírálat alá és tétetnek eszmecsere tárgyává. Ily figyelemreméltó czikknek tartottam a T. K. 13-ik számában megkezdett s annak 16-ik számában folytatott és bevégzett: „a községrendezés és a községi jegyzők“ czímü közleményt is. És ezen feltevésemben egy részben nemis csalódtam. Mert eltekintve attól, hogy az ismeretlen szerző tanulmánya tárgyát

— .mint a czím alatt zárjél között, olvasható megjegyzésből kitűnik — a községi jegyzők figyelmébe ajánlotta, e sorok Írója, bár nincs szerencséje, a mai viszonyok között igen terhes, de épen ezért felette fontos és tiszteletreméltó állást elfoglalók tiszttársa lenni; mégis alkalmat vett magának a gyakorlati közigazgatás alsóbb rétegeiben mutatkozó hiányok megvilágositása- és orvoslását czélzó czikket, majdnem oly nagy mértékben, mint kiknek ajánlva van

— figyelmére méltatni.

Hogy az idézett közlemény csak egy részben mondható figyelemreméltónak, azt hiszem, mindenki,

aki a T. K. 13-ik számának vezérczikkét figyelemmel elolvasta s az ebben ölvasottak hatása alatt annak folytatását a 16-ik számban gonddal vagy tán épen kritikailag nézte át -ír velem együtt kénytelen bevallani, még azon esetbe^ is, ha a t. olvasók valamelyike véletlenül nem tartoznék is „az avatottab- bak“ sorába. Mert aki a községi közigazgatást csak távolról is ismeri, nem teheti fel, nem hiheti el, hogy a községek rendezéséről szólóT871. évi XYIH. t. ez. hiányain az által segítve lenne, ha czilckiró javaslata értelmében törvéiiyhozásunk a községi jegyzőknek, a községi képviselő-testületekben elnöki vagy társelnöki széket biztosítana.

De ezen megjegyzésühk' csak az általánosságban kimondott elébbi állítás gyarló érveképpen lévén felhozva: a t. czikkiró s a T. K. t. olvasó közönsége engedelmével magamat „az avatottabbak“ közé graduálandom, ez által vélvén jogot nyerni a szóban levő iczikk feletti észrevételeim elmondásái’a.

Miért is kezdem az elején.

A czikk első fele, vagyis a 13-ik számban köz- lött rész kevés módosítással elfogadható s alig kifogásolható, mert hiszen a folyamában levő évtized teljesen igazolta azt, hogy az alkotmányos élet visz- szaállítása óta (1865—1877.) alkotott igen sok törvényeink a gyakorlatban álkalmazhatlanokká lettek s csak a közügy szenved a miatt, hogy — nem akarom vitatni minő tekintetekből — még máig is érvényben vannak. Találkozik továbbá czikkiró nézete a figyelmes olvasó nézetével akkor, midőn állítja, hogy a hazai törvényhozás, a törvények alkotása körül az ország tényleges viszonyait és a nemzeti élet sajátságait olykor-olykor a számításból kifeledte; de talán ezen hibák —- habár azokat megbocsáthatók- nak tartani nem lehet —1 okadatolásra lelnek a korszellem sajátságos rohamos előrehaladásában s azon majdnem általánosan elfogadott felfogásnak okozatai gyanánt tekinthetők a törvényhozás gyakorlati terén észlelt ilynemű hiányok, rnely- szerint a nyugoti államok miveltebb népei előrehaladt intézményeinek meghonosítás a mozdítja elő hazánk szellemi és anyagi gyarapodását. -— Pedig a tapasztalás számtalanszor bebizonyította, hogy nem mindig tanácsos, nem minden esetben czélravezető a bár miveltebb nyűgöt utánzását minden lépten követni s a saját helyzetünk felett sóhajtozva annak nemzeteire mint mindenben, mintaképekre hivatkozni.

És ezen hibába esik czikkiró is, mikor a tan- szabadság és szabad választást, az azok gyakör- latbeli alkalmazási módjának közvetlenül szerzett ismerete nélkül, mint valami nagy szénit s tán elérhetetlent (?) állítja az olvasó elébe; mintha bizony ezen tanszabadság határain belül a czikkiró által gondolt boldog kanaánban a diplomaszerzés első lépcsőjére jutáshoz nem volnának szükségesek a gyakorlati életre felette kiható némi kis előismeretek s mintha bizony ezek oly nagyon megvolnának szerezhetők a képzelt boldog országnak valószínűleg nem hiányzó ültetvényei és vadonjaiban is.

TARGZA.

Egy leánykának első és második szerelme.

( Angolból.

(Folytatás.)

— Grenville Károly! ezt nyertem tehát viszonzásul azon határtalan szeretetért, melyet önre pazaroltam! Nem önre, nem, hanem az eszményre, kinek odaadtam, kivel megosztottam oly üde, tiszta, égő szivet, mint az enyim.

Károly meglepetéssel nézett Mariskára.

— Valóban, kedves egyetlenem, ez igazán nevetséges dolog. Azt csak nem képzelheti, hogy kegyed iránt való szerelmem azért nem oly igazi és forró, mivel ábrándjaim már tova tűntek. Ily jelentéktelen ok csak nem fogja megzavarni boldogságunkat Mariska; szerelmem kegyed iránt oly mély, hogy egyátalában nem érinthetik azt egy pillanatra sem az elmúlt időnek buborékai.

E megjegyzésre Mariska gyorsan ugrott fel puha üléséről, szemében nem voltak könyek, de halvány pillái szét tágultak, szintelen arcza és ajkai daczos szive küzdelmének elvitázhatlan jeleit tiinteték elő. Egy pillanatra jegyesére tekintett, azután szemeit lesütve, fejét meghajtva csendesen susogta:

— Vegye vissza e gyűrűt Károly, házasságunkból semmi sem lesz, mert valószínűleg én sem vagyok egyéb ön előtt, mint a múló időnek egy buboréka. Isten, nagy kegyelméből meg fog nekünk bocsátani azért, hogy egymás életének vidámságát a szándékolt összeköttetés által egy kissé megzavartuk. E szavak után rögtön távozott. Neki vadult tekintettel pillantott Károly a bezárt ajtóra; mint bö- szült vad ugrott a felé — késő volt, a leány nem volt többé látható.

Ekkor Károly szétnézett a szobában, tekintete Mariska írószerére esett, fogott egy tollat, mely épen keze ügyében volt s irta sietve egy darab papírra a mint következik:

„Az Istenre kérlek Mariska jöjj vissza — boldogságomra — boldogságunkra kérlek jöjj vissza szeretett angyalom. Sziveinknek legbensöbb érzelmére ne mérj ily csapást félrevonulásod által. Jöjj kedvesem, mindent megmondok. Eszemágában sem volt soha, hogy tőled valaha megtudnék válni, jöjj, hagyj fel ezen szükségtelen, czélra nem vezető kínzással. Örökre á tied és csupán csak a tied.“ Károly.

Megrázta a csengetyüt, a levélkét beküldötte Mariska szobájába. Századoknak tetszett előtte, még megkapta a választ. Szorongás között törte fel a levelet, melyből a következőket olvasta:

„Sem az idő nem változtat meg annyira, sem rábeszélés nem birhat engem arra, hogy öné legyek. Épen e reggel olvastam egy áldozatnak történetét, ki oly férfiú nejévé lett, ki már ezelőtt valakit szeretett. Nyissa fel csak az általam olvasott könyvnek tartalom jegyzékét, meg fogja ott találni „a megtört szív“ czimü elbeszélést, olvassa el és ha elolvasta kérdezze meg saját szivétől, lehet-e csudálkozni az én elhatározásomon. Múlt éjszakai álmom valóságos jövendölés volt jövendőmre nézve. Egy gyönyörű utón járkáltam, fejem fölött boltozat formára szöllölugos, melynek pompás fénylő, zöld levelei rám hajoltak, a hófehér virágok körültem illattal töltötték el a levegőt, minden lépésemmel egy illatos ibolya került lábam alá, pompás vadvirágok összefonva mint egy bársony szőnyeg terültek el előttem. Minden oly szép, gyönyörű volt körülöttem és én haladtam utamon előre. A lúgos sötét árnyékáról egy mélységnek nyitott széle tűnt fel előttem. A nap elrejté tányérját a messze nyugotnak kék felhőibe, láttam mint sülyed lejebb és le- jebb, mig eltűnik a láthatárról, vigyáztam mint bukkannak elő a beboruit égből a fényes csillagok. Kelet felé a hold- l

nak hideg, bádgyadt fénye látszott, a ragyogó csillagok megreszkettek és elhomályosodtak királynői megjelenésére. Hideg borongó érzés fogott el, Iában elé tekintettem, egy örvény szélén álltam, egy lépést még és én veszve vagyok. A mélységből — oly messze, hogy szemeim nem vehették ki — felhallatszott a tajtékzó víznek csattogó zaja, a túlsó oldalom távol meredek látszott és ezen félelmes örvény fölött egy szál kötél vezetett keresztül, utam azon vezetett el és én nem tudtam visszafordulni. Az égre tekintettem, nem volna-e a menekülésnek valami útja ? Nem volna-e kar, mely megvédne engemet ? A sötét felhők óriási tömegekben lassan közeledtek felém, kiterjedésük eltakarta a holdat, elborította az egész földet, az örvényből földalatti hangok kiáltoztak felém, épen a kötél, melyben még erőm mellett némileg bíztam, veszett el előlem a sötétség miatt. A halálos küzdelemben, az erőlködés miatt felébredtem —- felébredtem s hálát adtam Istenemnek, hogy álom volt, csekély képzelődéssel az egész valósággá lehetett volna. Még mindig az örvény szélén állok, de mozdulatlanul, mert megszűntem küzdeni. Szivemben még van elég erő arra, hogy átvigyen engem a veszélyes ut fölött; de ha az megtörik, a sziklák közé zuhanás miatt elfeledheti-e bárki azon óriási aggodalmaknak cssak tizedrészét is, melyek most rágódnak szivemen ?

_ Isten önnel örökre ezen pillanattól fogva, bárhol találkozzunk is, nem ismerjük többé egymást, — ez órától fogva megpróbálom az önnel töltött múltnak minden emlékét kitépni szivemből. írni hasztalan fog nekem, ha írna is, levelei felbontatlanul és felelet nélkül fognának visszaküldetni. Utamat megválasztottam, nem valami vig szívvel ugyan; de több vigasztalásom van abban, há most tiltom el szivemet, mint hogy olyan sorsa legyen, mint annak „a megtört szív“- nek, melyről olvastam. Mégegyszer, Isten önnel“ Mariska.

(Folytatjuk.)