Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-04-28 / 17. szám
17. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. április 28-án. Hatodik évfolyam. Hlcgjclcn: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és 'közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 3 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakás»: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova a* előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Még egy szó a népirodalom ügyében. Felszólalásunk a nép- és ponyvairodalom ügyében viszhangra talált ugyan ; de nem oly mérvű az, mely vérmes reményekre jogosíthatna. Halvány sugár biz ez, mely alig melenget. Nem magát a közlőit viszhangot értem; ez meleg és a nép művelődését szivén hordó nyilatkozat — de a mutatkozó közönyt, mely törekvésünket föl sem karolja. Mindennek daczára azonban megkísérlem és a „Tolnamegyei Közlöny“ hasábjain annak idején, mi már soká úgysem elodázható, felhivást teszek közzé, hogy Szegzárdon találkozzunk, kik az érintett ügyben érintkezni kivánnak. Még csak a helyi körülményekkel kell előbb megismerkednem és a hangulatot kipuhatolnom. Remélem, a szegzárdi s tolnamegyei lelkes közönség n e m ejtendi el az ügyet! Nézeteimet bővebben kifejtém már és azóta, ha életrevaló az eszme, megérlelődhetett. Vajha e kezdeményezés olyan szikra volna, mely ezer és ezer fonérző keblet lángbaboritana! Első nyilvános találkozásunk lesz a tüzpróba; ha ezt kiállja buzgalmunk, a nemes szándék és törekvés nem fog többé hajótörést szenvedni; de igen révpartra, biztos kikötőbe jutand’a legszebb remények és vágyakkal fölszerelt hajónk. Kezet tehát nemeskeblü honfitársak! Szorítsunk jobbot és buzgalmunk a nép művelődése érdekében testesüljön meg! Hozzunk majd jól átgondolt, higgadt határozatokat és egyesüljünk oly társulattá, melynek működése hazánkra csak áldásos leend. De mielőtt az első tettleges lépést megtennők, engedtessék meg nekem, hogy minden érdeklődőt figyelmeztethessek még egyszer a férfias szilárd elhatározásra: hogy a nép érdekében tenni nemcsak akarunk, de fogunk is. A közérdeklődésnek biztos záloga volna, ha többen nyilatkoznának, habár röviden, miszerint az eszmének barátjai s pedig a községi jegyző s tanító urak a nép nevében, hogy a népirodalom helységeikben pártoltatni fog — lesznek tagok, kik az egylet czéljait melegen folkarolandják; nemkülönben a lelkész urak is helyeslésüket nyilvánítanák. A tehetős birtokos urakat megnyerni Tolnamegye területén a mi feladatunk leend. Ily nyilatkozatok aztán biztosítanák az ügy életét jobban, mint bármily életbiztositó intézetek. Néhány hét leforgása, vagyis a „Tolnamegyei Közlöny“ egykét megjelenendő száma meghozná a buzdítást a tettleges föllépésre. Egyébiránt ezen körültekintést és Óvatosságot ne tessék félreérteni, vagy épen csüggedésnek tekinteni ; mi tényezők nem csüggedünk, nem fáradunk ki soha; mert azon ingathatlan meggyőződés él kebleinkben, hogy a jó ügynek győznie kell; a győzelem csak időkérdés — előbb vagy utóbb, de mindenesetre diadalt arat. A magyar nép érdekében fordulok tehát még egyszer irótársaimhoz és mindazokhoz, kik a népirodalom fölvirágoztatása által hiszik a magyar nem- I zet jólétét eszközölhetni, hogy egy esül j ene k egy erős oly táborrá, mely az ellenséges áramlatot, mint szél a polyvát, szétszórja. Nem szorulunk mi más népek és nemzetek kultúrájára; elég erőt és tehetséget érzünk mi magunkban, hogy a nép, a magyar nép művelődési törekvését fólvirágoztassuk. Nem vagyunk mi elfogultság, vagy ellenséges indulattal minden iránt, mi külföldi, de igenis nagyrabecsüljük annak irodalmi termékeit; azonban korántsem utánozzuk vakon azokat; a majmolás épen nem lehet szándékunk. S épen ezért egyesüljünk s teremtsünk magunknak egy önálló magyar népir odalmat, mely eredeti sajátságaival, mint hisszük, a külföld elismerését és becsülését ki fogja érdemelni. Népköltészetünk már is figyelmet keltett a művelt nagy világ előtt nemcsak, hanem meg is bá- multatik és illő elismerésben részesül. Azonban ne kábítson el bennünket e kis tömjénfüst, a mi irodalmunk még igen csekély arra, hogy a nagyvilág piaczán díszelegjen, fénykedjék és csakugyan elhibázott törekvés volna, mások előtt fénykedni akarni — ez eltávolitana minket a czéltól, mely népünk érdekében lelkesít oly sok keblet hazánkban! Csakis a népirodalom lehet a mi czélunk és soha egyéb a tudománynak bármily ága nem tántoríthat el, ha még oly kedvencz tárgya legyen is némelyeknek. A népies zamatnak kell minden kiadandó müvünkön megérzeni s csak akkor hozzuk ismereteink bőségét a nép elé, ha a tárgy népiesen van fölfogva s földolgozva. Azonban nem póriast akarunk és nem is a nép szájáról a kifejezéseket ellesni, melyek nem TÁRGZA. Egy útirajz töredékéből. Közli: Antónia. Nemcsak egy levélben, hanem egy egész kötetben óhajtottam volna számodra leírni a Hohe Salve megmászásának regényes élményeit s hozzá kissé a tényeket szándékoztam holmi lében feleresztve eléd tálalni, amennyiben egynémely reflexiókba terveztem bocsátkozni azokra nézve, mik előtted — mint észrevevém — mint mysteriumok vagy épen mint paradoxok tűnnek fel. No de az első tervek ihletsége és inspiratiója csakhamar elmosódott, mielőtt időm lett. volna azokat érvényesíteni. S most ismét, hogy hosszabb időn át a komoly geniusi igazság kemény héján kopogtatok, — a kedély húrjai ellankadtak és a phantasia szárnyai szegvék b elálmosodtak a hosszú nemhasználat következtében. Hiányzik a képzelet és kedély ereje ahhoz, hogy elég élvezettel tudnám leírni azokat, amiket leírandó volnék; tehát csak némileg körvonalazom egész utazásomat. Néhány napi idözés után Sopronnak búcsút mondék, bár Sopron is nagyon megérdemli a figyelmet. Igen szép vidéken fekszik, csinosan van építve s kétségtelenül tisztább, mint a többi magyar városaink. Müépitményei igen érdekesek. Sopronból szakadatlan tourban mentem Salzburgig. Itt egy napi statiót tartók. Ezen egyetlen napon megtekintém Salzburg összes szépségeit. Még kerítésen és házfedeleken is másztam keresztül, Szt.-Ruppert sziklában vágott sírjához akarván eljutni. Elis jutottam minden nyaktörés nélkül. A magasból aztán lementem a mélységbe, a hires salzburgi Stiftskellerbe, vagyis a Benczések pinczéjébe. Hogy itt mit miveltem, az egészen a férfiak titka; Salzburgból az uj Gizellabáhnon tovább folytatóm utamat. Elvezetteljes e vidéken utazni. Nagyszerű és változatos az. (Pedig tudvalevőleg a férfiak rajongnak a változatosságért.) Az alpvidékek megragadó szépségeivel és festői gyönyöreivel túlszárnyalják a legmerészebb képzeletet. Nem részletezem ezt, mivel toliam nem rendelkezik az ehhez megkivántató színárnyalattal. Azt azonban nem hallgathatom el, miszerint ezen szép festői staífagel biró kép legérdekesebb pontját ama két fiatal nő képezte, kik cou- pémban huzamos ideig utitársaim valónak. Öltözékük minden czikke, mely bájos alakjokat burkoló, kiváló gonddal, magas müértelemmel s ritka szépészeti érzékkel volt megválasztva. Ezt azért jegyzem meg, mivel tudom, hogy a nők eziránt különösen érdeklődnek; s bár néha magam is felteszem a kritikusi szemüveget, melyen át szeretem bonczol- gatni a nők öltözékeit s gyakran csodálkozom a felett, hogy a divat szeszélyes istennőjének hódolva, mily komikus alakká változtatják magukat. De áttérek szépeimhez, kik olasz nővérek voltak s állíthatom, hogy elragadóbb lényt, mint ezek egyike, alig találni a világon. Oh, az az elbűvölő mosoly! azok az átható delejes szemek! az a kifejezésteljes, gyönyörű arcz most is lelki szemeim előtt lebeg!!! S a Loreley varázsszerü dallama, mely rózsás ajkáról hangzott, vissza-vissza cseng szivemben. Miért hogy a szép regénynek oly hamar vége lett!!! Ilyen irigylendő mámoros állapotban érkeztem meg esti 7 órakor Hopfgartenbe. Már hosszú idők óta képezte vágyaim netovábbját felmenni a 6000 láb magas Hohe Salve csúcsára, az alpok legszebb kilátási pontjára s most csak egy éj választott el ebbeli tervem megvalósításától. A legszebb reményekkel telten fekvém le; s bár szemeim ébren voltak, mégis a legédesebb álomban töltém az éjt. Oh te bölcs Blakiev James, mily hiú feltevések alapjánál fogva állíthatod azt: miszerint egy szép arczba első látásra szerelmes lenni balgaság, minthogy akkor egy szép viaszbábuba is beleszerethetnénk! Te a szép lélek visszatük- rözésében keresed az eszményi tökélyt; hisz elméletileg magam is az erkölcsi szépnek adok előnyt az alaki fölött, de nem tehetek róla, ha mégis egy gyönyörű alak látásakor megfeledkezem abban a lelket is keresni, azon hitben lévén, miszerint oly bűbájos kagyló (bocsánat! alak) nem lehet aféle üres gyöngyház, hanem ép oly gazdag gyöngy vagy érzelmi kincsekben, mint szépségben. Hiába nem vagyok pessimista, ki mindenütt csak az árnyfoltokat keresi, hanem igenis optimista, ki szereti a feketét is rózsaszínű dicsfénynyel körülövezni. De nem is akarok lelki titkok búvárkodásával foglalkozni, az igen ná- ladatlan valami. Akkor inkább csillagászattal s párhuzamot vonok Mars, Sirius, Castor, Pollux stb. és a földön létező vénusi szemek között. Vagy leszek botanicus és gyönyörködöm a szép arczok liliomai- és rózsáiban. Bocsáss meg, hogy belemerültem a sophismákba; hisz tudod, hogy ez gyengeségem; az emberi gyengeség pedig tudvalevőleg erősebb minden akaratnál. Tehát alig hogy szürkülni kezdett, gyorsan hüvelybe bújván, siettem a Hohe Salve tövéhez s ott legnagyobb meglepetésemre egy ismerősömet s nejét találtam. Kölcsönösen örömünket fejezvén ki a fölött, hogy együttesen juthatunk fel. Most már csak az volt a kérdés: miként történjék az — mászkálva-e vagy szamaragolva, vagy úgy hordárolta8Suk-e fel magunkat. A nő az utóbbira szavazott; a férj pedig a szamaragolást ajánlá mindkettőjük részére s hogy akaratát érvényre emelhesse, első Napoleon katonás szellemben irt hires codexének 213-ik czikkét: „la femme doit obeissence a son mari“ (a nő engedelmességgel tartozik féijének) hangsúlyozó. S mig ők határozatlanul vá-
