Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-04-07 / 14. szám

pesség szerint némelyik három-négy bizottságba is megválasztatva, hogy a törvényt jól kisüssék, főzzék. A törvényjavaslat vagy inditvány kell, hogy necsak a kormánytag aláirék részéről, de minden oldalról fölvilágosittassék. Készemről sajnálkoztam, hogy a képviselőházból oly sokoldalú képesség, oly jellem s tevékenység, mint gróf Apponyi Albert sokáig, báró Liptai Béla máig kimaradt, kiket noha politikai pártjokhoz nem tartozom, szívesen kicseréltem volt 15 szótlan mamelukkal. Valamint másrészről szintén sajnálkoznám, ha egy Simonyi Ernő, Irányi Mocsári stb. kiknek politikai nézeteikben, épen úgy mint amazokéban nem osztozom, az országgyűlési tanácskozásokból kimaradnának. Mert mint mondám ama három kelléket a pártkérdésnél elébbre teszem; meg lévén győződve, hogy mindenik párt egyaránt csakhogy más utón a hon javára törekszik.

E mozgalmas és válságos időkben, holott hazánk jövője koczkán forog nagy kedvem volna, ed- digelé kevesb képességet és tevékenységet tanúsított képviselőknek helyébe, a tudományosság s politika terén ismeretet és sok tevékenységet igérő egyéniségek ajánlatával föllépni. Ettől mégis jelenleg tartózkodva, két adomával zárom be czikkemet. Néhai legidősb Majláth György királyi személynök, Tolnamegye főispánja, a mostani országbíró nagyatyja, az 1812-ki országgyűlésen, az alsó tábla elnöke lévén, midőn Bácsmegye egyik követe, állítólag a maga utasítása értelmében szólana, közbe vágott, én I úgy tudom: nem ez az ön utasítása. De kérem alá- san. Hozza ide. A követ előkeresi mentéje zsebéből a megyétől vett utasítást s átnyújtja s helyére visz- sza akar ülni. Álljon fel! kiált rá az elnök. Aztán a kérdéses pontot az utasításból felolvasván, az egész követi tábla előtt rámordul: „mondtam ugy-e, hogy ön nem tudja, vagy nem érti a maga utasítását, szé- gyelje magát; szégyelje a megye is, melynek ilyen követe van. A másik adomát, az ez év elején megejtett tisztújitás előtt kellett volna elmondanom. Hatvan év előtt ezen főispán megyénkbe jött tisztúji- tásra. A megye előkelő családaiból járultak elé szol- gabiróságra ajánlkozó ifjak. Az öreg Majláth főispán kérdi tőlök: Ocséim, végeztek önök jogot? Végeztünk. Van-e birói eljárásban gyakorlatuk? Nincs. Hát mit csináltak tanulmányaik bevégzése óta ? Atyáink oldalán gazdálkodással foglalkoztunk. Kedves öcséim! én a birói pályát Nyitrában a tiszteletbeli esküdtségen kezdtem s vagyok a mi vagyok; nem léphetnének fel önök szerényebb igényekkel?

Mégegy óvaintő figyelmeztetést itt a néhai Ku- binszki s Pecsovics pártok egymást erkölcsben, vagyonban pusztító megye választóihoz. Az etetés, itatás, vesztegetés a képviselők választásánál immár törvény által tiltatik : ha mégis akadna ez ellen csr

lekvŐ orgazda és tolvaj, félő, hogy Bismark vagy Akszanov népünk e hajlamáról értesülve, nem fog sajnálni pár milliót fordítni a választók megvesztegetésére ; gondja lesz aztán ha czélt ért, hogy az ily választókon tízszeresen visszazsarolja a rájok vesztegetett bündíjat.*)

Hőké Lajos.

*) Változatlanul közöltük veterán megyei írónk e csikkét, kijelentve, hogy azt részben magán nézet kifolyásának kérjük tekinteni. A szerk.

Különfélék.

— A párisi Közkiá'Iitás m. orsz. központi bizottsága által megkerestettünk a kővetkező felhívás közlésére: 3070. szám. Alulirt központi bizottság felhívja mindazon kiállító urakat, a kik a kiállításba szóló állandó belépti jegyre tartanak igényt, hogy arczképüket két példányban, visitkártya alakban folyó évi április hó 10-ig a kővetkező czim alatt küldjék be Párisba: A monsieur le commissaire royal de la Hongrie de l’exposition universelle de 1878. | Paris 54. avenue Bosquet. Figyelmeztetnek a t. kiállító urak küldeményüket kellően bérmentesíteni, miután a magyar királyi kormánybiztosság bénnentetlen küldeményeket el nem fogad. — Felkéretnek saját érdekükben a t. kiállító urak, hogy az arczképeket a fenjelölt határidő alatt annyival is inkább be- küldjék, mert a késedelem netaláni hátrányaiért a kormánybiztosság semmiféle felelősséget nem vállal el. Azon kiállító urak, kik a szabad bemenetelt nem személyesen, hanem képviselőjük által kivánnák élvezni, e tekintetben külön kérvényt kötelesek intézni, a m.- kir. kormánybiztosság utján, a fran- czia íöbiztossághoz, ki e tekintetben azon jogot tartotta fenn magának, hogy ily kérelmek felett esetröl-esetre határozhasson. Kelt Budapesten, 1878. márczius hó 27-én. Harkányi Frigyes, alelnök. Mandl Mór, h. titkár.

— A szegzárdi rom. kath. Iiitfclekczet iskolaszéke f. é. 4-én tartott gyűlésén elhatározó, hogy az újvárosi iskolát két nagy tanteremmel böviti meg. Az építkezés még a tavasz folytán foganatba vétetik. Üdvözöljük az uj iskolaszéket a tevékenység és haladás terén !

— „Egy valaki“ a következő levél kíséretében: mel- lékelt füzetecskét midőn szerkesztő ur rendelkezésére bocsáj- tani szerencsém van, kérném azt a „társadalmi bajaink“ t. szerzőjének átolvasás s az „egy izraelita magyarnak“ pedig tanulmányozás végett kiadni s őket a beküldésről közlönyünk utján értesíteni, — beküldé lapunk szerkesztőjéhez di*. Rohling Ágost tanárnak Münsterben 1871. Augus- ban második kiadásban megjelent a „talmudzsidó“ czí- mü müvét, a füzetke belső lapját az izraelita magyarnak legutóbbi czikkében megjelent következő soraival látva el: „bármely egyénnek rósz cselekményét az illetőnek vallásával összeköttetésbe hozni igazságosan csak akkor lehetne, ha ama rósz cselekmény az illető hitfelekezet dogmai vallástanából venné eredetét.“ Mi a füzetkét hálás szívvel fogadtuk s a beküldő akaratának érvényesitése czéljából kijelentjük, hogy azt úgy a „társadalmi bajaink“ szerzőjének, mint az „izraelita magyarnak“ rendelkezésére bocsájtjuk.

— Eihenscliiitz Mari, Ditrnóiné j ásszony, városunk szülötte, hogy minő nagy mérvben ünnepeltetik a kolozsváriak által, mutatja a következő közlemény, melyet a „Keledből veszünk át: Szombaton színházunk valóságos ünnepet ült: az elismerés, a szeretet, a valódi művészet ünnepét.

Ditróinénak, a kolozsvári színházhoz utolérhetetlen kedves- ségü 1 tagjának jutalmául három egyfelvonásos darab került előadásra olyan zsuíolt ház előtt, mely az egész idényben egyedül áll. Még tán sohasem volt színházunkban oly meleg, valóban elismerés- és szeretet-sugalta fogadtatása egy színész vagy színésznőnek sem, mint ezúttal a „kis“ Ditróinénak ; lehettek zajosabb demonstratiók, lehettek értékesb meglepetések, de olyan meleg, szivélyes, őszinte fogadtatása jutalmazottnak még nem volt bizonyára s aligha lesz egyhamar. Mintha az egész közönség egy nagy család lett volna, melynek tagjai versenyezve igyekeznek szeretetök jeleivel elhalmozni a család kedvenczét! Amint Ditróinó először megjelent, a szó való értelmében perczekig tartó és szűnni nem akaró taps fogadta. A színpadot mindenfelől dobott, szebnél-szebb koszorúk és bokréták'egész özöne lepte el, úgy hogy a könyezésig meghatott művésznő és férje alig tudták összeszedni a roppant halmaz virágot s eközben alkalmi költemények egész légiója szállongott le a karzatról. Nem volt kéz, mely tapsra ne nyílt, nem néző, ki szivéből ne éljenezte volna a kedvelt művésznőt. Látszott, hogy a kolozsvári közönség tiltakozni akar az ignorálás ellen, mely- lyel az uj művezető a közönség legkedvesebb tagjait elbocsátotta, holmi piripócsi ismeretlen nagyságokkal akarván helyettesitni őket. És ez a fogadtatás, a zaj és taps, az éljenzés és virágözön a jutalmazott saját szerzeményű vígjátékénak megkezdésekor ismét és még meglepőbb alakban ujult meg. A színpadra ezúttal valóban virágesö hullott: a színfalak fölötti helyiségekből a kisebb virágcsokrok megszámlálhatatlan özöne kezdett hullongni, a közönség köréből ismét repültek a koszorúk a művésznő lábaihoz, egyik páholyból egy hófehér galamb, nyakán egy aranyokkal tölt medalleionnal, repült a színpadra. Összesen 22 gyönyörű nagy koszorú és bouquet és 100 kisebb virágcsokor! A nagy koszorúk között legfeltűnőbben szép volt a r. kath. lyceum’ ifjúsága részéről egy babér-koszorú, óriási selyemszalaggal, rajta aranyozott betűkkel e felirat: „Ditróiné E. Marinak a kolozsvári r. kath. főtanoda ifjúsága.“ Egyszóval: megkapó és megható nyilvánulása volt az elismerésnek és lelkesedésnek az egész est, igazolva a kolozsvári közönség régi jó hírnevét, hogy t. i. fölismerni és méltányolni tudja a valódi művészetet.

—- A Tamásiban f. é. márczius 2-án. tartott tánczvi- galom alkalmával felülfizettek: Szakonyi Kristóf 10 kr. Bar- bacsy Pál 1 frt. N. N. 3 frt 50 kr. Bóbics Antal 1 frt. Hesz Pál 1 frt. Madarász Elemér 8 frt 50 kr. Isóó Gyula 1 frt. Potyondi Ferencz 1 frt. Asztaller Károly 1 frt. Jankó Imre 1 frt. Reiszperger István 50 kr. Deszáti János 1 frt 50 kr. Buncz Géza 1 frt. Horváth Béla 2 frt. jDobosfy Gyula 50 kr. Friedman S. 50 kr. Kis Adolf 2 frt. N. N. 50 kr. Benczerics József 50 kr. Parragi Mihály 1 frt. Özvegy Kohn N. úrnő 3 frt. Unger Mórtcz 50 kr. Schmidt Józsefné 1 frt. Dubniczky László 1 frt 50 kr. Madarász János 1 frt. Krupa József 1 frt. Pirkhoffer Endre 1 frt. Kutrovácz Károly 50 kr. Koncz Miklós 50 kr. Horváth Mária 50 kr. Deutsch Sándor 3 frt 50 kr. Összesen 43 frt 60 kr. Felül- fizetéseikért fogadják a rendezőség teljes köszönetét.

— Csóka Sándor színtársulata Szegzárdra megérkezett s igy a Miklósy és Csóka-féle szintársulat közt a szeg- zárdi állomásra vonatkozólag kifejlett verseny megoldást nyert. Miklósy tehát Bonyhádon marad s ott tart előadásokat a közönség teljes megelégedésétől környezve, mint ezt P. A. urnák, ki a bíráló szerepre joggal igényt tarthat, hozsem hozhatók. Azon dicsőített korban a művelődés történeti tanulmányok még a kezdetlegesség fokán álltak. E tekintetben oly müveket vagyunk képesek most felmutatni, melyek valóban diszére válnak a nemzeti irodalomnak; igy p. a W ess el ényi-féle összeesküvés Pauler Cyulától; a m agy ar hadvi s elésr ö 1 Salamon Ferencztöl ; a kereszténység első századairól Horváth Mihály tói; az iparpolitika Mudrony Somától; a közigazgatás Gruber Lajostól stb. Irodalmunkai e nemben újabban egészen fiatal szakirók gazdagitják.

A természettudományok, melyek reánk magyarokra nézve kiváló nagy fontossággal bírnak, az akkori időből csak halvány nyomokat tüntetnek fel. Hogy mily nagy a haladás e téren is, arról legjobban begyöznek a külföldön megjelenő lapok nyilatkozatai. így például egy frankfurti lap nemrég következőkép nyilatkozott rólunk:

„Magyarországgal mint velünk szomszédos állam egy oly alkatrészével, mely legalább politikailag egyenlő sulyo-. sat nyomó rész Ausztria német tartományaival, az európai diplomatáknak az utolsó évtized alatt meg kellett tanulniok számot vetni. Ugyanazon idő alatt a mi pénzügyi embereinknek is többizben alkalmuk volt magyar pénzszükségekkel foglalkozni. De hogy ugyanazon időszakbeli magyar tudományosságról s legkivált 1 természettudományok terén szó lehessen, azzal csakugyan nem voltunk tisztában stb. stb.“

Egy másik lap, jelesen az augsburgi (különben magyarfaló) „Allgemeine Zeitung“ plane egész hasábokat szentelt a magyar természettudományi irodalom méltatására. Azt nem csupán ismertetve, hanem velősen valódi történetírói elmeéllel mégis birálva. Az igen csinos bevezetésben egyebek közt a következő furfangos hasonlattal él: „Ha már minden körülmények között is érdekes az ébredező szellemi életet meglesni, kettősen érdekes ennek a megfigyelése, ha az ébredés inkább ébresztés, ha a szellejn a bénító bilincsektől nem belülről kifelé szabadította meg' magát, hanem külső inditás hozta a szunnyadó erőket mozgásba, ha a kérdés a körül forog: valljon csakugyan alvót ráztak-e föl álmából, vagy talán csak bolt testet indítottak galvanikus ráugásra.“

A tisztelt tudós bírálót biztosíthatjuk arról, hogy e téren nálunk megindult mozgalom korántsem „középkorbeli türelmetlen kapkodás“ szüleménye, hanem teljes jóakaraton nyugvó törekvés, mely a mutatkozó kitartás mellett majdan meghozandja gyümölcsét is.

A természettudományi irodalom felvirágozásáról lévén szó, lehetetlen ez okból Bugát Pál nevét nem említenünk, ki is a kir. magyar természettudományi társulat létrehozásán sokat fáradozván, azt Budapesten 1841. május havában 134 taggal megalapította.

E társulat azóta egyre szaporodott tagokban, úgy hogy mai nap közel 5000 tagot számlál kebelében. A rohamos emelkedés leginkább köszönhető az egyesület élén álló tapintatos s valódi szakértelemmel felruházott vezetőknek. Szakmunkák megirására évenkint igen tetemes áldozatokat hoz az egyesület s kiadásai fedezéséhez jelentékeny összeggel hozzájárul a kormány is, innét van az írók lelkesedése, mely őket folytonos munkálkodásra serkenti. Ugyanitt fölem- litést érdemel a könyvkiadó vállalat, mely czéljául tűzte a külföldön megjelent szakmunkák hü leforditását.

Vessünk ezekután egy futó pillantást hírlapirodalmunkra. A közművelődésnek ez szintén nevezetes előmozdítója. A 40-es években alig egypár hirlap látott napvilágot, míg most azoknak egész légiója fekszik előttünk fokozódó gonddal és mindinkább nagyobb tökélylyel kiállítva. Nem említve azon előnyöket, melyek a jutányos árt s a könnyű hozzáférhetőséget illetik. Ezek mellett a szaklapok szintén gazdagon képviselvék; igy pl. az egyház-, jog-, állam-, nyelvészet-, régészet-, gazdaság-, népnevelés stb. köréből. Míg a 40-es években egy paedagogiai lap sem volt, addig jelenleg mintegy 23 foglalkozik kizárólag a tanflgygyeí'

Mit szóljunk továbbá azon értekezésekről, melyeket a mai egyetemi ifjúság komolyabb része az egyes szaktudományokba vágó kérdésekben idöröl-idöre létrehoz. Másik örvendetes jelenség napjainkban, hogy az irodalom pártolása és terjesztése érdekében az ország némely pontjain az úgynevezett i r ó i körök vannak alakulóban.

Ennyit tehát azok kedvéért, kik állítani merik az irodalom hanyatlását. Valóban nagy tájékozatlanság kell ahhoz, hogy valaki manap ilyest hirdessen.

Nemzeti irodalmunk örvendetes haladásán mindenki megnyugodhatik, tudva azt, hogy minden nemzetnek ez a legdrágább kincse. Az irodalom a tömörített erők munkás- sági kútfejének tekinthető, mint közvagyon oly közvetítő tényező, mely a mellett, hogy a szalcisnleretek gazdag tárházát helyezi élőnkbe, jó közszellemet teremt s a szellem csinosbulását eszközli. Majd pedig egy biztos hévmérőnek is tekinthető, melynek állása szerint Ítélhető meg ugyanazon nemzet életrevalósága, életszivóssága. E téren valóban han- gyaszerü tevékenységet tapasztalunk, minőt eddigelé nem. És ez örömünkre szolgál! Másfelöl azonban van okunk a bo- szankodásra is. Irodalmi termékeink közt — főleg az újabb időben — oly gyarlóságok merülnek felszínre, hogy ezek által csak botrányosság idéztetik elő. A türelmetlen kapzsiság s avatatlan hevenyészés számos terméket hozott létre, melyeknél hiányzik az önálló kutatás s a beható komoly tanulmány. Érdekünkben fekszik az ily — nagyrészt ferde fogalmakon, téves állításokon s hamis adatokon pihenő müvektől irodalmunkat megóvni, megtisztítani s viszont a jobbakat népszerüsiteni s népszerűsítve terjeszteni. De hogyan, mi módon ? kérdezheti szives olvasóm. Miután nemzeti irodalmunk haladását lapunk szűk keretéhez mért rövidséggel, általános vonásokban körvonalaztuk s méltattuk, át térünk czikkünk második tárgyára, mint a korábbinak természetes kifolyására s ezzel a fölvetett kérdésre is megadjuk a választ. (Folyt, köv.)