Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-03-31 / 13. szám
13. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. márczius 31-én. Hatodik évfolyam. niegjelcit: hetenként egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: I Egészévre . . . 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Széchényi-ulcza 1 72. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye" A községrendezés és a községi jegyzők. (Ajánlva a községi jegyző urak szives figyelmébe.) T. Ha azori törvényeket, rendeleteket, melyek az alkotmányos aera beköszöntése óta napjainkig hozattak figyelmes vizsgálódásunk tárgyává tesszük s az eredményt, melyet azok a gyakorlati élet terén felmutattak s felmutatnak, behatóan tanulmányozzuk : kénytelenek vagyunk a jelzett törvények és rendeletek felett — ha csak az önámitás veszélyes betegségébe esni nem akarunk — kimondani: hogy a mily jóknak, üdvöseknek látszottak azok az elméletben : ép oly életrevalótlanoknak bizonyulnak be a gyakorlatban. A mi törvényhozóink igen sok törvény alkotásánál két igen fontos tényezőt felednek ki a számításból: t. i. a tényleges viszonyokat és a nemzeti élet sajátságait. Hoztak törvényeket müveit, felvilágosult köznép számára, holott a mi köznépünk. még nem áll a műveltségnek azon a színvonalán, melyen állania kellene; hoztak, vagy jobban mondva magyarítottak át törvényeket német, helvét, angol, holland mintákról, melyek nemzeti sajátságainkkal oly merő ellentétben vannak, hogy eredményeikben egyenesen káros hatásuaknak mutatkoznak. Nem általános elvekről beszélek; mert az elv mindig és mindenütt megmarad elvnek. A szabadság, egyenlőség, testvériség, közös teherviselés, általános védkötelezettség stb. elve; mint elv ugyanaz és ugyanannak kell lennie Albion ködborította terein, Provencze daltelt mezein s a négy folyam s hármas halom Kanahanjan. Hanem beszélek az általános elveknek az életre való alkalmazásáról, a tényleges viszonyok s a nemzeti sajátságos szokásokkal való kiegyeztetéséről; mert a tapasztalás minden elméletet megczáfolólag bizonyltja be ama fontos igazságot: hogy a mi itt jp: az káros amott; s a mi életszükség egynek: betegség és halál az a másiknak. Vegyük fel például a tanszabadságot. Mily szép, mily üdvös eredményű intézkedés ez egy arra megért országban. Ha valaki valamivé akar lenni: nem kérdik tőle, hogy hol tanult? hány osztályt végzett? letette-e az érettséget? hány félévről van bizonyítványa ? stb. hanem egyszerűen csak azt kérdik: mit tud? Megvizsgálják az ifjú embert s ha szakmájából a próbát kiállotta: kezébe nyomják a diplomát s eleresztik Isten hírével. De vájjon a tanszabadság ilyetén alkalmazása mi eredményt szülne mi nálunk? Az urfiak elkorhelykednék a drága időt; kerülnék a könyvet, iskolát, mint az ördög a tömjént; s aztán egyszer csak néki vágva az orvosi, mérnöki,^ügyvédi vizsgának: « sógorság, komaság, atyafiság, pajtáskodás révén szépen eleveznének az oklevél megnyeréséig s lenne annyi kontár mindenféle szakból, hogy akár Dunát lehetne rekeszteni velük. Vagy vegyük a szabad választás módozatait. Hol van nagyobb korteskedés mint Angliában és Amerikában ? Es még is nem lehet állítani, hogy ez a nép erkölcsiségének valami nagy hátrányára volna. Kilármázzák, kiczivakodják magukat s aztán , r megy újra minden a régi kerékvágásban. Es nálunk? Nézzük meg csak az 1869., 1872., 1875. évi követválasztási mozgalmakat. Egyrészről ámítás, bujtoga- tás, soha nem teljesíthető Ígéretek; másrészről feles föld osztogatás, lélekvásárlás, hivatalos és nem hivatalos terrorismus, leitatás, napidíj; mindkét részről pedig egyformán: a nemzet nagyjainak a nép által eddig az önzetlen hazafiság magas piedestaljára helyzeti férfiaknak sárral való bedobálása, magyarán kimondva összegazemberezése: vajh mit eredményezett? Mondjuk ki őszintén. A féktelenségre, földosztásra és önhaszonlesésre egyformán hajlandósággal biró köznép egy része rajongó földosztóvá lett; a másik része pedig oda czivilizálódott, hogy jó pénzért (persze titokban adva) oda megy a hová hajtják. Mindkét rész pedig annyira demorizálódott, az intelligens osztályba vetett kis bizalma annyira megingott: hogy évek hosszú sora volna szükséges az általános erkölcsiségen ejtett csorbát kiköszörülni, még azon esetben is, ha újabb követválasztás nem következnék! Hát még igy! Ennyit bevezetésül. Most a dologra. A tárgy, mely tollat fogni késztete: egy felette fontos, de tényleges viszonyainkkal merő ellentétben álló, — s ennélfogva már eddig is számtalan bajt, hátramaradást okozott intézkedés: t. i. az 1871. évi xvni-ik „község rendezési“ törvényczikk. Eme törvényczikk megalkotásánál az „önkormányzás“ elve volt az irányadó. Szép, nagyon szép „in theoria.“ Tisztelem ezt az elvet én is, kalapot is emelek előtte; de ha ezt az elvet a gyakorlat terén úgy látom alkalmazva, mint az nálunk a községrendezésnél jelenben van, midőn egy kaptafára huzatik egy intelligens főkkel tele és egy tisztán földmivelőkből álló község kormányzása: akkor igenis tisztelem: de nem kérek belőle! Ez a törvényczikk valóságos lealacsonyitása az annyira tiszteletreméltó falusi jegyzői állásnak s ezzel együtt az értelmiségnek. Ez a törvényczikk életTÁRGZA. Levelek a szerkesztőhöz. XV. Villámlás, menytlörgés és — assentatió. Tisztelt szerkesztő ur! Villámlik és dörög! Vagy: dörög és villámlik! Azaz : tulajdonképen egyszerre dörög és villámlik. Már most nem tudom, hogy miként Írjam? Ugy-e: hogy villámlik és dörög? vagy ugy-e: hogy dörög és villámlik? Mert Tarczy fizikája szerint a menydörgés egy és ugyanazon időben történvén : confusióba vagyok, hogy melyiknek adjam az elsőséget : a fénynek, vagy a hangnak-e ? De mégis azt tartom, hogy nóiután — Subic fizikája szerint (tetszik látni, hogy én két fizikát is ..................láttam!) a világosság előbb terje d, mint a hang: a fénynek adom az elsőséget és úgy ime, villámlik és meny dörög! — No már aztán ezen megnyugodhatunk mind négyen: t. i. én is, Tarczy is, Subic is, és t. szerkesztő ur is! Tehát villámlik és dörög; le is ütött valahol! Korai villámlás és menydörgés áldásos esztendőt jelent. így mondja ezt a komáromi kalendárium. Bár csakúgy lenne! Egyformán szükségünk van rá mind a hármunknak: már t. i. nekem, meg a foldnépének, meg a pénzügyministernek. Most hogy épen az égiháboruról elmélkedem: lép be hozzám a Lujzi szomszédom. Azt mondja hogy: „Tudod-e szomszéd, hogy én tegnap délután ennél a mainál különb zivatart láttam ?“ „Tegnap ? — mondom én — hiszen olyan jámbor idő volt, hogy akár Münchenbe is be illett volna a söröskancsó mellé spisbürgernek!“ „Úgy ám a házon kívül! De a házon belül más világ volt ám! Egy kicsit összeszól- lalkoztam az asszonnyal. Aztán a menyecske szeme egyet villámlott, a rózsa ajak megdördült, t. i. a menydörgös ménkű -5- a csizmahuzó alakjában — úgy bele ütött a hátam közepébe, hogy még'most is sajog a helye.“ „Ne busulj Lujzi szomszéd!' Korai villámlás, korai menydörgés! áldásos esztendőd lesz. Erre aztán jót nevettünk mind a ketten: már t. í. én is, meg a Lujzi szomszédom is. Ez utóbbi azonban a mint észleltem, alighanem tótul nevetett. De nem csak Lujzi szomszédom, hanem többen is vannak akik tótul nevetnek. Nem is kell messze menni! Csak épen a nagykocsmáig. Ott épen a’kszentálnak. „Sorba legény, sorba szép legénység, Ide álljon, kit nem bánt a vénség A kit Isten ép kéz-lábbal áldott Védelmezni tartozol hazádat.“ No hisz sorba is áll valamennyi, hanem hát hogy e gye- n e s e n-e az már megint más kérdés. De az szent igaz: hogy ha nem a comissióra, hanem a szép legénység- r e volna bízva megítélni, hogy kit áldott meg az Isten é p- kéz lábbal: hát akkor alkalmasint nagyon kevés védelmezője kerülne a hazának. A szép legénység czigárőzik és mosolyog. Ki magyarul, ki németül, ki tótul, már a mint jön. Hét—nyolcz összefogódzik. Összevetett vállal támogatják egymást mintegy jelképezve, hogy a monarchiát is csak összetett vállal lehet fentartani. Folyik a dal, jó borízű hangon. Egy neki keseredett első korosztálybeli legény viszi a tónust. De tágas az kocsma udvar közepe. Sej! közepe Sok bánatos magyar legény van benne. Sej! van benne. Félre innen zsi ....... Azonban egyszerre csak torkán akad a syllaba. És vájjon miért? Könnyű megmagyarázni. Egy csinos őrmester közéig a csoport felé. Ez a csinos őrmester pedig a nótás- legény szomszédságában van szállásolva, magyar nemzetiségű ugyan: de Mózes vallásu. Jó lesz vigyázni! —gondolja a nótás legény s egyet fordít a nótán. „Félre innen czigány legény, nem vagy ide való, Csak a szegény magyar legény katonának való!“ Szegény Petykó czigány ott lapít a kapu sarokban egyetlen-egy kedves rajkójával a katona köteles Gáspival, kit az indiai hideglelés meg az egyptomi kórság már egészen elgyötörtek. Ezekre lehet nótázni, ezek nem árthatnak semmit. Amott a kocsi állás alatt egy bokrétás kalapuvadon- nat uj sor katona hetvenkedik. Oda rugtat egy csöndesen dohányozgató honvéd elé s aztán elkiáltja magát: — Happ! Hires a császáré!“ A honvéd se késik a tromffal. — Happ! Hires az országé! — Hallgass czibil! Nekem csak a császár parancsol; de neked a császár is meg az ország is. — Nem úgy van az öcsém Bihari! Nekem parancsol a király 0 Felsége, meg József föherczeg ö fensége a fö- commendáns, meg-meg az ország. Neked meg parancsol: először a császár, aztán meg a ni met! Érted-e már a ni- met szót ecsém? Már majd-majd hadi lábra áll a két „viribus unitis,“ mikor szerencsére oda érkezik egy érdemes öreg biró, aki aztán kézzelfoghatólag megmagyarázza nekik: hogy a császár az országé, az ország meg a császáré, hogy voltaké-
