Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-03-10 / 10. szám
minden földmives?'minden iparos, ásóval, kapával, gyaluval, vetéllővel, kalapácscsal, sámfával, ollóval, árral | több másféle gyilkoló szerszámokkal, mert én az igazat azokról is épen úgy megirtam, mint a kereskedőkről és béi’lőkről. Ha gyűlölet vezetné toliamat : akkor nekem a társadalom minden osztályát gyűlölnöm kellene, mert biz én már (megvallom bűnömet) mindegyiknek hibáit s félszegségeit szellőztettem valamikor egy-egy kicsit. De bogy izraelita magyar ur belássa azt, miszerint még egyes állításaiban is tévedni méltóztatott, a felszólalásában elősorolt részletes vádakat is lássuk egyenként. Az első vád ellenem az, hogy én már a múlt évben megrovandóknak tartottam a Mózes vallásu uzsorásokat. Utána kerestem e czikknek is és úgy találtam, bogy a jövödelem bevallásokról való czikk- ben csakugyan mondottam ilyesmit; de mondottam azokról az uzsorásokról, kik jövedelmeik s örökségük el tagadása által megkárosítják az államkincstárt. Ha az izraelita magyar, ez állításban sértést lát, azt kellene bebizonyítania, hogy azok az illető urak csakugyan tisztán bevallják jövedelmeiket | a kötvényekben, készpénzben kapott örökséget. En bizonyíthatom, hogy nincsen úgy, legalább a jövedelem bevallásra nézve, mert voltam adófelszólamlási ülésen és ott méginkább meggyőződtem állításom igazságáról, mert láttam, hogy még olyan kereskedők is, kiknek 7—8 ezer forint tőkepénzük volt, csak épen azon tőkepénzük után való jövedelmet vallották be, mit a betáblázás miatt eltagadni nem lehetett s ezért újra mondom, hogy az ily tagadást tevőket bármily vallásuak — rajtakapás esetén úgy kellene megróni, mint néhány urat a mi vidékünkön, kik közül az egyikre 2600 írt, a másikra 2200, — a harmadikra 1200 frtnyi büntetés szabatott. (Bár el ne engedné a ministerium) Hogy eltagadásnem történik, azt kellett volna izraelita magyarnak bebizonyítani Hic Rhodus! hic ’ salta! Az uzsoráskodás legnagyobb részének nem Mózes vallásunkkal által üzetése szintén a tollában maradt, pedig ezt lett volna ám szükséges bebizonyítani, mert ez által tudta volna igazolni állítását, hogy én a zsidót gyűlölöm nem az uzsorást; hogy véletlenül nálunk ezek legnagyobb mérvben Mózes vallásuak, annak oka viszonyainkban van. De mondja csak t. ur, a ki látja az uzsorának a nép között jelentkező irtózatos következményeit, leliet-e az uzsorás iránt más indulattal?! példákkal szolgálok (nb. nem magamon tapasztaltam.) Ismerek 80—200°/ü-ra dolgozó uzsorásokat, — saját füleimmel hallottam 60u/0-os betáblázásokról és az illető ur, a ki ily százalékra kölcsönzött, még csak el sem pirult, midőn ezt nyilvánosan felolvasták. Legközelebb hallottam, olyan 20 — húsz forintos tartozásról, melynek heti kamatja szintén 20 — húsz forint; tessék kiszámítani hányas itt a °/o | De ha maga akar meggyőződni a vidéki uzsorások gazdálkodásáról, talán lehetne alkalma megkérdezni a szeg’- zárdi törvényszéknél, annak az istenes uzsorásnak a nevét, a ki a többek között azért is ül vizsgálati fogságbar, mert egy németül nem tudó magyar ember tizenöt frtos váltókölcsönét szavakkal németül f ü n f c z i g-nek találta lefordítani és az az ur is kereskedőnek mondja magát. Csak ezen példákból szolgálok még ha tetszik néhánnyal és kérdem, a zsidó- gyűlölet állittatja-e velem pelengérre az uzsorásokat ? Erre tessék felelni, hic Rhódus! Hasonló értékű a második vád is, az t. i. hogy én a Mózes vallásu kereskedőket sokalom s azokat csalóknak mondom. En csak annyit állítok, hogy igen sok kereskedő nem nagyon csinál abból lel- kiismeretbeli dolgot, ha rósz portékáját méreg drágán fizetteti s az által nagyon megkárosítja a közönséget. Es azt újólag is állitom, hogy azon kereskedőknek, kiknek jelszava „a meggazdagodás minden áron“ igen nagy része megcsalja, rászedi a közönséget; de abban a nagyrészben nemcsak a Mózes vallásu — hanem más vallásu kei’eskedők is ben- foglaltatnak, már t. i. azok, a kik ezt csakugyan teszik. A java természetesen nem teszi s ez nem is veszi állításomat magára, mert lelkiismerete nem vádolja. Hogy arra a részére, a melyre én értettem illik: arra nézve utalom czikkirót a magyar faluk legtöbbjére, a hol egy forintos kendőért, 3—4 forintos szoknyáért, néhány itcze borért zsákszámra vándorol i: gabona a Mózes gazdához, a Jó sep meg Lépőid úrhoz, a fehér nép, a suhanczok és a szolgák által és aligha a fér- jem-apám és gazduram tudtával. Piát ez rendén van? ez tisztességes kereskedés?!? és a legordiná- rébb czikkeknek a legjobbak árán eladása járja egy solid kereskedőnél ? . . . . Kétlem. En ismertem s ismerek kereskedőket, kik ha vevőiknek a közlekedés gyarlósága miatt, jó minőségű árut adni nem tudnak vagy elutasítják a cselédet, vagy azt mondják: van ugyan nálam a mit vinni akarsz, de azt nem ajánlom, annak az ára is egészen más, mint a mit ti szoktatok használni. Az ilyen a solid kereskedő! ..............Nem az tehát az én kifogásom, hogy sok a Mózes vallásu kereskedő, hanem az, hogy igen kevés vidéken a solid kereskedő s ezt az állítást kellett volna izraelita magyarnak megczáfolni; de úgy látszik, hogy állítani köny- nyebb, mint bizonyítani. Azonban aligha azért vette ő fel a tollat, hogy czáfoljon, hanem hogy bennem egy zsidógj iilölőt bemutasson s e czélja elérése végett még ferdítésre is vetemedik. Azt mondja ugyanis: „ha találkozik Mózes vallásu kereskedő, ki mássá akar lenni, azonnal előállók hep-hep-pemmel.“ Már tisztelt ur, ezt a kifejezést én tőlem — pedig már tiz és egy néhány éve lakom oly helyen, hol tekintélyes számmal vannak az izraeliták — soha nem hallotta senki; sőt nem hallott nevezett felekezetre egyetlen gúnyszót sem. Inkriminált czikkem az a része sem azt mondja, a mi értelmet ön ad neki; ha nagyképüsködni akar is ön, legalább ne ferdítsen! Az említett hely czikkemben igy hangzik: ki megunta a rőfot stb. lett bérlő. Ez eddig semmi baj (tetszett volna tovább is idézni) mindenki úgy él amint tud; hanem baj a rohamosan meggazdagodni akarás miatt a földnek kizsarolása, erdő kiirtás stb. Mondtam ezzel sértőt, valótlant?!? Nem hiszem, hogy ön ne hallott volna az erdőknek az utóbbi két évtizedben különösen bérlők által eszközölt czél s oknélküli kipusztitásáról, — hallott bizonyosan; de annak azután, a ki a nyomtatásból is mást olvas ki, mint a mi benne van, már nem használ ám a maró lúg, annak úgy a koponyája tájékán (mint a fordult boroknál teszik a borkezelők) legalább is egy kis derítésre volna szüksége, ha ugyan nem Kovács Sebestyénre, ki azt a bizonyos dongót (az én zsidó gyűlöletemet) feje bőre alól kimetszené s szabadon bocsáta- ná, hogy ne donogjon máskor nem létező melódiát. Hogy czikkiró ur mester a ferdítésben, arra. példa azaz állítása is, hogy „nekem ha JÓ gondolatom támad, el kell mondani valakinek, mert“ stb. Ugyan ne tegye magát nevetségessé! Az a rész a miből ez állítását veszi a tisztelt ur, czikkemben igy hangzik: „úgy vagyok az elmondani szándékolt dolgokkal (már t. i. a társadalmi visszaélésekkel) mint egyik jó bátyám, kinek ha valami jó gondolata támad, elmondja akárkinek. En is elmondom ni ondók ám at stb. Hol van itt arról szó, hogy én jó gondolatimat akarom elmondani ? A ki ilyen dolgot akaratlanul (?) összekever: annak nem kellene a nyilvánosság elé lépés c z é lj á b ó 1 tollat venni a kezébe, mert némely madarat a tolláról is meg szoktak ám ismerni! Javaslatom kigúnyolása tekintetéből, utalom arra a budapesti szövetkezeti társulatra, mely igy akarja egész háztartási szükségletét beszerezni és pedig igenis nagykereskedőknél, gyárakban azzal a kis különbséggel, hogy a nevezett helyeken első kézből lehet venni a legjobb minőségű c z i k k e t, mert vannak ám ott olyan félék is, nemcsak olyanok, a minőket igen sok falusi kereskedő áinl. Azon gúnyolódásból eredett inditványát, hogy én legyek a czikkek beszerzője, sajnálatomra nem fogadhatom el; de meg lehet győződve a t. ur, hogy ha olyasmi volna foglalkozásom, lelkiismeretesebben járnék el, mint némely bíráló, mert a kezem be adottat legalább hamisítatlanul juttatnám az illetők birtokába. Utolsó kédésére: kik azok a mi ? stl>. sabb kör és állás tánczterembe, salonba hiv, az nem elégli be ily kevéssel, mert tudja, hogy a tánczban gyönyörvadászó bizalmasság bátrabban lép fel, többet keres. Hm bizony, ha mikor férfi és nö nyájasan egymásba fűződnek, szem szemen csüng s a lányka keze az ifjú vállán s ezé amannak karcsu derekán nyugszik; s azt, kit naphosszant az utczákon csak kerülgetni mertünk, most gyengéd öleléssel keblünkre szoríthatjuk és a kedves lányka forró lehellete mint illatos nyári zephir langy fuvalma melengeti a hevülö ifjú kipirult arczát; a rég epedö ajkak oly közel és a szivek oly hangosan összedobognak; ilyenkor mig a képzelet élvittasan kéjmámorban ring, a táncz néma költészetté magaslik. Hohó I de hova ragad kötetlen lábú pegázusom! Hja, definitiók lidérczei rendesen ide visznek. Szegény pegaz, szegény jó Rossignautom! Igaz, oly kevés szellemi mannát servirozhatok penészes tintatartómból, hogy ugyancsak nem csoda, ha néha-néha neki búsulva magad, beteges ficzkándozással barangolod be képzeletem délibábos pusztáit, meg az se csoda ám, ha ilyenkor fáradtan pihenőre állván: eszedbe jut, hogy te is jobb gazdát érdemeltél ; de meg talán a gazdáknak is eszébe jut, hogy ö is megérdemelné azt, mi a gebének hiányzik: a mannát. No de bekötlek egy kissé most édes gebém; és mint Bürger Münchausenje halálával kezdvén, kalandjaival végzé hazugságos viszontagságait; úgy én is a concert végével a tánczczal kezdvén a concertet, (mely mellesleg megjegyezve tulajdonképen tánczverseny volt;) immár a hangversenyről kívánok szólni, annál is inkább, mert a szereplők valószínűleg már szeretnék tudni és újságban látni, kit illet az elsőség babérja; jóllehet legelfogulatlanabbul s legkétség- telenebbüí erre érdemesnek mindenki egyedül önmagát ismén’. Hát kérem, először az és mindig az a dalárda énekelj mely a szegedi kiállításban lön megbámulva és pedig méltán, mert'a vén Ernanival olyformán alarmirozta a szivek érzelmeit, hogy az egész terem a tihanyinál többszörösbb viszhanggal zúgta vissza: „éljen Ernani!“ Aztán két 6zép leányka lépett ki. Mint mikor Milton paradicsomából két seráf, az egyik a felkelő hajnalhoz, a másik a delelő naphoz hasonló fénysugáros ruhában, a gráfiáktól környezetten, mintegy a fellegekböl szállván alá, ré- Szegitö ámbrozia illattal árasztja el a légkört — olykép mámort hozó volt e megjelenés. En legalább mielőtt niég a zongorához lebegett e két bájalak, már tapsoltam, mint sok más' és úgy érzém magamban, hogy a zene hangja semmi, de semmi egyéb, mint a légnek gyöngébb, vagy erősebb rezgése; mert a mi benne szép, magasztos, szivrebató, isteni, azt érzelmeink súgják annak. S már el is engedtem volna a zenét, ha nem féltem volna, hogy eltün e vizio. Na de én türelemmel szokván élvezni gyönyöreimet, erőt vevék nyugtalankodó lelkemen és visszafojtott lélekzettel hallgattam a „Teli Ouverture“-t. Mégis lön türelmem jutalmazva: mert most értem csak, hogy Cook egyszerű dudaszóval lebilincselte az emberevő vadakat; hogy Dávid hárfájával kiűzte Saul ördögét; hogy Plató a zenétől váría az ember egész szellemi kiképzését, ép úgy, mint a gymnastikától a testét; most értem, hogy a százszemü Árgust elaltatta a fuvola lágy hangja, nem lévén akkor még zongora; hogy Pythagoras a spaerák zenéjén a csillagokat tánczolni és az ég lakóit hallgatózni látta; most értek minden de minden régibb és ujabbkori mythost; most értem végül azt is, hogy a zenélni tudás legjobb ajánlólevél egy jó partiéhoz Ilyen impressiókból vert fel a négy dalár Simandlija. E négy gyászvitéz közöl ki lehetett érezni, hogy az egyik hymen nehéz nyűgében hurczolja magát az életen keresztül, mert ez a bensöség melegével és a természetesség komikumával igen jól játszta a papucshőst. És most egyszerre szemeim előtt képek vonulnak el a népemésztö harczok azon napjaiból, midőn Herrmann hordái harczi dallokat harsogtak, a bárdok oltárairól, a vértől párolgó völgyekbe alá. Majdineg elvitt a játszi emlékezet Tyrol szép havasai közé, megmutatván a kis Solstein ama barátságos zennerkunyhóját, hol annyi kellemes órát, hogy ne mondjam pásztorórát, át jodleroztunk, vig pásztortüz, vidám pásztormenyecske és ájtatos kecskegazdánk mellett; úgy, hogy szinte boszankodtam, midőn hatalmas tapsvihar rezzent- vén fel álmaimból, észrevevém, hogy az okarina az alpok és különösen az appenninek lakóinak ez egyszerű, a gyiídi korsóhoz hasonló instrumentuma csiklándoztatta úgy meg a publikum tenyerét. Nemzeti zenészek, 15—20 tagból álló testületben hosszú ideig ezen instrumentummal tárták fen a most már megboldogult bécsi Harmonietheatert. Hm, egyszerűnek mondom ez instrumentumot, pedig hisz mindenik az, egy darab fa, csekélyke lóször, kevéske fém, állatbél, vagy cserépdarab és megvan a zeneszer. A most következett zongora productióról el lehet mondani, hogy a mint Petőfi „örült“-jét vagy Vörösmarty „indulat rohamlí-át correkte elszavalni roppant nehéz, majdnem lehetetlen, ilyen nehézség lévén egy habterinetü kis leánykára nézve Kalkbrenner „fou“-ját előadni — a kivitelt, nehézséghez mérve, szinte művészi bravournak lehetne mondani. A kíváncsiságot leginkább felcsigázó jelenet X.ur szavalata. Hm, ki lehet az az X. ? A mathematíkusok X. alatt ismeretlen nagyságot értenek. Ki lehet ilyen kisvárosban ismeretlen nagyság, holott mindenhol, de különösen itt a nagyságot az ismerettség teszi. Tűnődésemből egy előttem elsurranó árnyék ijjesztett fel | midőn feltekintek, egy vézna ala-
