Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-02-24 / 8. szám
8. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. február 24-én. Hatodik évfolyam. Megjeleli: hetenként egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre . . . 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Száchéuri-utcza.. 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Tolnamegye, 1878. íebruár 20-án. „Szomorú tapasztalás, hogy mikor a kiáradt viz régen lefolyt, az iszap s porond visszamarad.“ Halhatatlan Eötvösünk eme szavai, jutának eszembe, midőn a „Tolnamegyei Közlöny“ múlt heti számának „társadalmi bajaink“-at tárgyaló vezérczikkét olvastam. A zsidógyülölet árjai — hála Istennek — lefolytanak már, de még mindig meg van a visszamaradt iszap .... és — fájdalom — találkozik v e z é r c z i k k i r ó, ki ez iszapot kedvteléssel kavargatja, nem is sejtvén, hogy az ez által előidézett kigőzölgések mennyire fertőztetik a természetadta tiszta levegőt! Megvallom, szó nélkül hagytam volna az említett czikket, ha az nem épen oly lapban jelen vala meg, melynek nagyrabecsült felelős szerkesztőjét sza- badelvütlenséggel vádolni sehogy sem szabad s da- -czára—ennefe—=—•^zikfeÍTÓnafe körtéiét -Szülte kifakn- dásait minden megjegyzés nélkül a közönség elé tárni engedte! . . . (Nem tulajdonítottam oly értelmet neki, mint a t. czikkiró. A szerk.) De ha kívánatos volna is a czikkiróra nézve megjegyzést tenni, röviden azon észrevételre szorítkoztam volna, miszerint a „társadalmi bajaink“ szerzője a bajok elősorolásánál valószínűleg elfeledte — pedig kár volt elfelednie, sőt ha igazán szolgálatot akart tenni az olvasó közönségnek, első sorban erről kellett volna megemlékeznie — miként „társadalmi bajaink nem legkisebbike,“ hogy némely ve- zérczikkirónál is néha az elfogultság kirí, „sőt botrányosan jelentkezik!“ ............. Zs igmond. — Történeti beszély. — (Folytatás.) Zsigmond itt elhallgatott. Zaynai úgy vette a dolgot, mintha Zsigmond csakugyan mégis kérte volna leánya kezét és nem épen tagadó válasszal felelt. Mig azonban bővebben értekeztek, Harczosy Zárdy Ákost jelenté be. Az öreg ur, mint mindig, szívélyesen fogadta fegyvertársa és barátjának fiát, kit vöjéül szemelt ki már előre; de mint láttuk, a mai nap tervét dugába dönté. Miután Zsigmond és Ákos közt a kölcsönös bemutatás megtörtént, Zaynai, Zsigmondot, mint jövendőbeli vöjét mutatta be Ákosnak. Ákos e szóra összerázkódott és kevéssé elhalványodott: de azonnal egy pillanatra futó pir szivárgott át arczán. Villám volt ez, mely után az arcz, mint a viharzó ég a villám után, sötét és halvánnyá lett. Szikrázó szemekkel tekintett Zsigmondra, ki észre vette és megértette e pillantás jelentőségét és rá kihívó gúnymosolylyal felelt. Ákos, ki keblében a legszebb reményekkel jött, reményeit füstbe szállni látta; s ő, ki előbb szelídséggel keblében jőve, egyszerre a harag martalékává lön. Zaynai nem vette észre a váltott pillantásokat és aggodalom nélkül kisérte Őket leányához, kivel a kertbe sétálni tértek. Noha Ilka Ákost a legszeretetréméltóbban fogadta, kedve mégsem tért vissza. Feleletei zavartak és ösz- esefüggéstelenek voltak, feje szédült, szivét megrepedni vélte. Már egy más alkalommal — nem emlékszem a múlt évfolyam melyik szamában a „T. K.“ az uzsora ellen kikelvén, a „Mózes vallásu uzsorás o k at“ tartotta megrovándóknak, (?) mintha ezen tisztes séges mester ség, más vall ásbéliekáltal űzve, csupa emberbaráti cselekménynyé válnék! A fent érintett czikkben pedig szóról-szóra következőket olvashatni: „nálunk egy bizonyos hitfe- lekezetnek legnagyobb részfe született kereskedő, fájdalom, hogy az! bár ne volna, gazdagabbak vol- •nánk nagyon sokkal; sajátságos dolog az, hogy a kereskedelmi szakképzettség, hiánya a közönségnek sokkal többet árt, mint a kereskedőnek, miként lehet az? Úgy, hogy. a kereskedelmi iskolában képzett egyén tudja, miszerint kereskedőnek lenni nem annyit tesz, mint valakit megcsalni, rászedni“ stb. Valóban úgy az értelmes olvasót, valamint a megtámadott hitfelekezet tagjait vélném megsérteni, ha "még Tnngfarávgatni akarnám, mennyire fejük az idézett sorokban az izraelita hitfelekezet ellen vérig sértő becstelenítés! Hisz czikkiró nagyon is érthetően beszélt! Nagyon messzire vinne, ha fejtegetni akarnám, vájjon csakugyan kárára van-e az országnak, ha a zsidó hitfelekezet (nevezzük meg a gyermeket nevénél) legnagyobb része született (?!) kereskedő és ha az volna is, a történelem fonalán akarnám bebi- zonyitni, miszerint századokon át minden más térről törvények által le voltak szorítva, kénytelenek voltak az egyetlen megengedett -— különben hazánkban mások által nagyon is elhanyagolt, mert kicsinylett — életmódhoz, a kereskedéshez nyúlni és hogy ennélfogva igen természetes, miszerint mindannyi egyszerre megszokott élet- és keresetmódját meg nem változtathatja. De hasztalan igyekvés is volna ez. Hisz a „társadalmi bajok“ bölcs, kutatójának ez sem volna Ínyére, mert ha találkozik is valaki, ki azt teszi, mindjárt elébe áll az ő „hep-hep-“ jével és „a közvagyonosodás,“ „a nemzet jólétének“ nevében reá kiált: mily „társadalmi baj!“ „Bérlő lett“ ki megunta a rőföt, apróáru, vagy más kereskedést“ stb. Hogy voltaképen honnan ered a baj a vidéki kereskedőknél — szerző megmondja. Szerinte, tőlük vesszük „a nagyobb kereskedésekből kimustrált 2—3 heti használat után szine- hagyó kelméket“ stb. S mivel czikkiró prog- rammjához híven „ha valami jó gondolata támad, akárkinek, de elmondja, csakhogy ki ne fúrja oldalát“ azonnal előáll a jó gondolattal, hogyan lehetne eme bajon segitni: „Legjobb volna“ úgymond „társaságba összeállva, onnan hozatni, honnan vidéki kereskedőink is kapják t. i. a nagy kereskedőtől.“ Tehát se baj! Meg van az orvoslás! Társaságban kell hozatni ugyan onnan, honnan a vidéki kereskedő! Persze ama kelme akkor dehogy lesz szinehagyó! Azonban, mint látszik, czikkiró mindennemű kereskedői cselt nagyon is ért. Bizonyára jó volna, ha a társaság, szükségleteinek beszerzésével őtet bízná meg. Magam is szívesen hiszem, miszerint az általa bevásárlandó ilyfélye czikkek minőségükre nézve, aügha jobbak nem volnának — nem mint azok, melyek a vidéki kereskedőnél is kaphatók — hanem Annál vigabbnak látszott Zsigmond, ki nem átallotta Ákost Ilka jelenlétében kicsinylő szavakkal illetni. Ákos parázson állt; dühét már alig fékezhette és minden pillanatban félni lehetett, hogy végre elfőjthatlan erővel kitör. Alig várta, hogy Zsigmonddal négyszemközt-beszélhessen. Azon ürügy alatt, hogy atyja megbízását kell teljesitenie, távozott, ám neki a legkevesebb megbízása sem volt, de szabadulni kelle ezen ember jelenlététől. Zsigmond örült, hogy tanuk nélkül lehet Ilkával, hogy háborithatlanul élvezheti az édes örömet, melyet Ilka csókjai, lágy hangja és szemeinek szelíd tüze nyújtott. Mig Zsigmond és Ilka a kertben sétálgattak, Ákos szivében a szerelem és harag érzetével, szobájába sietett és a harczokban kemény ifjú alig küzdheté le nyugtalanságát. Szemeivel a távolba tekintve elmélkedett a történtek felett. Sértve érezte magát, hogy egy idegen rombolja össze legszebb reményeit, értette, hogy szive titkát felfedezte Zsigmond és azt lovagiatlanul ellene fegyverül használta. Gondolataiból Zaynai zavarta .fel, ki öt estelire hívta. Esteli után Ákos Zaynaival az ebédlőben maradt, kivel az ősök haditetteiröl beszélgetett, mig Zsigmond és Ilka a kertben élvezték a nyári éj kellemeit. Másnap Ákos már kora reggel talpon volt, szemeit az éjjel az álom kerülte, gondolatai folyton Ilkánál időztek. Minthogy feje szédült, a szabadba vágyott, hogy a hűvös reggeli szellő felüditse. Zsigmond hasonlóan nyugtalanul tölté az éjét, ámde gondolatai nem mindig Ilkával foglalkoztak, hanem azon gondolkodott, hogyan szabadulhatna ki azon kelepczéből, melybe önhibája sodorta. 0 szintén már korán talpon volt és a vár alatt elterülő mezőnek vette útját, hogy Ilkát mezei virágokból készült csokorral lepje meg. Ákos épen azon mezőn bolyongott. Amint Ákost megpillantá, rögtön eszébe ötlött annak tegnapi".fenyegető tekintete és nagy kedve kerekedett öt boszantani. Feléje sietett tehát és megszóllitá: . -r- Jó reggelt Zárdy ur! ah ön is eljött élvezni a regg balzsamillatát? lm nézze mily pompás a kelő nap, mint szórja sugarait a földre szét. De miért oly komoran? talán csak nem szerencsétlen szerelem bántja szivét? Ah nézze e pompás nefelejtset; és mégis mi ez Ilka szeméhez képest, a hajnal piros színe szégyenlve vonulhat vissza Ilka rózsás arcza előtt; nemde Zárdy ur, ö egy valódi tündér, nemis földi lény! ? — Igen, ö angyal — szakitá félbe Ákos, de ön uram ördög, kinek egy csepp becsülete, egy csepp érzésé sincs, tegnapi gunyjaiért még adósa vagyok, ki a karddal uram!' Zsigmond arczát azonnal elboritá a vér és csak alig mérsékelhette magát. Mindketten egyszerre ránták ki kard- jókat és egymásra rohantak. Mindkettő ügyes vivő. Ákos erősebb, de Zsigmond ügyesebb.^Kardjaik aczélja tüzet szórt, még mindkettő sértetlen; Ákost azonban elragadta heve és minden szabály nélkül osztja csapásait, Zsigmond karján gyenge sebet kap, de ugyanazon pillanatban kardja Ákos oldalába fúródik, ki erre összerogy. Zsigmond azonnal visszasietett, hogy a várnagyot két csatlóssal a sebesültért küldje, hogy fektessék hordágyra és hozzák a várba fel, ha netalán még élet volna benne, hogy azonnal orvosolhassák. Zaynai, midőn megtudta a történteket, maga tanácsolá Zsigmondnak, hogy egy időre távozzék Ákos atyjának haragja elöl. Zsigmondnak sem kellett több, minthogy folyton azon töprenkedett, minő ürügy alatt távozhatnék el innét; alkalom tehát nyillott. Azon Ígérettel távozott, hogy ismét visszatérend, mihelyt szülei beleegyezését megkapja és ügyeit rendezte. Ilka a küszöbről nézte a távozót, szemei könybe lábadtak, mintha érezte volna, hogy talán utolszor zárta karjai közé. TÁRGZA
