Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-10 / 6. szám

6. szám.

Szegzárd, vasárnap 1878. február 10-én.

Hatodik évfolyam.

Hlrgjcleu:

hetenként egyszer, vasárnap.

Társadalmi .tanügyi és közgazdasági hetilap.

Előfizetési Arak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „

Sz

erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova. a lap szellemi részét illető közlemények intézendök.

Hirdetési dijak jutányosán sz&- í ■Hittatnak.

Kiadóhivatal:-Széehényi-uleza 17SL szám, liova az előfizetések, hirdetmények Ús felszólamlások küldendők.

Egjes példányok ugyanit! kaphatók.

Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek" s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos

közlönye.

Társadalmi bajaink.

ügy vagyok társadalmi bajainkkal, mint az a pap, leit i serény káplánja ritkán enged prédikálni, ez ha egyszer szószékhez jut, úgy meglegelteti a híveket, hogy alig tudja elmondani a sok gondolatot s e miatt alig tűd tárgyából kikeveredni.-En is nagyon sokat elmondtam már ezen tárgyrój és még se ijedjen meg kérem a t. olvasó kö- zönség, felét sem mondtam el a dolognak 5 attól félek ugyan, hogy egyszer majd csak a szerkesztő ur türelme is felmondja a szolgálatot s ajtót mutat je- remiádjaimnak, a publiküm pedig úgy tesz vélem mint az egyszeri pappal hallgatósága, még a haran- gózót sem véve ld ; de még erről sem téhetek, úgy vagyok az elmondani szándékolt dolgokkal, mint egyik jó bátyám, ki ha valami jó gondolata támad akárkinek de elmondja, csakhogy ki ne fúrja oldalát. Én is elmondom tehát — ha lehet — mondó- kámat, még ha némelyek ölvasatlanul teszik is félre.

Társadalmi bajainknak nem legkissebbike, az elszámláltak mellett még az, hogy nálunk a szak- képzettségre, sőt általában a képzettségbe csekély gondot fordítanak. Ezt látjuk a legalsó rétegtől a legfelsőig, természetesen kivétellel. Nálunk sok embernek az a hiedelme, hogy mindenhez csak akarat kell és azonnal meg van a képesség. A falusi polgár legtöbbje irtózik a könyvtől és ha még gyermeke számára pénzt is kell azért adnia, akkor vége hossza nincs a zúgolódásnak: „minek szegény ember fiának az a tenger sok mindenféle tudomány? nem lesz az én fiamból pap, elég lesz neki, ha nevét leirni, egy kicsit olvasgatni, számolni tud; minek a lóról, kutyáról, búzáról, telegráfról,

szántás-vetésről tanulni az iskolában?!? Megtanulja majd az életben, a keserves tapasztalásból mint kell szegény embernek lenni, —£ á> polgári jogoknak még csak ä hire van, mert mostanság a szegény magyarnak az a jussa van, hogy fizessen mindenütt. Azt mondják, hogy felállítják az ismétlő iskolát — folytatja tovább okoskodását, jobban dünnyögését az atyafi — minek az ? ér is atra a szegény ember fia, csak pihenni tudjon, meg a jószágnak tudja gondját viselni szegény gyerek, nemhogy iskolába menjen -- ér is az valamit! nem azon jár már annak az esze! “ így okoskodik, beszél igen sok polgár ember, nem csuda, ha fia tudatlan marad s a társadalommal egyesült államnak, óriás küzdelmébe kerül még az a Csekély kis képzettség is, mire a nép gyermekeinek egy részét eljuttathatja. Hogy a könyvtől, ismeretektől irtózó szülék gyermekeiből a kor kívánalmai szerint dolgozó, takarékos, a meglevőt okosan beosztani tudó gazdák s gazdaasszonyok nem lesznek: a^magyon természetes.'• íme a képzettséghiány a népnél.

Hasonlót tapasztalunk legközelebb az iparos osztálynál is. Kérdem, lehet-e nálunk szó az iparos képzésről, mikor az iparos iskolát Magyarország legnagyobb részében csak hiréből ismerik, sőt a legtöbb faluban azt sem tudják, mi fán teremhet az az iparosoktatás. Panaszkodunk, hogy nálunk pang az ipar, a legtöbb czikket külföldről hozatjuk méreg drágán, mert ha éppen itthonn akarnánk is maradni, a legszükségesebb házieszközökért vagy méginkább a legszükségesebb öltöze'darabokért is nagyobb városba kell menni, mivel falusi mesterembereink a legszerényebb igényeknek sem tudnak megfelelni. Mind igaz — mind úgy van! de lehet-e másképpen

a magyarországi mostani iparos tanulás mellett?! Hogy is szokták csak nálunk az iparosok mesterségüket elsajátítani? Mesterember, vagyis ki annak tartja magát, majd minden faluban van több kevesebb, a ki tehát gyermekét valamely mesterségre taníttatni akarja, ezekhez fordul s taníttatja a leendő mesterembert otthon. Jobb volna ugyan városba vinni; de akkora gyerek pénzbe is kerül, meg szem előtt sincs. A fiú tehát gazdájához kerül s ott lesz szolga, szolgáló, dajka, béres, minden a mire csak szükség van, — üres óráiban azután a m ester s égből is lát valamit. így megy a dolog a két első évben, a másik kettőben (mert legrendesebben 4 év a tanonczi idő) tanul ugyan egy keveset; de az is a legkezdetlegesebb valami és rendesen csak annyi, a mennyit pár hónap alatt el lehetne sajátítani. Végre eltelik a szomorú tanonczi idő, a segédi állapot következik, akkor a nagyreményű iparos kezébe veszi a vándorbotot és megy vgésíra szomszéd faluig (ha ugyan úgy nem tesz mint a lőrinczi gyerekről beszélik, ki a kapott elemózsiával a padlásra ment vándúnyi és a mikor a pogácsa elfogyott, vége volt a vándu- 1 ásnak) itt azután el kezd legénykedni s legföllebb még a közeli városba megy a híréért, még eléri a katonasort. Ha besorozzák, lehet, hogy ott egészen elfelejti mesterségét, ha pedig el nem felejti, még egyszer betekint a fővárosba (?) hazajő, megházasodik, lesz belőle falusi iparos, az első években, a mihez értene, még dolgozik, annyira próbál menni, hogy tudjon venni egy kis szőllőcskét (még ha 10Ó frton is) azután meg egy pár tehenet és ha ez megvan, vége az iparosságnak, télen dolgozik még, ha kedve tartja, nyáron munkálja a szőllőt (pedig 10

TÁRGZA.

Zsigmond.

— Történeti beszély. —

(Folytatás.)

m.

Zajnavárt elhagytuk, midőn Ilka élete megmentöjének — Brandenburgi Zsigmondnak kíséretében oda szerencsésen megérkezett. Tudjuk, hogy Zsigmond Zajnainak kérésére, de inkább Ilka óhajára Zajnavárott maradt. Ott idözése alatt egyik gyönyörű' augusztusi napnak alkonyán ä zaynai várkertben szomorufiiz árnyékában ült Ilka és andalogva nézte ábrándos szeínéivel a szökőkút megtörött vizeseppjeit, melyek egyhangú moraja önkénytelenül is édes ábrándba rin- gátják az ifjú szivet. A kelő hold halvány sugarai ezüst fénybe burkolák a gyönyörű főt, hozzá még a testhez simuló vakító fehér ruha tündérország szép lakónöjét látszott ide varázsolni. Küzködni látszék önmagával: arczán majd az ártatlanság rózsapirja, majd az alabaström fehérsége váltakozott. Kezecskéjét szivére nyomva, alig' hallhatóan rebegé: Igen, igen én szeretem; de mintha megbánta volna szavait, megrázkódott és még jobban elpirult. Gondolataiban elmerülve, item vette észre, hogy valaki közéig feléje, ki most a szo- morufüzhöz támaszkodva, mozdulatlanul szemléli az angyali lényt. De már nem tud magán uralkodni és halk hangon megszóllitja: Drága Ilka! bocsánat, hógy zavarom gondolataiban. Vájjon ki azon szerencsés, kinél gondolatai tévesztek ?

Ilka, mint a tetten kapott iskolásgyermek, megrezzent és meglátva élete megmentöjét, Brandenburgi Zsigmondot, mélyen elpirult. Felelet nélkül állott, földre szegezve a legszebb szemeket. Zsigmond látta a hatást, melyet megjelenésével előidézett, sietett azt saját javára kizsákmányolni. Parányi kezecskéjét ajkához emelte és epedö lágy szerelmi hangon folytatá: Titkot fedezek fel, titkot, melytől jövő élet - boldogságom függ. Ilka! én szeretlek, mint férfi szeretni képes, mint virág a harmatot, mint a természet a napot, oh vájjon reményelhetek-e ?

Ilkát a szavak keble legérzékenyebb jcészén .találták; szive hevesen dobogott, keble hevült, küzködött magával, de szive ellen nem állhatott. Rózsásajka egy alig hallható „igen“-t rebegett és Zsigmond keblére borult, ki öt szivéhez szorítva, egy csókkal pecsételé meg szerelmi győzelmét. Ez Zsigmondnak elutazása előtt két nappal történt. Zsigmond a két napot egészen á szerelem édes örömeinek szentelé és látszólag fájó szívvel távozott Ígérve, hogy nemsokára ismét eljövend.

*

* *

Mig Ilka gondolatai Zsigmondnál időztek, mig szive érte epedt, érte dobogott, addig egy ifjú szivét az Ilka iránt lobogó láng majd el hervasztotta. Hogy vele megismerkedhessünk, vegyük szemügyre a Zaynától úgy öt mértföldnyire lovaglókét lovagot, kik élénk beszélgetésbe vannak merülve.

Egyik alig 25 éves ifjú, magas, egyenes, karcsú termettel, kék szemeiből szelídség és hősi bátorság sugárzik. Társa úgy 50 éves alacsony, zömök termetű, arczán mély sebhelylyel. Lovaikról patakzik a hab. Mintruhájok és fegyverzetűk mutatja, hihetőleg vadászatról jönnek. Beszélgetésük érdekes lehet, mert az ifjú arcza egészen kipirult, mig

az öregebb észrevehető büszke örömmel legelteti szemeit annak férfias alakján.

— Igen atyám — folytatá az ifjú — még hozzá hasonlót nem láttam. Égi lénynek tartám, midőn az aranyesö gyanánt vállaira terülő hajzattal láttam a kertben gondola - tokba merülve sétálni. Angyali vonásain néha futó pir Ömölt el, mig ajka mosoly közt mozgott. Megkövülve állottam és nem birtam szemeimet levenni róla. Elmerültségemböl Zaynai urambátyám ébresztett fel, ki értem jött, hogy leányának bemutasson. Lementünk tehát a kertbe és képzeld a bájos tündért mint leányát mutatá be. Oh Ilka, Ilka, érzem, hogy örökre rabod vagyok! Zavaromban alig tudtam néhány udvarias szót rebegni, mig ö örömét fejezé ki, hogy atyj a egyik régi bajtársának fiával megismerkedhetik. Atyám igazad volt, nincs Magyarországnak több ily szüze! Én szedetem öt és ha Isten engedi, Zárdavárnak asszonya, leszen. Reményiem atyám, te is megteszesz mindent, hogy enyémnek mondhassam.

— Választásod ellen épen nincs kifogásom, — feleié az öregebb Zárdy — hiszen épen azért küldtelek Zaynay-’1 hoz, hogy leányával megismerkedjél. O régi barátom és igen derék magyarember. Kifogása, ugyhiszem te ellened sem lesz semmi tekintetben. Termeted deli, karod erős, birtokod nagy és régi nemes család sarja vagy; mi kell még több ?

— Ah atyám! mi kell még több, kérded? Ki tudja, nem igérte-e már másnak leánya kezét?

— Fiam! — szakitá öt félbe atyja -— mint mondád, Zaynai kért, hogy minél gyakrabban látogasd meg őket, mit bizonyára nem sürgetett volna annyira, ha leányát már másnak ígérte volna. (Folytatása következik.)

/