Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-10-13 / 41. szám
41. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. October 13-án. Hatodik évfolyam. / Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre . .... . 2 „ 50 ,, Egyes szám ára .-------10 ,, Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova alap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi íelekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Vonások a falusi segédtanítók életéből. n. A tapasztalás eléggé bebizonyította, hogy a létező bajok miatt egyszerűen jajgatni, panaszolkodni, nem vezetend az óhajtott czélhoz, habár bennünk magyarokban fölötte divik ezen rósz szokás. Lássuk tehát mindenekelőtt azok fizetéseit, mely az újabb időkben tűrhetően javulván és igy legtöbb helyütt kerekes száz forintot tészen. A fizetés kiegészítő részét képezi, tisztességes helyen egy szobácska, nem ritkán egészségtelen lyuk, ritkábban egy rozzant ágy, mely az iskolában díszeleg. Ruhaszekrényről szólani sem szabad. Mellékjövödelme zérus fokon áll. Térjünk vissza a fizetésre, mely mint mondám száz forintból áll. Részletezzük kevéssé. Ebből, feliévé az esetet, hogy az iüeto_a tisztaság kedvelője, évenkint 22—24 forintot kell fehérneműjének tisztántartására fordítani, — ugyanaz időre 35-öt felső és 5—6 forintot alsó ruhára; szüksége van továbbá 2 pár lábbelire, minek ára az igazítás s javításokkal együtt: 20—22 forintot tészen. Es igy tovább, de még se t&yäbb! mert szives olvasóm beláthatod ebből is, hogy sokkal jobban áll a segédtanítónál anyagi tekintetben akár egy kocsis vagy béres is, kinek fizetése 80—120 frt közt váltakozik s aki a nyári évadon keresztül ing- és másban mezítláb teljesiti hivatásszerű dolgát. Állításom bebizonyítására még a következő konkret esetet hozhatom fel. Ugyanis a s zegzárdi tehénpásztor őrizete alatt mintegy 1000 darab szarvasmarha van, minden egyes tehén utáni járandósága 70 kr s igy összes jövödelme majdnem 700 frt. Az őrizés csupán hat hóra terjed ki, fáradságának bére a segédtanítói fizetéshez mérten fe szerint elég busásnak mondható. Hazám nevelésügyének munkásai, kik az Isten képére teremtett ifjúság erkölcsi és tudományos képzésében fáradoztok, hogy is mondja a nagy költő? „Ne volnék csak ilyen vén, Irótollam letenném S beszegődném maholnap“ stb. Innen magyarázható meg aztán azon körülmény, melyszerint a segédtanító kopott ruhában kényszerülvén folytonosan járni, nem részesül a megillető tiszteltetésben és nem vehet részt társaskörökben, nehogy önérzetében megilletődve, megbántva legyen. No, igy legalább nem esik a minduntalan változó divat áldozatául! . . . . Valóban szomorú egy helyzet ez! Mai világban követelik a tanítótól^ bírjon korszerű műveltséggel, tudjon és értsen művelt emberhez illően társalogni, mindenhez hozzászóllani. Magában véve szép, de sőt e kivánalom jogos is volna, csakhogy fájdalom a segédtanítónak távolról sem áll az módjában, miszerint lapokat hordathatna s ez utón a hazai és külföldi kiváló nevezetesebb mozzanatokról az átnézetet megszerezvén, azokat magáévá tehetné. Magasabb önképzésre jó nevű irók munkáit nem szerezheti be, de sőt saját szakmájába valókat sem képes bevásárolni. Kölcsönkönyvtárak pedig nem állanak rendelkezésére. Már pedig ismereteket kizárólag ezen az utón: olvasás és tanulmányozás utján lehet gyűjteni; valamint tapasztalatokat főleg utazás által. Ugyan, mikor fog amaz áldott időszak hazánkba beköszöntem, midőn a néptanítói osztálynál ezen bajokon gyökeresen segítve lesz?! Vessünk csak egy futó pillantást Németország, Sweicz, Belgium, Svéd s a többi országokba, fogjuk látni, csekély kivétellel, hogy a népnevelésügy jobbadára mindenütt virágzása fokán áll; I mig nálunk most kezdünk a tétlenség lágy párnáiból lassankint kibontakozni! És hogy egy életrevaló eszme megtestesüljön nálunk, mondhatni évekre, gyakran évtizedekre van szükségünk. Jóllehet, hátramaradásunknak vannak sajátos történelmi okai, mind a mellett ne buvjunk azok alá mindig mint köpenybe s ne mentsük s védelmezzük egymás közt. Mert őszintén bevallva, annál többet is tehettünk volna már, mint a mennyit tettünk. Nem ritkán még keserűvé teszi a segédtanító életét egy másik körülmény is, jelesen az, hogy néha- néha oly iskolamester oldala mellé kerül, kinek sem kellő közműveltsége, de főleg egyáltalán nincs illő bánásmódja, aTattas közege irányában. A ki azt hívén, miszerint még mindig a régi utón halad nemzeti művelődésünk kereke, a ki a segédtanítóval akár mint kocsisával bánik el s tőle elvárja, hogy udvarán példás rendetlenségben heverő tuskóiból számára naponta egyet-egyet széjjelhasogasson. Különben ez egy emléknek tekinthető a sajnos és egyaránt szo- moritó múltból. Számtalan dolgot rábíz az ily ember a segédtanítóra, melyeknek teljesítése hatásköréhez nem tartozván, de ha teljesíteni bármi okból elmulasztaná, basáskodó hangon reá ri-vall: Elküldöm önt, ha nem fog tanítói hivatalának lelkiismeretesen megfelelni! Mit tevő legyen ily esetben a szegény segédtanító, békében teljesiti a kérdéses munkát, nehogy ‘kitéve legyen azon könnyen beállható eshetőségnek, melyszerint nemes főnöke folytonosan személye ellen TÁRGZA. Jánus temploma. Rajz. Irta Börne s a duzzogó menyecskék és haragvó asszonyok épülésére, németből átmagyaritotta: Rhadamantus. (Folytatás.) — Szombat, junius 28. Ma meglátogattuk Ilonkának egyik barátnőjét. A két asszony össze-vissza csevegett mindenfélét, — és én rettenetes módon unatkoztam. Száz és százféle titkos jellel figyelmeztettem Ilonát, hogy távozzunk már; de ö egyáltalán fogva nem akart elérteni. Három keserves órát szenvedtem keresztül igy: mig végre egyszer felkelt székéről s búcsúzni kezdtünk. Aztán elindultunk. Elöl a feleségem, utánna én, leghátul a háziasszony gyertyával kezében bennünket a lépcsőkön lekisérendö. — Hála Istennek! — sóhajtottam- egészen megkönnyebbülve s örömömben elkezdtem adni a kellemes társalgót. No hiszen hijába való volt az én örömöm, — mert csak most kezdődtek el igazán gyötrelmeim. Kinyitották az ajtót, aztán megálltak a küszöbön. A két asszony újra rágyújtott a beszédre s nekem ismét nem volt más teendőm mint — hallgatni és unatkozni. Egy negyed óráig diskuráltak az ajtóban, egy negyedig az ajtón kivül és ismét egy negyedig a lépcsőkön. Azt hiszem meg kell bolondulnom! — Ne ütközz’ meg ezen Aladár! Ez már rendes szokásuk az asszonyoknak. Nincs a világon asszonyi levél u t ó- ir ás, és asszonyi látogatás utóbeszéd nélkül. Ha a vendég és a háziasszony őszinte, benső barátnők: akkor még hagyján! Az utóbeszéd csak egy kis félóráig tart; aztán — még mielőtt a, szoba egészen kihűlne — az ajtó bezáratik s a szokásos puszik kicserélésének megtörténte után — a látogatás véget ér. De ha a vendég és a háziasszony titkos ellenségek, de szinleg jó barátnők! Ilyenkor megduplázzák az előzékenységet. A látogató szinleli, mintha nem örömest távoznék; a háziasszony pedig a szívesség és vendégszeretet egész szótárát kimeríti, hogy vendégét maradásra birja: s éppen úgy, mint hajdan a csehek a császári rendeleteket, az asz- szonyok is a legfontosabb dolgokat nyílt ajtóknál tárgyalják! — Otthon vacsora alatt figyelmeztettem Ilonát, hogy máskor ha látogatóba megyünk, ne beszélgessen oly hosz- szasan a lépcsőkön, mert könyen meghüti magát. Gyengéd figyelmeztetésemre határozottan kijelentette, hogy ö neki elve minden emberhez alkalmazkodni! — (Képzeld barátom Pista! Ilonának még elvei is vannak!) Aztán elkezdett duzzogni s nem szólt egy szót sem! Másnap reggel azonban már korán és minden szó nélkül bezárta a Jánus templom ajtaját. Persze! Mert estére egy tánczmulatságba volt híva! — Csütörtök, julius 3. Ma este, amint hivatalos dolgaim végeztével haza mentem: Iluskám csókkal fogadott. Megfogta kezemet, bevezetett dolgozó szobámba s könyvtárom előtt megállva dicsekvő arczczal mondá: „Nézd csak férjecském! minő szépen elrendeztem könyvtáradat!“ Szörnyen megijedtem! Uram s én Istenem! — gondolám—j asz- szony és könyvtár rendezés, hogy illik ez össze ? — Ijedelmem csakugyan nagyon is alapos volt, mert az én kis feleségem oly szépen elrendezte könyvtáromat, hogy egyetlenegy könyvet sem találtam a helyén! Karvassy „Alkotmányi és igazságügyi politikáját“ odatette Cas- tellar Emil „Egy szív története“ mellé; úgy gondolkodván, hogy egyenlő nagyságú könyveknek egymás mellett kell lenniök ; s épen ezen bölcs vélemény folytán jutott dohányszelenczém is, melyet könyvnek tartott, Eötvös „Karthausi“-jának regényes szomszédságába. Nem tudtam nevessek vagy boszankodjam-e? Megköszöntem jóakaratát, de egyszersmind megkértem, hogy legyen szives könyveimhez többé nem nyúlni. Ezért aztán az én kedves Ilonám annyira megharagudott, hogy én kénytelen voltam a Jánus templomát újra kinyitni. — Várj. csak Aladár! Mondok valamit. Volt nekem diák koromban egy tudós tanárom, ki a mennyiségtant tanította. Ez a tudós férfiú a házasságot a következőkép határozta meg: A házasság annyi mint: a végetlen kicsi tana. Szegény tanárom! Negyven évig hasztalanul kereste házi békéje körének négyzetitését; — nem találta meg. Neje perpatvarkodó volt mint Xantippe s szeszélyes mint az áprilisi időjárás. Negyven évi házasság után végre elnyugodott az Urban.-— Es aztán ugy-e bár a jó professor ennek végetle- nül örvendett? — Oh nem! Sőt inkább keservesen sirt s a felesége halála felett való fájdalom miatt ö is csakhamar elköltözött a paradicsomba. — Hétfő, julius 7. Bodor füstfelhőket eregetve ültem szobámban. Egyszer csak be jő a feleségem, se kérd,
