Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-10-06 / 40. szám
A segédtanítóknak valóban mostoha, nyomom fizetései iránt, semminemű határozott intézkedések eddigelé nem tétettek; úgy látszik: ez ügy még bölcsőkorát éli nálunk! Mily kár, hogy az egyetemes tanítógyülés ez idei közgyűlésén figyelmen kivül hagyta e dolgot, annál is inkább, minthogy az 1868-ban alkotott népiskolai törvény is csak kurtán bánik el a segédtanítókkal. A rendes tanítók fizetését 300 írtban állapítván meg, azokét 200-ban. Gyönyörű egy állapot! De menjünk tovább. Szigorúan véve a dolgot, el lehet mondani, hogy az altanodai hivatal az életbe kilépő tanítóra nézve az első és legfontosabb stadium, melyen tehát vagy megbarátkozik rögös és fölhantolt utjával, vagy kereket old és attól örökre elvál. Mely utóbbi esetben, ha jó tanítóval történik az, bizonyára rovására esik a tanügynek. Bátran mondhatni azért, hogy a legtöbb tanító segédtanítósága idejében válik meg pályájától, gondolva magában: kedvem hozzá nincs, fiatal és nőtlen vagyok, most kell tehát élnem az alkalommal. A segédtanítók anyagi helyzetén azért múlhatatlanul segíteni kell! Ha másként nem, közvetve maguknak a tanítóknak h a- tósági utón. De erről a jövő számban. Balhi. Különfélék. — Egy látogatás a királynénál. Királyné őfelsége a napokban legkegyelmesb elfogadásban részesité Szegzárd- ról Mária Valeria föherczegnö dajkája Orbán Rózának a föherczegnö vei egykorú szép egészséges gyermekét Lörinczkét, kinek édes anyja néhány év előtt szerencsétlen esés következtében balt el. Megemlékezvén felséges asszonyunk a dajkának három és fél évig tartó hü és önzetlen szolgálatáról páratlan kegyeihez méltón fogadá és ajándékozá meg az anya nélkül maradott fiút s utasitá a kísérő öreg szülőt, hogy oktatásáról s jó neveltetéséről egyelőre gondoskodjék; ő részéről továbbra sem fogja tőle kegyeit megvonni. Boldog megelégedés és háladatos emlékkel eltelve hagyták el azon királyi lakot, melynek felséges asszonya felett annyiszor beteljesedett az irás igéje: „ki magát megalázza, felmagasztaltatik.“ Különben a kis fiú bátran kiállt a kegyelmes elfogadáshoz s kellőleg is felelt a felséges asz- szony kérdéseire, csak midőn egy szerecsen fiúcska közeledett feléje kezdett el remegni azt hívén, hogy az ördög s egyedül a felséges asszonynak bátorító szavai „Ne félj, ez is oly gyermek mint te, csak hogy fekete“ mentették meg a zavartól az egyszerű kis szegzárdi utazót, ki örömtől ragyogó szemmel beszélgeti élményeit s ijedtségét. — A szüret Szegzárdon folyó évi octóber 7-én veszi kezdetét. A legutóbbi bő esőzések a szőllökben nagy károkat okoztak. Szőllőgazdáink nagyon le vannak hangolva, mert már a harmadik esztendeje, hogy a szeptemberi esőzések a mutatkozó jó termést legnagyobb részben tönkreteszik. — Harcztéri levél. Brood, 1878. évi szeptember hó 36-án. Rövid egy napi pihenés után folytattuk utunkat Eszék től, gyors baka marschban Broodig. Minél inkább távoztunk a még kedves emlékezetű várostól, annál lehangoltabbak lőttünk és annál inkább emelkedett a táj iránti érdekeltség — mely a zord pusztaság és vadregényes topographiai fekvésnél fogva, — teljes figyelmünket lekötötte. A marsch - adiustirung terhétől majd nem leroskadva végre elértünk Vukára, — mely falunak lakossága henye, lakásuk a viskók egy hosszú sorából áll, élelmezésük sült kukoricza, ugyan ily minőségű tök és a sok de izetlen gyümölcs ; a húsételt úgy látszik nem nagyon szeretik s a kenyerük a keserűség kovásza. Ilyen a falu s eme állapotban vannak ők századok óta és mégis azt mondják, hogy a magyar faluk a csorda legelő. Innen tovább haladtunk és megállapodtunk Diakováron, Andrievszkon és végre forcirozott marsch után elértünk állomásozó helyünkre. Brood a Száva közvetlen partján fekszik; itt verték ama hidat, a melyen csapataink átvonultak; a tál partján már kezdődik a török határ és ott áll egy török örház a határ védelem végett, eme helyről tüzeltek először csapatjainkra, midőn a hidon átléptek, de midőn az erő hatalmának ellenállni nem tudtak, őrhelyüket elhagyták és elhúzódtak a hegyekbe; ez az ő bevehetien váruk, a honnan a brutális tetteiket oly könnyen űzik. Brood ma a határ védvonalon a legnevezetesebb álláspontot képezi és az átvonuló katonasságnak rendes állomásozó helye s erős vára, miután ma rendes hadi lábra van állítva és minden oldalról de különösen a keleti oldalon bevehetetlenül van megerősítve. A vár nagyszerű raktárakkal van ellátva, egy iparral és kereskedelemmel virágzó kis városkához hasonlít, melynek terein a forgalom képzelhet- lenül élénk. A munitió rendkívüli mennyiségben van össz- halmozva, és az ágyuk és ágyúgolyók pyramis alakban vannak egymásra rakva, mintha kiváncsi magaslatban várnák rendeltetési helyüket. A vár keleti és nyugoti részében van az ambulánsok kórháza és a nagy maródiak, szobája, ezekről tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy nagy tisztasság uralkodik bennök és az ápolás a lehető leggondosabb. A raktárak a kellő élelmiszerek készletével rendelkeznek és a kezelés igen gyorsan eszközöltetik. Végre még áttérve a harcztéri tudósításokra, ezek nagyon ellenmondók, mégis való, hogy Török-Samaczot csapatjaink kevés veszteséggel bevették, bár sebesültjeink a melyek összesen 148-at tesznek, többnyire súlyosak, de hiteles tudósítás szerint már részben a veszélyen túl vannak. Ezután kézre kerítették a bár hamuvá égett Brckát, a mely T.-Samaczhoz négy órányira fekszik, ide húzódott vissza a lázadók boszu után vágyó csapatja, a melynek legnagyobb része a tűz martalékául esett. Ez alkalommal hoztak vagy 287 főre menő lázadóból álló fogolycsapatot, akik, mind a samaczi ütközetben vettek részt, köztük két törzstisztet, kik a rendes török hadsereg szolgálatában állnak. Miután magam is megszemléltem ezen ’ kiéhezett és elrongyosodott csoportot, igazán mondhatom, hogy minden egyes ember erős és kitartó harczost gyanittat és szálas alakúk nagy erőkifejtésre hágy következtetni; ellenben erkölcsileg a legnagyobb képmutatók, amely egy kevés- arczismetani ismeret után igen könnyen megfejthető. Magam is beszéltem egyikkel, • a kit midőn kérdeztem, mért fogták el: hajlongó és simuló alázatossággal azt mondta, hogy ő maga sem tudja, mert ö nem hogy haragudna reánk, — hanem szereti, — hogy rendet csinálunk az országukban, de azért az ingen sötétlő foltok eléggé, jelezték a gaztetetteinek véres nyomait. Ebbéli képmutatásokról még jobban megyözöd- tem a Száván túl a lakosság között, miről a jövőben bővebben fogok szóllani. Bonyhádi Antal, káplár. — Helyesen cselekedtél Aladár! En azt hiszem nagyon hibásak a régiek, hogy nem Jánust tették meg a házasság Istenének! Arcza kettős: ö nyitja meg és zárja be a meny kapuját; jobb kezében a kormánypálcza: ez a férfi; balkezében a kulcs: ez meg a nő. Megmagyaráztad-e ezt is kis feleségednek? — Meg hát! Csakhogy tudta ezt ő már régen. Meg nem foghatom, hogy ö — ki különben egészen járatlan a mythologiában — hol szedte ezt a tudományt? — S te ezen csudálkozol Aladár? Tudd meg azt ba- rátocskám, hogy az asszonyok — midőn saját jogaik ismeretéről van a szó, még a legfogasabb prókátoron is túltesznek! — A tréfa használt. Az én kedves Ilonám nem tűrte nyitva a kandalló ajtaját. Ha néha-néha duzzogott is: nem tartott ez sokáig. Csakkamar bezárta az ajtót; egyszer nevető ajakkal, máskor könyben úszó szemmekkel. Aztán nyakamba borult; megölelt, megcsókolt: — s szent volt a béke! f — Es váljon mi az oka, hogy most oly engeszthetlen ? — Azonnal megtudod édes Pistám! Rögtön felolvasom előtted a ............... — Felolvasod? A patvarba is! Talán csak nem vezetsz naplót szenvedéseidről? — De igenis Es mi házas emberek ezt a naplót költői nyelven: „Élményeink emlékkönyvének“ szoktuk nevezni. Nézd itt ezt a füzetet. Ez az én emlékkönyvem. Gondolkodtam már róla, hogy ha majd megtelik, kiadom s a mások épülésére világ elé bocsátom. Azonban félek tőle, hogy ha így tart, nem győzöm czérnával s majd örököseim fogják zsebre rakni az írói tiszteletdijat a bevégzetlenül maradt műért — Nem jól számitasz barátocskám ! Szedd föl a honoráriumot jó előre. így cselekszik ma már minden értelmes író. Azonban térjünk már egyszer a dolog elejére. Kezd el! de a legeslegelején. — Ott kezdem. Figyelj! „Szerda, junius 25.“ — Te Aladár! Nekem úgy tetszik, mintha ezen a napon keltetek volna egybe!....... — Oh nem! Egy nappal előbb. Tehát „Szerda junius 25. „Hatalmas Istenek! Legyetek áldva a boldogságért, melylyel engem megajándékoztatok; legyetek áldva a megbecsülhetetlen kincsért, melynek boldog birtokosává tettetek. — Ilona enyém, örökre enyém! Ah! minő szív, minő szellem, minő kedély! Mióta öt bírom, egészen más emberré lettem. Szunnyadozó lelkemet hárfa hangok lágy dallamával ébreszté uj életre az ő magas szelleme. Es mi gyengéd ö! minő szellemes tapintattal simítja el nyerseségem vagy ügyetlenségem ferdeségeit. Aztán mily találékony! Ö nemcsak hogy óhajaimat, vágyaimat tölti be, hanem egyszersmind újabb vágyakat, óhajokat kelt bennem, csak azért, hogy azokat ismét betölthesse. Nyugalmam minden percze, megelégedésem minden pillanata felett angyali jósággal őrködik — s már egy félórával előre tudja, hogy főfájásom leend.“ — Ehhez ugyan kedves Aladár nem kell valami nagy boszorkányság. Az efféle jövendölések minden nőnek sikerülnek, aki csak legkisebb súlyt is fektet prófétai becsületére. — Oh Ilonám, mivel jutalmazzam meg hűségedet, szerelmedet? Mond: hogy a nap ragyogó sugaraiból szÖjjek szög fiirteid hullámzó .................. — É des Aladár! mindezt bátran elhagyhatod. Könyv nélkül tudom. En egészen mást akarok hallani! Szenvedéseiről, jajjaidról, siralmas állapotodról beszélj nekem! — Türelem, türelem! Mindjárt rá kerül a sor. Halld csak tovább. „Esti tíz óra“............... — Ugyanaz nap? — Igen, ugyanaz nap. „Ah Istenem, minő borús, minő levert vagyok . ..................... — Ejnye teringettét! Nem szégyenled magadat Aladár? Reggel még — boldogságod elbájoló örömeinek hulI lámzó tengerében — a pogány Istenek oltárain rakád le há- I — A mindegyre közelgő szüllöszüret alkalmából szükségesnek véljük a következő figyelmeztetést adni. 1. Csak tökéletesen érett szöllŐt kell szüretelni. A szöllö édessége a benne levő czukortól van. A csukorból lesz a forrás következtében a szesz. Minél édesebb tehát a szöllö azaz minél több benne a czukor, annál szeszesebb, erősebb bor lesz belőle. 2. Az edények tiszták, eczet- és szagnélküliek legyenek. Semmi sem veszi fel könynyebben az idegen izt és szagot a bornál. Az edény penész vagy dohos szaga át megy a borba s ha eczetes az edény, a must magába veszi az eczetesedés csiráját. Ép azért 3. a rothadt, penészes, eczetesedésnek indult fürtök, nemkülönben az egresek a java szöllővel egybe nem szedendők. Nem áll az, hogy a bőr forrás alkalmával minden piszkot kihány. Mert, a piszoknak ize, szaga, szine ben marad a borban. 4. A szedőket ne engedjük szedés közben enni; mert a legjobb szemeket fogyasztják el. Különösen kenyeret ne vigyenek a szedők magukkal, nehogy esetleg kenyérmorzsa alakjában kovász kerüljön a mustba, mely az eczetesedés alapját vetné meg. Hogy a szedők ne panaszkodjanak a miatt, hogy a nyomtató lónak bekötik a száját, adjunk nekik evés idején annyi szőllőt, mennyit megehetnek. 5. Ha tartós bort akarunk, a fehér bort is erjesszük legalább 24 óráig a törkölyén. — Jegyzőkönyvi kivonat a Tolnán folyó évi szeptember hó 12-én megtartott rom. kath. f. tanító-tanácskoz- mányi ülésből. Jelen voltak: Péchy József pépost, Gajdos- sik János esp., Zányi György, Szantner Antal, Niki Fe- rencz, Geng Gyula, Koliszár Ferencz lelkész urak; továbbá id. Geng József, Pázmán György, Mezei Gyula, Kiss Sándor, Rivészy János, Babies Anna tanítónő, Mayer Antal, Mozbacher Antal, Glück Márton, Kálmán Károly, Molnár Tódor, Heid Alajos, Várkonyi Sándor, Somogyi Gyula, Koszorú István tanítók. Elnök Péchy József prépost ur szívből üdvözli az egybegyűlteket s örömét fejezi ki a megjelent tanítók szép száma felett, a mi bizonyára csak meleg érdeklődésük jele s arról tanúskodik, hogy mindnyájan át vannak hatva a nevelésügy nagy horderejű fontosságától, valamint meggyőződve az annak előmozdítását ezélzó tanítói tanácskozmányok erkölcsi hasznáról. Ennek folytában hatásos beszédében élénken fejtegeti a valláserkölcsi nevelés hasznos, sőt szükséges voltát, mint oly je- lességü dolgot, ami valójában nemcsak hogy minden nép erkölcsi életének magasra emelő rugója, de evvel egyszersmind az államtesteknek is erős és biztos támasza. Majd példákkal érzékitve mutat rá ama káros kinövésekre, melyek mindegyre nagyobb és veszélyesebb mérvekben kezdik magukat ismertetni, főleg az oly államokban, hol a vallás elnyomásával egyúttal a valláserkölcsös nevelést is elhanyagolták. Beszédének emelkedett zárszavaiban melegen emlékszik meg a vallásügyi minister, — a pécsi püspök, — Perczel István Tolnamegye főispánja, — Szeifricz István kanonok, — a pécsi egyházmegyei és Varasdy Lajos tolnamegyei kir. tanfelügyelő — az urakról, kik mint a nevelésügy lelkes őrei, gazdag érdemekben diszlenek oktatásügyünk emelésében. — Megéljeneztettek. Ezután megválasztatott tanácskozmányi jegyzőnek: Koszorú István tanító. Most felolvastatván Perczel István Tolnamegye főispánjának a tankötelesek összeírása, valamint a rendes iskoláztatás foganatba vétele tárgyában kibocsátott körrendeleté, melyben utasittatnak a községi elöljárók, iskolaszékek és tanítók, hogy az oktatás czéljának megvalósithatása takintetéböl a szükségesekben egymással közreműködni el ne mulasszák. laáldozatodat; s csak este fordulsz az Ur Istenhez, midőn észre veszed, hogy az öröm ürömmé kezd változni. No te ugyan jó keresztény vagy! — Én és Ilona a lúgosban ültünk, elmélyedve Scha- kespeare „Romeo és Juliánjának olvasásában. Kimondhatatlanul becsülöm Honát mióta tudóin, hogy Schakespearet szeréti. Ez magas lélekre mutat. Most is szívvel lélekkel csüggött az „erkély-jelenet“ örökké maranandó szépségein s könytelt szemével édesen rám tekintve szólt: Ah Istenem! minő szerelem ! ...............Ekkor jelenti a cseléd, hogy podgyászo m, melyet nőtlenkori szállásomról hazahozatni rende- Iék — megérkezett. Ilonám (még Schakespeare hatása alatt) könytelt szemekkel — eltávozott podgyászomat átveendő. Én pedig olvastam tovább. Elmúlt egy óra s Ilona még mindig késett. Utána küldöm a cselédet s az azon hirt hozza, hogy asszonya még nem jöhet, mert dolga van. Mit volt mást tenni: ismét várakoztam egy álló óra hosszat. Végre eluntam a várakozást, — utána mentem. S képzeld csak mit látam! Ilona a fáradtságtól egészen íelhevülve, égy nagy szekrény előtt állt. Rendezkedett nagyban. Ruháimat, fehérneműimet, szin s szabás szerint osztályozta; az avultakat külön csomagba kötötte, jegyzéket készített, melyet a szekrény ajtajának belső oldalára felszegezett. „Nézd kedvesem — monda fáradtan pihegve — rendben van minden. Finomabb nyakkendőidet oda hátra raktam, az egyszerűbbeket pedig rendes használatra ide elöl.“ „Ugyan Ilonkám lelkem — szóltam hozzá szelíden — hogy tudtál engem és Schakespearet ily haszontalanságok miatt egy egész óráig a faképnél hagyni ?“ Erre aztán Hona megharagudott; arcza elkomorult: s főfájásról kezdett panaszkodni. — S ez menyegződ utáni napon történt? — Igen! ő duzzogni kezdett s 9 órakor lefeküdt. — No ládd Aladár! Nem kell mindent egyszerre olyan balul magyarázni. (Folyt, köv.)
