Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-29 / 39. szám
39. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. szeptember 29-én. Hatodik évfolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejös-báz, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatunk. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetései^ hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi íelekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye, Gyakorlati eszmék egy nagyfontossága tárgy körül. (Az anyák figyelmébe.) A második, mit különösen kivánnék & leánynevelő intézetekben szemelőtt tartatni, a munkálkodásnak megked veltetés e, munkásságra szoktatás. A leány gyermek, a népiskolába fel- vétetése előtt a munkára ugyszólva képtelen, — én. részemről e korban munkára nem is fognám, foglalkoztatnám ugyan: de nem fejtörést kívánó munkával. Iskolás korában a leánygyermeket is elfoglalja a tanulni való úgy, hogy fenmaradó ideje pihenésre szükséges, komoly munka akkor sem adható kezébe. A népiskolából a nevelőintézetbe lépésekor már érettebb, testileg lelkileg fejlettebb lévén a leánygyermek fel tudja fogni azt, hogy az ember munkára teremtetett s feladatát csak munkálkodás áltál oldja még. A munkálkodási kedvet belécsepeg- tetni, vérévé tenni ez időben a legelső, elengedhetetlen kellék s ezt legjobban eszközölheti a nevelő- intézet. Otthon a szülői túlságos gyöngédség (némelyeknél valóságos majom szeretet) azt véli, hogy akkor tesz gyermekének legjobb szolgálatot, ha megkíméli mindentől a nem épen erős serdülőt s e czél- ból sok anya — ha szolgálattevő személyzetre nem kerül — maga szolgálja ki gyermekét dolgozik a TÁRGZA. A rögtönző és családja. Beszély. Irta: Bartinai. (Vége.) VII. Ismét hozzá! A rohitsi fürdő két emeletes fürdő-épületének a virágágyakra néző egyik elsöemeleti szobájában, kilátással a „tri- estiner kogel“ szabályos és zöldbokros oldalára, két nő foglalt helyet, mély gondolatokba merülve. Úgy tetszett, mintha mindenik érezné a kölcsönös felvilágosítás szükségét, azt azonban egyik sem akarja megkezdeni. Végre az idősebb szólalt meg, arczán a mély fájdalom kétségtelen kinyomatával: — Édes Elvirám, alig vártam, hogy megérkezzünk, mert én neked felvilágosítással tartozom s te is — folytatá vontatottan — tartozol nekem egy őszinte nyilatkozattal. Vigasztalhatlan lennék, ha elhatározásomat, melynek rögtöni elutazásunk lett kifolyása, kicsinyes indokokra vezetnéd vissza s legfökép, ha kételkednél, hogy minden tettemet nem a legmelegebb anyai szeretet irányozza. — Oh! édes anyám — felelt Elvira a szóllónak nya- kaközé borulva s kezeit csókjaival halmozva el, — hogy tudnék én benned kételkedni, ki a szívj óság tökélyével rendelkezel ? — Feltűnhetett előtted, hogy menynyire siettettem elutazásunkat s gyaníthatod ennek okát! — Gyanítom! kedves anyám ! szólt Elvira és halvány arcza rózsapirossá változott. —- Oh! Istenem! — kiáltott a báróné aggódva, minő változáson mentél át. Te kétkedni fogsz bennem, nem fogod hinni, hogy nehéz felelősség tudata és mérhetlen szeretet irányozzák tán ellenségesnek, vagy legalább is nem okada- tolhatónak látszó lépteimet. helyett, mert hát --------— az még nem arravaló. A leánygyermek igy megszokván a kényelmes életet (mert sok édes mama annyira belejő a dologba, hogy felnőtt leányát sem engedi dolgozni) nő korában még jobban szolgáltatja magát és nagy szerencse, ha kezét nem fogja félteni attól, hogy durvává lesz a munka miatt. E nagy horderejű bajnak veheti elejét, kell is, hogy elejét vegye a nevelőintézet. Itt, az idő pontosan felosztva lévén, minden időpontnak meg van adva a maga teendője, megtanítható tehát a munkabeosztás, — a szabad időnek szabad munkára fordítása felébresztheti az önmunkásságot, az okos példaadás megkedvelteti a foglalkozást. Ha valahol úgy itt, példájával hathat legjobban a nevelőnő, mi legkönynyebben úgy eszközölhető, ha együtt dolgozik növendékeivel és pedig nem csupán a díszmunkákon; hanem a legközönségesebb darabokon is. A harmadik kivánalom a t á k áré k o s s á g r a szoktatás. Mai időben a két előbbinek nélkülözhetetlen kiegészítő része, a mely nélkül család meg nem élhet. De valamint ez, kiegészítője a két előbbi kívánalomnak: úgy ez azok nélkül nem éri el azt a mértéket, mivel egy jó családanyát okosan mérlegelni lehet. Ma napság, az igények roppantul fel- halmozódása miatt, nem lehet senkinek annyi jövedelme, hogy abból minden gondolkozás — továbbra tekintés nélkül ugyszólva nyakló nélkül költhessen. Hogy e godolkozás nélkül való költekezés mit eredményez : mutatják a bérbeadott főúri birtokok, a naponként felmerülő sikkasztási esetek, szökési kísérletek, öngyilkosságok stb. stb. A családanyának tehát tisztában kell lenni azzal, mennyi az az összeg, mit a család fentartására felhasználhat? (a család belszükségleteit értem, a külsők a családfő teendői s gondjai közé tartozván). Az okos gazdálkodásnak fő elve az, tisztességesen megélés mellett egy részletet m — V5-ig) félretenni, bekövetkezhető véletlen esetekre s a gyermekeknek majdani neveltetésére. Persze! ez nagy mesterség különösen kis jövedelmű családoknál! de vagy ezt kell tenni egy józan gon- dolkozásu embernek vagy kis jövedelmű állásra nem alkotni családot. Sokan ezt teszik, némelyek helyesen, — mások túlságos aggságoskodásból, mert nem biznak a leendő nőnek igénytelenségében, munkaszeretetében s nein hisznek ügyességében, miszerint a keveset úgy tudja beosztani, hogy a leendő család nyomorogni ne kényszerittessék. Minden esetre nagy feladat kis jövedelmet úgy beosztani, hogy jusson is, maradjon is; de nem lehetetlen. A józan godolkozás kijelöli az utat, a munkaszeretet bizto- tosan halad azon, a takarékosság segitsége mellett. A helyes Ítélet kimutatja, mi szükséges okvetlenül? s mi nélkülözhető? és a szükségest takarékosság ál;— Oh! anyám ! a mit te tész, az mind jó; annak tiszta forrása van s én minden cselekvéseidbe belenyugszom! — Nem fogsz-e meginogni, ha a határozat mélyen bele vág szivvilágodba s legnemesebb érzelmeidet érinti. — Soha! anyám! soha! — Nos tehát tudd meg kedves leányom, hogy az ember, kit megnevezni nem szükséges, reádnézve vészthozó lehet; neked öt minden áron kerülnöd kell! — Akkor édes anyám menjünk mihamarébb innét! — Miért mennénk ? ■— kérdé a báróné meglepetve. — Mert az az ember már itt van! — Honnét tudod? — kiáltott a báróné. — Érzem!! — felelte halkan Elvira s aléltan rogyott a kerevetre. A bárón é egy pillanatra elfeledkezett Elviráról; a szenvedély kitörő hevével futott az ablakhoz; félrehúzta a függönyöket és a leeresztett redöket kivágva, kinézett. Az átellenes erkélyen Tivadart pillantá meg, ki levert, komoly arczczal, szemében egy villámmal tekintett reá! — Szegény, szegény leányom! de sokat fogsz szenvedni ! szólt a báróné s az áléit Elvirára hajolva, összevissza csókolá. De rögtön visszanyerve erélyét, megtett minden készületet az elutazásra. Este sötétben gyalog távoztak el a fürdőhelyről, a szomszéd községben fogadtak kocsit, mely őket a pöltschachi vasútállomásig vitte; ott eltorzított öltözetben külön kocsikba ültek, hogy az a bizonyos nyomukat veszitse; mentek két napon át éjjel nappal gyorsvona- I ton s midőn éjjel Karlsbadban a vasúti kocsiból kiszálltak, I az állomásnál várta őket mély szenvedést eláruló arczczal ------------Baktai Tivadar! A bárónéban a düh és kétségbeesés érzelmei vívtak élethalálharczot. Képes volna ez az ember öt kifárasztani minden fogalmat meghaladó kitartásával? Megadja neki magát s odadobja Elvirát, hogy az kénye kedve szerint elbánjon vele ? Kitegye azt, kit legjobban szeret a megvetés, a visszautasitás esélyének, hogy ez által szivét marczangolja össze? Vagy adja ki Elvirát saját leányának s később, mint Damocles kardja függjön örökké feje felett a gondolat, hogy Elvira kiléte felfedeztetvén, mindkettőjük a csalás rut színében jelenjenek meg ország világ előtt? Vagy küzdjön továbbra is egy ilyen szívós akaratú ember ellen gyenge női erővel s kifáradva, dobja magát Elvirával együtt a halál karjai közé; mert hisz részére csak ott van a nyugalom ? Mindezen gondolatok, mint a villám czikkáztak összevissza a báróné agyában, hogy végre is a düh kerüljön felül s azok a következő Baktaihoz intézett szavakban nyerjenek kifejezést: — Uram meddig fog önnek minösithetlen udvariatlansága tartani? Az ifjú Baktai minden harag nélkül egész Hiedelemmel felelt reá: — Addig asszonyom mig ön — nézetem szerint ok nélküli — távoltartásomnak eszméjét fel nem adja! — S ha az sohasem fog bekövetkezni? — kiáltott a báróné ingerülten.- Akkor én követni fogom önt, mig élek! S ha nekem fontos okom volna a szerepre, melyet viszek! — Az nekem tökéletesen mindegy! nekem még fontosabb okom van önt követni! — Istenem! de mikor ez az ok mindnyájunkra a legnagyobb szerencsétlenséget hozza! i — Együtt könynyebben elviseljük! — Istenem! Istenem! mondogatá többizben a báróné s a félalélt Elvirát bevezette a váróterembe. Megvárta a legközelebbi vonatot; jegyet váltott s Elvirával együtt elutazott haza. • Mondanunk sem kell, hogy az a vonat szállította haza az ifjú Baktait is, ki mindjárt megérkezése után atyjának körülményesen elmondta viselt dolgait s kérte atyját, hogy ö is adja beleegyezését s legyen rajta, hogy ha Elvira vonzalommal vau irányjában, a miről ő nem kételkedik, minél előbb jegyese legyen, mert ö sohase legyen ember, ha az élete csak addig nem tart, mig ez iránti reménye él! Az öreg Baktai csillogó szemekkel hallgatta végig fiát; élete egy töredéke volt előtte hü másolatban s ő nagyon jól tudta, hogy fia szavát befogja váltani, mint a hogy ő be-
