Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-08 / 36. szám
36. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. szeptember 8-án. Hatodik évfolyam. í Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára . — — lö ,, Szerkesztő lukasa: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatunk. Kiadóhivatal: Széchcnyi-uleza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanit! kaphatók. , Tolnamegye törvényhatóságának,- á tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekefet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közönye. li nincs Szegzárdon? E kérdésre bizonyára mindenki más-más felele- tét tudna adni. Es kiki saját felfogása szeriüt szól- lana azon hiányokról, mélyeknek betöltését főleg saját szempontjából vélné jónak. Felelet nem hiányoznék. De tegyünk mi ezúttal minden más hiányt hátrább s vegyük elő azt, mely tisztán közérdekű voltánál fogva figyelmünket méltán megérdemli. Csevegjünk, tegyünk most ennek érdekében! Ha idejét múlja úgy is minden hasztalan lesz. Szegzárd városának, rósz egészségi ^viszonyait szem előtt tartva, mindenekelőtt egy fáktól kellőkép beárnyékolt, s é-1 tat érre volna szüksége. Tekintve mint -a megye székvárosát és intelligens lakosainak szép számát, méltán megilletné ez. | Társadalmi életünk nyilvános közhelyek hiányában lehetlenség, hogy kedvezően kifejlődjék, holott erre'TTagy a szükség! Mai nap, midőn-mfntten^ felé az egyesülést látjuk, nem volna szabad nekünk sem egymástól magunkat elszigetelni; mert városunk felvirágoztatása tekintetében igy vajmi édes-keveset áll módunkban megtenni. Kár pedig minden kisebb mulasztásért is! Férfiaink, azok találnak ugyan saját természetüknek megfelelő szórakozást, de mit szóljunk hölgyeinkről, kik mindentől Visszatartva, az örökösen romlott szobai levegő szitására vannak utalva. Nappal a rendkívüli I hőség, este pedig a végtelen nagy utczai portól lehetetlen a szabad mozgást élvezni. Máskép áll ez egészen foldmivelő polgártársainknál, kik tartós künn Bétük folytán az erős mezei munkák tartama alatt imár ezt mintegy megszokják és este csak pihenni vágynak. Nem igy a hivatalnokoknál, kik szintén nagy számmal laknak városunkban, ezek a terhes szobai elfoglaltság mellett a pipufüstös rósz levegőt szívják folyton magukba, utánna azután bizonyos bágyadt- ságot, lankadtságot és levertséget éreznek. Kiki magán tapasztalhatta, (hogy a fák közti hüvöses levegő a testre és lélekre jótékonyan hat. Csakhamar fölelevenedüpk, fölidlilünk s felderülünk ott. Mondhatná azonbad valaki, hogy Szegzárdnak van szép vidéke, mely eléggé pótolja., az említett hi- ányr; 'tága3Tiátatlaiiul áll, nem*hiányzik ez ; de kérdezem : ugyan volna-e kedve valakinek egy teljes napi fáradozás után üdítő séta gyanánt a hegyeken mászkálni, melyek különben is meglehetős távolban fekszenek a várostól. Azt nem hiszem. De e körülmény megítélésénél nem emlitettük meg a fődolgot, mely szerint az esti séták, mint föntebb már jeleztük, egyenesen az üdülés szempontjából szoktak tartatni; már pedig, még mi a hegyekré felhaladunk, annyi port szivünk be, hogy tőle szinte. rosszul érezzük magunkat és a hegytetőn eltöltött rövid pihenés után úgyszólván majdnem lehetetlennek tartjuk a biztos lejövést a korábban szerzett fáradtság mellett. Minden hasonnagyságu városnak van egy többé- kevésbé rendezett sétahelye és miért maradna e tekintetben épen Szegzárd hátra? Nem! nekünk is haladnunk kell. Rendes sétatér hiányában többen úgy tesznek, hogy szőllőt vesznek s a nyár folyamán családjaikat rendszérint künnt tartják. Ez sem lehetséges mindenki, részéről, főleg számtalan nehézséggel jár ez a hivatalnokoknál, de meg az anyagi viszonyok sem kedvezők erre mindenkinél. így aztán, akik szőllővel birnak igen természetes, hogy künnt töltvén legnagyobbrészt idejüket, nem sokat törődnek többi lakóstársaikkal akár vári akár nincs azoknak' sétaterük. Ezek kényszerit- vék lakásaikban honn maradni csak ujjaikat tördelik s a nagy hőségtől indíttatva mondják egymásnak : „de borzasztó ez a nyár, nincs hely, hol üdülés t/tal ál na az ember!“ A várkerti sétahely jóllehet nyitva áll a közönség számára s csinos gondozásban is részesül, ámde látogatottságnak nem örvend, azért, mert kis terjedeTARCZA. A rögtönző és családja. Beszél;. Irta: Bartinai. II. II. E I v i r a. (Folytatás.) Másnap ugyan a komorba szobája megható jelenetnek volt tanúja, mert Susanna néni, kire Elvira nevelése biza- tot s ki erre a legnagyobb készséggel vállalkozott, senki más nem volt, mint a kórházi apáczafönök s ki megjelent, hogy a bárónéval értekezzék. A bárónéval folytatott beszélgetésből a komorna, minden kíváncsisága daczára csak annyit tudott meg, hogy Susanna néni terve, miszerint Elvira neki visszaadatván, felügyelete alá helyeztessék, a báróné részéről nem lön elfogadva s abban történt megállapodás, hogy Elvira a szükséges ismeretek elsajátítása végett a délelőtti órákat Susanna néninél tölti s az odajáratandó tanítók segélyével nyeri ki- képeztetését, a délutáni órákat s a nap többi részeit pedig, minthogy a báróné idegen embernek palotájába bejárását egyátalán meg nem engedé s minthogy ez időben Susanna néni a kórházi teendők által amúgy is igénybe van véve, otthon tölti s Judith segélyével a tanulást végzi. Elvira úszott a boldogságban s korán érett szelleme teljes megelégedéssel fogadá a beosztást, mely megengedé, hogy azok közelében lehet, kikhez számitás nélküli vonzódás meleg érzete köté. — — — Evek teltek évek után. A dolgok folyamata a terv «serinti útban maradt. Susanna néni a szakszerű tanulmányokon kívül, melyeket mások által végeztetett, gondoskodott a szív kiképzéséről is a Elvira pár év múlva már a nemes kedély, az emberszeretö érzelem az egész emberiséget átkaroló magasztos színvonalán állt. S mig a szellem kiképzéséről az emberek gondoskodtak, addig a természet sem nyugodott s az alig 12 éves Elviránál már mutatkoztak az óriási arányok, melyek később minden képzelmet meghaladó alakban jutottak érvényre. Gyönyörű aranysárga haja gazdag fonatokban nyugodott vállain. Ibolyakék szemei a ritka nemes szellem kisugárzó fényétől nyert kimondhatatlan érdekes kifejezést. Magas sugár termete a természet, e legnagyobb szobrász művészi alkotásának nyomáit tünteté fel. A szellem és anyag fejlődésével arányban Elvira mind- nagyobb tért foglalt el a báróné szivében. A fagyos hidegség, mely viseletét irányában jellemezte, később a türelem egy nemének engedett helyet; s ez Elvirát, nem lévén ehhez sem szokva, tökéletesen kielégítette. Meg volt neki engedve, hogy naponkint pár órát a báróné lakosztályában töltsön s bámuló szemeivel eszményképének, mert ez volt neki a báróné, minden mozdulatát figyelemmel kisérje. Néha azután azon szerencsében részesült, hogy általa megszóllittatva, beszélgetésbe elegyedtek s a két szív, melyet egymáshoz kimondhatatlan vonzalom csatolt, felmelegedett az érintkezés folytán. A báróné bizalmatlanságból eredő hidegsége, mint a havasok kristályjege, a szűzies kedély olvasztó melege folytán, mind kevésbé volt észlelhető s egy napon a bámuló Judith, féltékenységtől gyötörtetve, teljesité a báróné azon rendeletét, hogy Elvirának a báróné hálóterme melletti szobát kell hálószobául berendezni, hol az mai naptól fogva állandóan lakni fog. — Nézd csak ezt a kis comédiás leányt! Ki hitte volna, hogy ide tudja vinni; a méltóságos asszonyt már egé: szón behálózta, bizonyosan gyermekkorában tanult ördön- gös mesterségével. Maholnap ö fog parancsolni a házban. Folytonosan dörmögött, de csak magában, mert tudta, hogy a ház asszonya nem tűr megjegyzéseket. A cselédség, mely Elvirával eleinte csak úgy félvállról beszélt s kegyelemből vette fel társaságába, később el- kezdé kisasszonynak, majd nagyságos kisasszonynak hívni s midőn egyizben a báróné nyomatékos hangon azt mondá Judithnak: kisérje leányomat a kertbe sétálni, többé ez sem merte, még magában sem máskép, mint bárónénak czí- mezni. Elvira annyira gyermek volt, midőn szülői elhaltak, hogy az öt ért catastrophára vissza nem emlékezett. A házban nőtt fel s igy annak tagjául tekinté magát. Később az idő elmosta a házban töltött első gyermeki évek emlékét s minthogy a báróné öt leányának, ö meg a bárónét anyjának nevező, nemis jutott eszébe azon kételkedni, hogy ö nein lenne a bárónénak gyermeke. A báróné mindent elkövetett, hogy környezetéből azok, kik a módot, melylyel Elvira házához került, tudták, ezt neki el ne árulják, Egy tekintet elég volt, hogy erre vonatkozólag bárki részéről véletlenül kiejtett czélzás többé ne ismétlődjék. A közönség nagy. része elfeledte az esetet s akik hagyományszerüleg a rögtönző szomorú esetéről megemlékezve, azt továbbadták, suttogva hozzátevék, hogy valahogy nyilvánosan ne beszéljen az illető róla, mert a város jó szelleme azt nem akarja. S a két szerető szív mindközelebb jutott egymáshoz. A csodálatos vonzalom. ,mely a bárónét Elvirával összeköté s mely Elvirának virágzó hajadonná váltéval terjedelemben csak fokozódott, nem maradt hatás nélkül ez utóbbira nézve. Aki1 megfigyelte nemes mozdulatait, hanghordozását, szóval egész modorát, az bámulhatott, hogy mennyire hasonlít nevelőanyjához. A báróué azután átön.tc saját lényét, szellemét, ' gondolkozását Elvirába. Mint valami felsőbb szellemi lények, az emberektől szigorúan elkülönítve, maguknak egy külön világot alkottak s nem volt bennök semmi vágy a mindennapi élet keser- édes élvezetei után. Az emberek megszokták őket nem hozzátartozóknak tekinteni, kik csak akkor jelennek meg köztök, ha a nyomor enyhítése, ha jótékonyság gyakorlása vált szükségessé. Ok voltak — mint az általános felfogás nekik nevet adott — a szegények őrangyalai! III. Ä ii ii n, A jótékony nöegylet jószivü elnöke, a mint a kis Annát folytonos ellenállás után saját lakására szállitatta, rögtön választmányi gyűlést hivott össze, hogy a kis árva neveltetési módja és alakja iránt megállapodás létesítessék. A
