Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-27 / 4. szám
Vidéki levél. általános szépészeti, mint közös hasznossági tekintetből mit nyerünk ez által, ha a házak mellékét, az utczákat nem vesszük figyelembe ? szerintem mint a telivér prüszkülő arab, vagy angol mén foszladozott kdczistráng között; mint a hosszn selyemuszá- lyu úri hölgy fedetlenláb; mint a ronda és büzhödt mocsár környezett angolkert ékes virágai megfelelő kavicsos és rendezett, tisztán tartott sétautak nélkül: úgy tűnnék fel e kép: szép házak kövezetlen sáros utczákkal szegélyezve! Lehet, hogy sántítok hasonlataimban, de ezen eszmeficzamodásra túlmértékben befolyhatott a kövezeteink silánysága miatt és kövezetlen utczáink rengeteg sarában nem egyszer megejtett testi ficzamodásom szomorú ténye. Milyenek a mi utczáink | kissé kedvezőtlen időjárás mellett: sártengerek. Van-e kövezetünk, vagy csak gyalog járdánk mindenütt? Van a fő utczákon, némely helyen, —- ott is akárhány helyen oly görbe niveu-ju, hogy kissé csuszamlós időjárás alkalmával még a pápaszemes urak is oly bukdácsoló gymnas- tikát mutogatnak a rendészetellenes járdalejtőkön, mintha csak Campillit akarnák tökélylyel utánozni akaratlanul. A kissé mellékesebb utczáinkon pedig — daczára még az absolut korszakban kiadott szigorú parancsnak, mely minden házigazdának szigorúan s büntetés terhe alatt nyakába veté a saját járda hova hamarabbi lerakatásának terhét — ma sincs járda sehol, vagy csak néha elvétve talál az ember egy- egy kis oázt lábbelijének a sok mérhetlen sártapo- dás, vagy kukoricza flaszter csobogás talajának gyönyörűséges átvizsgálása után. Már ha a t. rendészeti közegek okadatolt, vagy okadatolatlan gyengeség és elnézésből a városi lakosság iránt, zsarnokinak tartják is az absolut rendszer fentebbi határozványának még 20 év múlva is érvényesítését: ám tegyék; de annyit legalább — úgy hiszem — megtehetnének mégis — népszerűség koczkáztatása nélkül, — hogy a közhelyekig, minők: újvárosi templom, kórház, polgári iskola, ref. templom és iskola stb. gyalogjárdát csináltathatnának! Ez mindenütt igy van, mert igy kell lenni. E tekijitetben még Báta is kifogott már rajtunk, melyről pedig még hajdan latin atyáink igy nyilat- kozának: 0 Báta stupidum! nec pagus, nec oppidum! Most jut eszembe, hogy „rendészetünkről“ fentebb e czikket utolsónak jelezém; pedig most meg egy egész gondolat-csoport lepte el — muszka táborként — török mellett agyarkodó agyamat! Engedje meg hát a t. olvasó közönség, hogy ezennel szavamat vissza vegyem s ha tán a czím már unalmas lenne: más firma alatt tovább folytathassam még rendészeti böngészetemet. Megérdemli e tárgy a hosszadalmasságot bonyadalmasságánál fogva, tehát gombolyítsuk még kissé! Gyönk, január 20. 1878. Legközelebbi levelem óta (okt. 9.) egy negyed év múlt el, melynek eseményeit nem tartom érdektelennek e lapok hasábjain közzé tenni azoknak-kedvéért, kik községünk élete iránt némileg érdeklődnek. Említett levelem az őszi viszonyokat vázolta odavetett vonásokkal; jelen soraim a téli időszak (Isten bocsá! évad) élményével akartak foglalkozni. A tél, a maga unalmassá- gával és örömeivel nálunk is későbben köszöntött be mint szokott és pedig úgyszólván egyszerre. Nem előzte azt meg 3—4 hétig tartó locs-pocs s féltérdig érő sár, mint szokta a régi időben, hanem volt derült időnk majdnem a természetes tél kezdetéig; ez idő óta telünk emberül állja meg helyét, úgy hogy ilyen szép, rendes télre nagyon kevesen emlékeznek még az öregek közül is. A tél kezdetére, illetőleg deczember hóra esett, a reformált egyházaknak templomfelszentelési százados emlékünnepe mindkét ajkúnak által külön megtartva, mire még e lapok hasábjain nemsokára visszatérek. Emelte ez ünnepélyt a számos vidékiek s más vallásuak tömeges részvétele, mi annak jeléül tekinthető, hogy a kegyeletes érzés s testvéries szeretet még nem múlt ki az emberek kebeléből. Még meghatottabbá tették az ünnepélyeket a férfi és ifjúsági énnekkarok küzremüködése, mely elsőnek előadása bizonysága lön annak, hogy majd mindenütt vad anyag, a mely alapul szolgálhat egy férfikar alakulásárai; esak rendező-vezető kéz, szorgalom &- kitartás kell tánításához. Isten éltesse a dalárda buzgó szervezőjét s vezetőjét sokáig, tag- j jai pedig itt a nyilvánosság előtt is fogadják a reform, magyar és németegyház köszönetét közreműködésükért. A téli időszak élénkebbé tette egy kissé a társas’életet is. Majdnem naponkéntiakká lőnek a társas összejövetelek, melyekben a kedélyes egyszerűség játssza a főszerepet, kedvesség dolgában többet érnek ezek, a sok költségbe kerülő tánczvigalmaknál . . . éljenek az ily összejövetelek kezdeményezői. Az örömek mellett nem hagyható említés nélkül az sem, hogy a torokbajok nálunk is, nagyoknál, kicsinyeknél egyformán, honosított polgárokká lettek a téli időszak alatt, szerencséseknek mondhatják magunkat mégis, hogy ez idő szerint még nem sok áldozatot ragadott magával e hívatlanul bekvártélyozott vendég, meg is untuk a kedvest s gyakran sóhajtjuk fel az egyszeri tréfás gazdával: uram s én Istenem! volt-e már neked három hónapos vendéged?!? A gazdák az ősz féllel nálunk is agodalomban voltak az óriásilag elszaporodott mezei egerek pusztításai miatt. Tettek is kárt ez ártalmas állatkák, némely gazda azonban biztatni meri magát, hogy a kár nem épen lényeges, sőt kiheverhető, bár úgy lenne! mert ha a tavaszra megmaradnak, aligha azok nem végzik az aratást, s akkor aligha nem oda kell utasítanunk, a házainkhoz bizonyosan bekopogtató adóvégrehajtó urakat.' Boraink lassan-lassan megtisztulnak, minőség tekintetében valamivel többet ériek a tavaliaknál, bár egyik-másik pinczében még a múlt hetekben is találkoztak forrásban levő borok. El is adnánk sziveisen; de nem kell senkinek, — mert a mint mondják, a venni szokott kereskedők állandóságukért nem mernek jótállani — inkább várnak a vétellel, hiszen ők várhatnak! de azok — azok, kik ebből akarták szükségeiket fedezni? Boldog újévet! szép kilátásokat ez év folyamában ! Különfélék. r I 3 t Bonyhádi PEUCZEL SÁNDOR ! Perczel Béla igazságügyministerünk, Perczel Mik- I I lós baranyamegyei főispán és Perczel Mór tábornok | J testvére f. é. január 25-kén a hajnali órákban hosszas I 5 és kínos betegség után jobblétre szendérült. A boldogult fiatal éveit katonai szolgálatban tölté, " ! s később a negyvenes évek alatt azon küzdelmekben, ■ melyet a bécsi kormány elleni oppositió majd minden ^ megyében kifejlesztett, mint megyei táblabiró, tevékeny | részt vett. Az 1861-ki átalakulás alkalmával a megyei & ■ törvényszék tagjává választatott s ezen minőségben ■ | szolgált, mignem a provisorium alatt megyei első alis- fi ■ pánná neveztetett ki. Később hosszú időig a megyei * a á,rvaszéknél szolgált ülnöki minőségben. Már évekkel ■ ezelőtt szélhüdés érte; mignem a halál véget vetett I szenvedéseinek. Becsületes, jó szivü, kedves öreg ur U volt! Legyen könnyű a föld, mely nemsokára hamvaira borul! A család részéről kiadott gyászjelentés a következő: Bonyhádi Perczel Sándorné, szül. Balugyanszky I Katalin, maga és gyermekei: Heléne, Kálmán, úgy en- I nek neje szül. nemeskéri Kiss Karolina s ezek gyér- J ■ mekei: Etelka, Serena, Imré és Terézia; Vilma, Róza I I és Tivadar nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja I I feledhetlen férje, szeretett atyjuk, illetve ipa s nagy- ■ I atyjuk Bonyhádi Perczel Sándor volt megyei árvaszéki I ! ülnöknek élete 68-ik s boldog házasságuk 44-ik évé- 8 - ben hosszú szenvedés folytán a halotti szentségek fel- E vétele után mai nap bekövetkezett gyászos kimultát. E A boldogultnak hült tetemei folyó hó 27-én délután 3 & órakor fognak a szegzárdi sírkertben öröknyugalomra I tétetni; az engesztelő szentmise-áldozat pedig ugyan e I hó 28-án reggeli 9 órakor a szegzárdi belső plébánia E I templomban fog az Egek urának bemutattatni. Szegzárd, j j 1878. január 25 én. Áldás és béke lebegjen hamvai “ I felett! 8 Í 1 1 I I J — Felhívás, A tolnamegyei 1848/,-ik évi honvéd bajtársak elhunyt Perczel Sándor volt az időbeni honvédandár- nok temetésénél a végtisztelet megadása végett 1878-ik évi január 27-én délutáni 3 órára tisztelettel meghivatnak. Szeg- zárdon, 1878. január 25-én. A választmány megbízásából: Pálffy Pál a honvéd-egylet jegyzője. — Egy közgyűlési jelenet — Somogy megyében I A szomszéd megye ugyancsak szenvedélyes küzdelmek színhelye jelenleg; mely állításunk illustratiójára vonatkozólag közöljük a korcsinai vizszabályozó társulat 1878. január hó 15-én tartott közgyűlése jegyzőkönyvéből a következő pontot: 3-ik pont. A felülvizsgálati jegyzőkönyv tárgyalását a vállalkozóval kötött szerződés és a felülvizsgálati jegyzőkönyv alapján a társulat és a vállalkozó, közti pénzviszony legombolitása követte volna, ezen tárgyalás alkalmával Sterba János plébános a tanácsterembe érkezvén, izgatott hangulaton kezdette megtámadni a magas közmunka és közlekedési ministerium á Ital elrendelt felülvizsgálati jegyzőkönyv tartalmát, azt hamisnak és a szegény nép irányában csalásnak keresztelvén; — élnök figyelmeztette Sterba János plébános urat, hogy az oly be•— Hah! úrnőnk veszélyben. Fiuk rajta! Harczosy nyilsebességgel fordult meg, hogy Ilkának segítségére siessen, midőn azonban egyik török kardjával sisakjára ütött, az ütés oly erős volt, hogy Harczosy lováról lebukott. Míg ez itt történt azalatt Ilka sem volt tétlen. Miután az őrizetére rendelt csatlós egy kopja következtében holtan hanyatlott le lováról, Ilka tört vett elő, hogy a török ellen védelmezze magát, vagy pedig hogy szükség esetén szivébe mártsa. De köztudomás szerint, hol a veszély legnagyobb, ott legközelebb az Isten, — mi csakugyan itt is beteljesedett. Ilka tőrét a török ütése következtében kiejtette kezéből. A török már hozzá hajolt, hogy lovára emelje: Ilka velötrázó sikoltással taszitá el magától a hü embereinek vérétől befecskendezett pogányt. De az nem riad vissza az első kudarcztól; keblében a szenvedélyek felkorbácsolt tengere viharzik, szemeiben az utálatos kéjvágy pokoli tüze csillog, minden áron bírni óbajtá a még soha nem látott szépségű hölgyet. A magyar hölgy sem volt tétlen és gyengéd nemét felülmúló bátorsággal védte magát. A küzdelem hevében egyik sem vette észre, hogy két lovas köz,elget; csak midőn már alig egypár lépésnyire voltak, fordult meg a török lovának nagy nyugtalanságát megtudandó. Midőn a lovasokat észrevette, menekülni igyekezett, de a jövevények kardvilláma gyorsabb volt és lelke nemsokára Allah kebelére szállt. A segély épen jókor érkezett, mert Ilka annyira kimerült, hogy ájultan hanyatlott az egyik megmentőnek Icaijai közé. Az idegen azonnal Ilkát vette ápolás alá, mig társa a csatlósokat vizsgálta. Az előbbi magas, nyúlánk termetű, pörge bajuszu 28—30 éves férfiú lehet, tagjait arany- virágokkal átszőtt magyar szabású kamuka öltöny takard, J fejét sisak helyett könnyű; kalpag fődé gyémántforgós kó- csagtollal. Társa középtermetű erős, a férfikor delén levő férfiú csatlósi öltönyben. Míg az ifjú a bájos Ilkát igyekezett öntudatra hozni, addig szolgája — Gáspár — a sebesültek sebeit kötözé be. A mieink közöl csak egy halott volt és három súlyosan sebesült, mig a törököktől többen feküdtek halva az összeütközés színhelyén. Ilka a gondos ápolási következtében nemsokára visszanyerte eszméletét. Midőn a még mindig előtte térdelő lovagot megpillantá, halk sikoltás röppent el ajkáról és gyenge pir futá el arczát. Hálás pillantást vetett megmentőjére, ki kipirult arczczal tekintett a drága hölgy égir örömöket Ígérő' nefelejts szemeibe. — Köszönöm — rebegé Ilka. — Drága hölgy — viszonzá hévvel Zsigmond — én csak lovagi kötelességemet teljesitém és nekem kell hálát adnom Istenemnek, hogy alkalmat nyújtott kegyednek csak parányi szolgálatot is tehetni; de mégis jutalmat szeretnék nyerni és ez az, miszerint azon kegyet kérem, hogy kísérője lehessek Zaynáig. Ilka igenlő gyenge föbólintással adta beleegyezését. A menet a sebesültek miatt lassú léptekkel közeledett a láthatár boidyilágitott# szélén emelkedő sötétes épület felé ; ez Zaynavár, a Zaynaiak ősi fészke, A Vár hatalmas épület, égbenyuló tornyokkal és tömör falakkal, pjp őseink bejövetele előtt épült és mostani birtokosa is, úgy látszik, az idő hatalma által megrongált épület sebeinek gyógyításánál nem annyira a csínra tekintett, mint inkább ajÜ tartotta szem előtt, hogy minél hatalmasabb védmü legyen. A falakat habjaival körülnyaldosó folyócskára felvonó hid van leeresztve jeléül, hogy még mára valakit várnak. Azonban előzzük meg a menetet és térjünk be a vár urához. f Ódon alakú teremben ül erős tölgyfaszékén a már öszbevegyülő, középtermetű Zaynai. A falakon bolgár kardok és sisakok, még Zalán megverettetésekor szerzett hadi zsákmány, néhány török kard s arab tör, paizsok és kereszt- alakú kardmarkolattal ellátott pallos, talán á kereszteshá- boru idejéből, függtek a magyar fegyverekkel vegyest. Az ősz ur nyugtalanul kelt fel székéről és figyelve állt meg azon útra szolgáló ablak előtt, melyen leánya jövendő; de hasztalan, leánya még most sem érkezik! Már türelmét veszti, könnyű pánczélt öít és’1 sisakot * tész ' •főjére,'" hogy "néhány szolgával gyermeke elé vágtasson; már lovára ülni készül, midőn a hídon jövő lovak robogása üté meg fülét. Ilka végre megérkezett a lovag kíséretében, kit atyjának a viszontlátás első csókjai után, mint Brandenburgi Zsigmondot, a király kedvencz emberét mutatott be. Képzelhetni az atya rémületét, midőn a veszélyt ecsetelni hallá, melyben egyetlen reménye, öröme — leánya forgott. Az öreg rögtön csapatot akart küldeni a megmenekült portyázók üldözésére és csak Zsigmond számos ellenvetésére mondott le szándékáról. Zsigmondnak meg kellett ígérnie, hogy néhány napra igénybe veszi az ősz vendégszeretetét, mit annál is nagyobb örömmel Ígért meg, mert maga is óhajtott Ilka közelében maradni. Hagyjuk most qket a boldog családi kör és a rózsabimbóként fesledezö legédesebb érzemény — a szerelem első örömei közt és távozzunk le a Oilley grófok egyik Horvátország határán fekvő ^váráb#. (Folytatás# következik.)
