Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-08-04 / 31. szám
pl. valamely humanitárius intézkedésnek indítványozója, vagy valamely már fennálló jótékony egyesületnek védnöke; vagy elnöke az ellentáborból való, sokan kereken megtagadják a pártolást, bár leikök csüngött legyen is eddig ugyanazon eszmék megvalósításán, melyekért a túloldaliak küzdenek! Aztán a szegény kevésbé miveit nép fiában csodálják még is, ba az átalános kedélymámor e napjaiban ő is mámoros? Sba e minden jóban vészesen pusztító pártszenvedély csupán a választás eldölteig tartana: úgy akkor csak bagyján volna; de van reá gyakorta eset, hogy ezen intelligens emberben alig minősíthető szenvedélyesség bár ideig-óráig lappang is, évek múlva újból kitör és nem helyeselhető tettekben nyeri dicstelen kifejezését! Vegyük csak komolyan fontolóra ama beláthatlan erkölcsi s anyagi kárt, melyet a képviselő-választás alkotmányos jogának, számtalan esetben, bűnös gyakorlása méhében hord és honfibánatos lelkűnkben könnyen fog legalább pillanatnyira kétely támadhatni az iránt, vájjon végeredményében e jog áldás-e avagy átok a nemzetre I nézve ? Hogy mi ránk nézve e magasztos jog áldást- hozó legyen, gyakoroljuk azt józanul, szenvedélyesség nélkül, tisztelve egymás meggyőződését, kiméivé egymás személyét! cselekedjék mindegyik a maga legjobb hite szerint, mindent az ügy szentségéhez egyedül méltó, becsületes uton-módon és mindenek felett zajtalanul, csendesen, mert egy utálatos korszak , még utálatosabb embere mondotta, de azért nem árt, ha néha a magyar ember is tudomást vesz róla, hogy; „nyugalom az állampolgár első kötelessége.“ t Különfélék. — A képviselő-választási mozgalmak a döntő ütközet napjának közeledtével mindinkább nagyobb hullámokat vetnek s a kedélyek példátlan izgatottsága s az ellenfeleknek egymás iránti kölcsönös elkeseredése oly fokra hágott, mely minden fogalmat meghalad s az 1869-ik évi kellemetlen választásra emlékeztet. A legfö baj az, hogy a kortes urak nem mindig válogatják meg a kortes eszközöket; a szenvedély őket oly útra tereli, mely a szigora becsületességgel össze nem egyeztethető. Ezen eszközök közt első helyet foglal el: az ál hírek t er j e sz t é s e. Felhívjuk választó polgártársainkat, hogy ha valamely körülményre nézve felvilágosítást igényelnek, forduljanak a mozgalmon kivül álló, a pártszenvedélytöl el nem vakított, megbízható egyénekhez ; ott bizonyára minden elfogultság nélküli, igazságos feleletre számíthatnak s ezen az alapon megnyerve a kellő alapot, adhatják szavazataikat a képviselőjelöltekre. — Konyhádról Írják nekünk: Csak rövid pár napja, hogy Tolnamegye völgységi járás választó-kerületének szabadelvű pártja a jövő országgyűlésen leendő képviséltetésére egy kitűnőséget volt szerencsés megnyerni, mint D ö r y Dénes kir. tanácsos ur; — és immár a 48-as párt vezetőinek izgatottságában, hogy ne mondjam csiiggetegségében kétségtelen kórtünetét jelezhetjük azon veszélynek, mely a változott jobb körülményeket figyelembe nem vevő csökönösséget fenyegeti akkor, midőn a nemzet nagyobb és gondolkozóbb részének tényekkel megszentelt elveiért egy férfit lát a küzd- térre kilépni, kinek már fiatalonta is dicsteljes múltjában politikai pályára való kiváló hivatottságának, úgy édes hazánk és ebben kerületünk legjobb érdekei érvényre emelésének biztosítékát birjuk a jövőre is. Bonyhád választókerülete pedig büszke lehet és gratulálunk szerencséjéhez, hogy az ország és felséges; uralkodónk legfelsőbb elismerésével lelépett képviselője, méltó utódjául Döry Dénes urat megnyerheté. Több választó. — TáiiczestcTyek. A szegzárdi casinó-egylet által f. é. julius 27-én megtartatni szándékolt tánczestély a kedvezőtlen idő miatt elhalasztatván, az f. é. augusztus 10-én, a második estély pedig f. é. augusztus 24-én, az egylet szokott kerti helyiségében fog megtartatni, melyre a casinó tagjait és családját vendégeikkel együtt tisztelettel meghívja a rendezőség. Beléptijegy 50 kr. Kezdete 8 és fél órakor. — A zöld rothadás már mutatkozik a szegzárdiszol - löhegyeken. A baj még most nem jelentékeny, de ha az esőzés még ezután is tart, a reménylett bötermés alighanem keserű csalódásnak fog helytadni. — Törvénykezési curiósum. A tamási kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság Jó Henrik és társainak Müller Ádám és társai elleni törlési keresetére, mely 6904. sz. a. még múlt 1877. november 11-én adatott be, csak folyó 1878. junius 30-án, tehát épen hét és fél hónap eltelte után tűzött augusztus 30-ra tárgyalási határnapot. Ilyen tapasztalatok valójában nem ajánlják a telekkönyvi hatóságok decentralisatioját. (Váij,uk a czáfolatot. A szerk.) — Iláttaszékről írják nekünk: Az ifjú Schuler József báttaszéki néptanító által irt s a „Tolnamegyei Közlöny“ 30-ik számában „A fatenyésztés hasznaiból kifolyó hivatása a népnevelőknek“ czímü czikk a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi m. kir. ministeriüm által 1871. évben kiadott s Lukácsi Sándor által szerkesztett „A fatenyésztés“ czímü könyvben 3. 4. 7. és 8. lapokon szóról szóra feltalálható. Hogy igazságot beszélek, annak begyőzésére ide mellékelve küldöm a könyvet, hogy tisztelt szerkesztő ur magának meggyőződést szerezhessen. Mindezt csakis azért tudatom t. szerkesztő úrral, mert ifjú Schuler József néptanító még több dolgozat beküldésére is ajánlkozott, nehogy tehát idegen toliakkal továbbá is ékeskedve, az olvasó közönséget saját értéke felől félrevezesse, mindjárt első esetben plagiatorsá- gának útját állni czélszefünek véltem, tudván, hogy ezután fsntnevezett brillírozni szerető néptanító elmeszüleménye (?) a szerkesztőség papirkosarába fog vándorolni. — A magyar közönséghez! Felhívás egy nemzeti ügy támogatására. A Magyar Tudományos Akadémia lelkes alapítóinak szándéka értelmében a tudományok művelésén kivül különösen anyanyelvűnknek, nemzetünk e legdrágább kincsének ápolását tartotta mindig és tartja szem- előtt most is folytonosan. E czélból, egyéb intézkedéseit nem említve, a jelen évtized elején egy folyóiratot, a .„Magyar Nyelvör“-t alapította meg, mely a magyar nyelv kérdéseinek tudományos fejtegetésén s tisztázásán kivül egyik föfelada- tának azt tartja, hogy gondosan egybegyűjtsön minden olyan jelenséget, ami a magyar népnyelvben bármi tekintetben is figyelemre méltó. A „Nyelvőr“ teljes hat évi fennállása óta e tekintetken már is sok örvendetest tud felmutatni. Örömmel mondhatjuk, hogy első felkérésünk óta a magyar közönség köréből sokan, férfiak és nők, valóban hálára kötelező szeretettel és buzgósággal karolták fel e nemzeti ügyet és a beküldött adatokban igazán becses adalékokkal gazdagították a magyar népnyelv kincstárát. Hűségükért s részvételükért legyen itt is kifejezve a legforróbb köszönet! Azonban ezen örömmel elismert részvétel mellett is be kell vallanunk, igen távol állunk még attól, hogy elmondhassuk: mind az be van immár küldve, ami beküldhető s egybegyűjtve, ami egybegyüjthetö vala. Sőt ellenkezőleg! Jól érezzük, hógy még csak elején vagyunk a gyűjtésnek s igen sok még a lappangó nyelvkincs, melynek napfényre hozatalához még több, még újabb hű és munkás kézre van szükségünk. Ugyanis hazaszerte, ahol a magyar nyelv édes szava zeng, vannak még nemcsak egyes vármegyék, hanem egész területek, amelyek eddigelé egyetlen egy közleménnyel sem járultak vidékük nyelvsajátságainak megismertetéséhez. Pedig ha fontolóra vesszük, hogy különféle okoknak egyre növekedő s folyton összemüködö hatásánál fogva e sajátságoknak nagy része s épen a fontosabbak kivesző félben vannak s amint a tapasztalás bizonyítja, egy-egy vén emberrel nem ritkán sírba szállhat egy-egy olyan nyelvi jelenség is, amelynek megőrzése pedig a magyar nyelvtudományra nézve meg- becsülhetlen volna: a gyűjtés továbbra halasztása csakugyan nyelvünk ellenében elkövetett kötelességmulasztás vádjával sújthatna bennünket. Rajta kell tehát lennünk, tisztelt közönség, még pedig egész erőnkkel, közakarattal s minden időhalasztás nélkül, hogy ami az egyes vidékek nyelvi sajátságaiból még megmenthető, az enyészettől megóvjuk s a magyar nyelvtudomány számára megmentsük. A legmelegebben kérő Szóval fordulunk tehát buzgó támogatás végett a magyar ajkú közönséghez s azon édes reménynyel és bizalommal, hogy kérésünket az illetők nem fogják közönyösen fogadni s viszonzás nélkül hagyni. Fordulunk különösen a vidék értelmiségéhez s ennek tagjai között a lelkészekhez, néptanítókhoz, megyei tisztviselőkhöz s községi elöljárókhoz, ügyvédekhez, orvosokhoz, gazdatisztekhez, kereskedőkhöz, iparosokhoz, szóval mindazokhoz, akik hivataluk vagy állásuknál fogva a néppel folytonos érintkezésben állanak. \A nép akkor beszél' legtermészetesebben, mikor beszédének tárgya annyira elfoglalja szivét-lelkét, hogy még a magasabb állásunkkal szemben sem erőlködik az ö válogatottabb kifejezéseiket utánozni, alkalmazni. S épen ezen természetes, keresetlen, minden czikornyától ment beszéd folyama közben hallhatók s leshetök el rendesen a megfigyelésre s feljegyzésre legméltóbb kifejezések. S épen a fennebb elősorolt állásuaknak nyillik száz meg száz alkalmuk a néppel ilyen körülmények között érintkezni. Nincs az a. lelkész, akinek hivatalos szobájában egy vagy más feljegyzésre érdemes,kiMellette ül Lóránt s ö hallgatja szerelmi ömlengéseit I mintha közelségének gyönyöre elszéditette volna lelkét, — szemei Lóránt arczán s ajkain függenek, látszik, hogy minden szava szivéig hat s mégis kérdésére alig tud választ adni. Végre az óra inti Lórántot távozásra. Irén keblében rohamos gyorsasággal ver a szív. Lóránt ajkaihoz emeli Irén kezét s átkarolja öt. Irén pirulva vonakodik, lázasan lüktet minden csepp vére ereiben és ö ott pihen önfeledten Lóránt hő keblén, mialatt két forró ajk csókban olvad egybe . . . . . . Percznyi szünet. Isten veled édes egyetlenem! hangzik Lóránt szava. Is . ............ten ..................................! Ir én szive elszorul, ajkai megtagadják a szolgálatot a búcsú szavait kifejezni. ..................... S most hirtelen megrezzen, felnyitja szemeit, .... szép álmai mind szétriadnak, magán hagyva öt két harmat- cseppel szemeiben a rideg való közepett. Váljon ki ne hinné, hogy az álom és a való között van rejtélyes összeköttetés ? Irén látkörében díszelgő rózsákon száz meg száz lepke í élvezi az édes himport. Eme látvány komor gondolatokat kelt Irén agyában. A lepke az álhatatlanság jelképe. Váljon miért szokásos a férfiakat párhuzamositani a lepkékkel ? ■ Akarata ellenére eme kérdés furakodik szivéhez. Reszked egy gondolattól. — De hisz a szívnek remegni és dobogni kell, hogy éljen! A nyugalom, ........ halál. Isten veled szép Irén; csak álmodj, — és szeress!!. Tudod mit mond a költő? „Szeretet az égnek legtisztább lakója H a földnek egyetlen vigasza.“ * ifi Mi pedig tovább folytatva utunkat, egy más jelenet tárul szemeink elé. A csinos épület egyik lakosztályába lépve, a pamla- gon látjuk nyugodni Irén anyját. , Kellemes lehet álma, minthogy szivjóságát eláruló arcza oly derült, majdnem mosoly; lebeg rajta. Miért is ne? 0 elérte vágyai mekkáját, amennyiben kedves gyermekét .oly férfi karján látja haladni, ki egyenest a boldogság révpart- jához vezeti s gondolja, mily ügyes búvár ez a Halmi Lóránt, — a tengerből a legértékesebb gyöngyöt halászta ki. Ezt szerénytelenség nélkül mondhatja, minthogy ö gyermekét. úgy nevelte, mikép az ésak őrangyala lehet a Családi tűzhelynek s eszerint nagyon természetesnek találja, ha zavartalan öröm s boldogság környezi őket. Az álomistenség folyton a legszebb színekkel rajzolja a megkezdett képet; —-------Azonban egyszerre aggódó felhők borítják el az arczot; hisz — másik ép oly kedves gyermeke, Szeréna — jövője még nincs biztositva s ez nagyon nyugtalanítja a gyenge egészségű jó anyát, elgondolva azt, hogy neki tán napjai is megszámlálvák s mikép fogja ő örök álmát aludhatni, ha annak tudatával kell megválnia a földi léttől, melyszerint gyermeke az élet rögös pályáján kalauz nélkül maradt. Nem! Ez esetben nem lehet reá nézve békehon a sír s nö-: vekedö aggályai közepett szinte látni véli az elsodró hullámot, mely gyermekét az élet tengerében semmisiti meg. A gyötrő érzelem végtelen fájdalommal tölti el keblét, de jó szelleme csakhamar megérinti őt bűbájos ujjúval, miáltal a valóság világába varázsoltatik, szemeit felnyitván meg- könnyült szivvel sóhajt fel:|---------:----csak hogy álom volt! . Felemelő anyai szeretet, mely álomban ép úgy, mint ébren, kizárólag gyermekeinek él, örvend és aggódik. Mily szépen irta Gyulai Pál: „Oh a sír sok mindent elfed, Bút, örömet, fényt, szerelmet; De ki gyermekét szerette, Gondját sír el nem temette.“ # ’ * * Ismét tovább, — tovább! . . ... . S most újhegyen haladjunk fel a szőnyeges lépcsöze- ten, Egy ajtót benyitván, égszínkék selyemmel kárpitozott boudoirban találjuk magunkat. Az érzékekre kábitólag ható moschus illat nehezíti a léget s az értékes tárgyak pazar böségbén vannak itt összehalmozva; de a mi tekintetünk mint a delejtü csak egy irány felé-összpontosul. A pamlagon kaczér úrnő szunnyad csipke pongyolában, hosszú pilláktól árnyalt delejes szemei ■— melyek egyszers- mint hóditó fegyverei — zárvák. Éj fürtéi lecsüngnek hullámzó keblére, mely a szenvedélyek tárháza. Jelenleg is kincs, hódolat s gyönyörről álmodik 1— s változatosság az ö éltető eleme. Lelke soha sem nyughatik, mindig más utat jelel ki a boldogság elérésére; s végre ha sok küzdés után elég szerencsés vágyait elérhetni, akkor látja csak, hogy czélt tévesztett, minthogy amit lelt, nem is egyéb, mint salakja ama boldogságnak, mely a helyes utón keresőknek jut. De neki nem a nap melege kell, hogy virágozhassák, hanem ragyogása, hogy tündökölhessen. Figyeljük meg! Most öntetszöleg mosolyog, látván magát szemkápráztató nymbustól környezve, világot hóditó koronával fején s gondolja: egy Julius - Caesar megirigyelhetné diadalimat; előttem térdel a századik Don Juan, ki hálómba került, í— de azért még folytatni fogom csatározásomat; még nem elég! ■tf • 0 nem hiszi Vörösmarty emez állítását: „Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget, Csak a merénynek vágya nem hoz kint.“ Végre is mit koczkáztat ö a küzdtéren, ha mindjárt vereséget kellene is szenvedni? Szivének (ha ugyan van) parányi része sincs az egészben; a sértett hiúság pedig csakhamar keresne kárpótlást, de ö ügyes, vezér, ki csak győ- zelemittasan hagyja el a csatatért. Ami a másik félt illeti, — óh annak sorsa teljesen közönyös ö előtte, szerinte mért volt oly balga az általa kijelelt szerepre vállalkozni. Azonban mi most már magára hagyjuk győzelmes álmával, mert végre nem lesz alaptalan ama félelmem, hogy mint Apolló az Olympusiakat, — én is a szives olvasót édes álomba szenderitem, tán ép -------ebéd után.
