Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-02-18 / 8. szám
Szegzárd, vasárnap 1877. február 18-án. Ötödik évfolyam. 8. szám. Myelon: hetenként egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széehényi-Utcza 4 72. szám, hova j az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi -és-közgazdasági hetilap. Toliianiegyc törvény halóságának s a lolnamegyei gazdasági egyesületnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. llirdvté si díjak jutányosán számíttatnak. Szegzárd, 1877. február 15. Lapunk múlt évi folyamának egyik számában, feladatunkhoz képest, mely a megyei érdekek ápolását elsőrendű kötelességünkké teszi, figyelmessé tettük* * 1 olvasóinkat a megyei kormányzatban Döry Dénes köztiszteletben és becsülésben álló alispánunk nyilvánított visszalépési szándoka folytán beáll* ató változásra; s minthogy döntlietetlen meggyőzödé:, ink volt, hogy ilynemű változás a meglevő és minden elfogulatlan ítélő által tényleg létezőnek elismert biztos alapot, melyen megyei kormányzatunk részben nyugodott, a választás kétséges kimenetele folytán vészély fenyegeti, nem késtünk megjelelni az utat, mely nézetünk szerint a fenyegető helyzet káros következményei elhárítása tekintetéből czélravezetőnek mutatkozott. Legjobb meggyőződésünk sugallta indítványunk azonban, legnagyobb .sajnálatunkra, nem ugyan Tolnamegye közönségének készségén, mert hisz a megye több járásában iratok lőnek fogalmazva s sokak által aláírva, melyekben Döry Dénes ur az alispáni hivatal megtartására a legmelegebb tisztelet és bizalom nyilvánítások közt felkéretik, hanem többször nevezett alispánunk változbatatlan elhatározásán — hajótörést szenvedett. Hosszas ideig szándékosan hallgattunk e tárgyról, mert a dolgok természetes fejlődésének útjába nem akartunk vágni; a parancsoló szükség és kötelességünk átérzése kényszerít azonban, hogy most már, midőn bevégzett tény előtt állunk, midőn megyei válságunknak általunk óhajtott lefolyása lehetetlenné lön, midőn egészen tisztult helyzettel állunk szemben, megtörjük hallgatásunkat s megkísértsük á bonyolult helyzetből való üdvös kibontakozás keresztülviteléhez csekély tehetségünk s szerény szerepünkhöz arány la g* liozzáj árulni. A tény, mely a helyzet ezen tisztázását előidézte az, hogy Döry Dénes alispán ur a f. é. február 6-án megtartott közigazgatási bizottsághoz beterjesztett havi jelentésében hivatalosan felemlítette azt is, hogy f. é. január 18-án, mint tiz éves közpályájának évfordulóján, az alispáni állásról lemondását főispán ur ő méltóságának benyújtotta; miután daczára a minden oldalról hozzáintézett kéréseknek kijelenté, hogy ezen elhatározásához változatlanul ragaszkodik, a lemondást, mint tényleg megtörtént körülményt kell tekintenünk. Nehéz szívvel hajiunk még a kényszerűség előtt, de kötelességünkhöz mérten el nem mulaszthatjuk, hogy nehány meggyőződéssugjalta, meleg szavat ne szenteljünk a férfiúnak, ki tizí éves közpályáján át, feddhetlen jellemének, törhetlen szorgalmának s lelkiismeretes ügybuzgalmának oly fényes jeleit adta. Ä közbizalom, mely folytonosan kísérte s mely a magánéletbe is követni fogjH, nyújtson kárpótlást neki a soknemíi kellemetlenségékért, melylyel szép, de tövises pályája, burjánként telitve volt. A tisztelet és böcsiilés megtisztelő borostyánja köritse a derült homlokot, melyre barázdákat csak a közélet gondjai vonhattak volna! Ennyit szükségesnek tartottunk nyíltan kimondani, mert tartoztunk vele Tolnamegye elfogulatlanul gondolkozó közönségének! Az alispáni szék tehát a jövő hóban megtartandó közgyűlés alkalmával üresedésbe jő s igy nem tartjuk időszerűtlennek e tárgygyal jó előre tüzetesen foglalkozni. A köztörvényhatóságok rendezéséről szólló 1870. 42. t. ez. 43. §-a „az alispán helyettesítése, valamint egyéb időközben főispánilag történt helyettesítések feletti intézkedést“ a közgyűlés teendői közé sorozza; ugyanazon törvény 72. §-a rendeli, „hogy az időközben megürült állomások csak a következő rendes közgyűlésen töltetnek be, addig, ha elkerülhetetlenül szükséges, a „főispán helyettesit“, — végre az 1876. 7. t. ez. 4. §-a azt mondja : „a törvényhatósági tisztviselő helye a főispán által ideiglenes helyettesítés utján töltetik be, kivéve az alispáni, a polgármesteri állomásokat, melyeknek ideiglenes helyettesítés utján betöltése a törvényhatósági közgyűlés hatáskörébe tartozik.“ Két eshetőség előtt, állunk tehát: a megürült^ alispáni szék helyettesítés vagy választás utján fog betöltetni. Hogy a két ut, az alkalmazandó két mód közöl az illetékes megyei közgyűlés melyiket választja; melyiket tartja az egyedül irányadó megyei érdek szempontjából alkalmasabbnak, azt a legközelebbi jövő fogja megmutatni. Mi azonban állásunkból kifolyólag el nem mulaszthatjuk, liogy véleményt ne mondjunk aziránt, hogy az adott körülmények közt az alispáni szék betöltésének melyik alakját tartjuk közérdek tekinte- [ JébőL alkalmazandónak. .A helyettesítés félrendszabály, félintézkedés,mely- I nek meg van az a természetszerű rósz folyománya, hogy úgy a helyettesített tisztviselő, mint a helyettesítő közönség nem tartja végleges, nem tartja befejezett intézkedésnek; ez pedig mindkét jászról, úgy a tevékenység, mint a támogatás szempontjából a közönyösség egy nemét szüli. E mellett meg van az a hátrányos oldála'is, hogy mindazon rázkódásokat, mindazon szenvedélyes érdeksurlódásokat, melyek a választást megelőzni és követni szokták, magával hozza. Lenne tehát egy évben két választás a maga kellemetlenségeivel. Nem járulhatunk tehát véleményünkkel a helyettesítés eszméjéhez, mely törvény szerint, tekintettel a tisztviselői kar mandátumának az év résével történendő lejárása alkalmával megejtendő tisztválasztásra, alkalmazható lenne. A most megválasztott alispán mindennemű bénultság nélkül vehetné kezébe a megye kormányzatát s 8 havi ideiglenesség helyett mindjárt rendezett viszonyok közé jutnánk, mely a bekövetkező.válaszTÁRGZA. Képek a diák éleiből. ív. Nagyon szeretek mázolni, de művész-piktor nem lévén, csak amolyan naturalista, mint G. barátunk a billiárdozás- ban, ne váija tűlem a t. olvasó, hogy valami kis rafaeli jprirtusságot fejtek ki az egyes vonások satirozásában, annyival inkább ne tessék ezt várni tőlem, mert már három éve, hogy a No. III-at]mázolám, azóta festékem is sűrűsödött, pemz- jjim is' kopott, nem csoda, ha vastagabbat fog s durvábbak |esznek a kép egyes vonásai; de nem lehet tennem, hogy a feledés tengerében örökre elmerülni hagyjak pár oly diák históriát, amiről azt hinné az ember, hogy csupa költemény, pedig bizopy egy jótácskáig igaz, bár furcsa történet. János barátunkkal történt abban az esztendőben, mikor az úgynevezett „kamasz“ évek elseje beköszöntött a maga esalhatlan jeleivel az óit alatt ^és az álion, hogy a pelyhe- áedö diák hazárt makacssággal ellene szegülvén az iskolai „rendtartások és fegyelmi-törvények“ ^zon §-ának, mely a kávéházba járókra megintést, megdorgájást, majd fokozatosan szülői értesítést stb. diktált, igy szólt őt mindenütt árnyékként kisérő Pista barátjának: jer pajtás! élvezzük magunkat; menjünk a kávéházba,' hiszen a billiár- dozást voltakép nem tilthatják a tanárok, mert ott gyakorlatilag érvényesíthetjük a háromszögtanban szerzett iskolai ismereteinket s kérdőre vonatván, még dicséi’etet kapnánk a mértan tanárától, ha elbeszélnök neki a szöglet-elhajlás, egyközüen és ellentétesen működő erők, a testek rugékony- sága stb-röl ott szerzett észleleteinket. El is mentek kamasz iijaink azonnal s dicsöült arcz- czal, önelégült vidámsággal praktizálták ismereteiket a zöld asztal körül. Otthon voltak ők már Ignácz ur kávéházában, kivált János ur egészen bátran érzé magát a tekeasztal körül, mert a pár jó-féle két kros szivarral többször megvesztegetett pedellus arguszi szeme nem tárták lelkiismeretbeli dolognak oda is elnézni, ahol az urfiak mulatnak, — hadd élvezzék magukat! — monda magában, ha a kávéház ajtaja előtt elmenve, meglátta a praktizáló diák urfiakat; majd bizony még kicsapatom őket életök virágában ?! Minek fucscsolnám el illatos szivaraimat?! Történetünk napján azonban véletlenül, jobb lett volna betekinteni a hős pedellnek s megakadályozni a mindjárt elmondandó gyászeseményeket. János ur ugyanis az öt körülálló s néző kávéházi publikum előtt — mint érencz — kiakarván mutatni a zöld asztal körül ügyességét, tudományát, mint Talami tekebiró, a sok gikszer vitán egyszerre csak oly hatalmas sext buzerót I bökött, hogy a szép ujdonat uj zöld posztón majd félméI ternyi hasadás jelelte a kozák munkát, gyászosan tátogatván, i mint a felhasitott kövér sertés fehér szalonnája, a zöld posztó fehér béllése a még fehérrebbé vált, ijedt kozákra. „Pénz vagy gúnya“ lett a jelszó egyszerre a jaj- veszéklö Ignácz ur és a rögtön összefutott kellnerek ajkán. Mit kell fizetnem? lcérdé János ur az ellágyuló hősiesség alig hallható szavaival. Tizenöt forint lön a válasz és azon kellemetlen ígéret, hogyha mindjárt le nem fizettetik a kimondott summa: a gúnya lehuzatik. (Mert ismerték hősünk fizetési képességét s jó akaratát már a múlt időkből.) Mit volt tenni egyebet János urnák, mint könyörgésre fogni a dolgot s fizetési halasztást kérni addig, mig helyben- lakó szülőitől valami módon sikerülend kisrófolni a kívánt összeget. Ignácz úr nagy sokára engedett a kérésnek, iszonyú és rettentő záradékot csapván e szók után: ha pedig stb. stb. (képzelhető, hogy a két „satöbbi“ nem valami kellemesen csengett János ur füleiben). Ezen túl volnánk! sóhajtá és nyögé inkább mint monda János ur az oldalán haladó Pistának, amint maguk után be- tevék a kávéház ajtaját; de mit tegyek az öregekkel? hogy csikarjam ki tőlük e roppant összeget ? Bús gondolatokba mélyedre, czéltalanul bolyongtak diákjaink., egy darab ideig X. utczáin. Egyszer csak elki-
