Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1877-12-16 / 51. szám

jobban szerető hazafi, — ma, a megye gyűlés által hozott határozatok, vagy hozzá beküldött állami rendeletek végrehajtója, a községi igazgatás ellenőrzője, ujonczozó, rendőrségre, közegészségügyre, tan- s közlekedési ügyre stb. stb. s Isten tudja mire, felügyelő hivatalnok, kinek, ha hivatalát lelkiismeretesen betölteni akarja, a régi szolgabirák legfőbb dolgaira vajmi kevés ideje marad.

így lévén átalakítva a megye, a választási módnak is át kellett alakulnia. Es át is alakult meglehetősen. Nem igen látunk a mai időben részeg korteseket, a megye egyik szélétől a másikig hujjá- kolva keresztül száguldozni, — ma alig lehet valamit hallani a választási mozgalmakról. .. nagyobb hullámokat nem vernek azok . . . Egyik-másik társaságban megemlékeznek róla, a többit elvégzi majd a bizottsági gyűlés, a mint legmegegyezőbbnek látja a megye érdekével. De épen azért, mivel a megye igazgatására s a közönségre nézve oly fontos választások, a bizottsági tagok kezében vannak, szabadjon e választásokat illetőleg a közügy érdekében egyetmást elmondani s a közönség óhajtását e lapok utján némileg tolmácsolni.

A megyei tisztviselői állások most már n e m m éltóságok, hanem valóságos hivatalok lévén, szükséges legelőbb is annak, ki valamely állásra jutni óhajt illendő szakképzettséggel, s erénységgel I tapasztalattal bírnia. Némely emberek a megyei állások egyikét másikát épen nehéznek, mások igen könnyűnek tartják. Egyik véleménynek sincs szerintem teljesen igaza, az igazság itt is középen van, nem nehezek azok, de nem is sine curák. Igaz, hogy egyiknél több a szabad idő, mint a másiknál, de megkívánja mindegyik állás egy ember munkáját s a ki hivatalát becsülettel elakarja látni, talál az foglalatosságot mindig. Legügyes-bajosabb- nak tartják a szolgabirói hivatalt és valóban, ha annak sokoldalú igénybevettségét nézzük : azt kell hinnünk, hogy olyan ember, ki ezt be tudaá jól tölteni, nem is igen találkozik. Találkozik pedig a szükséges mennyiség, vállalkozik a s z ü k s é g e s e n felül is elég. Epen azért, mivel a konkurálókban nincsen hiány, van alkalom választani olyat, ki a hivatalban való jártossága s szorgalmával mái’ megmutatta, hogy tud is, akar is tenni. En részemről a közügy érdekében óhajtanám, hogy e tekintetben lenne tekintettel a jelölő-bizottság a tanúsított érdem j mellett még az egyes járások óhajtására is, miről könnyen lehetne tudomást szerezni az egyes bizottsági tagoktól. Hajdanában erre, valamint a föllebb említett kívánalmakra sem igen volt tekintet s v o lt e m egyének eg y olyan járása, a melybe bedugták az olyan tisztviselőt, a ki egy- átalában sehova se kellett. E mellett még vall- j juk meg azt az igazat is, hogy mi is, mint egyik

szomszédmegye sok tekintetben családi megye voltunk. Mig a nálunk uralkodott néhány nemes család egymással szemközt állott, velük, mellettük, általuk bejutott — különösen a kevésbé fényes állásokra — olyan is, ki e családokkal rokonságba nem állott. Az utóbbi időkben — nem a mostani alkotmányos időszakot értem csupán — legbiztosabban csak annak lehetett valamire jutni, kit e családok pártfogásba vettek; de arra biztosan számíthatott az illető, hogy ha" állására n ő egy a szerepvivő családoktól, neki távoznia kell, ha még olyan ügyes s lelkiismeretes volna is. Ez a baj az utóbbi választásoknál bizonyos mértékig él lett kerülve, habár lettek is alkalmazva egyének, kik helyett jobb lett volna másokat választani. No de azért valami nagy hiba — kivéve a tudvalevő sajnos esetet — nem történt. Most azonban a vigyázat, óvatosság, egyetértés nem lenne felesleges, mert egy megyének tekintélye, közigazgatási minősége, tisztviselőinek tapasz- taltságától függ leginkább. En részemről úgy járnék el, mint rendezett államokban szoktak eljárni a kinevezésekkel. Senkit • magasabb hivatalra nem választanék, mig az alsóbban ki nem mutatta képességét | ügyismeretét. Igaz, hogy ezáltal igen sok, már más pályán működött derék embernek, e hivatalokra lépést megakadályoznék ; de e megakadályozás csak egyéni érdekeket sértene s a közügynek nem lenne talán kárára. Megkívánnék e mellett életidős állapotot is, mint ez a rómaiaknál is megvolt, pedig azok nem voltak bolond emberek. Ma igen sok fiatal ember úgy gondolkozik, hogy a mint tanulói pályáját végzi, megyéje tartozik róla azonnal gondoskodni s az által, hogy 20-ik vagy 22-ik évét betöltötte, képes még tán az alispáni hivatalt is elkezelni (elkezelni aligha nem ; de vezetni aligha.) A régiek nem igy gondolkoztak. Kezdte a végzett urfi a patvaristaságon s tiszteletbeli jegyzőségen s midőn már ott egy kissé meghiggadt, jött bele az esküdti kandidaczióba — szolffabirósáar csak ezután következett. Ma igen sok fiatal uracska kész szol- gabirónak hiszi magát s erre a hivatalra konkurál; legelőször is a ségédbiróság már kicsiny lévén neki 1— pedig csak téfesék bárkinek abba a szolga- bírói hivatalba betekinteni — majd meglátja, hogy milyen sok s mennyi tanulást s sok évi praxist igénybe vevő ügyet kell ott elintézni. Ne derogáljon tehát annak, ki közigazgatási pályára lépni akar, egy vagy két kapitulacziót segédbiróképen kiszolgálni (ha elébb kitünteti magát, ott is megtalálja a közbizalom, mint eddig is megtalálta a kitűnőségeket) s ne akarja semmi fiatal ur pályafutását egyszerre a szolgabiróságon kezdeni. Fordítanék én még a felsoroltak mellett egy kis gondot a jellemre is, a mi szinte nem kis fontosságú dolog. A szolgabirák kezén tekintélyes Összeg pénz szokott megfor— mivel ellenség nem volt közel — csakhamar megvillant agyában azon gondolat, hogy ez emberek | ellene törnek, ezek öt megakarják gyilkolni. Kardján kivül nem volt más. fegyvere, de szerencsére inasánál volt egy iv és nyil. Mindkettőt magához véve, a kisgyermeket távol állani parancsold. E közben az árulók közelebb jöttek Brueehoz, hogy egyszerre támodhassanak. A király rajok kiáltott „ha kedves életetek, ne merészeljetek közelebb jönni;“ de az atya szidalommal felelt s ismerve a király nagy jóságát folytonosan közeledett. A király ismét megállást parancsolt. „Árulók!“

— szólt — „életem nem fogjátok eladni angol aranyért s ha egy lépéssel közelebb jöttök, meghaltok. Ezzel kilőtte a gyermektől elvett ivet s a folytonosan közeledő árulót keresztül lőtte.

Bruce igen kitűnő ijas lévén, oly jól irányozta iját, hogy a szemen talált öreg egyszerre meghalt. A két fiú most a királyra rohant. Az egyik fejszéjével akarta lecsapni, de elhibázva az ütést, elbukott s mielőtt felkelt volna, a király nagy kardjával levágta. A még élő áruló lándzsájával rohant a királyra, de a király egy kardvágással leüté az aczélt a gazficzkó fegyveréről s mielőtt kardját kirántotta volna, halva rogyott össze. A kis fiú örvendezve futott urához a győzelem után: § a király megtörölve véres kardját, részvéttel nézett a holt testekre mondván: Ez igen derék három ember lett volna, ha ellent tudott volna állni a pénzvágy ingerének.

Bruce Róbert a három áruló halála után folytonosan saját grófságában Carrickban sa szomszéd Gallowayban rejtőzködött, mindaddig, mig csak egy nagy támadásra nem érezte magát képesnek az angolok ellen. Ez időben részint a rejtőzködés, részint az élelmezés nehézsége miatt csak kevés embert tarthatott maga körül. Többen a Galloway-i lakosok közül nem nézték jó szemmel Brucenak hónukban tartózkodását s midőn meghallották, hogy csak 60 embere

van, elhatározták őt véletlen megtámadni s e szándék kivi- ! telére 200 embert gyűjtöttek össze 2—3 vérebbel. Ezen ál- I latok bevannak tanítva az embert lábnyomáról megismerni, mint a vadászebek. Ha az eb nem látja is a személyt, kinek nyomát kisérni kell: mégis lépten, nyomon képes őt üldözni. Ez időben a vérebek csak a legnagyobb bűnösök üldözésére szoktak használtatni.

Bruce Róbert, a jó király, ki foiytonasan ébren őrködött, értesítve lett arról, hogy ez éjjel megfogják támadni. Ezt tudva, 60 emberből álló kis csapatját egy mély s sebes pataknak meredek sziklás partján állitá fel. Maga eltávozott oda, hol a folyam a mellette fekvő erdőbe csap át, hol az oly szűkké, következőleg tnélylyé lön, hogy két ember nagyon nehezen mehet rajta keresztül; a hely a király felöli oldalon meredek s a viz szélétől partjáig vezető ut felette szűk és járhatlan.

Bruce megparancsolá embereinek, hogy a pataktól mintegy félmértföldnyi távolságra levő helyen aludják ki magukat, mig ö két társával lément azon folyamhoz őrt állani, a melyen az ellenségnek keresztül kellett jönni, mi előtt azon helyre jutott volna, hol Róbert király emberei nyugodtak. Darab ideig a folyamra nézve állt s gondolkodott, hogy mily könnyen visszaverethetik az erre keresztül menni akaró ellenség, midőn bizonyos távolságra folytonosan közeledő kutyaugatást hall. Ez azon vérebnek hangja volt, mely a király nyomára igazítva, folytonosan kis,érte azt egész a folyatnom átmeneteiig s e kutyával volt 200 Gallaway-i is, kik annak nyomán biztosan jöttek. Bruce először emberei felkeltésére gondolt ; de aztán gondolva, hogy az csak vadászeb, tervével felhagyott, Embereim — főzte tovább gondolatait — egészen ki vannak fáradva, netn zavarom álmukat egy ebugatás miatt, mig bizonyosan nem tudom mihen áll a dolog.

Itt állt tovább is, hallgatódzott, az eb hangja folytonosan közeledett, lóhorkolás, emberi hangok, fegyvercsattogádulni, — ki a pénz értékét nem ismeri, vagy a kinek kifejlődött, megizmosult jelleme nincs, ha zavarba jő: könnyen megbotlik. Ezért sem volna felesleges az a nagyobbacska idő, legalább a szolgabirákat ille_ tőleg. Hiába a közönség az ilyen helyeken férfia kát szeret látni.

Egyébiránt volna még kívánni való elég. Én a vidéki közönség hangulatát kifejezni akarván — csak a főbbeket óhajtottam megérinteni, — bizottsági tagjaink bölcsességétől bizton remélhetjük, hogv szavazatuk odaadásánál sem egyéni, sem családi érdekekre nem tekintve, egy szorgalmas, tekintélyes és jelle- mes tisztikarral fogják megajándékozni a megyét. Adja Isten!

Különfélék.

■—I Rendészetünkhöz. A „Tolnamegyei Közlöny“ t. szerkesztősége fogadja szives köszönetiinket, hogy rendészetünk silányságát szőnyegre hozni szíveskedett. Ha e szellőztetésnek óhajtott sikere netalán elmaradna, majd hozzá szólunk e dologhoz s ép oly sinceritással, mint bátorsággal el- sorolandjuk, mik legyenek okai e silányságnak; mik legye- nek okai annak, hogy például oly sok tolvajlásnál és kártételnél alig-alig egy — akkor is jelentéktelen — esetben kerülnek kézre a tettesek. Egyelőre azonban szabad legyen az olvasók figyelmét a rendészet egy másik ágára hívni fel, t. i. a mészárszékekre. — Távol legyen tőlünk, hogy az absolut idők húsos fazekaihoz, avagy csak e tekintetben is visszavágyjunk. De ha kissé visszaemlékezünk, hogy az a gyűlölt zsandárm, ki oly gyáva és ügyetlen volt a futó betyárok kézrekeritésében, mily szigorú pontossággal őrködött az adózó közönség legközelebbi, betű szerint életbe vágó érdekeire, a husvág’ásra és őrlésre; s azután ha elgondoljuk, hogy a mi alkotmányos pandúrjaink miatt soha bizony csak egy hamisfontu mészárosnak, vagy duplavámot szedő molnárnak sem görbült meg a haja szála: az összehasonlítás lehetetlen, hogy elkedvetlenedést ne szüljön. Nem szólunk azonban az egész megyéről. Mi völgységiek vagyunk. Nem tudjak tehát, hogy Tolnán, Pakson, Földváron s megyénk egyéb helyein miként van megfelelve a közönség e tekintetber.i igényeinek. De azt tudjuk, mert naponként tapasztaljuk, hogy a völgységi járás némely községében valóságos sarczolást űznek a mészárosok. Ki a hírlapokban nem resteli figyelemmel kisérni az ország különböző vidékeiről § városaiból közölt piaczi árakat, látni fogja, hogy a fő- és néhány nagyváros kivételével a többiekben 40, 3& 36, 34, sőt 32 és 30 kr a marhahús ára kilónként. lm a völgységi járás panaszolt községeiben állandóan 44 kr. Pedig itt sem magasabb a marha ára, mint máshol. Akcist, házbért kevesebbet fizetnek, mint a városiak. A fogyasztás terjedelme ellen sem lehet kifogásuk, mert a legkisebb oly községben, hol mészáros van, hetenkint átlag három marha vágatik. Ezenkívül hetenkint sertvés is. A husvágás- hoz többnyire bormérés is van csatolva. S hogy egy ilyen paprikással, hurkával stb. és hozzávaló borral berendezett üzlet mily magas jövedelmet hoz, azt csak az tudhatja némileg, ki a mészáros ur erszényére ottan-ottan rászorul. Pedig rászorul. Mert a lakosság évről évre szegényedik, némely községben szinte megdöbbentő mérvben; de a mészáros ur, ha jövedelmeit megtakarítja, mindenütt ur a maga

sok ütötték meg fülét. Es bizonyossá tették, hogy a túlsó parton csakugyan az ellenség közeledik. Most a király igy gondolkodott: Ha vissza megyek embereim fölkelteni, ezek ellentállás nélkül jönnek keresztül a folyón s az igen nagy kár lenne, mert e hely biztos védelmet nyújt azok ellen. Ismét a meredek útra s a mély folyamra nézett s észrevette, hogy ö egyedül is képes leend az átmeneteit védelmezni addig, mig emberei segélyére jönnek s erősen lévén fegyverkezve, nem félt a nyilaktól s a harcz nem volt oly egyenlőtlen, mint más esetben lett volna. Elküldé tehát társait, a többieket felkölteni s egyedül maradt a folyó partján.

E közben a zaj s lódobogás folytonosan közeledett s midőn a hold kisütött, észrevette a kétszáz fegyveres fegyverének csillogását, a mint lejött a folyam túlsó partjára, a Gallovay-iak csak egy embert láttak őrizni a partot, a legelső közülük minden gondolkozás nélkül ment be a folyóba. De midőn ők a folyamon egyenkint mentek volna keresztül, Brace, ki fölöttük magasan állt a parton, hol kiszállni akartak, a legelsőt leszúrta hosszú lándzsájával s egy másik szúrással leszúrta a lovat, a mely azután kapálózva s nye- ritezve bukott le a szűk helyen, igy járt a többi is, a ki csak át akart kelni a folyamon. Bruce alkalmat vett magának megfujni kürtjét, a sikert tudatandó baj társaival, mert ellenségei ellene semmit sem tehettek. E zavarban 5—6 ellenség öletett meg s sodortatott el a folyam által, a többi ijedten vonult vissza.

De midőn a Gallovay-ek észrevették, hogy csupán egy ember által tartóztattak vissza, becsületük parancsolta, hogy az átmenést ismét megkísértsék, hangos kiáltással ösztönözték egymást a keresztültörésre 1 az ellen megtámadására, azonban a királynak e közben megérkezett emberei szándékukat meghiusiták s őket visszavonulni kónyszeriték, (Vége következik.)