Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1877-12-02 / 49. szám

ás és megvesztegethetésre. Pauperitás: magna meretrix! — mondja a latin közmondás igen helyesen. -- Ez az oka annak is, hogy a tolvajlás által megkárosított gazda, ha az eltolvajlott tárgy elő nem kerül: rendesen igen csekély kárpótlásra táplálhat reményt. Miből fizesse — mondja akái’hány káros fél — a szegény rendőr az én veszteségemet ? Azt mind meg nem tudja fizetni? Lehúzzam szegénynek a bőrét? — Igaz, csakhogy az ily okada- tolt irgalmasság s kártérítési gyengeségnek, elnézésnek akár hány helyen az lett már a következése, hogy az értékes tárgy eltűnt a háztól éppen a t. rendőr urak közreműködése folytán s szívesen megfizettetett — egyezség utján — a tán felényi díj, maradván az eltolvajlóknak is valami, megelégedvén a gazda is eme magyar közmondás siralmas kárpótlásával: veszett fejszének nyele!

Hogy ezen abnormis állapot beszüntettessék s az egyes polgárok úgy személyi, mint vagyoni biztonsága lehetőleg elősegittessék, szerintünk addig is, mig az országos rendetlenségek szomorú tapasztalata szülte országos közóhajnak — az állami felelős rendőrséget illetőleg — elég tétetnék, városi polgári jól felfogott önérdekünk kívánja minden igyekezettel oda hatni, miszerint rendőrségünk, eme szegénységből kifolyó s ugyanezzel némileg menthető aluszé- kony, kedvetlen semmittevés hínárjából, illetőleg a megvesztegetés legparányibb eszközéért is (erély és pontos szigor félretételével) lázas ingerültség közt remegő anyagi jobblét vágyának vas karmai közül hova hamarabb akként szabadittassék ki, hosfy kellő és méltányos jobb díjazással nemes ösztönt teremteni rendőreinkben az általánosan óhajtott közrend és csend létesítését illetőleg: tűzzük ki fontos feladatunkul !

De elég legyen ezúttal rendőreinkről. Hiszen nagyon sokat mondhatnánk még róluk, de a kiket közelebbről érdekel a dolog: értik czélzatunkat az eddigiekből is — s sapienti pauca! — czikkünk czi- me nem „rendőreinkről“ hanem „rendészetünkről“ — menjünk tehát még egy kissé tovább a dolog fonalán s csak röviden — minthogy a t. olvasó türelmével visszaélni nem akarok — vessünk pár futó pillanatot rendészeti egyéb ügyeinkre.

b) Rendészeti abnormis állapotnak tekintem — I úgy hiszem méltán — azon törvény által fedett közszokást is, melyszerint az elfogott bűnösöknek pompás menekvési mód nyújtatik a bűn kelepczéje s a büntetés szigora elől az által, hogy meg van engedve nekik — a legigazoltabb bűnös cselekmény elkövetése mellett is — az alsóbb fokú, elfogó bi- róság eljárását helyteleníteni s azonnal felsőbbrendü hatósághoz appellálni ügyöket. Ez időnyerés kezdetben csak,de: qui habet tempus, habet vitám! Akárhányszor megesett már, hogy a részrehajlatlan közvélemény és a városi bíróság ítélete szerint egyaránt főben járó bűnösnek nyilvánított egyén ügye a tek. szolgabiróság előtt oly szépen kiegyenlittetett, hogy a bűnösnek, a rendetlenkedőnek a haja szála sem görbült meg bele! Félrevezetés, a dologról rosz- szul értesülés s több más indokok mindig könnyebben befolyhatnak a felsőbb Ítélet helytelenül hozására akkor, mikor már a be vádolt bűnös kellő időt nyer önmentő furfangos gondolatainak összeszedésére a felsőbb hatóság csalárdul kijátszására stb. mintha magyarán szólva: a bűnösön hevenyében ütik el a port! így a városi biró keze nagyon megvan kötve, mert a rafinirt bűnösök tudják módját ejteni ma már annak is, hogy ártatlanságuk csalárd affektálása mellett a félrevezetett szolgabiróval megbüntettetik az állítólag hivatali túlkapás, goromba s illetéktelen eljárás vádjával sújtott város birót is! Egyetértés a hatóságok között, idő nem engedés a beigazolt bűnösnek : ama egyedüli módok, mik által a rendészeti abnormis állapot beszüntethető!

c) Rendészeti hátramaradottságunk élő tanúbizonysága továbbá — tisztelet a kivételeknek! — némely szolgabiró urak azon eljárása, melyszerint néhol ők is segédkezet nyújtanak a bűnös rendellenességek elharapódzásánák az által, hogy a hozzájuk folyamodók igaz ügyeit — különféle okok, legtöbbször a dologgali túlhalmozottság állítólagos okának előtérbe tolásával — elodázzák hetek, hónapok, sokszor évekig a nélkül, hogy intézkednének. Ez uraim! igen főben járó hiba. Szerintünk a törvény- széki hosszas permenet -— bár szintén káros sok I esetben — távolról sem hasonlítható káros hatást illetőleg a közigazgatási hivatalos közegek közönvös- ségé és mulasztásához. Szerény véleményünk az, j hogy valamely közigazgatási járás erélyes, gyors, igazságos és tapintatos szolgabirája legtöbbet, mindent tehet arra nézve, hogy az eddig vázoltam rendészeti visszaélések se falun, se városon ne ismertessenek.

Különfélék.

— X) íIüIkozí'.í. Lapunk folyó évi 47-ik számában foglalt vezérczikk következő szavai: „azonban hol is van az a Gyimóthy-féle alapítvány, mely a szegzárdi szegénysorsu tanulók részére van letéve ?“ olynemü magyarázatot nyert, mely a czikk szerzőjétől, úgy mint e lapok szerkesztőjétől távol állt. Nem akart ezen megjegyzés mást elérni, mint odahatni, hogy az alap jövedelme a nemes alapitó czéljának megfelelöleg felhasználtassék; kijelentjük tehát, hogy a czikk olynemü magyarázata, mely az alapítvány mélyen tisztelt kezelője iránti bizalmatlanság színezetével birhatna, a szerző intentióinak egyátalán meg 'nem felel.

— Helyreigazítás. Az idők jelei, hogy lapunk nyilatkozatai a legkülönbözőbb álláspontokból vétetnek birálat alá s ahhoz képest magyaráztatnak; — miért is félreérté- | sek elkerülése végett kijelentjük, hogy múlt számunk ujdon- i sági rovatában fogl alt következő tétel „dr. Szigeth Gábor

I nagy erőfeszítéseket fejt ki,“ olykép értelmezendő, hogy érdekében fejtetnek ki erőfeszítések.

dözve kezdőnek futni a fellegvárba, mialatt Battyáni emberei mint raj, a rohamlajtorjákon ellepték a sánczokat és L bástyákat és a fellegvárt minden védelem daczára hatalmukba kerítették. Most következett a mészárlás, mely tartott reggeli 5 óráig, mígnem végre a törökök diribre darabra [ vagdaltatának. A mészárlás alatt 80 főbb rangú török Haly basával és az áruló magyarokkal együtt, a törököktől ugy- - nevezett „Teljeshold“ bástya alá menekült, honnét szerencsésen kézre is kerültek.

A fehérvári és simontornyai szétszórt kapuk melletti bástyák alatt puskaporos hordók valának elrejtve, melyek két jancsár által meggyujtatván, mind a törökök, mind a mieink közül számos vitéz katonát romok alá temettek, mely esemény leirhatatlan boszura ingerelte a hajdúkat. Nem volt többé kegyelem senkinek. Csak Haly basa maradt meg életben Sáska és Darabossal együtt hetedmagával.

A várban igen nagy zsákmány találtatott. Az ágyuk minden nemei, Két orgona réz csövekkel, két-két kereken számos ugrógolyó, gyönyörű szép paripák, odatartozó drága szerszámmal. Ezüst, arany, kincs, ruha, nyereg, gríz, méz, liszt és más egyéb élelmiezikkek is nagy mennyiségben találtattak és a mi legfőbb, egy vaskaliczka, melyben mintegy foglyul tartatott egy tisztes ősz magyar, hosszú, sürü, tömött rezgő szakállal, vállain lengő liószin fürtökkel, ki azonnal Pálffytól átkarolva és átölelve, vitéz serege szeme láttára, forró csókjai közt szabadságát visszanyerte, helyét pedig Haly basa, ezen rettenetes tigris ember, ki különös kinzó eszközökkel szokta volt ízről Ízre összetöretni a szegény foglyul esett keresztyeneket!

VIII.

Isten segedelme által így lévén Szegzárd vára bevéve Pálffy Miklós hős serege által, a vidék azonnal ‘ megtisztult rablóitól. Haly nagy diadallal szállíttatott felfelé Komárom

várába. Útközben mindenütt ezer és ezer ember seregeit össze Haly nézésére vaskaliczkájában és szörnyeteg társai bámulatára, kik összelánczoltatva, mint gyilkosok, úgy hajtattak mellette. Es ezt így is érdemelték meg!

A szokatlan vendégek Komárom várába megérkezvén, hogy őket mindenki láthassa, nyilt helyen állott meg velők a kísérő csapat. Maga az erdélyi fejedelem is 170 lovas kíséretében megérkezett Kopáromba a vérszopó ember megtekintésére, kit már az ott időző Schwarczenberg, Nádosdi, Eggenberg — kik mind Pálffy tiszteletére siettek — magával Pálffyval együtt, a legnagyobb ágyuk sütögetése mellett nagy pompával fogadtak. Sőt maga Mátyás főherczeg is megérkezettt, ki a király nevében Eszterliázit, Battyánit, Nádosdit, Pálffyt lovagokká. avatta fel.

Pálffy huszárjai, Schwarczenberg vallonjai a várból egy tágas térre vonultak ki, kiket mind az erdélyi fejedelem, mind pedig a főherczeg nagy gyönyörűséggel néztek fordulataikban. Ez alkalommal Pálffy dicsőségének tetőpontján, egy híres francziával bajtvivott lóháton, kit oly ügyesen taszított le kevély paripájáról, hogy azonnal, csaknem íélboltan vitetett el onnét!

Másnap augusztus 10-ik napján, Pálffy magas vendégeitől megválva, hogy elég tétessék a rendszabálynak, hadi tanácsot tartott a szegzárdi gyilkolás, fosztás, rablásban kitűnt hősök felett. És közakarattal a büntetést, magának a várparancsnoknak szabad tetszésére bízták, föltétlenül beleegyezve szándéka és akaratában.

Pálffy, mint már elvégezte volt magában, megparancsolta az emberkinzó szörnyetegeknek, hogy Halyt elevenen fogják megenni; még pedig először is harapni fog belőle | Sáska, azután Darabos és igy tovább a többiek, mind egyen- : kint egymást elevenen kell hogy megegyék, végre ki utoljára marad, az füsttel fojtatík meg!

—■ El jegy lés. Pósta Lajos kalocsai kir. törvényszéki biró ur a napokban váltott jegyet Babits Mihály volt megyei föpénztárnok szép és kedves leányával, Babits Malvin kisasszonnyal. Sok szerencsét kívánunk az ifjú párnak!

— A müncheni magyar egy csillét titkára által megkerestettünk a következő levél közzététele végett: Felkérem t. szerkesztőségedet következő értesítést becses lapjában közölni. A müncheni magyar egyesület közgyűlésének határozata folytán, melyszerint az egyesület fönnállásának biztosítására és azon szándékból, hogy az egyesület egyik föczél- jának, — a segélyezésnek minél nagyobb mérvben megfe- lelhessen; — a nyári szünidőkre hazájukba visszatért tagok között gyüjtőivek osztattak 6zét, melyekben a hazai közönség az egyesületi alaptőke javára, adakozásra szóllittatott fel. A nemes áldozatkészség megfelelt a várakozásnak és örvendek e sorokban őszinte köszönetünket kifejezni, valamint a gyűjtés eredménye közzétételével a beérkezett ösz- szegeket nyilvánosan nyugtázni. Kotsis Lajos tagtársunk Si- montornyán és környékén köröztetett ivén következők adakoztak : Gróf Pál 1 frt. Ferenczy Zsigmond 1 frt. Bokrosy Emil 1 frt. Légát János 2 frt. Huszár Józsi 1 frt. Tónay Tivadar 1 frt. Összesen 7 frt. München, 1877. november

22-én. Az egyesület megbízásából Spiegel Zsigmond, titkár.

— Konyhádról kapjuk a következő levelet: Az igazság érdekében késztetve érzem magamat kijelenteni, miszerint Geisz Henrik bonyhádi illetőségű, 56 éves öngyilkost kiről becses lapja utolsó számában a „Különfélék“ rovatában emlités történt, nem Bencze István rom. kath. plébános ur szentelte be és temette el, hanem alulírott. Tettem pedig ezt Oblát Adolf t. járás-orvos ur bizonyítványa alapján, mely a „benemszámithatás-“ állapotát constatálta. Kész szolgája Szerényi Gyula, r. k. ssgédlelkész. (Akárki tette, nagyon helyesen cselekedett. A szerk.)

— Az idők nagy kérdéséhez. Hogy a Németországgal kötendő kereskedelmi és vámszerzödésre vonatkozó tárgyalások meghiúsulta folytán bekövetkező óriási zavarokkal már a németországi érdekeltek is behatóan foglalkoznak, mutatja a következő levél, melyet Zöllner D. regensburgi nagykereskedő, ki Szegzárdon nehéz borokat nagymennyiségben szokott vásárolni, egy helybeli alkuszhoz intézett s melyet egész terjedelmében közlünk. A levél igy hangzik: Ismeretes ön előtt, hogy 1878. jauuár 1-én az osztrák-magyar és német birodalmak közt létező kereskedelmi szerződés ideje lejár. Hogy a szerződés meg nem újításából, a szerződő államok lakóira milynemü hátrányok hárulnak, mutatja azon körülmény, hogy mi hosszú éveken át Szegzárd bortermelőivel folytatott üzletünket megszüntetni vagyunk kénytelenek, mert a vára, mely eddig 16 márka volt, 100

I márkára szándékoltatik akónkint emeltetni, vagyis 5 írtról 25 frtra. Felhívom azért a bortermelő urakat, hogy minden módon a szerződés létrejöttét szorgalmazzák az illető minis- teriumnál, nehogy a mindnyájunkra nézve oly végzetteljes szakítás bekövetkezzék. (Ha a szegzárdi termelőktől függne, majd segitnének a bajon. A szerk.)

— Uj tanítói állomás. Az okos szigorúság sohasem téveszti hatását a népre. Nagy-Székelyben a felekezet már 6—7 évvel ezelőtt sürgette a harmadik tanítói állomás fölállítását. Jaj! de a karhatalma nem lévén s az illető sok

I tanfelügyelői közegek által sem gyámolittatván a felekezeti hatóság eléggé — a sógorok fittyet hánytak minden intelemnek.’ Tanfelügyelőnknek tudomására jutott ez a dolog és megírta a székelyieknek, hogy ha fel nem állítják a harmadik tanítói állomást, majd felállítja ö. És midőn látták az atyafiak, hogy a tanfelügyelő ur nem tréfál, felállitották az uj állomást, megválasztották az uj tanítót s az az is— Tudom — úgymond ezen büntetést végrehajtó porkoláb — hogy ez rettenetes, de tekintve azon borzasztó kegyetlenséget, mit több ízben elkövettetek, erre nagyon méltók vagytok. Igaza van — mondák a nézők közül.

Haly, mig bírta magát, a vaskaliczkából mindannyiszor kiszállt; mert ki kellett neki szállni és egy a végre oda rendelt karosszékbe ülni, mig a rendelet folytán harapni kellett testéből társainak.

Ha tán néha-néha a kiváncsi nézők közül felébredt is a részvét a szerencsétlen törökök iránt, de Sáskát és Darabost, szörnyű balsorsukban is, mindenki szidta és átkozta!

— Igen mondák más nézők, hazaárulók számára nem is lehet kigondolni szigorú büntetést; mert ez minden bűnök büntetése felett áll! Hajdan Lengyelországba, ágyúba tömték a honárulót és úgy lőtték ki szerteszélyel, hogy senkitől, semmi porczikája meg ne találtassék. Hadd .egyék egymást, kik másokat megnyomorítva, diribre darabra metéltek.

Más nemzeteknél a honárulát, különösen a keleti országok és tartományokban, bivalbörből készített zsákba szokták varrni és hogy se ég, se föld be ne fogadhassa, a tengerbe és más_ mély vízbe vetik. Byrus fejét, ki vérrel nem tudott megelégedni életében, végre Tomyris királynétól legyö- zetvén, ez neki midőn fejét vétette volna, azt egy vérrel megtöltött tömlőbe ily felirattal tétette be: „ha nem elégedtél meg életedben vérrel, hanem azt folytonosan szomjaztad, most igyál annyit, a mennyi kell“ — jegyzék meg mások, látva a borzasztó ebéd és vacsorát.

Hadd legyen hát olyan büntetés is — mondák végre némelyek — hogy a gonosz istentelenek, mint honárulók, testvér- rokongyilkosok, egyék meg magukat.

Ilyen volt akkor és abban az időben az élet!