Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-08-07 / 32. szám
gyalása mellett, Dem volt azon kornak oly szellemi mozzanata, mely ál talánosságban s részleteiben nálunk ne kezdeményeztetett, vagy bőven nem vitattatott volna. Mindezen a közjog, és administratio terén felme rült napi kérdésekről Bartal bizalmas levelezésben adott számot bölcsen vezérlő apjának: ezen illetékes, de kétségtelenül szigorú bírálónak, ki ál láspontjának magaslatáról, az eredményeket koczkáztató akadályokat in kább áttekinthette, mint bárki más hazánkban. Észrevételeket tett-e? s minő irányban a szerető apa, gyanitni talán, tudni nem lehet: de sza bad következtetnünk, hogy az, ki saját szavai szerint, mindig a józan haladás barátja volt s 1848-ik évi martius havában alkotmányos érzüle tét oly fényesen tanusitá, fiának csak nézeteit óhajtá sokoldalúkig kifej teni s nem elhatározását korlátolni. így megyénkben maradván, az 1843—44-ik országgyűlés legnagyobb részét megyénk akkori követeinek, a régi ellenzék s az új reformpárt kitűnőségeinek társaságában tölté el, feszült érdekkel kisérvén mindazon sok és nagy kérdések tárgyalá sait, melyek hazánk életével s a modern civilisatio követelményei vel voltak összekapcsolva. Az országgyűlésnek aránylag csekély ered ménnyel történt bevégzése után, Bartal politikai nézetei határozott irányt vőnek s ő az országszerte tömörült ellenzék soraiban foglalt állást, me lyet nemes lelkületének ösztönei s lelkesedésének magassága, természet szerűleg jelöltek meg számára. Buzgalmának azonban fő tárgyait a jobbágyi viszonyok és árva- ügy gyakorlati tanulmányozása képezé; tollából folytak a dombóvári já rásban kezdett úrbéri rendezések első törvényszéki határozatai, melye ken emberbaráti nézetei, mint Bezerédj szellemének hatásai, világosan észlelhetők ; a kiváltságos árvákra ügyelő választmány jegyzőkönyvei pe dig méltán sorozhatók nagy nevű elődeinek azon munkálataikhoz, melyek kizárólag gyakorlaton alapuló azon időbeli ügykezelésok rendszerében, példányul voltak használhatók. Hivatalos foglalkozásának egyhangú menetét végre az 1848-ban el következett történelmi események szakították meg; midőn az elért vív mányok felett saját kebelében leginkább visszhangzó általános öröm s lelkesedésnek ihletett hírnöke lön megyénkben. Első fellépésében, mint későbbi szónoklataiban látszott, hogy az előbbi viszonyok nyomasztó kap csai által összeszoritott kebelnek fellélekzése tört ki, midőn független állam életünk s önnálló kormányzatunk előnyeit, a polgári s politikai jo gok egyenlőségét fejtegetheté népünk előtt; látszott, hogy azon légkör, melyet a nemzeti élet, és nagyság hite alkotott körűié, az ö szellemének éltető közege: azonban hazafiul érzelmének hevében, pillanatnyira sem tévesztő szemei elöl azon akadályokat, melyek nagyszerű átalakulásunk útjában állának s nem mulasztott alkalmat, hol beszéde, vagy tevékeny ségével a törvények meghonosítását, a közrend fenntartását, sikeresitni nem iparkodott volna. Egész odaadással, sőt mondható kedvtelléssel vál lalkozott ö, ki az akkor szerepelt ifjú nemzedék első soraiban foglalha tott volna helyet, az egyszerű napszámos munkájára; lelkének vágya, nem a személyes hiúság, vagy feltűnni akarás kielégítése volt, hanem szerencsésen felemelt alkotmányos épületünk megszilárdítása ; mert senki nem érté inkább hazánk bölcsének az időben ejtett szavát „hogy a felelős kormány csak forma, annak életet csak a Demzet ereje ad.“ Jellemének e szerénysége, mely önként hajolt meg átalakulásunk ernye- detlén kitartásu régi bajnokai előtt, körözte öt a pesti hongyiilésen is, hová egyik választó-kerületünk osztatlan bizalma küldé s vezette 1849-ben a pénzügymiaisterium egyik osztályának élére, hol hazánk végzetes vi szonyai közt a közigazgatási berendezés fárasztó munkálataival foglal kozott. S mégis véres dicsőségünk bezárult drámájának utójelenetei őt is azon épület zárfalai közé kényszerítők, melyek annyi honfi áldozat és sóhajnak voltak néma tanúi; a zaklatások, felügyeletek minden nemein át kelle nékie is hurczoltatnia: mig végre otthonának küszöbén megpi henhetett s reményvesztett szivének kinyílt a családi boldogság menhe- lye. Nem akarhatom gyengédtelenül érinteni e szentélynek bensőségét, csak távolról legyen szabad megjegyezni: hogy ennek közel véreiben sújtott, fő képviselője volt a tényező azon erőfeszítésben, melylyel köl csönös bánatuk kínjait egymás előtt titkolva, legyőzni törekedtek; ö volt, ki az erélyes férfiúi lelki erejét az elcsüggedés veszélyétől óva, a szere tet vezérfényével kalauzolta a munkásság, a foglalkozás üdítő révébe, azon időben, melyről koszorús költőnk oly igazán s szépen mondá: „Hosszú, nehéz, sötét lön akkor éjünk, Nyugalma egy álarczozott halál.“ Ha eddigi vázlatom ecsetelésében sikerült volna kidomborítanom azon eseményeket, melyek ifjúságától fogva környezve Bartalt, szükség kép befolyással voltak annak fejlődésére, ha szellemirányzatának jel lemzését távolról is megközelitettnek tarthatnám: úgy közélete második időszakának kulcsát is önök kezébe adtam volna át. Közéletünk 12 évi szünetelése lelkületének alapjait nem változtathatta meg; az elmélkedés azonban természetszerűleg meghozta az érlelődés gyümölcseit, helyzetűnk szomorú tapasztalatai a czélszerü tevékenység kiszámítását. Képzelhető, hogy mit érezhetett az, ki őseink dicsőséges emlékei iránt örökölt hó dolattal viseltetett? kinek eszméivel az emberiség nagy elvei, és nem zeti fentmaradásuk biztosítékai, oly szorosan összeforrtak ? kinek kebe lében a tettvágy nemes szenvedélye honolt? midőn a viszonyok rideg ha talma dermesztő tétlenségre, az érzemények elnémítására kárhoztatott mindenkit. Csudálkozhatnánk, ha a kibontakozás lehetőségével Bartal, gondolkodó eszének egész erejével nem mélyedt volna önállóan az adott körülmények politikai mérlegelésébe és önitélete után nem állapította volna meg saját eljárásának módozatait! Önök emlékezetére hivatkozom, hogy midőn 1861-ben közöttünk megjelent, benne nemcsak az egykori gondolatokban gazdag, érzeményei- ben lángoló szónokot szemléltük; hanem tettei következményeinek való ságos öntudatára emelkedett, államférfiu volt az, ki helyhatósági életünk első tisztviselője lön; ki vesztett jogaink és szabadságunk visszanyeré sére lelkesedetten tudá ugyan használni a szónak vele született hatalmát, de biztos tekintettel megjelölő az előttünk nyilt rések szirtövedzte partjait. Valódi jelentősége azonban a következett országgyűléseken tűnt ki, mint természeti hivatásának színterén, hová összes lelki tulajdonai, is meretei, vágyai utalák. Előttünk folytak le felfüggesztett alkotmányunk visszakövetelésének óriás küzdelmei, ismertek azoknak kevés remény nyel kezdett, biztosabb kilátással folytatott s végre sikerkoronázta rész letei; tudjuk, hogy Bartal elragadó szónoklatának egész hatalmával, őszinte meggyőződésének lankadatlan erejével folyt be a döntő vitákba, és a mellékkérdésekbe. Mint'a harczoló politikának felavatott bajnoka részesült a népszerűség koszorúiban s a közvélemény kíméletlen gán csaiban ; határozzák el önök, kik ismerék, azokat hordozta-e nagyobb szerénységgel? vagy ezeket sürgetöleg teljesített kötelességének büsz kébb önérzetével? Alig nyilt meg országgyűlésünk 1861-ben, annak válaszfelirati vitáinál május 16-án tartotta, érveiben szellemdus, alakjára nézve sikerült ama beszedőt, mely az egész közönség figyelmét felkölté s öt országos szónokaink első sorába helyező. Ritkán is hangzott fel szózat az alkalom mal országos termünkben, mely átélt elnyomatásunk élénkebb színeze tével s az osztrák államférfiak törekvéseinek, szervezett visszautasításá val, oly szerencsésen egyesítette volna, halhatlan emlékű nagy hazánk fiának eszélyes óvatosságra figyelmeztető intését. Köztudomású, hogy az országgyűlés eredmény nélkül oszolt el, mert e terembe tett jelentése szerint, „tiltá a lelkiisraeret eltávozni, azon törvényes alaptól, melynek mellőzésével a legüdvösebb állam in- tézvények, a tenger színe felett ingó növényekké, a hatalom szeszélyei nek habjátékává válnak.“ Szerény körünkben, üresen meradt alispáni hi vatalát, ismét elfoglalván, azt folytatta mig az erőszak törvényes állásá nak elhagyására nem kényszeríté megyénket s a tisztviselőket. Négy évi visszavonulás után, 1865-ben megszűnvén a birodalmi egység utáni törekvés, elérkezettnek tartotta az időt, százados viszálya ink kiegyenlítésére. Ez indokból és a magyar érdekek megóvása s főleg az ország közóhajának, alkotmányunk visszahelyezésének gyakorlati si- keresíthetése végett, az ekkor fennállott helytartótanács elnöki székét elvállalni hazafiul kötelességének tartotta. Ez elhatározása, mint ké sőbb 1866. február 16-án az országgyűlésen mondott széles keretű szó noklata örök bizonyságai leendnek, Bartal önfeláldozó, csak hazája ja vát tekintő jellemének, valamint nyíltságának tanúsága marad amaz őszinteség, melylyel az 1848-ik évi törvények némely részének, előleges tanácskozás alá vételét sürgette, mint a kiegyezés lehetőségének az ak kori körülmények szerint kizárólagos föltételét. Ismerjük, minő leirhatlan hatású volt e beszéd, mely zajos tetszést vagy szenvedélyes ellenzést köl tött fel részleteinek változó hangulata s a pártok elfoglalt álláspontjai szerint; s különböző leend a vélemény ma is az iránt, a mint valaki felejtve, az akkori körülményeket s különösen döntő körökben uralgott akadályokat' számításon kiviil hagyván, akár a logica, akár a jog szab ványai után ítéli meg, a szónok nézeteit; s ezeket nem inkább a ki egyezésre vezető s egyik fél által elfogadott javallatoknak, vagy mint maga szónokunk mondá „a kiegyezésre megkivántató biza lom felélesztésének“ akarja tekinteni/A következett viták par- lementi életünk legtanulságosb részletei, a jogfolytonosság s political epportunitás elméleti, mint hazánk viszonyaira alkalmazott fejtegetései örökké fényes emlékei maradnak azon előrelátó, minden tényezöeröket he lyesen mérlegelő látnoki bölcsességnek, mely elvégre diadalt aratni ké pes volt; de az elfogulatlan bíráló egykoron alig vonandja el méltány lását azon kísérlettől is, — mint Bartal maga nevezé — melylyel gya korlati eredmény czéljából a vám-, had- s pénzügy kezelésének módoza tait ő körvonalozni óhajtotta; mindenkor azonban kifogja szolgáltatni el ismerését amaz elszánt küzdő tiszta szándokának, „kit csupán jó in dulat, elfogulatlan irány s e kettőből önkényt fakadó el- lenállhatlan meggyőződés vezéreltek egy nagy, egy szent vállalatban.“ Gyakorlati horderejét e közvetítő s azért hálátlan szerepnek igaz mérték szerint megítélni ma még alig tudjuk, mert az utólag beállott előre nem sejtett események rohama gyökeresen átváltoztatván a léte zett viszonyokat, egyedüli jelentőségétől, az elérhető sikernek valószínű ségétől megfosztották azt. Egyszerre kinyilt a szabad tér nemzetünk pro- videntialis férfia előtt államalkotó nézeteit érvényesíteni, de ha el nem fogadva visszatekintünk, azon országgyűlés menetére, a közös ügyek bi zottsági vitáira, úgy hinnünk kell s belátnunk: hogy Bartal nem volt s nem is akart mást, mint úttörője lenni azon béke kötésnek, mely a korona és nemzet Közös megegyezésével 1867-ben létesült.
