Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-08-21 / 34. szám
Vidéki levél. Kölesei, augusztus hó 1876. Tisztelt szerkesztő ur! i ■ f Egy idő óta kezdenek mélységes hallgatásba merülni a „Tolname gyei Kölöny“ t. ez vidéki levelezői. Váljon mi bajuk lehet? „Tán ette kenyerüket csibe meg? (Hogy öt haragos kakasom csipje meg!) Vagy tán nincs tárgy melyről zengedezzenek ? Ejh dehogy nincs ! Volt-e valaha idő, mely több tárgyat szolgáltatott a vidéki levélíráshoz mint a mai ? / Arviz .... fagy .. . jégvihar .... háború .... adóexecutió ... ara tás .... kánikula.... vidéki apróságok ... Váljon nem adnak-e ezek anyagot a levélíráshoz. Ugyan hogy ne adnának! Még csak nem is szükség utánnok kérdésbe tenni: „Hogy illenek Ö3sze ?“ — mert hát nagyon is összeillenek. íme engem nem hagynak ihletetlenüi. írok tehát róluk s hagyom békén a török szultán szétzülött háremét, mely engem cseppet sem ag gaszt, hanem a mint veszem észre nagyon is aggasztja a „szerkesztői üzenetek“ rovat ideiglenes vezetőjét, kire múltkor üzenete folytán úgy látszik, hogy nagyon rá illik egy kis változtatással a nóta: Nincs édesebb mint a méz Ki mit szeret arra néz! A fenntisztelt ideiglenes rovatvezető ur nem nézhetvén testi szemei vel a török szultán háremére, — hát legalább leikével gondol rá. No de nem rósz gustusa van neki! Elég legyen azonban a török szultán háreméről ennyi, térjünk a napirendre. Arviz . . : fagy . . . . jégvihar . V . . Az elsőből kevés részünk volt, — a második megrongálta szölle- inket, — (de nem oly nagy mértékben mint első ijedelmünkben gon doltuk) a harmadik szerencsésen elkerült bennünket. No de nem került el az adóexecutió. Éppen az aratás elején voltunk, — a múlt évi szűk termés által sújtott népünk alig vala képes napi szükségeit fedezni, midőn nyakunkra jött az adóexecutió. — Fuss vagy fizess! Úgy ám de miből? — Vagy talán ott a felsőbb régiókban is úgy vannak az adóbehajtással, mint az a hétszilvafás nemes ur, ki vendégei előtt nagy hetykén rá kiáltott ko csisára : — Hé Jancsi! Fogd be tüstént mind a négy lovat — Mégkérem átossággal tens uram! Nincs nekünk négy lovunk! — Hallgass szamár! Mindegy! Ha van, ha nincs, — te azért csak fogd be! — Bizony nekünk — ha van, ha nincs, — azért csak fizetnünk kell. Alig távozott el tőlünk az egyik adóvégrehajtó, azonnal jött a má sik, a ki is a következő rémséges ultimátummal ijesztett rá a községi elöljáróságra: Kívülről: 71. szám. Kerelető végrehajtótól. Község Érdemes bí rójának adó ügy. Kölesdre. Belül: Van szerencsém jelenteni, hogy a mi a volt álló végre hajtó zálogtárgyakat lefoglalta, tehát ki van tűzve e hó 14 augostosban reggeli 9 órakor az árverés, tehát kérem köz hirdetni, hogy Legalább a feleknek ki beszédés ne legyen, b'ogy nem tuták, a ki adilc az időre ki nem fizetni anak a tárgya elez adatva. Kelt Kölesden Augostos ho 6-án 1876. Palaisik Nátháu k. adó végrehajtó. Ez a csodabogár — folyvást megtekinthető a községi levéltárban — hol a ritkaságok között őriztetik. Aratásunk bő volt.. Örvendez is a nép sorsa jobbra fordultán. — Már most nem kell egyéb — mondja a kölesdi ember — mint itthon békesség, másutt egy kis csöndes háború (hogy a búzának ára legyen) aztán csak megélünk holtig. — Na már háború is van! Csak aztán le gyen köszönet benne. Társadalmi életünk meg Yan a maga szokott állapotjában. Élénk nek ugyan nem mondható, hanem azért nem is pang. — Délelőtt a Sió szőke hullámaiban üdítjük a hőség által eltikkasztott tagjainkat, — dél után a kugli pályán aczélosítjuk izmainkat. Azt hiszem nem lesz érdek telen megemlítenem, hogy nálunk folyó hó 6-án délután 3- és 4 óra kö zött a hőség 47 fok (Reaumur) volt. De azért „ebb’ a disznó melegben“ nem ájultunk el, mint a múlt hóban az amerikai - képviselők Washing tonban. Községünk iskolaügyében is történt egy említésre méltó mozzanat. A már két év óta szünetelő róna. cath. népiskola a múlt év őszén újra megnyílt. A tanítói állomás Fetzer Mihály — volt téveli segéd tánító úrral töltetett be, — ki tanítói képességének rövid idő alatt egész szép jelét adta. Tavaszi és nyári közvizsgálatain a helybeli intelligentia majd nem teljes számmal jelen volt, sőt a nyári félévet berekesztö vizsgán ott láttuk a budapesti belvárosi elemi iskolák igazgatóját s a jelenleg Köles den időző nagy-körösi lyceumi igazgató tanárt is, — kik mint szakférfiak a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak Fetzer ur tanítói képessége iránt. Adja Isten, hogy példája lelkesítsen másokat is,jj A róm. cath. kápolnában junius 24-én tartatott meg az engesztelő szt.-mise áldozat a Velenczében elhunyt grófApponyi Rudolf párisi nagy követért, — igen diszes nagyszámú közönség részvéte mellett. A szer tartást tisztelendő Szánthó Zsigrnond kájdacsi plébános ur végezte as- sistentiával s a chorusban a Fetzer Mihály ur által betánitott, rögtö nözött vegyes kar éneklé Linczbauer „Requiem“-et s Maugevasz „Libe- ra“-ját. — Végül még megemlítem, hogy a múlt hóban dalárda is alakult a helyi ifjúságból. |— Megtanultak három darabot — s aztán szétoszoltak. Hajh! Ilyen a magyar szalmatüz! Arviz .' . . . fagy ! . . . jégvihar . háború .‘V . I adóexecutió . . . aratás . . . kánikula ... vidéki apróságok . . . íme beszéltem mindegyikről valamicskét. . Ki tecs csentem hát pennámat íróasztalom sarkához s maradok a t. szerkesztő urnák alázatos szolgája: Rhadaniantrs. rendetlen vidéki levelező.- '' T A R C Z ,u “«y*11", 3,; Kis dolgok, nagy bajok. Irta Rbadamantas. Reggeli nyolez óra volt. Megittam a kávémat, lenyomtattam egy pohár hideg vízzel, rá gyuj- tottam egy darab hat és fél krajezáros Széli Kálmánra, aztán, egyéb dol gom nem lévén, nyakamba vettem a várost, elindultam sétálni. Alig hagytam el vagy négy szarvasugrásnyira lakásomat, — ime kit látnak szemeim! Misi bátyám jön szemközt velem, négyszögletre húzódott keserves ábrázattal, s rutul sántítva mindkét lábára. A hóna- alá szoritott iratokat látva mindjárt [sejtettem, hogy tárgyalásra igyekszik. — Alázatos szolgája! szerencsés jó reggelt kívánok kedves uram- bátyám! Ugyan mi baja, hogy oly savanyu ábrázattal köszönti a felkelő napnak ragyogó aranysugarait? — mondám urambátyámnak tréfálkozva, remélvén hogy körből négyszögitett ábrázatját ismét visszatéríthetem rendes geometriai helyzetébe. — Persze neked júliusban is nyolez óra után kel fel a nap. Ne szamárkodjál most velem. Mérges vagyok, dühös vagyok, tigris vagyok, oroszlán vagyok,! Nem látod te léhütő, hogy mind a két lábamra kol dussá vagyok téve? Agyon nyomorítottak ezek az átkozott csizmák. Meg- eszek ma minden csizmadiát! — Úgy kell! Miért akar urambátyám legénykedni!? Nem kellene olyan szűk csizmákat csináltatni! — Hallgass! Ne lármázz! Ne! Húzd le. Vidd haza. Tedd a szoba közepére. Mászszál fel az almáriom tetejére. Onnan is bele ugorhatol, — akkora. Oh csizmadiák, suszterek, vargák, csiszlikek! . . . . Misi bátyám rettentő átkozódások között biczegett tova. Alig megyek egy pár lépéssel tovább, Laji barátomat látom elő bukkanni egy mellék utczából, feldúlt arczczal, szétszórt hajfürtökkel s szokása ellenére hanyagul öltözve. Sebes léptekkel mérte az utczát. — No ezt az embert még nem láttam igy. Vagy szeretője • csalta j meg, vagy hitelezői kergetik. Ilyen forma bajának keli lenni. Rá kiáltottam. — Hé atyafi! Megálljunk egy szóra! — Mintha Qsak süketnek beszéltem volna. — Megbolondult ez az ember — gondolám — s utánna rohanva elcsíptem a kaputrokkja szárnyánál fogva. — Hová oly eszeveszett sietséggel Laji? Te kergetsz valakit, vagy ,4éged: kergetnek? — Laji barátom felém fordult. Vérben úszó szemeit rémségesen mére gette rám. Aztán fuldokló hangon szólt: — Ember mit akarsz!? Ne tartóztass fel utamban! Megyek, futok, szaladok a fűszeres boltba, — nem a fűszeres boltba, — az aranymű veshez, — nem az aranyműveshez, -r~ a vasárushoz, —- nem a vasárus hoz,— a puskaraüveshez,— igen .ah igen' a puskaraüveshez ! Veszek egy pisztolt, — nem pisztolt, — puskát, — nem puskát, — nem, — ha nem egy Uchatius ágyút! Aztán agyonlövöm vele először magamat, aztán Lajbli Jónás férfiszabó mestert, — a ki engem szerencsétlenné tett örökre .... ah Örökre! . . u Laji barátom a nyakamba borult, úgy zokogott, — ott az utcza, közepén. — De hát minden újtestamentomi szentek keserves kínszenvedé seire kérlek, szólj! Mi bajod mi történt veled? Ki bántott? Lajbli sza bó mester, vagy ki a sárgalábú zivatar? Az* én Laji1 barátom1 csak egyre zokogott. Karon fogtam s kisétáltam vele a város végére a búza vetések.közé. Ott aztán nagy nehezen kitudtam a dolog bibéjét. — Barátom — kezdé kétségbeesett ábrázattal — egyetlen barátom? — én nagyon szerencsétlen vagyok. Oh Amarantha! bájos Amarantha, I angyali Amarantha, isteni Amarantha!... Igen barátom! Tudd meg
