Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-08-14 / 33. szám
Vidéki levél. Tisztelt szerkesztő ur! El nem mulaszthatom, hogy becses lapját ne tudósítsam a folyó hó 6-án megtörtént Budapest-duna-földvári „hajós verseny“ s az ezt követő fényes ünnepélyt illetőleg. 6-án (vasárnap) reggeli 8 órakor indultunk el a testvér főváros partjairól a „Germania“ gőzhajóval több mint 200-an, az összegyűlt par ton levő nagy közönség éljenei között, hogy figyelemmel kisérjük az elindult 6 egy-egy személyü versenyszándolint, melyek közül kettő mindjárt elinduláskor, kettő Tétény és Ercsi között viz behatolás miatt visszalépett, mire hajónkra vettük fel. — Több apró intermezzó után végre 2 óra 30 perczkor a földvári gőzhajó állomásnál kikötöttünk, hogy figyelmes higgadtsággal várjuk be a még hátrább levő távversenyzö ma tadorokat. Ezek közül Maurer János „nemzeti hajós-egyleti“ tag „Byrdi“ nevű (Lutzenbacher Miklós ur tulajdonát képező) karcsú szán- dolinon elsőnek érkezett be, a parton levő földvári közönség éljenei ze* néje, úgy a gőzhajón levők rivalgása s a fővárosból hozott „Berkes“-féle kitűnő zenekarnak „Rákóczy indulója“ között. Hozzájárult még a parti taraczkok durrogása. — Maurer J. ur a 84 kilometer (mintegy 15 roért- fcjldnyi) utat 6 óra 39 perez, utánna 11 perczczel később Novelli Emi ur pudapesti „Egyetértés hajós-egyleti“ tag „Szikrá“-ja 6 óra söOpercz^ alatt tette meg. A parton a pálya- s versenybírák, a földvári „Erzsébet hajós-egylet“ a kísérő budapesti 4 evezöjü hármas csolnakok stb. stb. fogadták a győzteseket. Ezt követé a diszebéd; majd délutáni 4'/i óra kor a földvári közönséggel szaporodva az alsórévi parknál kötöttünk ki. Mindjárt kezdetét is vette a táncz a gyönyörűen decorált park helyiség porondjain. — Igen nagy öreg hibául tudjuk be azonban a helybeli „ha jós-egyletnek“, hogy ez alkalomra a tánezhelyiséget, ha már nem is pad- lóztatá, legalább cement mésszel fel nem önteté. Ez okozá, hogy már 8 óra felé, — ha szabad e hasonlattal élnem, úgy néztünk ki a portól, mint „Astarot szülöttjei.“ No de azért felségesen mulattunk. Dicsérettel említem fel, hogy többnyire nemzeti tánezunkat a kedves csárdást járta a közönség, csapongó jó kedvvel s „három a táncz“ zajában. A négyest több mint 120 pár lejté, a közönség száma 6—700-ra tehető, melynek befogadása a fővárosi „vigadódnak is gondot adott volna. — A gyönyörű hölgykoszoru rózsái közöl betűrendben emlékezet szerint a következő ket sorolhatom fel: Budapestről: Balázsovits Giza, Benitzky Lajosné, Berkey Mariska, Dedunszkyné, Ebner Róza s Ilka, Földvári Erzsi, Hets Ödönné, Ferorits Kornélné, Losonczyné, Markus nővérek, Messini Ka- rolin báróné, Milassin Mihályné, Máriássy Zelma, Nagy Veronka, Sze gedről: Noszilopi Zsigáné, Sziklai Gizella s Margit, id. s ifj. Szilágyi Lajosné, Vörös Ilona, stb.[ Földvár s vidékéről: Börzsönyi M.-né Csolnoky nővérek, Dlopolszky nővérek, Deli Mariska, Dapsy nővérek, Falvay nő vérek, Doboz Ella, Franke Ella, Gruber Vilma, Kurcz Irma, Késraárky Ivánné, Kubányiné, Molnár Juszti, Madarász Mariska, Német Ottilia, Reitter Szerafin, Szakács Józsefné, Stadler Giza, Sürgőt Jenöné, Vrbna grófnők stb. stb. A pályanyerteseket többször felemelték, éljenezték, de a dijakat akadályok miatt Pesten osztják ki. Különös dicséretet érde mel Reitter J. ur az alsórév bérlője, a kert rendezése s gyönyörű be osztása miatt. A parkhelyiség: csillárok, borszesz, fáklyák s számtalan ballonok által volt fényesen világítva. A fővárosiak (csekélységem kivé telével) éji 12 órakor vitorláztak el, — a hajón is folyvást mulatva. — Földvár s vidéke hölgyei pedig többnyire 5 óra felé, mig a vig mula- tozÓK 8 órakor tudtak elválni a korcsmáros jó bora, söre s kifogás nél küli étkei mellől, porfelhők által borítva. Most pedig, midőn a tisztelt szerkesztő ur szives türelméért s be cses lapja hasábjainak igénybe vételéért legnagyobb köszönetemet nyil vánítanám, maradtam honfiúi üdvözlettel Duna-Földvár, augusztus hó 8 án 1876. Dolnay Lajos.*) Különfélék. — Rhadamantus munkatársunk összes munkáit sajtó alá rendezi. A kik lapunkban megjelent müveit ismerik, bizonyára örömmel fogad ják e hirt. A kiadás idejét tudatni fogjuk olvasóinkkal s már jóelöre a legmelegebben ajánljuk az irodalom barátainak figyelmébe. — A menekülő szerbek leendő elhelyezése iránt már a dunamel- léki községekben megtörténtek az intézkedések. Szegzárdon 80, Tolnán és Bonyhádon 100 fog — reméljük — vendégszerető fogadtatásban ré szesülni. A humanismus elvén kívül megkívánja ezt a magyar nemzet jellemének feltüntetése is. Fegyvertelenül, a balsors által űzetve nem tart juk ellenségeinknek őket, de ha a magyar állam alapjait ingatnák, majd lesz erőnk, — hogy minister elnökünk szavaival éljünk — összezuzá- sukra is. — Geisz László barátunk jelenleg külföldi utazáson van s Osten- deböl írja nekünk a következőket: Osztende, aug. 3. 1876. Két és fél órát haladva vaspályán Brüsselböl nyűgöt felé Némethon alföldjén át, melyen a legkisebb talajemelkedést felfedezni szem tán még kevésbé ké pes mint a mi tiszaháti rónánkon, esfe nyolez óra felé Ostendebe értem. Látni a tengert első óhaja minden utasnak s a kikötőnek egyik közvet len a pályaudvarnál levő medenezéjében horgonyozó számos árbóczosa sejteti vele, hogy vágya nem sokára teljesül. Egy izmos zsilipen keresz tül a várost tiz perez alatt északi irányban átvágva végre lábaidnál lát hatod az óriást. — Szép este volt, a nap ép lenyugvóban az óriási víz tömeg megett s bizonyosan alkalmas kép, hogy bárkire mély benyomást tegyen. Miután azonban nem szándokom lyrai költeményt kezdeni, áttérek a város s az itteni élet rövid ismertetéséhez. Ostende 17—18000 vlamand lakóval Antverpen után Belgia második kikötője; forgalmát tekintve azon ban ez csak Anglia feló irányul nagyobb mérvben, mig lakói tengeri ha józása leginkább csak halászatra terjed ; ezt igen számos jármüvei űzik, melyekkel, bár azok dunai uszályhaj óinknak negyed nagyságával sem bír ónak, Norvégia és Island partjaiig is elvitorláznak. Régente Ostendetjelen- ^ékenyen erődített hely volt s a németalföldi szabadságharozban nem csekély szerepet játszott, jelenleg azonban az erődítmények nagyrészt el- jávolitvák, maga a város elég szabályos utczákból álló tiszta s barátsá gos kinézésű hely. A tengertől azon az egész északi tengerparton végig vonuló 6—8“ magas 10—20“ széles homlokhalmok (Dünen) lánczolata által választatik el, melyet, hosszú idők alatt a tengerszinénél számtalan helyen alantabban fekvő Németalföld természetes védgátjául az apály és dagály által maga a tenger alkotott. — Ostende különben valódi jelen tőségét tengeri fürdőjében bírja; akárhányat találni az idegenek lajstro- *) Az Ajánlatot szívesen fogadjak. A szerk. TÁRCZA. Deák Ferencz utolsó álma. (Vége.) / Es az ítélet eme szavai után leszálltam a iöldszinére s megkez dettem a nagy űrben a nehéz munkát. Plántáltam a kertet s siker ko ronázta fáradozásaimat. Már gyönyörű szépek voltak veteményeim és gyü mölcseim, mégis évezredek múltak, mire^megpillantottam az első emberpárt. Örültem látásukon, de annál inkább nehezemre esett, hogy nem volt szabad hozzájok szólanom. — Minthogy nem érintkezhettem velők, nem adhattam nekik tanácsot, pedig láttam bennük a nagyravágyást, láttam romlásukat; mert nem kiváncsiságból ettek ők a tiltott fa gyümölcséből, hanem nagyravágyásból és mivel emberek voltak, nem akartak maguk nál hatalmasabb lényt tűrni. Tehát nagyravágyásuk által elvakitva meg- izlelték a tiltott fa gyümölcsét 3 az által azt hitték, hogy ők lesznek a világ urai s nem leend korlát vágyaik előtt, mert nem fogják tűrni, hogy egy hatalmasabb lény uralkodjék fölöttük. Es még is úgy történt, mert a kertből való kiűzetéssel elvesztették az Ur kegyét és a puszta ságba vándorolva kellett új hazát keresniök. Én követtem őket s látatlanul egyengettem is utaikat, melyeken rendeltetésük volt haladni. Sok kóborlásaim közben mindenfelé külön féle emberekre akadtam és bámultam őket mily ügyesek, fürgék és ki tartók. És minthogy az első emberpárnak utolsó maradéka is már rég elpusztult a földszinéröl, tehát szabad lett volna az emberekkel érint keznem, beszélnem, — azonban annyi évezreden keresztül megszokva a magányt, visszavonultam, nem kerestem társaságukat és barátságukat. — Ezen csendes magányomban egy hosszú mély álomba merültem s ál mámban egy angyal jelent meg előttem és e gyümölcsös kosárkát nyújtva felém mondá: „Én az Ur küldöttje vagyok, az ő nevében parancsolom neked: menj és keresd fel azon törődött öreg embert, ki nem sokára el fogja hagyni azon szép országot, melyben tartózkodik. És vigy neki e kosárkában a te legszebb és legjobb gyümölcseidből, körívét, almát, de különösen szép baraczkokat és pedig 12 szemet, de azoknak magvait ne vesse el kertben, mert úgy sem kelnének ki, azonban el se dobja, minthogy azon szép baraczkmagvak valódi értékes gyémántokká válnak, arrint ö a baraczkokat megeszi. Hanem inkább értékesítse Úgy, hogy adjon el belőlük 3 darabot Uj Yorkban 50 millió dollárért, 3 Londonban 50 millió font sterlingért, 3 Párisban 50 millió frankért, az utolsó három ból pedig kettőt Berlinben és egyet Bécsben ugyanazon értékben. Ne gondoljon vele, ha többet is érnek, ázért ne kérjen többet értők, hanem adja azon összeget ama szép, de nagyon szegény országnak, mert nagy szüksége van rá és kell, hogy vele jót tegyen. Ekkor az angyal eltűnt és én felébredtem. Oh, de mily szomorú volt ébredésem. Álmám előtt hosszú idő kön keresztül, mindig egy 40 éves korban levő ember szelleme — és szellemi burkolatának erejével bírtam. És felébredésemkor nem bír tam tagjaimat, meg voltak zsibbadva; törődött agg valék. Sakkor amint körültekinték a világban, láttam és tapasztaltaltam, hogy mily elöha- ladott az: ifjú nemzedék. Sokkal okosabbak és tudományosabbak, mint elődeik voltak. Virágzott náluk az ipar, közlekedés, kereskedelem, nem- zetgazdászat és művészet. Egy szóval túlhaladtak engemet. — De meg emlékezve a nekem adott parancsról, eljöttem, hogy küldetésemet telje sítve, átadjam a gyümölcsös kosarat.---------------- „É s én, a mint azt áttvenni akartam, felébredtem. De leginkább sajnálom a gyémántok at, hogy azokat nem érté kesíthetem.
