Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1875-01-27 / 4. szám
4. szára. Harmadik évfolyam 1875. Szegzárd, szerda január 27-én. TÁRSADALMI. TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. SüIőíiZ(‘i<‘§i díj: Egészévre Félévre ■í frt. 2 frt. Meg]elén minden szerdán. Egyes" példány ára 10 kr.: üí adó hivatal s Szegzárdon Széchenyi-uteza 172. szám. Szerkesztői iroda: Fejős-ház. liii'rfotési díj: Három hasábos. petit sor 10 kr, Bélyegdíj minden igtatáskor 30 kr. Válasz Halvax József segédlelkész urnák. Nem, mintha az ön által mért vágás képtelenné tett volna, hanem az ön előtt ismert — az év vegén előfordulni szokott — fontos teendők halmaza miatt maradtam adós Önnek a válasszal. Idom engedtével lerovom ezennel adósságomat. Nyilt feleletére csak annyit jegyzek meg, hogy az abban nyilatkozó modort nem követhetem egyrészt, mivel a napi irodalmat, melynek czélja a társadalmi nemesbbittés és tökéletesebbités, sokkal inkább tisztelem , sem hogy illetlenségekkel azt behomályosítsara, másrészt pedig, mivel nagyon szegény és férfiatlan önigazolásnak tartom, ha valaki a tárgyi kérdéstől eltérve, a személy bepiszkításában keres kibúvó rést. Mindenek előtt nyilt kérdéseim előzményeit kell elmondanom. Ugyanis az ön előtt jól ismert szerény visszavonultságom következtében november hó közepe felé egyik ismerősöm által megszólittatva, h'allottam, hogy minő súlyos vád terheli a helybeli prot. lelkészeket t. i.; hogy ők ezen sorhadbeli katonát, ki prot. lett volna, mivel öngyilkos -volt,?nem temették el stb. Bizonytalan lévén a szerencsétlen vallására nézve, miután már a hir forrását megleltem, megkeresésemre Halasról —“illetékes helyről — azon választ nyertem, hogy az elhalt r. cath. vallásu volt. Ekkor a kezelő altisztet kérdeztem -megrszemélyesen a sírhely meghatárezásársv néz- ve, aki azt mondá, hogy ö — vagy pedig a katonaság általában — ezt nem tette, egyszerűen jelentést tett az illetékes lelkészi hivatalnál. Ezen adatok nyomán intéztem kérdéseimet nyíltan, hogy a keringett lealacsonyító hir ellenében védjem a személyemben is bántva érzett helybeli protestáns lelkészeket. ítéljen most már az elfogulatlan józan ész, hogy a torzsalkodás epéje, vagy pedig a férfiúi kötelezettség nyilatkozott-e fellépésemben? Az adatgyűjtés időbe került, és ezért tettem oly későn kérdéseimet. Hogy ezek önnek kellemetlen — avas-izüek lettek: annak egyszerű oka az, hogy miért vegyített helytelenséget eljárásába. Az Ígért vágás czélt tévesztett, mert épen akkor lett gyenge, midőn a legnagyobb erőt kell vala tanusítnia. Ugyanis a városbelieknél szokásos eljárást elmondja ön, de elhallgatja a nemvárosbeliekre vonatkozót. Én e tekintetben igy járok el, — mert természetes eljárásnak ezt tartom : — ha vidéki halott jelentetik, megkérdem, van-e a meghaltnak valakije, aki a temetéshez szükséges egyéb intézkedést megteszi? Ha nincs: akkor valaki által intézkedtetek. Ugyanezt tételeztem fel — mert a kezelő altiszt nyilatkozata után ezt kellett feltételeznem — a r. cath. lelkészi hivatalnál is. Erre valának alapítva kérdéseim; mert kétségbe kelle vonnom, hogy az alig fél hó óta itt állomásozott katonaságnak tudomása lett volna a temetö-szabályozó-bizottság létezéséről. ítéljen ismét az elfogulatlan józan ész, valljon erőszakosan, vagy pedig a dolog természete által jutottam-e a kérdésekre? On mendemondákra alapitottaknak állítja kérdéseimet. Ha a tény mendemondának tekinthető : akkor elismerem állításának helyességét. — Tény az, hogy ön nem kisérte halottját a sírig; és ebben találtam a sértő eljárást. Tehetnék a józanul felfogott társas viszony ezen megsértésé miatt kemény megjegyzést: de ezt mellőzöm; csapán annyit mondok, hogy az ön ezen tettének indokolása nagyon gyenge, midőn azt állítja, hogy jogkörén kívül esik a prot. temetőben végezni hivatalos teendőt. Nem akarok a jogkör fogalmának elemzésébe bocsátkozni: de annyit meg kell jegyeznem, hogy a jogkörben mindig benne foglaltatik a kötelességkor is, mely az egyes eseteknél a szokás által szabályoztatik. Nálunk a szokás kötelességévé tesfci a lelkészeknek a halottat a sírig kisérni. A bejelentett halott eltemetése, vagyis a sírig kisérése, önnek nem csak jog-, de kötelesség körén belül esett; és mivel ezt ön nem tette: azért kérdeztem, valljon nem az emlitett hitelv vezérelte-e önt tettében ? Kérdé# semre nem mondta meg ön, hogy minek nem és minek tekinti a prot. temetőt? A templomot, iskolát és temetőt — minden felekezeti kivétel nélkül a legtiszteletreméltóbb helyeknek tekintem, a hova mindenkinek szabad a hely méltósága által követelt tisztelettel belépni. Láthatja tehát ebből ön, hogy én nem jogsértés-, hanem a társadalmi gyengédérzést nAiEta^ cr 2^0*5 sértő eljárás miatt szólaltam fel, és épen ezért kerültem a világi törvény- hatóságot. Nem találhat szavaimban a jogsértésre való hivatkozásra legkisebb árnyékot sem: miért akarja tehát a dolgot e térre terelni? Elő tanuk által bebizonyítom önnek, hogy volt eset, midőn a prot. temetőben is elvégezte a szokásos szertartást a r. cath. lelkész, és senkinek sem jutott eszébe azon boszankodni. Ha ön is elkíséri halottját a sírig — legyen az bármely felekezet temetőjében ásva: — akkor azt mondanám, hogy a szűkkeblű felekezetesség válaszfalait, mint néphivatalnok — mert a lelkészeket és tanítókat ezeknek tekintem — ön is törekszik lerontani a korszellem követelése szerint, és az egyenlőség és testvériség magasztos elveinek útját egyengeti. Hugy miért nem fordultam akár személyesen, akár irásilag — a nyilvánosság mellőzésével — a r. cath. lelkészi hivatalhoz: annak okát már megmondtam ; de meg sejtettem is, hogy kielégítő' felvilágosítást nem nyerek. Sejtelmem valósult; mert, ha ön a nyilvánosság előtt nem átal oly modort tanúsítói: képzelhető minő felvilágosítást nyújtott volna igénytelenségemnek. De prot. lelkész társam érdekében is a nyilvánosság elé kelle lépnem. Zokon vette ön ezt? Lám nekem, akit ön oly nagyon is setét színben akart a nyilvánosság előtt feltüntetni, nincs okom pirulni; szerény munkakörömben semmi oly szennyfolt nembőmtja igény-, "ícien nevemet,J a miért azon kedvéért kénytelen v ol«ék—a ny terén ön előtt meghátrálni. Az aláírást ön kétesnek nevezi és azért legtöbbet is személyemmel foglalkozik az ön természetét híven visszatükröző módon. Pedig igen könnyű az eligazodás; mert, ha csak kettő a prot. lelkészek száma, s az egyikkel beszélt ön, és az — igen természetesen — a kérdésre nemmel felelt: akkor „az egyik prot. pap“ más nem lehet, mint én. Micsoda kétesség lehet itt? Nem veszi ön észre, hogy a személy megállapításánál követett eljárása — itt kénytelen vagyok akaratlanul is az ön hasonlatát használni — a garázda gyerekével azonos, aki, midőn helytelen tettéért feleletre vonatik, a helyett, hogy a kérdésré felelne, mocskolja azt, aki öt kérdőre vonja? Vagy mivel tudná bebizonyítani az én természetem érdességét (más szóval: durvaságát), ha kérdőre vonnám önt? Tudna e csak egyet is megnevezni, akibe — majdnem négy évi — ittlétem óta belekapczáskodtam? Pedig lelkészi hivatalomon kívül más nyilvános körben is működöm hosszabb idő óta. Vagy azt nevezi tán ön érdességnek, hogy szerény szegénységemben is megmerem róni a helytelenséget? Ezt, mert a gondviselés férfivá teremtett, önérzetem elodázhattál! kötelességemmé teszi! De midőn ezt teszem, soha nem nézek a személyre, hanem egyedül a dologra. Rágalmazónak mond ön engem. Hogy meggyőződhessék, valljon az ön ítélete helyes-e, vagy nem: ezennelkésznek nyilatkozom illetékes helyen önt az ellenkezőről meggyőzni. Tudom, hogy itt majd a nagyon is ismert elv fog az ön menhelye lenni, de azért nem rettent meg az sem, mert tér nyílik önigazolásomra. A mi pedig végszavait illeti, hogy minő emelkedettségü jellemnek akarja ön magát általam tekintetni: erre nézve már csakugyan nem kérek ám senkiföl semmiféle utasítást. Az ily fogás megjárja ismeretleneknél: de én saját tapasztalatom folytán ilyféle hang által nem szédittetem meg! Többet mondani itt felesleges. Végül kijelentem, miszerint férfias eszmecserére mindenkor kész vagyok; de illetlen személyeskedéseket feleletre méltó knek sem fogok tartani. IVagy Sándor, evang. lelkész. Különfélék. — Jótékonyság, Mikos Gézáné urhölgy a szegények közt történendő kiosztás végett egy vég barchett szövetet bocsájtott a helybeli egyesült Szegzárd-tolnamegyei nőegylet rendelkezésére, miért is nevezett egylet általunk hálás köszönetét nyilvánítja. A.
