Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1875-10-20 / 42. szám
42. szám. Szegzárd, szerda October 20-án. Harmadik évíolyam 1875. TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési díj: Egészévre . . . . . .'4 frt. Félévre ...................................2 frt. Megjelen minden szerdán. Egyes példány ára 10 kr. Kiadóhivatal: Szegzárdon Széchenyi-utcza 172. szám. Szerkesztői iroda: Fejös-ház. Ilirdetsi díj: Háromhasábos petit sor 10 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor 30 kr. A mi szegénységünk. III. ' A társadalom második osztályát képezi az u. n. közép- osztály a hivatalbeliek, kisebb birtokosok, oklevelesek, kereskedők s neveltebb iparosok osztálya. A baj itt sem kevés, sőt talán több fiiint a népnél, — mert ha a polgár szeszszió- ját eladja: lesz kisházas vagy zsellér és elmegy részt aratni, —. ha a maga földjén nem tetszett neki a munka, megél a másén; de ha a középosztálybeli szűkre jut: durvább munkát végezni nem tudván, — koldulni pedig szégyenlvén, a társadalom terhe lesz és általa néha a közügy is szenved. A szegénység iu is nagy mérvben felütötte fejét, — nézzünk szeme közé az okoknak. Első és legfőbb ok itt is az, mi nekünk egyik megkülönböztető nemzeti sajátságunk, a nemszámítás. Itt már nem a számítani nem tudással, hanem a számítani nemakarással van dolgunk. A legtöbb magyar ember azt tartja, hogy az ő jövedelmét pontosan nem lehet kiszámítani, annyira alá van vetve a változásnak, — mert az igen sok tekintetben függ a terméstől, a termények árától stb. Van valami igaz a dologban; de ez is csak azoknál, kiknek fizetését földtermények teszik. Számítani mind e mellett, felvenni bizonyos évi jövedelmi összeget lehet is, kellene is; de ez mi nálunk nem természete még olyanoknak sem, kiknek készpénz fizetése van. Minek azt kiszámítani? a mi el nem kél, megmarad mondják legtöbben. És mi az eredmény? Vagyonosodás helyett folytonos aggódás a jelen szükségletek miatt, szerencse, ha nem folytonos adósság fizetés, egyik adósságnak a másikkal törlesztése, a kiadások s bevételek közötti súly egy ennek soha helyre nem állása, — jövőre nézve pedig a hivatalbeliek hátramaradottjai legtöbbjének a keserves nélkülözés, ha nem koldusbot. Erős dolgok ezek t. olvasók; de ha nem volna igazságom a legnagyobb részben, nem bátorkodnám ezeket közönség előtt elmondani. A számítani nem szokásból önként következik, hogy a középosztálybeliek igen sokának számtalan felesleges kiadása van, melyet megtakaríthatna. Ilyen p. o. némely háznál a cselédek felesleges száma. A középosztály évi jövedelmének átlagát 1500 írtban állapítom meg. (Némelyiké azonban nem megy 1000 írtnál többre.) Ha szét nézünk egy ilyen jövedelmű családban, mit látunk? Van egy főzőné — hiszen a szegény nő nem azért lett teinsasszony (bocsánat a kivételektől) hogy még főzzön is. — Azután van egy konyhaszolgáló, egy dajka, ha nem kettő, meg egy kocsis összesen 4—5 ugyan- anynyi szájjal, néha zsebbel is. Ezeknek fizetése átlagosan véve havonkint 20 frt, de legyen egy évre kerekszámmal 200 frt, — kosztja bele kerül legalább is 300 írtba, íz 500 frt, — a család fentartására marad 1000 frt, ha lovat nem tart. Ez azonban sok helyen van s ennek tartása leszámítva a megmentett fuvarokat és az adott trágyát, belekerül 200 írtba. Az eléb- bi 500 és 200 = 700 frt, a családnak élnie kell tehát 800 cv nyolczszáz írtból, mely összegből egy hónapra 66 frt, egy napra körülbelül 2 frt 20 kr esik. Hogy ez összegből meglehetne tisztességesen élni, ruházkodni, néha taníttatni, társaságból ki nem maradni, azt alig hiszem, — félretevésről, takarításról szó sem lehet. Igen sok háznál pedig igy van. Különösen a nagy gyengesége némelyikünknek; kell nem kell: a ló tartás. Egy hivatalbeli ember, ha már 10 hold földje van, mit magának kell munkáltatni, lovat tart, mert a munkáltatás — úgy mond Ő — igen sokba kerül. Azt persze számit- tásba nem szokta venni, hogy egy pár lónak a legszorosabb táplálkozási mód mellett is, kell évenkint 60—80 mázsa takarmány, 40—50 mérő zab stb, hiszen az mind megterem magának (?); de meg olyan jól esik kikiáltani: Jancsi fogj be!! En a hol valóban szükséges, a lótartásnak ellensége nem vagyok; de azt kimerem mondani, hogy igen sok középosztá- lyu embert — különösen a konvencziósokat a lótartás nem enged valamire menni; mert nem ritka az olyan konven- cziós, ki a konvenczióját maga megenni nem tudja: vesz egy pár lovat s ha még valamiképpen igy is maradna valami: akkor vesz két párt, mellettük nyikorog, sanyavog, — holott azok nélkül több jövedelme lenne legalább is 200—300 írttal. A szigorú anyagi körülmények között élésnek, véghetlen nagy fontosságú kihatása van a családi életre, sőt az egész társadalom jövő boldogulására. Hol a család a megélhetés miatt aggódni kénytelen: ott hiányzik a rend, a helyes beosztás, — a családfő a napi szükségesek beszerzésének gondjaival lévén elfoglalva, folytonosan tépelődik, komor. A nő ezt látva elveszi kedvét, türelmetlenné lesz, — mit aztán a gyermekek siratnak meg leginkább. Itt van alapja társadalmi viszonyaink egyik legnagyobb bajának, a mindinkább terjedő corruptiónak. — A nő nem lévén eléggé kényelmes helyzetben, — de még nőnevelési rendszerünk elmaradottsága miatt nem tudván felemelkedni — tisztelet a kivételeknek — állásának méltóságára — gyermekeivel nem gondol annyit, mint kellene gondolnia, otthon komor arczokat látva, ki vágy a családi körből, a társaság örömei kedvesebbek lesznek előtte, azokat megszerzi bármi áron, hiszen nem azért született, hogy mindég otthon üljön, — a gyerekekre majd rá vigyáz a cseléd. A mely nőnek nem napja a családi kör, az nem fog gyermeket nevelni a hazának, — az ha nevel is, csak arra gondol, hogy gyermekéből ügyes, forga- lódni — magát kedveltetni tudó társaság tagja legyen, — jellemének képzésére, tehetségeinek kifejtésére vagy csak felismerésére még csak nem is gondol, hiszen ez az iskolának kötelessége. Az ilyen neveléstől lesznek aztán a hazának olyan polgárai, kiknek főczéljuk a megélni akarás, az élelmesség, a külső látszat után kapkodás, a belsőnek elhanyagolása, — szóval azon üres léhaság, a melyre példát oly sokat találunk a mai társodalomban, kik miatt társadalmunk egy része már most is a rothadás stádiuma felé közeleg. No de! bocsánat! nagyon messze mentem; szegénységünk okairól kell szólnom és nem társadalmi bajainkról. (Folytatása következik.)
