Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1875-08-04 / 31. szám
tem zsinór mértékül, mint ön hiszi. Igaza van önnek, hogy az én nevem is er-be végződik: de csodálnám, ha valakinek, ki a német szóra oly nehezen drezzirozható beszélő orgánumom sysiphusi küzdelmeinek fülta- nuja volt, eszébe jutna engem német anyanyelvűnek mondani. De még ebből sem következik egyenesen, hogy az én anyanyelvem magyar. Csupán csak abból, hogy az első nyelv, melyet életemben beszéltem, a magyar volt. Az ember anyanyelve nem változik, ha utóbb más nyelvet jobban ért s beszólás; anyanyelve az marad, melyet az édes apa, anya ajkáról lesett el, midőn beszélni tanult. — Hogy röviden fejezzem ki magamat: a vizsgákról irt tudósításomban azon megütközésemnek adtam ki- fejezést, hogy az „Értesítő“ a 3-ik és 4-ik osztályban összesen csak 5 német anyanyelvű tanulót ismer,' holott én csupán a 3-ik osztályban is megtudnék nevezni 10—12 fiút, kiknek fülét és nyelvét a b és p, .t és d stb. megkülönböztetésére megtanítani két év előtt egy egész iskolai év sem volt elégséges. Azután meg, ha én Bonyhádon a magyarnyelv tanára volnék, vizsga alkalmával nem a szegzárdi születésű fiukkal szavaltat* nék „Földi estéjéiből egy egész éneket, hanem a bonyhádi, högyész1; lengyeli, mekenyesi stb. fiukat állítanám ki, ezek hadd mutassák meg, mennyire bírták a bonyhádi gvmnásiumban elsajátítani a magyar nyelvet* Marhauszer urnák igaza van, midőn bennem felismeri a bonyhádi iskola barátját. De épen, mivel barátja vagyok, azért esik oly rosszul, értesítőiében oly vastag nyelvtani hibával találkozni, mint a minőt a táp* intézetről szóló czikk utolsó kikezdéséböl feltüntetni alkalmam volt. Kölesd, 1875. julius 29-én. Minős, Szegzárd, 1875. julius 31-én. Tisztelt szerkesztő ur! Valóban furcsának, sőt bátran mondhatom, a maga nemében páratlannak lehet nevezni a községünkben tartózkodó ellenőr urnák modorát, melylyel az adózó polgárokat illetni jónak látja, kik jogos kívánságaikkal jönek elébe, illetőleg az adókivetö bizottság elé, melyen .. . . . . . ur elnököl. Hogy azonban sem t. szerkesztő ur drága idejét, sem becses lap- . jánalc terét túlságosan igénybe ne vegyem, a tényállást röviden, következőkben bátorkodom előadni. En ugyanis értesülvén, hogy folyó évre igen magas adóval rovattam meg, a t. bizottság elé siettem, hol azonban két Ízben fél napot hiába kellett várakozással töltenem. Harmadnap hosszas várakozás után végre reám és még több kiskereskedőre —- a kik minden képzeletet felülhaladó módon rovattak meg adóval — kerülvén a sor, elnöklő .... ur egészen éategorice kinyilatkoztató, hogy én 450 frt. jövedelem után* stb. rovattunk meg és ha ez nekünk nem tetszik, reclamáljunk, én is úgy a szinte ott panaszló kiskereskedők is a pécsi pénzügyigazgatósághoz. Ily formán az itt ülésező bizottság valóságos piktus maseulus és, bátorkodom ez okból azon szerény kérdést felvetni: hogy ugyan mi czélja azon sok napidíj és egyéb kiadással való terhelése a polgárságnak, ha nem az, hogy a bizottság az adózó polgárságnak netaláni panaszait meg-. hallgassa és mint helybeli körülmények és viszonyokba avatott személyek,. a fennforgó tények után hozzanak határozatot. Eddigi tapasztalataim után úgy tudom, hogy ......... . ur és a vele ülésező bizottság, a végrehajtó hatalomnak egyik közege, nem pedig plenipotentiaris testület; ennélfogva feladata az, hogy a törvényt a viszonyok szerint alkalmazza. Mindenki tudja, a mit a t. bizottság előtt előadni bátorkodtam, hogy én a községnek igen szerény jövedelmű polgára vagyok s abból, hogy roskadozó kis házamban négy lakosztály van, még nem következik, hogy én négy szobában lakom, ami magában véve is igen relativ fogalom. Lakásra csak 2 szobácskát használok, a harmadikat kamrául has ználom gazdasági szereim és edényeimhez, negyediket pedig, melyet szívesen adnék bérbe, ha lakható volna, üresen kell hagynom. Ennek daczára még is egy rangsorozatba osztályoztattam, —hogy csak egyet is említsek — dr. Traiber orvos úrral, kit 500 forint utáni adóval rótak meg, a reám rótt 450 frt utáni adó ellenében, ezt avval indokolván, hogy dr. Traiber ur szintúgy mint én 4 szobában lakik. Hogy ez minő aránytalanság, azt a helybeli lakosság a napnál világosabban átláthatja és a mi majdnem hihetetlen — mégis nem találkozott a helybeli polgárokból alakított t. bizottsági tagok közöl egy sem, ki ily absurditások ellen felszólalt volna, daczára annak, hogy mindegyik tagja valamint lakásomat, úgy viszonyaimat legbehatóbban ismerik. Annyi kötelességérzet mindig volt és van hazám iránt, hogy tehetségem szerint a közterhek viseléséhez járuljak: de azt úgy hiszem, mégis követelhetem, hogy e tekintetben az adózók jogos kívánalmainak elég tétessék, — ne pedig csak úgy gondolom formán adóztassunk meg, vagy a szerint, a mint az egyik vagy másik adózó szebben, vagy kevésbé szépen tudja előadni kérését a reá rótt adó elengedéséért. De sajnosán kellett ez utóbb említettnek valóságáról meggyőződnöm, mert ..... ur kérésem előadása után kinyilatkoztatá, hogy igen feltűnőnek találja azt, hogy mig a tisztelt ügyvéd urak oly alázatosan tudják kérni az adó elengedését,, én ezen kívánságomat oly száro- zan adtam elő. Hogy ily megszólítás még egy báránytermészetü embert is kihozna türelméből, azt — ha nem csalódom — senki sem fogja kétségbe vonni és igy higgadtságom is megtántorodván, kinyilatkoztatám, hogy nekem ily előzmények után úgy látszik, hogy egészen hiábavaló ezen bizottságra való költekezés, mely ahelyett, hogy valamint az egyes adózó polgárok, úgy az államérdekét képviselné, szótlanul ült az egész tárgyalás után, daczára annak, hogy többször kértem az urakat, miszerint állításom igazságát, mint köztudomású tényt ismernék be. Erre ............ur engem pénzbírsággal és bezárással fenyegetett, a mi pedig vajmi kevéssé alkalmas arra, hogy az adózó népnek kötelességérzetét az állam irányában ébren tartsa, annál kevésbbé fokozza. Önkénytelenül kérdezőm e fenyegetések után Krisztus urunk szavaival: miért vertek midőn az igazat mondom?! Ily viszonyok közt végre is csak oda fogunk jutni, hova az egykori tótzember a kurucz világban, ki azért is elveretvén, hogy kurucz és azért is, hogy labanczpárti, harmadszor már nem tudván mit mondani felkiáltott: ne is kérdezd csak üss. Midőn ezen viszonyainkat jellemző körülménynek becses lapjában való felvételét kérném, vagyok a t. szerkesztő ur alázatos szolgája: Fafirner János.' Különfélék. — Rendőri [birság. Stann Jakab községünk birája Fischof Mór szegzárdi lakost az udvarában [vizforralásra élesztett tüzelés miatt, a szegzárdi önkéntes tornász- és tűzoltó-egylet javára 3 frt pénzbírságban marasztalta el. Midőn az átszolgáltatott birságért a jó ügy nevében kö: azönetet mondanánk, egyszersmind engedje meg a biró ur, hogy a bevágott úthoz neki szerencsét kívánjunk, mert mig egyrészről bírságok kiszabása által a vigyázatlanok és könnyelműek megfélemlítését s igy közvetve sok lehető szerencsétlenség elhárítását eszközli, egyszersmind alapot szolgáltat arra, hogy városunk a tűz magzabolázására szükséges oltószerek birtokában legyen. :Nyilvános köszönet. A szegzárdi takarékpénztár mint az első m. ált. biztosító társaság ügynöksége folyó évi julius 28-án kelt átiratával értesíteni méltóztatott, hogy általam a szegzárdi önkéntes tornászT Arc za. János diák története. Szegény János diák ! Mintha most is látnám pirosba vegyült húsos ábrázatját, melyet ugv emelt széles vállai között, mint Atlas a földgömböt! — Mintha most is hallanám bassus hangjának mélabus dörgését, midőn a névsor felolvasáskor búgja, hogy: „jelen!“ Szegény János diák! nagyra születtél, de a kegyetlen sors s az rigy emberek gátot vetettek haladásodnak. Igen! mert érezték elleneid, hogy ha lánglelked sas röpülését meg nem szegik : elhomályosulnak mindnyájan melletted. Még jóformán gyermek voltál — negyedik osztályú gymnásiálista iGyönkön — midőn már határozottan kijelentőd, hogy kifogod magada küzdeni a mindennapiság porából. Emlékezem, hogy nagyratörö szellemed a legmélyebb utálattal fordult el a latin gramatika lélekölő aprólékos szabályaitól s midőn tanárod — ki m?gas lelked mélységét felfogni képes nem vala — kíméletlen hangon kérdezé tőled, hogy: „Ugyan fiam János! mi lesz belőled?!?“ — te önérzetes hangon válaszolád: „Halsten segít, — viczispán; hanem segít, — pap!“ Hiba volt tőled — az önző irigy emberek előtt — elárulni nagyratörö vágyaidat. Ez volt szerencsétlenséged. Minden tanulótársad attól félt, hogy hát ha éppen az ö viczispáni székét, vagy papi katedráját találod elfoglalni; tanáraid pedig megijedtek, hogy ha már Isten segedelmével és annélkül ily magosra törekszel; hogy fogod te a világmindenséget rendes kerékvágásából kizökkenteni, ha véletlenül az ur Isten jobban megtalál segíteni, mint a hogy magad is akarnád. Összeesküdtek ellened az emberek. / Es nem lett belőled sem viczispán sem pap, hanem lettél Sárteszek községének preczeptora, hol huszonöt újforintért, két láucz kukoricza földért, egy pár fejelés csizmáért, húsz véka zabért, és tizenöt pár csirkéért tanítod a fiatal scythákat az irás, olvasás és fejbeli számvetés réjf telmes tanulmányára. De . . . . ime én megirom sorsod tragöediáját. —• Hadd piruljanak irigy tanáraid, fondor lelkű rósz akaróid s hűtlen szivü kedvesed! Hadd tudja meg a világ, hogy kik voltak azok, a kik a te magas szellemedet lelánczolák a durva mindennapiság hitvány sarának süppedékeS pocsolyájába. Elöl kezdem a dolgot. Tehát János diák is született és nem úgy termett mint a suba gallér. Született pedig magos kendernyüvéskor, a szapulás után két nappal, vagy hogy még jobban meghatározzuk: a szegzárdi abrincsos vásár előtt egy hónappal.
