Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-07 / 284. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. DECEMBER 7., SZOMBAT Igazi Mikulás Foray Nándor nandor.foray@mediaworks.hu Az ünnep meghittségét, szentségét meg kell őrizni. Kiskölyökként kiábrándító volt számomra, amikor december 6-án egy műszakállas, olcsó jelmezes, karórás negyvenes pasas állított be az osztályterembe Mikulásként, hogy színlelt lelkesedéssel vigye tovább Szent Miklós (270-343) nemes hagyományát. Ha már a mürai püspök legendáját idézzük meg, adjuk meg a módját. Ha mégsem sikerül megfelelő Mikulást keríteni, akkor elég az ajándékcsomagokat az előző este kikészített csizmába rejteni, a nagyszakállú pedig megmarad egy sejtelmes, jóságos bácsinak. Soha nem értettem azt a hozzáállást, amely szerint „el kell mondani a gyerekeknek, hogy a Mikulás nem létezik”. Már miért kellene valótlanságot állítani? A Mikulás annyira létezik, hogy tavaly is járt Magyarországon. Azzal azért barátkozzunk meg, hogy szánja nem röpül, és nem is a kéményen át érkezik. Postacíme azonban publikus, évente több százezer levelet fogad. A finnországi Lappföldön dolgozik, felesége és manói társaságában. Az már igaz, hogy szükség van saját, hazai Mikulás-helytartókra, mert szegény finn, ha túlórázik, akkor sem képes mind a kétmilliárd gyermekkel foglalkozni. Idős, rátermett magyarokra, igazi szakállal, méltó öltözékkel, és elsősorban őszinte hivatástudattal. Hivatásos bohócdoktoraink is vannak, ez is lehet egy rendes munkakör, csak becsületesen kell végezni. A Mikulás maga tehet legtöbbet azért, hogy ne tagadják. A Mikulás maga tehet a legtöbbet azért, hogy ne tagadják A bűnügyi területen végzett kiemelkedő munkáját díjazták TOLNA MEGYE Dr. Dobos János bronz emlékérem elismerésben részesült Bölöny Csaba alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának alosztályvezetője. Az alezredes bűnüldözői pályafutását 1990-ben, a Szekszárdi Rendőrkapitányságon, vizsgálati szakterületen kezdte. Kiemelkedő tevékenységével vívta ki azt a szakmai elismerést, amelynek alapján 2009-ben áthelyezték a megyei főkapitányságra. Emlékérmet évente egyszer adományoz a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete, azok közül a legkiválóbbaknak, akik legalább 15 éve szolgálnak rendőrként és a bűnügyi szakterületen huzamosabb időn keresztül kimagasló teljesítményt nyújtanak. A díjat az éves közgyűlésén és a dr. Dobos János-emléknapon adja át az egyesület. Dobos János a magyar kriminalisztika történetének egyik kiemelkedő alakja, akit a XX. század második fele egyik legnagyobb kriminalistájának tartanak. A kitüntetést a rendezvényen vette át Bölöny Csaba, tájékoztatott Búsné Hepp Gyöngyvér, a megyei főkapitányság sajtóreferense. 1.1. Bölöny Csaba bronz emlékérmet kapott Fotó: police.hu Számos település pályázati forrásból bővít Egyre több helyen van ingyenes WIFI Bátaszéken számos helyen elég egy okostelefon, és bárki ingyenesen böngészhet a világhálón Fotó: Mártonfai Dénes A megye számos településén igyekeznek minél több közterületen elérhetővé tenni a wifit. Bátaszéken például tegnap óta már a játszótéren, buszmegállóban, orvosi rendelőben is díjmentesen lehet csatlakozni a világhálóhoz. Munkatársainktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE A megyében elsőként Bátaszéken adták át azokat a wifipontokat, melyeket uniós támogatással építettek ki. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, immár díjmentesen elérhető az internet a Bessigheim játszótéren, az Árpád utcai Iparos kávézóban, a centrumban lévő Turisztikai Információs Központban, a Piactéren, az autóbusz-váróteremben, az orvosi rendelőben, a művelődési- és a tájházban, valamint a sportcsarnokban. Simontornyán egyelőre csak a könyvtárban van ingyenes wifi, de tervezik, hogy pályázati forrásból további tíz másik helyszínen is elérhetővé teszik, mondta el kérdésünkre Torma József polgármester. A tervezett helyszínek: a városközponti napközi konyhája és játszótere, az Őszikék Szociális Szolgáltató Központ, a Vár tér, a Kossuth tér, a sportpálya, a Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium, a központi autóbusz-pályaudvar, a Temi Fried Művelődési Ház, a vasút, valamint a kormányablak és orvosi ügyelet zónája.- Nagy igény mutatkozik, ezért a paksi önkormányzat úgynevezett okospadok beszerzése mellett döntött. Ezeket a Protheus Holding Zrt. tervezi - tudtuk meg Kiss Pétertől, a cég vezérigazgatójától. Elmondta, hogy az eszközöket USB-csatlakozóval, vezeték nélküli töltési lehetőséggel és wifi-hozzáféréssel látják el. Összesen négy okospad köztéri kihelyezését tervezi az önkormányzat, az egyik a városházánál kap helyet, a többi helyéről pedig január végére születhet döntés. Addigra az első prototípus is elkészül. Kiss Péter hozzátette: azt szeretnék, ha az egyik pad elektromos autók töltésére is alkalmas lenne. Tamásiban egyelőre csak a Túrmezei Erzsébet téren érhető el wifi-csatlakozás. Az önkormányzat tájékoztatása szerint azonban a következő hónapokban előreláthatólag tíz-tizenegy helyszínen - múzeumokban, parkokban, köztereken - alakítanak ki vezeték nélküli internetkapcsolatot uniós forrásból. A szekszárdi önkormányzat tájékoztatása szerint a Garay téren biztosítanak a lakosságnak wifipontot. A szolgáltatás ezen felül elérhető a Béla király téren is, illetve a Babits Mihály Művelődési Központban. A helyszínek bővítése a megyeszékhelyen is tervben van. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A tervek szerint jövőre három mélyfúrással folytatódik a munka a Nyugat-Mecsekben Vizsgálják, alkalmas-e a terület a tárolónak HETVEHELY A XVI. Tájoló Napot rendezték nemrégiben a Baranya megyei Hetvehelyen, ahol dr. Kereki Ferenc, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. ügyvezető igazgatója adott tájékoztatást a kutatásokkal érintett településeken élőknek. Mint az az eseményről kiadott sajtóközleményből kiderül, az RHK jövőre is folytatni szeretné a geológiai kutatómunkát a Nyugat-Mecsekben, annak érdekében, hogy minél megalapozottabb és pontosabb információi legyenek az itt található aleurolit kőzetről. A következő évek feladata, hogy kiderüljön, földtanilag alkalmas lehet-e ez a terület arra, hogy később más szempontok alapján is ott vizsgálják tovább egy, a század második felére tervezett nagy aktivitású hulladéktároló megépítésének lehetőségeit. Az elmúlt években már több kutatófúrás és egy kutatóárok kialakítása is segítette az RHK Kft. nyugat-mecseki munkáját abból a célból, hogy fontos vizsgálatokat végezhessenek az ott található agyagkő-formáció alkalmasságának megítélése érdekében. A társaság idén Hetvehelyen tartották a XVI. Tájoló Napot Fotó: Molnár Gyula nyáron kapta meg az Országos Atomenergia Hivataltól a telephelykutatási keretprogram-engedélyt, amely alapján 2032-ig több szempont - például a földtani környezet, a vízföldtani viszonyok, majd pedig természetföldrajzi és társadalmi-gazdasági jellemzők - alapján is vizsgálni tudják azt a jelenleg nyolcvanhét négyzetkilométeres területet, amelyet a következő több mint tízéves kutatási szakaszban próbálnak majd egyre kisebbre szűkíteni. A tervek szerint a következő évben három mélyfúrással folytatódik a munka. H. E. Végleges tároló A paksi atomerőmű elhasznált üzemanyag-kazettáinak, illetve az erőmű leszerelése során keletkező, nagy aktivitású hulladék végleges, biztonságos elhelyezést nyújtó tárolóhelyet kell találni, ezért folyik kutatómunka a Nyugat-Mecsekben. Egy úgynevezett mélységi geológiai tároló kialakítása célszerű, mintegy 500-1000 méteres mélységben, egy arra alkalmas, jó vízzáró tulajdonságokkal rendelkező kőzetben. A 2060-as években kellene megnyitni a létesítményt.