Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-06 / 283. szám
2019. DECEMBER 6., PÉNTEK fi MEGYEI KÖRKÉP A mentősre támadt a részeg férfi Ahol a Mikulásnak fényárban úszó háza és mesebeli szobája van SZEKSZÁRD Közfeladatot ellátó személy elleni eró'szak, súlyos testi sértés bűntettében és zaklatás vétésgében mondott ki bűnösnek egy ötvennyolc éves férfit a Szekszárdi Járásbíróság és ezért két év börtönre ítélte. A büntetés végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztették. A bíróság erre az időre elrendelte a vádlott pártfogói felügyeletét. Ha a szabadságvesztést később mégis végre kell hajtani, a vádlott a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet jogerős, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. A büntetlen előéletű, szakképzett férfinak munkahelye, rendszeres jövedelme nincs. Dulakodás közben kicsavarta az ujját A vádlott tavaly júniusban 7-én ittasan a környéken lakók nyugalmát megzavarva ordibált. Telefonos bejelentés alapján éjjel fél tizenegykor érkeztek ki a járőrök. Akkor a férfi az úttest szélén ült, nem volt hajlandó hazamenni, beszéde érthetetlen és összefüggéstelen volt, ezért a rendőrök mentőt hívtak. Amikor a mentős kiszállt az autóból, a vádlott hangosan szitkozódni kezdett, nem volt hajlandó beszállni a mentőbe. A nyitott autó küszöbére fellépett ugyan, de onnan nem mozdult. A mentős megpróbálta besegíteni a férfit az autóba, de a vádlott legalább kétszer felé ütött a könyökével, de nem találta el. Dulakodás alakult ki, amelynek során a vádlott megcsavarta a sértett bal kezének hüvelykujját. Végül mindketten beestek a mentőautó padlójára. A rendőrök fékezték meg a vádlottat, aki útközben sem hagyott fel az agresszív magatartással, azzal fenyegetőzött, hogy kinyírja a sértettet. A mentősnek hámsérülése keletkezett a bal könyöke felett, az ujja pedig eltörött. Az utóbbi sérülés tényleges gyógyulási ideje négy-hat hét. 1.1. A Mikulásnak nemcsak a távoli északon, hanem közvetlen közelünkben is van háza. Váralján járva könnyedén felfedezhető ez a különleges hajlék, hiszen esténként fényárban úszik. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu VÁRALJA Gűth Balázs egykoron az amerikai filmek szorgos nézőjeként nyugtázta, hogy a tengerentúlon a karácsonyi ünnepek idején az épületeket apró és színes izzólámpák füzérei fonják körül. A látvány annyira megtetszett neki, hogy megfogadta: amint dolgozik és keresettel rendelkezik, gyűjteni fogja az égősorokat és a kapcsolódó dekorációkat. így is tett. Azóta huszonnégy esztendő telt el. Gűth Balázs háza, immár egyúttal a Mikulás Háza Váralja, a megye, sőt, az ország egyik tündöklő látványossága. Advent első vasárnapjától vízkeresztig - azaz december elsejétől a hónap utolsó napjáig - látogatható, sötétedéstől éjfélig a hét minden napján, és bár magánvállalkozás, térítésmentesen. Ebben az időszakban az épületen és környezetében megközelítően 25-30 ezer égő világít. A tulajdonos a díszítéssel minden évben advent első vasárnapjára készül el, összességében 2-3 napi munkája van benne. A kapunál korábban mozgásérzékelő volt, ha valaki esetleg mit sem tudott a látnivalóról és gyanútlanul erre járt, meglepetten és elámulva nyugtázta, hogy hirtelen fényözön terítette be a helyszínt. Tavaly a melléképület gyarapodott egy újabb különlegességgel. A tulajdonos a múlt év nyarára megépítette a Mikulás szobáját. A szépen feldíszített, mesebeli nappaliban a látogatók elé egy nyitott tűzterű kandalló tárul: Télapó a kéményen keresztül gond nélkül leereszkedhet a szobába. Pontosan ezt tette tegnap, illetve teszi ma és Tavaly elkészült a Mikulás szobája, ahová a Télapó a kéményen keresztül ereszkedik le Fotók: Makovics Kornél A képgalériát és a videót keresse a Teol.hu hírportálon Látogatási rend van, de a fényár a kapun kívülről is jól látható Becsületkassza nincs, és nem is lesz holnap, amikor is ajándékokkal várja a szülőkkel érkező nebulókat. A nagy érdeklődésre tekintettel azonban látogatási rend lépett életbe. Ennek megfelelően hétfőtől csütörtökig a Mikulás Házát a kapun kívülről lehet megtekinteni. Péntektől vasárnapig az udvar és a Mikulás szobája is nyitva áll a közönség előtt. Ma délelőttől estig, illetve december végéig hétvégenként maga a szoba viszont csakis azoké, akik korábban találkozót egyeztettek a híres-neves vendéggel: a Mikulás fogadja ajándékokkal a családokat, nemcsak helyből, hanem más településekről is. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A Mikulás-szobában forró, alkoholmentes ital várja a betérőket. Sokan keresik a vendégkönyvet és a becsületkasszát. Gűth Balázs elmondta, hogy vendégkönyvet már beszerzett. Becsületkassza azonban nem volt és nem is lesz! Helyette azt találta ki, hogy aki ezt a kezdeményezést támogatni kívánja, az hozzon magával egy karácsonyfadíszt és tegye fel egy fenyőre vagy karácsonyi figurára. Ezek is gyarapítják a gyűjteményt. Örömmel fogadott ajándékok a régi, avagy saját készítésű fényfüzérek is. Országszerte Jól ismert a tündöklő látványosság Közösségi rendezvények erősítik az összetartozás érzését Szépkorúakat vendégeltek meg KÉTY Évek óta visszatérő esemény a falu koros polgárainak köszöntése, megvendégelése Kétyen. Korábban az idősek világnapjához közeli dátumot szemelt ki a Gödrei Zoltán vezette képviselőtestület erre a célra, de az idén, a választások és más közéleti események miatt csúsztatták a programot, s egyfajta évzáró rendezvénnyé vált. A polgármester fontosnak tartja, hogy a pályázati forrásból elnyert támogatásokból amenynyit csak lehet, közösségi célokra fordítsanak. A tavaszi kolbásztöltő fesztivál és az őszi szüreti nap is arra szolgál - a szórakozáson és hagyományápoláson túl -, hogy erősítse a faluban élők összetartozás érzését. Az idei szépkorúak napját december 5-én tartották a művelődési otthonban. A helyszínen mintegy nyolcvanan kaptak ebédet, s néhány fekvőbetegnek - szám szerint harmincötnek - kiszállították azt. Műsort a Kétyi Nyugdíjas Kör tagjai adtak, és fellépett az ismert, Lengyelben élő székely mesemondó, Fazekas Lázár is. A jó hangulatú rendezvény zenés-táncos esttel zárult, a Biznisz Band közreműködésével. W. G. Nyolcvan vendég tapsolt a fellépőknek Fotó: Makovics Kornél Különdíjat kapott Csenge és Letícia VÁRALJA A Magyarországi Arablótenyésztők Egyesülete különdíjjal jutalmazta azt a csapatot, mely idén mind nemzeti, mind nemzetközi szinten megállta a helyét. A megtiszteltetésben a váraljai Szösz Team részesült, Szösz Csenge és Szösz Letícia távlovagló versenyzőként, a szülők, Németh Gabriella és Szösz Attila pedig segítőként és fő szponzorként. A díjat az Izsákon rendezett távlovas bajnokavatón adta át Rombauer Tamás, a MALE elnöke és Bányai Béla, a Távlovagló és Távhajtó Szakág elnöke.- Az év egy sikeres sivatagi versennyel kezdődött, itt junior elit lovas státuszt szereztem - mondta el lapunknak Szösz Letícia. - Azután Samorinban Csenge húgom a felnőtt korosztályt is maga mögött hagyva elsőként ért célba. A főszezonban inkább nemzeti versenyeken vettünk részt, újonc lovakat minősítettünk és készültünk az év legrangosabb versenyére, a junior világbajnokságra. Itt a 29. és 30. helyen végeztünk. A díj sokat jelent nekünk, hiszen nyugtázhatjuk, hogy hatékony munkát végeztünk és megéri energiát fektetni a szenvedélyünkbe. Sz. Á.