Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-03 / 280. szám
2019. DECEMBER 3., KEDD GAZDASÁG y A jövő év elején várhatóan már erősödhet a hazai fizetőeszköz Magához térhet a forint? Tavaly óta veszít értékéből a magyar valuta, egy hónapja átmeneti erőt mutatott, majd ismét mélypontra esett. A szakértők szerint mégsem kell pánikba esni. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ÁRFOLYAM Nagyjából egy hónapja úgy tűnt, hogy a forint nyár végi mélyrepülése befejeződött és a hazai fizetőeszköz visszaerősödhet a korábban megszokott szintekre, azonban nem így lett: az eurónkénti 328-as szint útját állta a további erősödésnek - írta a Magyar Nemzet. Újra gyengülés következett, és az euró a forinttal szemben soha nem látott magasságot ért el 337 körüli értéken. Ha a folyamatot többéves távon nézzük, 2014-2017 között az árfolyam meglehetősen stabil volt, 310-312 körüli átlagos értékkel, kis ingadozással. Tavaly azonban gyengülés kezdődött, amelyet ugyan korrekciók szakítottak meg, de mostanra egyértelműen úgy tűnik, hogy egy tartós, gyengülő trendnek vagyunk a tanúi. A teljes gyengülés tavaly óta a jelenlegi árfolyamon nagyjából 7 százalék, ami bizonyos körülmények között nem lenne zavaró, de most mégis különösnek tűnik. Szakértők szerint a legfontosabb, hogy a magyar makrogazdasági helyzet kiváló: a gyors növekedés a külső egyensúly, sőt a kereskedelmi és fizetési mérleg többlete mellett zajlik. Emellett az Európai Unióból is érkezik a fejlesztési pénz, vagyis elvileg lényegesen több deviza kerül a bankközi piacra, mint amennyire kereslet lenne. Ilyen körülmények között a forintnak elvileg erősödnie kéne, nem gyengülni. Ráadásul a régió más valutái nem követik, sőt idén az egész világon alig találni érdemben gyengülő devizát, csak a legrosszabb gazdaságú országoknál áll elő ilyen. Elemzők is folyamatosan keresik a gyengülés okát, de nehéz igazán választ találni a kérdésre. Van, aki úgy gondolja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikája túlságosan laza, különösen ha az inflációt is figyelembe vesszük. Ebben a tekintetben valóban a világ egyik legalacsonyabb reálkamatát látjuk. Hozzá kell azonban tenni, hogy a lakosság által elérhető hozam sokkal magasabb, a MÁP Plusz államkötvény közel 5 százalékos kamata már megfelelő reálhozamot is biztosít a magánbefektetőknek. így csak két dolgot lehet elképzelni: az egyik, hogy most már a forint folyamatos gyengülésére spekulálnak egyes alapok, a másik, hogy a most érkező nagy összegű EU-pénz miatt esetleg tudatos is lehet az árfolyam alakítása (például most vesznek meg olyan devizamennyiséget, amelyre később, mondjuk a jövőre lejáró magyar devizakötvények viszszafizetésekor szükség van). Utóbbi esetben érthető módon csak átmeneti jelenségről van szó: ha így van, már jövő év elején forinterősödést láthatunk. A spekuláció hatása ugyancsak nem lehet tartós, hisz a jó fundamentumok miatt nem lesz, ami a további leértékelődést lehetővé tegye, így a gyengülésre játszók kénytelenek lesznek zárni pozícióikat. A szakértők szerint egyelőre legyünk optimisták, és bízzunk abban, hogy a közel kétéves gyengülő trend jövőre megfordul. De miért is kedvezőtlen a gyengülő forint, ha egyszer nincsenek devizahitelek, így az átlagembert közvetlenül nem érinti? Leginkább azért, mert a forintban elért bérnövekedés egy részét a leértékelődés semlegesíti, így lassabb a bérfelzárkózás, mint stabil forint mellett lenne. Márpedig a gyorsabb ütemre szükség lenne, hogy a munkaerő elvándorlása megálljon, sőt jelentősebb mértékben meginduljon a hazatérés. HÍREK Olcsóbb lesz a benzin szerdától ÜZEMANYAG Bruttó három forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától. A gázolaj ára ezúttal nem változik. Ez azt jelenti, hogy a 95-ös oktánszámú benzin országos átlagára 388 forintra mérséklődik, miközben a gázolaj literára ennél bő 20 forinttal magasabb, 409 forint marad. MW Orosz gázzal főznek Kínában MOSZKVA Üzembe helyezték tegnap a jakutföldi csajandai gázmezőről Blagovescsenszken át Kínába vezető, Szibéria Ereje elnevezésű gázvezeték 2200 kilométeres szakaszát. Az orosz vezetékes gáz Kínába szállításának kezdetét jelentő ünnepélyes szertartás élő televíziós közvetítésében Szocsiból rész vett Vlagyimir Putyin orosz, Pekingből pedig Hszi Csin-ping kínai elnök. A Szibéria Ereje a gázkitermelés irkutszki és a jakutföldi központjából az orosz Távol-Keletre és Kínába szállít gázt. A most átadott első szakaszt követően egy másodikat is megépítenek, amely a koviktai gázmezőtől a csajandaiig vezet majd. A 3000 kilométeres vezeték - 2025-től - évi 38 milliárd köbméter földgázt szállít majd. A Gazprom jövőre 5, 2021-ben 10,2022-ben pedig 15 milliárd köbméter gázt szállít majd Kínába. MW Fekete péntek: eljárások indultak Meghosszabbítják a szezont az üvegházak Bőven terem a paprika Az enyhe idő kedvezett a hazai paprikatermesztésnek Fotó: MTI ELLENŐRZÉS Már indult fogyasztóvédelmi eljárás a novemberi ellenőrzések alapján a webáruházak megtévesztő hirdetései miatt, emellett az árképzésnél is előfordultak hiányosságok - mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Cseresnyés Péter kiemelte, a vásárlók részéről a legtöbb panasz amiatt érkezett, hogy a készleten lévőnek jelzett termék valójában nem vagy csak sokkal később volt elérhető az internetes kereskedőknél. A fogyasztók főként azt sérelmezték, hogy az internetes áruházak gyakran nem tudják betartani az előzetesen ígért szállítási időt, és különösen nehezükre esik ez az olyan forgalmas, kiemelt időszakban, mint a Black Friday. Cseresnyés hangsúlyozta: az elmúlt három évben a szaktárca irányításával több mint 2300 webáruházat ellenőriztek a hazai piacon, ezer próbavásárlást hajtottak végre, így jelentősen sikerült visszaszorítani az ismételt jogsértések arányát. Az ellenőrök az idei fekete péntek kampányában leginkább a becsalogató hirdetések, az árképzés, a szállítás és a termékek rendelkezésre állása kapcsán találtak visszás helyzeteket. A hirdetéseknél például előfordult, hogy a weboldalon lévő banner ingyenes házhoz szállítással kecsegtetett, azonban kattintás után kiderült a próbavásárlást végző szakemberek számára, hogy a térítésmentes lehetőséget csak 25 ezer forintos vásárlás fölött biztosítják. Ez megtévesztő reklámnak minősül, a kereskedő fogyasztóvédelmi hatósági eljárásra számíthat - mondta Cseresnyés Péter. MW Minden SMA-s kap kezelést TÁMOGATÁS Megszületett a megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyermek hozzájuthat a kezeléshez - jélentette be tegnap az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós elmondta, hogy 2017 nyarán törzskönyvezték a Spinraza nevű készítményt, amelyet 2018 elejétől Magyarországon is alkalmaznak az SMA-nak nevezett, gerincvelői eredetű izomsorvadás kezelésére. A kormányzat 2018- ban egymilliárd forint többletforrást biztosított a kezelésekre, és még abban az évben 30, azóta pedig további 24 gyermek kapta meg a kezelést. A miniszter azt is elmondta, hogy a Három generációval az egészségért pályázat második fordulójában hatvannégy práxisközösség nyert el támogatást. A rendelkezésre álló 4,7 milliárd forintból így praxisközösségenként átlagosan 74 millió forint támogatás jut a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra. A program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak és a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérése. A program forrásai lehetőséget adnak a megelőzést szolgáló eszközök, műszerek beszerzésére is. MW ZÖLDSÉGTERMESZTÉS Az enyhe időjárásnak köszönhetően a megszokottnál is tovább tudták ellátni a gazdálkodók hazai termelésű paprikával a piacot. - Vannak, akik már befejezték a szedést, a legtöbb termelő azonban addig kivár, amíg a külső hőmérséklet mínusz három fok alá csökken. Addig ugyanis fagymentesen tudják tartani a növényeket - mondta a Magyar Nemzetnek Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke. Hozzáfűzte, a hajtatott paprikával foglalkozó kertészetek idén jó szezont zárnak, a nagyjából 1500 hektáros termőterületről a tavalyihoz hasonló, 180- 185 ezer tonnás mennyiséget takaríthattak be. Kiegyensúlyozott volt idén a kígyóuborka piaca is, az újonnan megépült üvegházakban folyó termesztés rövid időre túltelítette a piacot. Néhány hétig emiatt az árak is mélypontra kerültek,, de a kínálat a jövőben rendeződni fog. A gazdálkodókat idén felkészületlenül érte, hogy az új üvegházakból hirtelen kikerülő nagyobb mennyiséget nem tudta azonnal felvenni a magyar piac. Erre készülve a jövőben megtalálják majd azokat a csatornákat, amelyeken keresztül külföldön tudják értékesíteni a többletet. - Kényszerhelyzetben voltak a termelők, a vidékfejlesztési forrásokból megvalósuló beruházások ugyanis csak késve készültek el. S akik nem akarták, hogy egy nyáron át üresen álljon az üvegházuk, kígyóuborkát ültettek bele - mondta Ledó Ferenc. Idén az új üvegházaknak köszönhetően paradicsomból is az elmúlt évekhez képest több, 120-125 ezer tonna termett. A mennyiség a következő években vélhetően tovább nő, hiszen 2021-ig csaknem 140 hektárnyi új üvegház készül el, amelyekben többnyire paradicsomot termesztenek majd a kertészetek. Áprilistól november végéig önellátóak vagyunk paradicsomból, november végéig még zömmel magyar áruval találkozhatunk a boltokban. A terméktanács elnöke megjegyezte, április elejétől paprikából és paradicsomból is csak egy-két százaléknyi mennyiség kerül be külföldről, az is inkább csak a kínálat színesítését szolgálja. Decembertől március végéig mindkét zöldségből importra szorulunk, a mennyiség azonban csökkent az elmúlt években. A téli időszakban korábban 10-12 ezer tonna paprika érkezett, ma már csak hat-hét ezer tonna. Paradicsomból évente 10-12 ezer tonnát importálunk. Külpiaci kitettségünk lassan enyhül, s bár néhányan elkezdtek mesterséges fény mellett egész évben paradicsomot termeszteni, az innen kikerülő mennyiség egyelőre nem meghatározó - mondta Ledó Ferenc. MW Egyes cégek reklámjai megtévesztőek voltak Fotó: MTI