Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-16 / 291. szám
14 SPORT 2019. DECEMBER 16., HÉTFŐ Négypontos előnnyel telelhet az élen a Fradi LABDARÚGÁS A Diósgyőr otthonában 1-0-ra megnyert mérkőzéssel feledtette a Ferencváros a nemzetközi kupából való hétközi kiesést. A fővárosi zöld-fehérek ezzel négypontos előnnyel telelnek az élen az OTP Bank Ligában. Az újonc és egyben sereghajtó Kaposvári Rákóczi nagy meglepetésre, de megérdemelten győzte le 4-1-re a vendég Debrecent. A Somogy megyei együttes sorozatban nyolc elveszített bajnoki után nyert, saját közönsége előtt pedig négy vesztes találkozó után örülhetett három pontnak. A Bp. Honvéd és az Újpest 212. fővárosi örökrangadóján ezúttal sem született gól. A két együttes legutóbbi hat összecsapásából az ötödiken osztoztak meg a pontokon a felek, s negyedszer nem zörrent meg valamelyik háló. A második helyen álló székesfehérváriak megőrizték idegenbeli veretlenségüket ebben az idényben: két döntetlen mellett Kisvárdán már a hatodik diadalukat jegyezték. A hazaiak továbbra is nyeretlenek a Fehérvár ellen: egy pontosztozkodás mellett negyedszer kapott ki. OTP BANK LIGA, A 16. FORDULÓBAN. Puskás Akadémia FC-ZTE FC 0-1 (0-0). Pancho Aréna, 1018 néző. V.: Iványi Z. Gól: Bobál G. (57.). Sárga lap: Knezevic (62.), Vanecek (74.), Henty (75.), illetve Lesjak (24.), Kocsis G. (75.), Ikoba (82.), Holodjuk (93.). Kiállítva: Hadzsiev (Puskás Akadémia, 14.). Kaposvári Rákóczi FCDebreceni VSC 4-1 (2-0). Kaposvár, 1169 néző. V.: Bognár T. Gól: Nagy R. (45., 50.), Balázs Zs. (10.), Tömösvári (91.), ill. Adeniji (51.). Sárga lap: Vachtler (42.), Ádám (57.), ill. Tőzsér (42.), Szatmári (74.). Kisvárda Master Good- MOL Fehérvár FC 0-2 (0-1). Kisvárda, 2350 néző. V.: Berke. Gól: Rubus (42., öngól), Pátkai (47.). Sárga lap: Lucas (16.), Hej (56.), Seco (83.), ill. Pátkai (58.), Rus (86.), Musliu (86.). Budapest Honvéd-Újpest FC 0-0. Új Hidegkúti Nándor Stadion, 2937 néző. V.: Solymosi P. Sárga lap: Nagy G. (44.), Banó-Szabó (93.), ill. Nwobodo (43.), Burekovics (46.). Diósgyőri VTK-Ferencváros 0-1 (0-1). Miskolc, DVTK Stadion, 8311 néző. V.: Farkas Á. Gólszerző: Zubkov (14.). Sárga lap: Isael (21.), Sigér (45.), Szihnevics (82.), Blazic (84.), Civic (95.). A tavaszi első fordulóban, január 25., szombat: Debreceni VSC-Újpest FC, MÓL Fehérvár FC-Bp. Honvéd FC, Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good, ZTE FC-Diósgyőri VTK, Kaposvári Rákóczi FC-Puskás Akadémia. TN OTP Bank Liga, az állás 1 Ferencváros 15 11 3 1 29-14 36 2. Fehérvár 16 10 2 4 31-17 32 3. Mezőkövesd 16 8 4 4 20-13 28 4. Puskás Akad. 16 7 4 5 26-20 25 5. Újpest 16 7 3 6 23-22 24 6. Bp. Honvéd 16 7 3 6 19-20 24 7. Kisvárda 16 6 2 8 18-22 20 8. Debrecen 15 6 1 8 25-30 19 9. Diósgyőr 16 6 1 9 16-24 19 10. Paksi FC 16 5 2 9 20-29 17 11. Zalaegerszeg 16 4 5 7 23-22 17 12. Kaposvár 16 3 0 13 15-32 9 Szabó János (a földön) és Gévay Zsolt riadt tekintete: a második félidőben volt miért izgulniuk. Képgaléria a TEOL.hu oldalon A fehérváriak után a mezőkövesdieket is legyőzte a Fotók: Makovics Kornél Paksi FC Szépen zárult az ősz, de a tavasz sem lesz könnyű Windecker József korai találatával 1-0-ra a Paksi FC újabb dobogós helyen álló csapatot, ezúttal a Mezőkövesd Zsóry FC-t győzte le, így sikerrel tudta zárni az OTP Bank Liga őszi szezonját. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Az előző fordulóban nagy meglepetésre, de a játék képe alapján nem érdemtelenül 2-0-ra győzött a Paksi FC a bajnoki címre hajtó MÓL Fehérvár FC otthonában. Osztermájer Gábor, az atomvárosiak megbízott vezetőedzője a „győztes csapaton ne változtass” elvét vallotta, vagyis vallotta volna, ha kényszerűségből nem kellett volna lemondania Hahn Jánosról. Arról a támadóról, akinek két találatával augusztusban győzni tudtak a zöld-fehérek Mezőkövesden. Helyét a Székesfehérváron csereként gólt szerző Könyves Norbert vette át. Az egyik nagy kérdése az volt a szombati találkozónak, hogy a fehérvári játékát át tudja-e menteni a PFC, hiszen annak a sikernek igazán akkor lett volna értelme, ha hazai pályán is nyerni tud a matyóföldi együttes ellen. A másik, hogy - ahogy azt a paksi szakember nyilatkozta - valóban csak egy győzelem kell-e ahhoz, hogy visszaszerezzék önbizalmukat a játékosai. Úgy tűnik, hogy a válasz: igen. Védelmi hibát kihasználva (ami pár fordulóval ezelőtt még éppen a paksiakat jellemezte) Windecker József góljával gyorsan előnyhöz jutott a Paks, s főleg a csapat első félidei játékára nem lehetett panasz. Az ötvédős rendszer úgy tűnik, nagyon betalált, a három belső védő jól se-A gól előtti pillanat: Windecker József lecsap a labdára, és... gítette ki egymást, a szünet után pedig az is bebizonyosodott, hogy a rájuk nehezedő nyomást is elbírják. A fordulás után rögtön megduplázhatták vagy megtriplázhatták volna előnyüket a hazaiak, de Kecskés Tamás, Papp Kristóf és Böde Dániel helyzeténél is nagyot védett a mezőkövesdi- kapus. Attól kezdve azonban a vendégek játszottak fölényben, de ez jobbára meddőnek bizonyult, köszönhetően annak, hogy játékmesterüket, Cseri Tamást a paksi középpályások levették a pályáról (egy lesgólt így is szereztek, Rácz Gergőnek azonban nagy bravúrt nem kellett bemutatnia a meccsen). A hazaiak csak a hajrában tudták volna eldönteni a mérkőzést, de a védekezés sok energiát emésztett fel ahhoz, hogy az ellenfél kapuja előtt is jó megoldások születhessenek. A paksiak a második helyezett után a harmadikat is legyőzték úgy, hogy gólt sem kaptak, így számukra rosszkor jön a január végéig tartó téli szünet. A holtszezonra egy kérdés így is akad: a sikeres évzárás után meghosszabbítják-e Osztermájer Gábor megbízatását? „Az biztos, hogy hétfőn utánpótlásedzést vezénylek, ahogy kedden is, szerdán pedig az egyik utánpótláscsapatnak lesz évzárója - válaszolta újságírói kérdésre a paksi szakember. - Két ilyen bajnoki mérkőzést követően és a kupában a tizenhat közé jutás után talán kijelenthetjük, hogy túl vagyunk a nehéz szérián. Mondhatjuk, hogy sikeres volt az év befejezése, de ne felejtsük el azt sem, hogy játékban a tavasszal még mindig többet kell mutatnunk, mert több van ebben a gárdában” - tette hozzá. Paksi FC-Mezőkövesd Paks, Fehérvári úti stadion, 1110 néző. Vezette: Pintér Cs, (Szécsényi I., Becséri G.) PAKS Rácz G. - Osváth, Lenzsér, Gévay, Kelemen D., Szabó J. - Windecker, Simon Á. (Papp K., 38.), Kecskés T. (Báló, 88.) - Könyves N. (Kulcsár D., 81.), Böde D. Megbízott edző: Osztermájer Gábor MEZŐKÖVESD Szappanos - Eperjesi (Farkas D., 51.), Pillér, Neszterov, Silye - Bertus, Karnyicki - Pékár (Takács T., 70.), Cseri, Nagy D. - Zivzivadze. Vezetőedző: Kuttor Attila GÓLSZERZŐ Windecker (11.) SÁRGA LAP Osváth (36.), Könyves N. (77.), Lenzsér (78.), illetve Bertus (85.), Pillér (88.) STATISZTIKA (AZ MLSZ ADATBANK SZERINT) Labdabirtoklás: 29, ill. 71 százalék. Kapura lövések (kaput eltalált): 8 (5), ill. 10 (3). Szögletek: 2, ill. 8. Szabálytalanságok: 17, ill. 14. Passzok (sikeres): 257 (183), ill. 720 (629). Az OTP Bank Liga tavaszi szezonja 2020. január 25-én folytatódik, a paksiak a bajnoki címvédő és őszi első Ferencváros vendégei lesznek a Groupama Arénában (kezdési időpont később). Látogasson el hírportáiunkra! TEOL.hu