Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-11 / 287. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. DECEMBER 11., SZERDA Hálátlanság Foray Nándor nandor.foray@mediaworks.hu Most épp az ország egyik legnépszerűbb DJ-je, Lotfi Be­­gi jött Szekszárdra fellépni, akivel volt szerencsém be­szélgetni is. Elismeréssel szólt a vidékről; úgy fogal­mazott, hogy vidéken lelkesebbek az emberek, itt olyan szere­­tetet, hozzáállást, ellátást kap, amelyet Pesten nem. A vidéki közönség, az mindig hálásabb. Lotfi Begi először járt Szekszár­­don, akárcsak a Dorothy zenekar, mely november 30-án adott koncertet nálunk. Két teljesen eltérő műfaj, mégis ezek az események rendre megtöltik a helyi klubot, és a belevaló, részt venni nem rest szekszárdi polgárok szemmel láthatóan jól is érezték magu­kat. Az előadók meg is dicsér-Aki keres, az talál jó programot, aki csak kritizálni sze­ret, az már kevésbé ték őket. Idáig tiszta a sor. Kár, hogy a D] által emlegetett lel­kességből és hálából nem ve­szik ki a részüket a megrög­zött méltatlankodók, akik­nél ahelyett, hogy Lotfi Begiét hallgatnák, az a lemez akadt meg, hogy Szekszárdon nincsenek programok. Ezt hajtogat­ják, és egy metropoliszba vágyakoznak szombat este otthon ülve, mert nem látják a fától az erdőt. Nem látják, hogy nemigen van országos celeb, aki megúsz­ná a szekszárdi haknit. Idejár az AK26, a BSW, a Follow The Flow és a Halott Pénz, de nemcsak a zenei életről van szó, a leg­nagyobb magyar színészek (Alföldi Róbert, Csonka András) és humoristák (Hadházi László, Mogács Dániel) egymásnak adják a kilincset a városban, én meg nem győzöm készíteni az inter­júkat. A programokról csak az elégedetlenkedők hiányoznak. Hét ember életét mentették meg BONYHÁD Tűz ütött ki vasár­nap hajnalban egy ötlaká­sos sorház egyik lakásában a Perczel utcában. A lángok két szomszédos lakásra is át­terjedtek. A tüzet a bonyhádi és szekszárdi hivatásos, va­lamint a bonyhádi önkéntes tűzoltók fékezték meg. Oltás közben egy férfit vittek ki a házból, aki életét vesztette. Két má­sik lakás is lakha­tatlanná vált, két­­két lakóját önkor­mányzati szükség­­lakásban helyez­ték el. A tűz ke­letkezésének okát vizsgálják, olvas­ható a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság honlapján. A rendőrség tájékoztatá­sa szerint szerint a tűzeset­ről Rafai Márk törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitány­ság szolgálatparancsnoka tett bejelentést 3 óra 40 perckor a központi ügyeletre. A rendőr, amint észrevette a tüzet és a füstöt baráti társaságával, az épülethez futott, és az alvó embereket felkeltették. Egy 49 éves nő, egy 24 és egy 50 éves férfi, valamint egy 40 éves férfi és családja életét si­került megmenteniük. Rafai Márk kérdésünkre el­mondta, hogy a spórtbálban voltak a művelődési házban két barátjával Völ­gyi Péterrel, Fe­kete Krisztiánnal és a párjaikkal. A tűzesetről érte­sítette a bonyhá­di ügyeletet, a me­gyeit pedig azért hívta fel, mert az első tűzoltóau­tó a művelődési házhoz érke­zett, amelyet kerítés választ el a sorházaktól, és elmondta, hogy a tűz a Perczel utca felől közelíthető meg. Nem mond­ta, de szavaiból kiderült, ter­mészetesnek tartja, hogy ba­rátaival együtt megtették, amit az adott helyzetben ten­ni kellett. 1.1. Amint észre­vették a tü­zet, azonnal a lakók segít­ségére siet­tek Legfontosabb ismérve, hogy gyümölcsös az aromája Néhány száz éve még gyógyszer volt Van aki otthon főzi ki a cefrét saját maga alkotta készüléken. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock Kis mértékben gyógyszer - tartja a mondás a pálinká­ról. De milyen az igazán jó kisüsti? A többség szerint a legfontosabb ismérve, hogy gyümölcsös az aromája és nincs benne mesterséges aroma és finomszesz. Végül pedig legalább 37,5 százalé­kos alkoholfokkal bír. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Javában dolgoz­nak a pálinkafőzdék, a gyü­mölcs-alapanyagú cefrék többsége már lefőtt, jelenleg inkább a törkölypálinkák, -párlatok készülnek. A kifőz­dék vezetői azt mondják, saj­nos évről évre egyre többen főzetnek ki ismerősnél, ház­nál vagy saját maguk alkot­ta készülékeken. Jelenleg egy háztartásban 86 liter 56 fokos pálinka készülhet. A kölesdi Berényi István ko­rábban azt mondta, hogy míg két éve huszonötezer liter pá­linkát főztek ki nála, addig idén ennek csak harmadát. En­nek oka, hogy egyre többen ké­szítik otthon a pálinkát. Meg­változtak a szokások is. Töb­ben kisebb tételeket főzetné­nek le egyszerre, ezt azonban csak kevés szeszfőzdés vállal­ja. A megrendelők egyébként jó minőségre vágynak, amit a házi előállítással nem biztos, hogy elérnek. Ez egy szakma, amihez érteni kell és nem le­het könyvekből megtanulni, tette hozzá a szakember. A lefőzött pálinkák het­ven százaléka nem megfele­lő minőségű, ezt már egy pá­linkaszakértő mondta. Bevett szokás, hogy a földes, lehul­lott gyümölcsöt szedik össze, hogy az ne menjen kárba. Hol­ott jó pálinkát csak jó minő­ségű gyümölcsből lehet készí­teni. Az is gond, hogy sokszor a nyár elején elkezdik a gyümöl­csöket gyűjtögetni, és ott áll a cefre az edényben hosszú he­tekig, sőt, ha még az ősszel is dob bele a gazda gyümölcsöt, akkor hónapokig. Pedig nyolc­tíz nap elég ahhoz, hogy kiforr­jon, ilyenkor rögtön főzni kel­lene. A jó pálinka legfőbb tit­ka a jó gyümölcs: étkezési, de minimum a lekvárminőségűt kell használni - hangsúlyozta a pálinkamester, aki minden évben találkozik megsavanyo­­dott, büdös cefrével is. Ezer fő megkérdezésével ké­szített kutatást az NRC Mar­ketingkutató és Tanácsadó Kft., amelyben a 18 és 49 éve­sek körében mérték fel, hogy vajon kinek mitől lesz ideá­lis a pálinka, számolt be a ta­nulmányról az agrárszektor, hu. A felmérésben részt ve­vők hatvanhat százaléka sze­rint az a jó pálinka, amelynek gyümölcsös az a tornája, hu­szonnégy százalékuk szerint pedig az ideális pálinka lágy és harmonikus. A közepes (40 fokos) és magas (50 fokos) al­koholtartalom a megkérde­zettek mindössze huszonhá­rom-huszonhárom százaléka szerint fontos. Az emberek tizennyolc szá­zaléka szerint akkor jó a pálin­ka, ha a gyomorban tüzet rak, és tizenhét százalékuk szerint az erős, torkot kaparó nedű az ideális. Talán nem meglepő, de a résztvevők csupán két száza­léka véli úgy, hogy a tökéletes pálinka alacsony (30 fokos) al­koholtartalmú. A pálinka év­századok óta gyógyszer. Buda környékén már a 13. század­ból találtak speciális égettbo­­ros (pálinkás) üvegeket. Má­tyás korában pedig már kü­lönbséget tettek a gyümölcsből és a gabonából készült párlatok között. Az égetett szesz egyéb­ként a 16. századig gyógyszer­nek számított. A pálinka szláv eredetű szó, amelyet az Eu­rópai Uniós jogszabályoknak megfelelően csak Magyaror­szág és négy osztrák tarto­mány használhat. A pálinkafő­zés védőszentje Szent Miklós. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Az ideális magyar pálinka A kutatást az NfíC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készítette 16-49 évesek körében, 1000 fő megkérdezésével 2009-ben. gyümölcsös az aromája lágy, harmonikus I közepes alkoholtartalmú (40 fokos) magas alkoholtartalmú (50 fokos) gyomorban tüzet rakó erős, torkot kaparó alacsony alkoholtartalmú I (30 fokos) p f‘ is: NBC/MTYA Sajtó- is FrtáajreWviim •' Úti | ©l#l WWM KtliXI A Vágyaink tengerében címet viselte a paksi Csillagshow Táncegyesület idei gálaműsora Táncban mesélték el, mi jellemzi a csapatot PAKS Vágyaink tengerében. Ez volt a címe, a Csillagshow Táncegyesület idei gálájának, amellyel hétvégén kápráztat­ták el a közönséget. Nagy Il­dikó, az egyesület vezetője el­mondta, hogy az elmúlt idő­szakban évente legalább egy, de volt, hogy kettő táncszín­házi produkciót vittek szín­padra, az idei azonban kicsit más volt, mint az eddigiek. Ez ugyanis a tanítványokról, az egyesület hitvallásáról szólt. A táncosok kívánságait fűz­ték össze egy kerek történetté. Azt mesélték el táncban, ami a csapat tizenhét éves műkö­dését jellemzi, és voltak a da­rabban olyan jelenetek, ami­kor a gyerekek nem meghatá­rozott koreográfia szerint tán­coltak, hanem hagyták nekik, hogy az érzéseik szerint cse­lekedjenek. Nagy Ildikó kiemelte, na­gyon büszke arra, hogy van olyan fiatal, aki szinte az ala­pítás óta, vagyis tizenhét éve az egyesületben táncol, többen pedig közel tíz éve erősítik a csapatot. Hozzátette, öröm volt látni a táncosokon, hogy élve­zik, amit csinálnak, hogy célt kapnak általa az életükben. Az egyesület vezetője az előa­dáson is elhangzott monda­tokkal foglalta össze a gálát: „Ezek vagyunk mi, különféle álmokkal és vágyakkal, egy­valami azonban közös ben­nünk, hogy összetartozunk. Mi egyszer s mindenkorra fe­lelősek lettünk egymásért.” Arról is beszélt, hogy idén technikailag is történt egy újí­tás, törekednek ugyanis az egyesület „nemzetköziesítésé­­re”. Ez azt jelenti, hogy amel­lett, hogy a honlapjuk már el­érhető angol nyelven, a tánc­­színházi előadást is lehetett angol nyelven követni, vagy­is a magyarul elhangzott szö­veg a ledfalon angolul is meg­jelent. - Nagy előkészületet Az előadás egyik látványos részlete. Képgaléria: TEOL.hu Fotó: M. Gy. igényelt, hogy mindez egy időben fusson, és ne akassza meg a műsort - tette hozzá Nagy Ildikó, aki az újítás oka­iról is beszélt. Elmondta, hogy bővült a paletta, és már nem csak magyar gyerekek jár­nak az egyesületbe, ezért fon­tosnak tartották, hogy azok a szülők is megértsék és kö­vetni tudják az előadást, akik nem értenek magyarul. Összegzésül pedig a sok po­zitív visszajelzést hangsúlyoz­ta, amellyel a látottakat mél­tatták a közönség tagjai. - Hi­hetetlen érzés és energia te­remtődött akkor este a szín­padon, nagyon meghatódtam - mondta Nagy Ildikó. H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents