Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-10 / 286. szám
2019. DECEMBER 10., KEDD GAZDASÁG y Fontos, hogy figyeljünk a figyelmeztető feliratokra Kockázatos játékok Az a jó, ha a gyerek életkorának, képességeinek megfelelő ajándékot választunk Fotó: Shutterstock 300 millió euróval nőtt az exportunk többlete MÉRLEG Októberben az export euróbán számított értéke 6,7, az importé 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az euróbán számolt export növekedési üteme sorozatban harmadszor volt nagyobb az importénál, a májusi adattal együtt negyedszer fordult elő ebben az évben, míg tavaly csak három ilyen hónap volt az egész évben. A kivitel októberben először lépte át a 10 milliárdos küszöböt (10,086 milliárd euró volt), de a 9,572 milliárdos import is rekord. Az import idén már harmadszor lépte át a 9 milliárd eurót. Az év első tíz hónapjában az export 4,8 százalékkal, az import 5,5 százalékkal volt több, mint tavaly, a külkereskedelmi többlet 296 millió euróval csökkent, 4,402 milliárd eurót tett ki. A külkereskedelmi többlet tavaly 2,558 milliárd euróval csökkent 2016- hoz képest, amikor 9,725 milliárd euróval elérte eddigi legnagyobb éves értékét. Az idén az első tízhavi 296 millió euró csökkenés az exporttöbblet lemorzsolódásának jelentős lefékeződését sejteti. MW Temérdek játék fogy a karácsony előtti időszakban. Hatósági tapasztalatok szerint az alkalmi árusítóhelyeken a leggyakoribb, hogy a kicsikre veszélyes holmit árulnak. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BIZTONSÁG A nem megfelelő játékok a sérülésveszély kockázatát is magukban hordozzák, ezért különösen fontos, hogy tudatosan válasszunk, amikor ajándékot veszünk a gyerekeknek. Az éppen felkapott vagy feltűnően olcsón kínált termékek minőségére különösen érdemes odafigyelni. Rendszeres ellenőrzések zajlanak a termékbiztonság szempontjából - mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára. Cseresnyés Péter szerint alapvető, hogy megbízható szaküzletben vagy internetes áruházban vásároljunk. A hatósági vizsgálatok tapasztalatai szerint a játékboltláncok, az üzletláncok és a webboltok nagyobb valószínűséggel forgalmaznak biztonságos, a jogszabályi előírásoknak megfelelő termékeket. Csak olyan játékot vegyünk, amely megfelel a gyermek életkorának, képességeinek és készségszintjének. Vannak, akik nem veszik komolyan a „háromévesnél fiatalabb gyermekek számára nem ajánlott” tiltást vagy az ezt jelző piros szimbólumot, holott a játékon lévő figyelmeztető feliratok fontos információkat adnak a használatáról és arról, hogy melyik életkorban biztonságos a termék használata - emelte ki Cseresnyés Péter. Megjegyezte: olyan játékot nem is szabad megvásárolni, amelyikről hiányzik a „CE” jelölés, mert az eleve felveti, hogy a termék nem felel meg a biztonsági előírásoknak. Felhívta rá a figyelmet, hogy a legkisebbek vannak kitéve a legtöbb kockázatnak, ezért minden kisgyermekes családban tudni kell, hogy a háromévesnél fiatalabbaknak könnyen eltávolítható vagy apró részeket tartalmazó játékot tilos választani, mivel fulladást okozhat. HÍREK 76,7 százalékon a tervezett hiány HIÁNYCÉL Novemberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 190,9 milliárd forint volt, ezzel november végéig 766,3 milliárd forintot tett ki a deficit, ami az éves előirányzat 76,7 százaléka - közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium. A központi költségvetés 659,5 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 185,3 milliárd forintos deficittel zártak, az elkülönített állami pénzalapok 78,5 milliárd forintos többletet értek el. Az adatok tükrében az év egészére meghatározott, uniós módszertan szerinti 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is elérhető - szögezte le a szaktárca. MW Ösztöndíjakkal segíthetünk FELSŐOKTATÁS Hazánk agrár ösztöndíjakkal segíti a fejlődő országok élelmezésbiztonságát, a hétköznapokban jól hasznosítható, fontos mezőgazdasági ismereteket ad át a fejlődő országok leendő agrár szakembereinek. Abban hiszünk, hogy a problémákat helyben kell megoldani, és egy sikeres ösztöndíjprogrammal is segítjük a rászoruló országokat, ami hazánk gazdaságának is hasznos - mondta Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára tegnap, a FAO-ösztöndíjprogram ünnepségén. MW Óvatosan a cuki plüssökkel is! A plüssfigurákkal is vigyázni kell. A laza varratok mentén a töltőanyag esetleg hozzáférhetővé válik, és a kisgyermek szájába kerülve fulladást okozhat. A könnyen eltávolítható apró szemeket, orrokat, díszítéseket is a szájába veheti vagy az orrába, fülébe dughatja, erre is tanácsos figyelni az ajándékválasztáskor. Karácsony előtt nem drágul a tojás Vadon élő fáktól is függ a hazai kínálat Lehetőség a gesztenye Nagy az ingadozás az éves termésmennyiségben Fotó: MW KERESLET Bár a cukrászok és a tésztagyártók megrendeléseiből már érezhető, hogy közeleg az ünnepi szezon, a vásárlók többsége csak a karácsony előtti egy-két hétben igyekszik feltölteni az éléskamrát tojással. - Míg 10-15 évvel ezelőtt az év vége előtt már jó egy hónappal bevásároltak a háziaszszonyok, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szezon hoszsza egyre rövidül. A legtöbben az ünnepek előtti egy-két hétre időzítik a nagybevásárlást - mondta a Magyar Nemzetnek Pákozd Gergely tojástermelő, a Pák-To Kft. üzemvezetője. Ez azonban nem azt jelenti, hogy napjainkban kevesebb fogyna tojásból karácsony környékén, sőt a téli ünnepkör a húsvét mellett az egyik legfontosabb időszakot jelenti a tojástermelőknek. Szabó Sándor, a Kereki Tojás Kft. ügyvezetője szerint a magyar tojás iránti kereslet már októberben és novemberben is élénk volt, karácsony előtt további növekedésre lehet számítani, és emiatt az árak jellemzően emelkednek ebben az időszakban. Szíjártó Attila, a kerekegyházi Szíjártó Bt. vezetője elmondta: már novemberben is drágábban szállítottak a felvásárlóknak, most további egy forinttal emelik az átadói árakat. A Magyar Nemzet által megkérdezett termelők többsége viszont úgy látja, hogy a késő őszi áremelést követően már nem várható további drágulás. Az európai uniós piacra ugyanis nagyobb mennyiségű lengyel tojás érkezett, ami visszafogja a felvásárlási árak növekedését. Egy hazai tojás termelői ára átlagosan nettó 24,50 forint, míg az importé 23,50-25 forint. Erre rakódik rá a csomagolás és szállítás költsége, ezért a vásárlók ennél magasabb árakkal találkozhatnak a boltokban. MW Kevesebbet késlekednek a fizetéssel FEGYELEM Jelentősen csökkentek a késések a számlák kifizetésénél az idei első három negyedévben, a két hónapon túl kiegyenlített számlák értékének aránya 52, a három hónapon túliaké pedig 60 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte negyedéves elemzése alapján a Bisnode Magyarország tanácsadó cég. Az átlagos fizetési késedelem 15,3 nap volt az első kilenc hónapban, ami szinte megegyezik a tavalyi 15,2 nappal. A lejáratig kifizetett számlák aránya elérte a 70 százalékot, ami enyhe, 1,6 százalékos javulás tavalyhoz képest. Az iparágak közül a számlák értékének több mint háromnegyedét határidőre rendezték a kiskereskedelem, a nagykereskedelem, a fafeldolgozás, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazatban 43, a2 építőiparban 47, a papíriparban 48 százalékos volt ez az arány. Területi alapon a legpontosabban, a számlák értékének 86 százalékával Komárom- Esztergom és Csongrád megyében fizettek, az ellenpont Zala 50 százalékos aránnyal. A leglassabban Heves megyében rendezték a számlákat, közel 33 napos volt az átlagos késés ideje, ez a legjobban teljesítő Somogybán csupán 11 nap. MW TERMÉS Bár a hazai boltokban egész évben kapható a gesztenyemassza, a friss termés pedig ősszel kerül a kínálatba, a fogyasztás a karácsony közeledtével a legerősebb. A legnagyobb mennyiség nem a hazai ültetvényekről származik, évről évre jelentős menynyiségű importgesztenye érkezik az országba. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint megfelelő fejlesztésekkel csökkenteni lehetne a külpiaci kitettségünket. A köztestület elemzése szerint a hazai szelídgesztenyetermőterület nagysága - a területalapú támogatási kérelmek alapján - 2017-ben 210 hektár volt, majd 2018-ban 215,5 hektárra emelkedett. Az idén nem mutattak változást az adatok, a tavalyihoz hasonló szinten stabilizálódott a termelés. A legnagyobb termőterületek Nyugat- és Dél-Dunántúlon vannak. Az ültetvények mellett ugyanakkor a ligetes szórványgesztenyésekből és vadon termő fákról is jelentős mennyiségű áru kerül a piacra. Sőt a kamara becslése szerint az évi 239-511 tonna közötti termésmennyiség jelentősebb részét ezek a vadon termő fák adják. Az éves gesztenyetermésben látható nagy ingadozás is annak tudható be, hogy kevés az üzemi ültetvény az országban, és a termesztéstechnológia is sok helyen fejlesztésre szorulna. A szelídgesztenye a meleg, kiegyenlített hőmérsékletű, csapadékos területet kedveli, nagy előnye a többi gyümölcscsel szemben, hogy jól bírja a téli hideget és a tavaszi fagyok sem igazán viselik meg. Annál nagyobb bajt okoznak a kártevők. A fákat leginkább a szelídgesztenye-kéregrák tizedeli, de a szelídgesztenyegubacsdarázs is komoly károkat okoz. Többféle védekezési megoldás közül választhatnak a termesztők, a leghatékonyabban azonban a különböző betegségeknek ellenálló fajták nemesítésével lehetne javítani a helyzeten - írta a Magyar Nemzet.- Az ágazat hatékonyságának növelése érdekében az adott termőhely változó ökológiai tényezőihez minél jobban alkalmazkodó, illetve a különböző betegségekkel, kártevőkkel szemben ellenálló fák nemesítésére, termesztésbe vonására lenne szükség. így megfelelő minőségű és mennyiségű termést takaríthatnának be a gazdálkodók - hívta fel a figyelmet a NAK. A fejlesztéseknek köszönhetően évről évre megbízható terméshozam érhető el, a hazai fogyasztói és feldolgozói igényeket pedig a jelenleginél nagyobb arányban hazai gesztenyével lehetne kielégíteni. Importból az első számú beszállítónk Olaszország, ott van az unió legnagyobb szelídgesztenye-állománya. MW A termelői árakat visszafogja az olcsóbb import Fotó: MW