Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-21 / 296. szám
2019. DECEMBER 21., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Krachun Elemér, Mőcsény polgármestere a szeretetről is beszélt Szekszárdon, a Gyermekkönyvtárban adventi foglalkozást tartanak Időseket láttak vendégül, fiatalokat leptek meg Ünnepre hangolnak Az ünnepi hangolódást segítik az önkormányzatok, illetve az intézmények programjai is. Munkatársainktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE Először látták vendégül a 65 év feletti korosztályt Gyulajon. Selmeczi László polgármester elmondta, hogy a rendezvényre az óvodások és az iskolások kedves műsorral készültek. Az ebéd előtt pedig két vendégelőadó magyar slágerekkel és karácsonyi dalokkal szórakoztatta a közönséget. Bátaszéken évtizedes hagyomány, hogy advent idején köszöntik a hetven éven felünket. Közel négyszáz fős vendégsereg töltötte meg a Kalász János sportcsarnokot. Dr. Bozsolik Róbert polgármester köszöntötte őket, mindenki kapott ajándékot, majd a közösen elfogyasztott vacsora után szórakoztató program kezdődött. Legyen minden gyermeknek karácsony! Bonyhádon ezzel a címmel hirdette meg jótékonysági akcióját a Solymár Imre Városi Könyvtár, az akcióban 140 ajándékcso-Bonyhádon, a Solymár Imre Városi Könyvtárba is megjött a Télapó Gyulajon Selmeczi László köszöntötte az időseket Beküldött fotók mag gyűlt össze, amelyek hátrányos helyzetű gyermekek arcára csalnak mosolyt. A „Bonyhádösszeköt” pályázat révén pedig a Szegedi Látványszínház előadását tekintették meg az általános iskolások. Hagyomány, hogy Mőcsény önkormányzata a karácsony közeledtével egy vacsorával megvendégeli a helybelieket. Az esten Krachun Elemér polgármester a szeretet fontosságát hangsúlyozta, míg a Cikói Általános Iskola kisdiákjai betlehemessel léptek színpadra, majd Häuszer Beáta és Haffner Kata könnyűzenei összeállítását tapsolta meg a közönség. A szekszárdi Gyermekkönyvtár rendszeres programja, hogy az ünnepek előtt kézműveskedést szerveznek, de mindig van egy kis mesés rész is. Ezúttal Kovácsné Szabó Lívia, az intézmény munkatársa speciálisan előadott papírszínházi mesét mondott a gyerekeknek. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu \ LEGJOBB RECEPTEK EGY HELYEN Qfy Ü/Wjeftjekn&! + v www.mindmegette.hu További képek és értékelés: TEOL.hu Demeter Vica Budapest Életkor: 18 év Magasság: 165 cm Csillagjegy: Oroszlán Kedvenc étel: nincs Kedvenc ital: nincs Kedvenc zene: nincs Kedvenc parfüm: Zara parfümök- Azért jelentkeztem a szépségversenyre, hogy tapasztalatot gyűjtsék, és új embereket ismerjek meg. Nem ez az első versenyem, amin részt veszek, korábban egy másik neves versenyen az egyik kategóriában sikerűt elhoznom az első helyezést. Egyébként szeretek edzőterembe járni, jelenleg kereskedelem és marketinget tanulok, de érdekel a szépségipar is, később szempillaépítéssel szeretnék foglalkozni. Paks összefog, Béninek gyűjtenek PAKS Sokan összefogtak Béniért az elmúlt hetekben Pakson és környékén, most pedig egy újabb jótékonysági akcióval segítik a beteg kisfiú családját. Advent utolsó hétvégéjén a Paksi Atomerőmű és az önkormányzat közös adománygyűjtést szervez, így az ünnepi programok ideje alatt a hivatal aulájában elhelyezett üvegdobozba várják a pénzfelajánlásokat, adományokat. A 11991119-94964198- 00000000 számlaszámon (tulajdonos: Rózsa Beáta, közlemény: Béni) is fogadják a támogatásokat. A kisfiú édesanyja, Rózsa Bea húsz éve végez karitatív munkát, sok rászorulónak segített már. Három gyermeket nevelnek, Béni négy hónapos korában szenvedett szemmozgató- és arcizombénulást, amelyhez neurológiai betegség is társul. Már átesett egy műtéten, az azonban nem járt sikerrel. A párizsi Necker Gyermekkórházban tudnák számára biztosítani a szükséges beavatkozásokat és a kezeléseket. Ennek az előzetes költségvetése 20 millió forint. A gyűjtés célja, hogy mielőbb összejöjjön ez az összeg. H. E. HIRDETÉS MOZAIKKERESO Vágja ki és gyűjtse össze mind a 10 db mozaikképet, ragassza fel a december 13-i tv műsor magazinban megjelent játékszelvényre és kitöltve 2020. január 15-ig, lezárt borítékban küldje be a szelvényen található címre. NYEREMÉNYEK: 3 DB TOYOTA YARIS SZEMÉLYGÉPKOCSI 19 DB 1.000.000 FT ÉRTÉKŰ EDENRED KÁRTYA 19 DB LAPTOP • 19 DB KONYHAI ROBOTGÉP 19 DB ROBOTPORSZÍVÚ • 19 DB WELLNESS PIHENÉS YARIS SZEMEL 19 DB KONYHAI ROBOTGÉP ZALAI HÍRLAP uns nEPE NAPLÓ H'ííu.'ni» »Kt» Méu BÉKÉS«!»,,HÍRLAP HEVES:: HÍRLAP Nógrád Megyei Hírlap Petőfi Népe Petőfi Népe Somogyi Hírlap Tolnai Népújság Dunántúli Napló Gj Néplap DÉLMAGYARORSZÁG KISALFÖLD NAPLÓ ÉSZAK KELET