Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-30 / 278. szám
2019. NOVEMBER 30., SZOMBAT KULTÚRA 11 Becses magyar könyvkincsek a Központi Antikvárium árverésén Ritkaságok kalapács alatt Dedikált Petőfi-mű, Kölcsey Ferenc könyvtárából származó kötetek és több magyar ősnyomtatvány is szerepel a budapesti Központi Antikvárium december 6-án rendezendő árverésén. Balázs D. Attila attila.d.balazs@mediaworks.hu BUOAPE: r Harminc éve dolgozom a szakmában, de pályafutásom során Petőfi-dedikációval még nem találkoztam, ilyen ritkaság legutóbb 1939-ben szerepelt magyarországi árverésen - mondta Bálinger Béla, a Központi Antikvárium boltvezetője. Az 152. aukció egyik legértékesebb könyve ugyanis az az 1848-ban megjelent Petőfi-kötet, amit a nagy költő Pákh Albertnek dedikált a következő szavakkal: „Pákh Albertnek őszinte barátja, Petőfi Sándor.” A 25 millió forintos kikiáltási áron kínált becses ritkaság egy magángyűjteményből került elő, ami nagy szó, mert a legnagyobb magyar közgyűjteményekben is csak kilenc könyvdedikáció található Petőfitől. Pákh Albert a költő baráti köréhez tartozott, és többek között ő hívta életre a kor egyik legemblematikusabb lapját, a Vasárnapi Újságot. Bálinger elmondta, hogy az ismert Petőfi-dedikációk mindig a közeli barátoknak vagy ismerősöknek szóltak, akkoriban ugyanis nem volt szokás ismeretleneknek dedikálni, a dedikáció mint műfaj sokkal később alakult ki. A Központi Antikvárium Aukcióján az első magyar komikus eposz, Csokonai Vitéz Mihály Nagyváradon és Vácon kiadott Dorottya című műve is szerepel. A szerző egyik legritkább kiadású könyve háromszázezer forintos árról indul. A különösen erős árverési anyag két olyan könyvet is tartalmaz, amelyik nemzeti himnuszunk költőjének, Kölcsey Ferencnek a könyvtárából származik. Az egyik ilyen kötet valódi irodalom- és művelődéstörténeti szenzáció, mert a reformkor nagy alakjától, Bajza Józseftől származó ajánlósorok is szerepelnek benne. Ez a mű a Petőfi-kötet árának töredékéért, 400 ezer forintért kerül most kalapács alá. Elárverezik Than Mór vázlatkönyvét is, amelyben a hí-Az első pesti lófuttatásról készült metszetek egyike Fotók: MW '■d'X- *•-- 'r\ PETŐFI SAMMIíí ISSJKES KÖLTEMÉNYEI im — tm I.Mtm *80 -1814. Stis*«* ittüs TKST. EK) ÍÍXITIV b-VÚTtí. i>üS. rés magyar festő egyenként lerajzolta a Batthyány-kormány tagjait, valamint Görgeyt és vezérkarát. A tétel kikiáltási ára ötmillió forint, ám ebből a műből mindegyik történelmi alak egyértelműen beazonosítható, ezért történeti forrásként is jól használható. Than volt az, aki 1848-ban elkészítette az első magyar bélyeg tervezetét is. Ritka magyar ősnyomtatványok is szerepelnek az árverésen. Temesvári Pelbárt 1500-ból és Laskai Osvát 1507- ből származó iniciálékkal díszített művei egyenként két és fél millió forintról indulnak. A szépirodalmi, valamint történelmi témájú művek mellett több mezőgazdasági és természetPetőfi Sándor összes költeményei Pákh Albertnek dedikálva Részlet Than Mór festő vázlatfüzetéből tudományi mű is helyet kapott az aukción. Ilyen A Kolbányi Pál 1791- ben, Pozsonyban kiadott német nyelvű könyve Magyarország mérgező növényeiről, amelyet 80 ezerről indítanak, vagy Batizfalvi Samu preparátoroknak szóló úttörő műve 1853-ból, az „Utasítás madarak, emlősök, hüllők és halak bőrének lefejtésére, kitömése- és fentartására”. Ez a kötet például feleannyiról indul, mint Kolbányi műve. Ha egy Nagy Lajos magyar királytól származó oklevélre fáj a fogunk, akkor is segít a Központi Antikvárium. Ám ebben az esetben már mélyebben kell a pénztárcánkba nyúlni: az 1378. augusztus 20- án, Visegrádon kelt pergamen oklevelet egymillió forintról indítják az árverésen, szemben II. Ferdinánd német-római császár és magyar király saját kezű aláírásával ellátott címereslevelével, ami „potom" 250 ezer forintról indul. HIRDETÉS 1 NYEREMÉNYEK ioooooo FORINTÉRTÉKBEN! ^ VEDD A BORSOT. ÉS MTSSZ A N/.P. NVfREMÍNVfKERT 2019- NOVEMBER 18-TÓI DECEMBER 14 16! Ti 1 i ríj ^ J m m H í k fii ■ FmjJ Január 7-i újévi koncertjére is készül a Ghymes Jótékonysági turné ZENE Hamarosan indul Szarka Tamás & Ghymes karácsonyi, jótékonysági koncertturnéja. A Mennyből az angyal című karácsonyi turné állomásai között december 3-án Vágsellye, december 14-én Gúta, 18-án Komárom szerepel. A koncertsorozat Szombathelyen zárul december 22-én. Az együttes emellett a január 7-i újévi koncertjére készül. Szarka Tamás előadóművész, zeneszerző, költő az Mien elmondta: a január 7-i újévi koncerten hatvantagú, 7-10 éves gyerekekből álló kórussal, az Óbudai Danubia Zenekarral, 9 tagú zenekarával és Miklósa Erikával lép fel; mintegy százan állnak színpadra a Müpában. A koncert próbái most kezdődnek. A Ghymes bemutatja: Szarka Tamás és zenekara újévi koncertje címmel meghirdetett program zenei anyagában a Ghymes legismertebb szerzeményei mellett Szarka Tamás idén készült Sósósó című szólóalbumának néhány darabja és a grandiózus 2018. augusztus 20-i budapesti tűzijáték dalai is hallhatók lesznek. A harmincöt éves Ghymes együttes működése során eddig huszonhét önálló albumot jelentetett meg, amelyekhez a dalszövegek mellett túlnyomórészt a zenéket is Szarka Tamás komponálta. Ő jegyzi a 2018. augusztus 20-i budapesti tűzijáték zenéjét és verseit. A harmincperces, grandiózus mű Szent István király intelmeiről, Magyarországról, annak születéséről, fennmaradásáról és a ma emberének vele való kapcsolatáról szól. Egész estés zenés színházi darabjai is sikert arattak. Több mint háromezer koncertet adott a világ huszonöt országában. MW Megható köszönet a gyógyító angyaloknak PREMIER Ha van népszerű zenei műfaj, amivel szimbiózisban élnek az obszcén, trágár szövegek, az mindenképpen- a rapzene világa. Minél aberráltabb egy szám, ma már annál nézettebb, hallgatottabb, egy-egy fesztiválon pedig tizenévesek tömege szórakozik a leghajmeresztőbb produkciókon. A szövegek pedig szép lassan beleépülnek a fiatalok mindennapi szókincsébe, a sugallt világkép pedig az életvitelükbe. Nem tulajdonítunk ennek jelentőséget, pedig kellene - hívta fel sokszor a figyelmet az egyre veszélyesebb trendekre Kőházy Ferenc, azaz a FankaDeli néven alkotó kecskeméti rapper. Ő ugyanis azon kevesekhez tartozik, akik szembe mennek az uralkodó áramlatokkal: az érték, értékrend, közösség, a szeretet, a szerelem témakörét mutatják be látványos klipek formájában. És hát azokat az életünkhöz kapcsolódó helyzeteket, eseteket, amikbe sokszor bele sem gondolunk. Pontosan ilyen témájú a tegnap megjelent új FankaDeli-videó, aminek a címe: Mindennapi angyalok. A dal azért született megi mert úgy érezte, hogy azok az emberek, akik arra hiva tottak, hogy az egészségünkéi és az életünket mentsék, vala hogy nincsenek a helyükön e társadalmunkban. FankaDel úgy vélekedik, hogy ugyar minden foglalkozás és hiva ■ 4 Kőházy Ferenc Fotó: MV tás egyaránt fontos, de ha va laki ápolónak, nővérnek vág; éppen orvosnak áll, a gyógyí tás szolgálatába szegődik, a: azért egy kicsit más, mint . többi tevékenység. Mert az < kezük alatt mindennap élei utak állnak irányba - emeli k FankaDeli, hozzátéve: ez azér is tiszteletet érdemlő hivatás mert közben nekik is megvan nak a mindennapi probléma ik, melyek nagy része sokszo óriási trauma. „És nekik úgy kell minké - szó szerint - megmente ni, hogy közben éppen elköl tözött tőle a férje, súlyos be teg a felesége, vagy droggá bukott le a gyermeke” - írj FankaDeli, feltéve a kérdés mindannyiunknak, hogy ír vajon képesek lennénk-e err az áldozatos munkára. FankaDeli ezért ezzel a da lal a háláját szerette volna k fejezni az életmentőknél Mert ha már nem teheti me értük, amit szíve szerint tér ne, akkor legalább ezt az i dalát hagyja megszólalni éi tűk. Mert hát, gondoljun csak bele... Sz. / Szarka Tamás több mint háromszáz dalt szerzett Fotó: MTI