Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-25 / 273. szám
g BELFÖLD 2019. NOVEMBER 25., HÉTFŐ Jelentős támogatás a cukorbetegeknek Emberölés előkészülete lehet az internetes üzenet is A sértettek mellé állt a Kúria a jogegységi határozatában foglalt intézkedésekkel Fotó: Shutterstock A Kúria jogegységi határozata értelmében szabadságvesztéssel büntethetik ezután az internetes üzenetben, videóban gyilkossági fenyegetést küldőket, akár felnőttek, akár fiatalkorúak. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu SZIGORÍTÁS Ötévi szabadságvesztéssel is büntethetik azt, aki szöveges üzenetben és ehhez mellékelt videófelvételen gyilkossággal fenyegetőzik. A jövőben az elkövető büntetendő, akár biztatásra, akár saját elhatározásból fenyegetőzött, és akár felnőtt, 'akár fiatalkorú - áll a Kúria jogegységi határozatában, amely kihat a bírósági ítéletekre. A határozat kitér arra is, hogy felelősségre vonni általában azt lehet, aki a 14. évét már betöltötte, de egyes súlyos bűncselekményeknél, például az emberölésnél a büntethetőség korhatára 12 év.- A Kúria új jogegységi határozata hasznos és időszerű - mondta el a Magyar Nemzetnek Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője. A döntés nemcsak az ítélkezés egységét teremti meg, de kifejezésre juttatja, hogy a büntető igazságszolgáltatás a sértettek mellett áll. Nagy László Tibor kifejtette, hogy a halálos fenyegetések ügyében is nagyon fontos a bűncselekmények megelőzése. Ehhez hatékony gyermekvédelemre is szükség van. Ajánlható az is, hogy ha a fiatalok fenyegető üzenetet kapnak, jelezzék a szüleiknek, tanáraiknak vagy a hatóságoknak. A külföldi fegyveres iskolai támadásokról szóló félelmetes képeket ugyanis nemegyszer tanulók küldik el egymásnak, így erősítve meg saját, állítólagos gyilkossági szándékukat. A kriminológus emlékeztetett rá: míg a bűnös szándék gondolata nem büntethető, a bűncselekmény következő stádiuma, az előkészület, például a gyilkos eszköz beszerzése, a helyszín kiválasztása vagy - a jogegységi határozattal is érintett ügykörben - a komoly, halálos fenyegetés közzététele már igen. Az előkészületet önmagában csak a legsúlyosabb bűncselekmények esetében szankcionálja a törvény. Az emberölés előkészületének büntetése egytől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet. Egy korábbi esetben a vádlott egy weboldalra feltöltött írásában azt fejtegette, hogy országgyűlési képviselőket fog kivégezni, amennyiben azok nem szavaznak meg egy törvényt. A Kúria ebben az ügyben végül emberölés bűntette előkészülete miatt ítélte el a vádlottat - közölte a jogegységi határozatot ismertetve a Kúria sajtótitkársága. Hozzátették: egy másik esetben viszont felmentés született, mert kiderült, hogy a Facebook Messengeren gimnáziumi lövöldözéssel fenyegetőző tinédzserben valójában nem alakult ki az ölési szándék, csupán vizionált róla. Nem automatikus tehát a büntetés, minden ügyet részleteiben is megvizsgálnak a bíróságok. SEGÍTSÉG Jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik a kormány új intézkedéscsomagjával. A szaktárca tájékoztatása szerint a kormány december 15- ig felülvizsgálja a gyermekek otthongondozási díja (gyod) és az ápolási díj szakértői szempontrendszerét, hogy az 1-es típusú diabéteszes gyermekek szülei indokolt esetben január 1-jétől továbbra is kapjanak gyodot. Azt írták, a határozat 3500-4000 gyermeket érint. A kormányhatározat szerint a jelenleg közel 800 gyermek által használt inzulinpumpa és a hozzá tartozó kiegészítők egységesen 98 százalékos támogatással, vagyis négyévente 5000 forintért lesznek rendelhetők - bizonyos előfeltételek teljesülése esetén - a 18 év alatti és a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytatók számára a tanulmányaik befejezéséig. Mindezek mellett biztosítani fogják az 1-es típusú diabéteszes gyermekek napi ellátását a köznevelési intézményekben, felülvizsgálják a közétkeztetésre vonatkozó szabályokat, megteremtik a feltételeit annak, hogy a szülők által beküldött ételeket az intézményekben megfelelően lehessen tárolni, hűteni, melegíteni és tálalni, valamint bővítik a diabétesszel élők táborozási és sportolási lehetőségeit is. Továbbá fejlesztik a gyermek-diabéteszcentrumokat, és évente 100 millió forintos keretöszszegű pályázatot írnak ki a cukorbetegekkel foglalkozó civil szervezeteknek. Az intézkedések több ezer diabétesszel élő gyermek és az őket gondozó, segítő szülők és családtagok életét teszik könynyebbé - emelték ki. MW Cukorbeteg gyerekek száma Magyarországon (2003-2017) Tízezer lakosra jutó diabetes mellitus megbetegedés a 0-18 éves gyermekek körében: MW-grafika, forrás: KSH HIRDETÉS TV2.HU/CATCH DECEMBER 1-TOL MINDEN VASÁRNAP 18.50 k TÄfÄgl BÜNDEL TAKÁCS GÁBOR ÖRDÖG NÓRA j pl' mi«-*........■■•tm#**”'' ■ ‘ a Elítélik a fenyegetőt