Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-23 / 272. szám
6 jK'fEsnr helyőrség interiu AMI A DOLGUNK A VILÁGBAN Mihályi Katalin Két hiteles ember: Kudlik Júlia, a Magyar Televízió legendás műsorvezetője és Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdalénekesnő. A hitelességet, a szavak, dalok mögött rejlő aranyfedezetet érezte meg bennük a vajdasági közönség is akkor, amikor a Szeretettel című lemezük anyagát mutatták be a tömb-, a szórvány- és a szigetmagyarság településein. Kudlik Júlia választott és saját gondolatait mondta el a szeretetről, ezzel hamnonikus egységet alkottak a Szvorák Katalin előadásában felcsendülő énekek. A műsor lélekemelő volt, nem csoda, hogy minden helyszínen percekig zúgott a taps. Ezt a lemezt követte a Várakozás című adventi album, amely hasonló sikert aratott. Szvorák Katalin — A Szeretettel című műsor közönségét figyelve döbbentem rá, milyen fontos, hogy a XXI. században készüljön egy ilyen összeállítás szeretetről, hitről, családról, magyarságtudatról, hagyományról, felelősségről, vállalásról, hisz gyakran tapasztaljuk, hogy a világban egészen más trendek, divatok érvényesülnek. Ezért lényeges egy ilyen lemezzel, műsorral ráirányítani a figyelmet ezekre az értékekre? Kudlik Júlia: Valóban nagyon fontos, mert a mai világban háttérbe szorult a mi, és előtérbe került az én. Azt a fajta közösséget, amit a család és a családokon keresztül a társadalom alkot, évszázadokon keresztül összetartotta valamiféle erő, és ma is ennek kellene érvényesülnie. Ám ez manapság jócskán felborult. Szomorúan tapasztalom, hogy igen kevesen kíváncsiak arra, honnan jöttek, kikre lehetnek büszkék. Pedig a nemzetet többek között olyan tényezők tartják össze, mint az azonos nyelv, a történelem, a kultúra és ezek lelki vetülete. Szerencsés az a gyermek, aki a családban ebben részesül, úgy nő fel, hogy megkapja azt a hátteret, amelyből aztán táplálkozni, meríteni tud. Sajnos anyanyelvűnk, ez a gyönyörű szép magyar nyelv egyre inkább romlik, ha nem is vesszük annyira észre, de aki pályája során ezzel foglalkozik, az bizony látja, hogy mit művelnek vele. Amikor nemzetről, összetartozásról beszélünk, akkor a haza is idetartozik. Nagy költőnk, Vörösmarty Mihály oly gyönyörűen megírta a hazáról: „Bölcsőd az / ’s majdan sírod is, / Melly ápol ’s eltakar. / A’ nagy világon e’ kivűl / Nincsen számodra hely; / Áldjon vagy verjen sors’ keze: / Itt élned, halnod kell.” Ezt csak úgy tudjuk megbecsülni, ha azt a meglévő kulturális hagyatékot, amire büszkék lehetünk, továbbvisszük, ápoljuk.- Szvorák Katalinnal közös műsoruk iránt évek óta az egész Kárpát-medencéből érdeklődnek, érkeznek a meghívások. Az emberek szomjúhozzák a mély gondolatokat, a népdalokat, zsoltárokat. A vajdasági közönség reakciójára- elmélyülés, könny, felszabadult öröm - mind a mai napig emlékszem. Hogyan élik meg ezt a műsor utáni találkozások során?- Amit előadás közben tapasztalunk, minden hivatalos elismerésnél, egy Kossuth-díjnál is többet ér. Tudtam, hogy felelősségteljes munkát végzek, de hihetetlen élmény megtapasztalni, hogy a kimondott szó, a dal ilyen óriási hatást vált ki az emberekből. Az apró bemondói szobában negyven évig semmiféle viszszajelzés nem volt, esetleg adás után néhány telefon, itt viszont szemtől szemben találkozunk a közönséggel, látjuk az emberek arcán tükröződő érzelmeket, és lemérhető, hogy lélekben mennyire megváltoznak az előadás végére. Ez egy olyan óriási jutalom nekem, olyan fantasztikus érzés, amit nehezen tudok szavakkal megfogalmazni. Igazolva látom, hogy amit negyven éven keresztül csináltam, az nem volt hiábavaló.- Hogyan éli meg, amikor határon túli magyar területen lépnek fel?- Ott minden szónak más jelentése van. Ott még fontosabb, hogy mit mondok, és azt hogyan mondom. Volt olyan, hogy a végén együtt sírtunk a közönséggel. Ezek a találkozások is megerősítettek meggyőződésemben, hogy ha mindenki csak azt csinálná, ami a feladata ezen a Földön, jobban élhetnénk. Semmi mást nem kellene csinálni, csak azt, ami a dolgunk. Ez ilyen egyszerű. Most, beszélgetésünk során szóba kerültek a családok, hogy azok alkotják a nemzetet. A legkisebb egység, közösség, ahol mindenkinek megvan a helye, a feladata, ahol megtanuljuk a felelősségvállalást egymásért és mindazért, amit ránk bíztak. Ezt visszük aztán tovább. Ez a felelősségvállalás szinte hajszálon függ manapság.- Sokszor látjuk, hogy amit a családban kellene megtanítani, azt a pedagógusokra bízzák, bíznák. Mi erről a tapasztalata?- Az iskola mindenre megtanít, nevelni viszont közösen kell, de elsősorban otthon. Manapság eléggé szétzilálódott a családi élet, mert lassan ott tartunk, hogy létre sem jön a család, a házasság, ami felmérhetetlen károkat okoz. Valaha együtt éltek a generációk. A kicsi gyermek megszokta, hogy az élet tartozéka a születés, de a halál is. Ma már inkább bedugják az öregeket otthonba, kórházba, ha egészségi állapotuk ezt nem is indokolja. Az ember észre sem veszi, hogy kezdi elveszíteni a méltóságát.- Irodalomról, művészetről is beszélgetünk. Évek óta figyelem a könyveladási mutatókat, és felháborodva tapasztalom: toronymagasan vezetnek az olyan kiadványok, hogy hogyan legyünk egy perc alatt boldogok, sikeresek, soványak.- Az csak látszat, illúzió, hogy eredményes, amit könnyen, egy perc alatt el lehet érni. Amikor Szvorák Katalinnal az első lemezt elkészítettük, sokan mondták, „most csináltok lemezt, amikor ez manapság senkit sem érdekel, senki sem veszi majd meg”. Aztán kiderült, hogy rengetegen megvásárolják a lemezt, számos helyre hívnak bennünket. Bebizonyosodott, hogy olyasmit kell csinálni, amire van igény, ami iránt érdeklődnek az emberek. Nem hiszek abban, hogy csak a háromsoros újsághírt olvassák el, a hosszú írásokat nem. Olyat kell írni, és úgy, hogy érdekelje az olvasót. Zavaró, hogy minden újságban ugyanazok a cikkek jelennek meg, ugyanazokról szólnak. Borzalmas látni, hogy mennyire függővé váltak az emberek a mobiltelefontól, a különféle kütyüktől, még a színházi előadás szünetében is mindenkinek első dolga, hogy bekapcsolja a telefonját. Mindenki olyan fontos ember, hogy még a színházban is létfontosságú azonnal értesülnie arról, ki küldött üzenetet, ki osztott meg valamilyen tartalmat? Ez uralja ma a világot, és az emberek nem veszik észre, hogy ez nem érték. Persze, a Google segítséget nyújt, de az onnan szerzett információ nem jelent igazi tudást. A tudás az, amiért megszenvedtél, amit átszűrtél magadon, és megtanultad, nem pedig az, amit innen-onnan összekaparásztál, és három perc múlva elfelejtetted. Az emberek egyre kevésbé tudják megkülönböztetni az igazit a hamistól, a gyerek az információáradatban már azt sem tudja, merre kapja a fejét. Mikor fog így rendet tanulni, hogyan tanulja meg, mi a sok, mi az elég? Gyakran dicsekednek azzal, hogy a gyerek éppen csak megszületett, és már tudja kezelni a gépet. Persze, ezek az eszközök megkönnyítik az életet, de sokkal több a hátrányuk, mint az előnyük. Nemrégiben olvastam egy találó megállapítást: amikor Neil Armstrong sétát tett a Holdon, készült három fotó, amikor Marika kiment a mosdóba, tizenöt képet posztolt az eseményről. Ezen jót nevetünk, de sajnos mi is hibásak vagyunk, mert hagytuk, hogy így legyen, holott ez is hozzátartozik a nemzet, a jövő generációk iránti felelősséghez. — A kultúra atyafisága a népdal esetében is szoros kapocs? Szvorák Katalin: Mi, akik a határon túl élünk, a határon túlról származunk, a zsigereinkben hordozzuk, hogy a kultúránk, a hagyomány mennyire fontos, mert mindig harcolni kellett érte, de nagyon mélyen átéljük az összetartozás érzését is. A felvidéki Pincén nőttem fel, s nagyapám mindig mesélte, hogy 1916-ban, a román betörés idején székely családokat telepítettek hozzánk. Ő 11 éves volt, és a befogadott család egyik fiúgyermeke is hasonló korú. Életre szóló barátságot kötöttek. Sőt, ez a mai napig tart, hiszen mi már az unokákkal ápoljuk ezt a jó kapcsolatot. — A különféle kütyük, okoseszközök a személyes találkozások varázsát nem rombolják le? — A minap fogyatékkal élő gyerekeknek énekeltem, és hihetetlen, hogy mennyire megnyíltak a zene hatására. A zene, a népdal érzelmi csakrákat nyit meg, érzelmileg gazdagít bennünket. Azt, hogy az agyi fejlődésre jó hatással van, a tudósok már régen megállapították. Szakemberek állítják, a gyereknek tízéves koráig nem szabadna a kezébe adni ilyen kütyüket. Már most tudjuk, hogy az Y generáció sok tekintetben mennyire élhetetlen lesz, az érzelmi sivárság jelei már most megmutatkoznak sokuknál. Szürke emberekké válnak, mert a technikai eszközök uralják a mindennapjaikat, és nem élik meg a való életet a maga színességében, mint ahogyan az anyanyelvűket is lassan feladják. Az angol nyelv lesz az uralkodó, hiszen mindenütt a világban ez a közvetítő nyelv. így a saját identitásunkat veszítjük el.- A velünk együtt élő népek dalai is szerepelnek gazdag repertoárjában.- Nemcsak magyarul énekelek, hanem a Kárpát-medence népeinek anyanyelvén is, egyházi műsoraimban hirdetve az ökumenét is. A népdalban az a csodálatos, hpgy mindig megszületik az a harmónia, amelyre az ember a lelkében vágyik. Népdal nélkül az emberi mivoltunk veszik el, a nemzeti identitásunk. Gyökerek nélkül nem létezünk. Ezért fontos, hogy szeressük a sajátunkat, de tisztelettel legyünk a szomszédjaink iránt, akikkel a történelemben számos kapcsolódási pont van, és mert csak közösen, összefogva tudunk Európában közép-európaiként jelen lenni. A múltunkat kell tisztába rakni, ebben a történelem oktatásának is kiemelt szerepe van, ne a politika határozza meg, hogy hogyan oktassák a történelmet. Inkább a személyes történeteken keresztül kell oktatni, hogy miket éltek meg az emberek egy-egy történelmi korban. Ma már nagyon sok ilyen könyvet lehet olvasni e témáról. Döbbenetes, hogy mennyire mást mond az, aki az életének 50-60-70 évét meséli el, mint amit az ember a történelemkönyvekben olvasott. Hihetetlen összefüggéseket találunk. Ezeket kellene a pedagógusoknak megmutatniuk az iskolában. Olyan pedagógusokra lenne szükség, akik nemzeti önbecsülésre nevelnek, de rugalmasak, és képesek kapcsolódási pontokat találni más nemzetekhez is. Ahogy mondani szokták, minden mindennel összefügg, a történelemben semmi nem fekete-fehér. Hol az igazság, melyik oldalon? Úgy kell történelmet oktatni, hogy a mérleg mindkét serpenyőjét meg lehessen mutatni. így sokkal elfogadóbb lenne mindenki a környezetében élő más anyanyelvet beszélőkkel. Aki nem ismeri a saját kultúráját, történelmét, a szomszédjai kultúráját, történelmét, az bármiféle butaságot képes befogadni, azt könnyű félrevezetni. (A beszélgetés teljes változata a vajdasági Előretolt Helyőrség 2019. augusztusi lapszámában jelent meg.) Kudlik Júlia IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. november
