Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-04 / 255. szám
2019. NOVEMBER 4., HÉTFŐ • XXX. ÉVFOLYAM. 255. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT EGY PERCBEN Megharcoltak a győzelemért KOSÁRLABDA Alaposan megizzadt a TFSE-MTK elleni bajnokiján az Atomerőmű KSC Szekszárd, de nagy csatában 81-79-re legyőzte az újoncot Djokics Zseljko gárdája. ► 15 Emelkednek az órabérek FIZIKAI MUNKA Több mint ötödével, 1184 forintra nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Van olyan település, ahol az átlagos szint az 1600 forintot is meghaladja. ► 7 Népszerű lett a bábává ró TÁMOGATÁS Továbbra is jelentős az érdeklődés a babaváró hitelek iránt. A bankok már több száz milliárd forint államilag támogatott kölcsönt folyósítottak. A babaváró hitel kapcsán idén július elsejétől október 28-ig az összes folyósítás elérte a 151 milliárd forintot. ► 9 Jó reggelt! E gyik délután a szokásos sétánkra indultunk négylábú társammal. Már sötétedett, így alig láttunk a lakóházak közötti kis ösvényeken. Mivel tappancsos barátom igyekszik az éjjeli homályban mindentől megvédeni, így általában ő megy előttem, s jelez, ha veszélyt észlel. A járdához közeledve hangos nevetésre figyeltünk fel. Közelebb érve a lámpa megvilágított két sötét alakot. Egy lány próbált felkapaszkodni barátja hátára. Csak melléjük érve vettem észre, hogy a leányzó bal lábát gipsz borítja. Aztán a lovagias fiú egészen hazáig cipelte törött lábú párját. Láthatóan mindketten remekül mulattak a fájdalom és a sérülés ellenére is. K. K. A legtöbb háztartásban, ahol fával fűtenek, már elkezdtek gondoskodni a téli tüzelőről Fotó: Makovics Kornél TOLNA MEGYE Nem könnyű a téli szezonra szükséges mennyiségű fűtésre szánt fát beszerezni. A tüzépeken, Hősök emléke és a tisztelet könyve Angyalként segít az árva ebeknek SZEKSZÁRD Az első világháborús paroellánál idézték fel az elhunyt katonák szellemét szombaton az alsóvárosi temetőben. A belvárosi templomban tartott misén az élet és a halál nagy kérdéseiről szólt a prédikáció. A misét követően könyvbemutatót tartottak a plébánián. Dr. Szabó Géza és dr. Nagy Janka Teodóra könyve az első világháború szekszárdi hőseire és áldozataira emlékezik. ► 2 TAMÁSI Viktória már a csillagok közül tekint le ránk és szeretett kutyájára. Miután fiatal élete minden kincse a gazdátlan ebeket segíti, elmondható, hogy a néhai Walter Viktória az árva kutyák védőangyalává vált. Tavaly december közepén, huszonhárom évesen elhagyta ezt a világot. Viki rajongott a kutyákért. így nem volt kérdés, hogy mi legyen félretett pénzének a sorsa. ► 5 Tomiszlav Szivicstől tegnap megvált a Paksi FC vezetése Csak tizenegy bajnoki jutott LABDARÚGÁS A DVSC otthonában elszenvedett 3-1-es vereség volt az utolsó csepp a pohárban. A Paksi FC vezetése vasárnap megköszönte Tomiszlav Szivics vezetőedző munkáját. Az 53 éves szakember 11 bajnoki mécsesén ült a kispadon, de csupán három győzelmet ért el az atomvárosiakkal, akik hét találkozón is alulmaradtak riválisukkal szemben, s a bajnoki tabellán csupán a két újoncot, a Zalaegerszeget és a Kaposvárt előzik. A paksiak sorozatban a harmadik meccsüket veszítették el, a legutóbbi öt találkozójuk közül pedig négyet elbuktak. A vajdasági szakember utódja szombaton a Kisvárda Master Good elleni hazai bajnokin debütálhat. ►IS Valamiért nem ment Tomiszlav Sziviccsel... Fotó: Makovics K. További képek és értékelés: TEOL.hu Francsics Viktória Marcali Tudjon meg többet Viktóriáról a 3. oldalon. Tanúskodni nem jog, kötelesség SZEKSZÁRD A büntetőeljárásban az a tanú, akinek az üggyel kapcsolatban valamilyen tényről, körülményről tudomása van. Erről vallomást kell tennie a rendőrségen, ügyészségen, vagy a bíróságon, esetleg mindhárom helyen. A tanúzás a magyar jogban állampolgári kötelezettség. Éppen ezért idézésre meg kell jelennie a tanúnak a hatóság előtt, köteles vallomást tenni és igazat mondani. Az utóbbi időben hazánkban csökken az úgynevezett tanúzási készség, amelynek az az egyik oka, hogy a szervezett bűnözéssel kapcsolatos. ► 6 Új életre kelnek a fémek TOLNA Hogyan lesz a gépláncból kobra? Miként lényegül át a kuplungtárcsa napraforgóvá? Hogyan válik néhány csapágy és anyacsavar „gondolkodóvá”? Minderre Tolnán, a Mag-Házban lehet választ kapni, ahol megnyílt Gácsér Zsolt Átváltozás című kiállítása. A hajósi amatőr alkotó hulladék fémből, főként használt autóalkatrészekből készít (hegeszt össze) egyedi kisplasztikákat. Rendkívüli fantáziával, találékonysággal, érzékkel. A tolnai tárlatot Alföldi Albert, az egykori legendás hajósi népművelő nyitotta meg. ► 3 9 770865 603012 19255 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 06-74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 0646/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 MA HOLNAP 17 21 A mai napon szeles marad az idő, sokfelé lehet eső, zápor. Egy hidegfront közeledik, a hőmérséklet délután 12 és 20 fok között alakul. ► 13 Boldog névnapot kívánunk nevű 1 M 1 olvasóinknak! Drága a fa, nézzen körül több helyen! ott, ahol egyáltalán még foglalkoznak vele, kevés és drága a tűzifa. így aztán sokan igyekeznek olcsóbb megoldást találni. Ugyanakkor óvatosnak kell lenni, fó'ként a nagyon kecsegtető ajánlatokkal, mert könnyen csalódás lehet a vége. Érdemes több helyen körülnézni, és megismerni a kínálatot a végső döntés előtt. ► 2