Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-16 / 266. szám

8 IS amuban suit Doaacsa A TO HINDERE helyőrség Forrós: Vertigo Media Kft. Volt egyszer egy molnár, boldo­gan élt a feleségével. Volt pénzük és jó gazdaságuk, és évről évre vagyonosabbak lettek. Hanem a szerencse forgandó: ahogyan egy darabig növekedett a vagyonuk, úgy egy idő múltán évről évre fo­gyatkozott. Végül a molnár már éppen csak azt a malmot mond­hatta a magáénak, amelyben la­kott. Egyik reggel már pirkadatkor fölkelt s gondoktól terhelve kiment a szabadba, hátha megkönnyebbül a szíve. Éppen akkor kelt fel a nap sugara, s ő valami pezsgést látott a halastó vizében. Egy szépséges asszony emelkedett ki lassan a ha­bokból. Hosszú haja végighullám­zott mindkét oldalán. Tudta már a molnár, hogy ez a tó tündére, de félelmében nem bírt elfutni. Ám a sellő szelíden beszélt hozzá: nevén szólította s megkérdezte, miért olyan szomorú. A molnár hosszas habozás után elpanaszolta, hogy mennyire elszegényedett.- Ne búsulj, molnár! - mosolyo­­dott el a tó tündére. - Gazdagabbá és szerencsésebbé teszlek, mint valaha is voltál. Csak annyit ígérj meg, hogy nekem adod azt, ami a házadban eddig nem volt, de mire hazaérsz, már lesz. Mi más lehet az, mint valami kutya- vagy macskakölyök, gon­dolta a molnár, és megígérte. Könnyű szívvel indult hazafelé, de még oda sem ért a malomhoz, a szolgáló már messziről kiabálta felé, hogy örvendezzen, a felesége kisfiút szült az imént. A molnárt mintha villám sújtotta volna. Le­hajtott fővel lépett felesége ágyá­hoz, és elbeszélte, hogy mi történt a tónál. Hanem a szerencse tényleg visz­­szatért a molnár házába. Bármibe kezdett is, minden sikerült. Mintha maguktól teltek volna meg a ládák és a szekrények, a pénz mintha éj­szaka megfiadzott volna. Nem sok idő telt belé és vagyonosabb lett, mint valaha. Mégsem tudott jó szívvel örülni, mardosta az ígéret, amit a tavitündérnek tett. Csepe­redő fiát még a tó közelébe sem en­gedte. Amikor azonban a fiúcska ifjúvá serdült, kitanulta a vadászmes­terséget. Derék vadász lett belő­le és elnyerte a falu földesurának tetszését. Hozzá is adta egyetlen lányát, és boldogan éltek egészen addig, amíg az ifjú vadász egy őzet meglőve össze nem vérezte a kezét. Észre sem vette, hogy éppen a ve­szedelmes tó partján áll: odahajolt a víz fölé, hogy megmosakodjon. Ám alighogy megmártotta kezét a vízben, fölbukkant a sellő, reá nevetett és olyan gyorsan lehúzta magához a mélybe, hogy a hullá­mok azonnal összecsaptak a va­dász feje fölött. Estére kelve a fele­sége aggódni kezdett a férjéért, és mivel ő is tudott róla, hogy annak nem szabad közel merészkednie a veszedelmes tóhoz, bajt érezve azonnal odaindult. A parton meg is találta az őzet s mellette a férje vadásztarisznyáját. Szegény asz­­szony nem tudta, mi tévő legyen. Sikoltozott, rimánkodott, újra és újra körbefutott a tó partján, ám a víztükör mozdulatlan maradt. A nagy fáradtságtól végül mély­séges mély álomba merült. Álmá­ban megjelent egy ősz anyóka, s amikor könnyeit nyelve elmondta a bánatát, az adott neki egy arany­fésűt, egy aranyfurulyát és egy aranyrokkát. Azt tanácsolta a fia­talasszonynak, hogy teliholdkor sorra üljön ki velük a tó partjára. Ő így is tett. Amikor az aranyfésű­vel fésülni kezdte a haját, a tóból kicsapott egy hatalmas hullám s a tavitündér elragadta a fésűjét. Hanem ugyanakkor egyetlen pil­lanatra a férje feje is kiemelke­dett a habokból. Hasonlóan járt a furulyával is. Akkor a vadász már derékig kiemelkedett, és némán, szomorúan nézett a feleségére. Az utolsó hullám volt a legnagyobb: forrott, hömpölygött a víz, jött a tündér, hogy vigye az aranyrokkát. De abban a szempillantásban fel­­emelkedett egy vízoszlop is, benne a vadász egész teste. Gyorsan ki­ugrott a partra, kézen fogta a fele­ségét, és futásnak eredtek. Ekkor rettentő zúgással csapott ki med­réből az egész tó. A szökőár már­­már elsodorta őket, de az álombéli ősz anyóka még egyszer utoljára a segítségükre sietett. Levelibékává változtatta őket, így sikerült átvé­szelniük a szökőárt, de messzire sodródtak egymástól. Amikor visszaváltoztak ember­ré, ismeretlen vidékre kerültek, nem találták egymást. Szomorúan bandukoltak a réteken, míg végül mindketten pásztornak szegődtek. Egy év is eltelt, amikor egyszer csak ugyanazon a réten legeltet­ték nyájaikat és összetalálkoztak. Nem sokat beszéltek, de megörül­tek egymásnak, hogy legalább már nem lesznek egyedül. Egy éjjel a pásztorlegény elővette furulyáját és elfújt rajta egy bánatos nótát. A leány rögtön sírva fakadt. Miért sírsz, kérdezte a legény, s a leány elbeszélte neki szomorú sorsát. Ránézett a pásztorfiú és rögtön megismerte elveszett feleségét. Egymás nyakába borultak, s on­nantól kezdve boldogan éltek, míg meg nem haltak. (A Grimm fivérek nyomán) LENGEMESÉK Rajzfilmajánló sorozatunk követke­ző részében a Berg Judit által meg­álmodott és megírt Lengemesékkel foglalkozunk. Az egész estés rajzfil­met (amely epizódonként is meg­tekinthető) 2017-ben mutatták be Pálfi Zsolt rendezésében. Az animá­ciós film narrátora Kubik Anna Kos­­suth-díjas színművész, a szereplők­nek Faragó András, Szalay Csongor és mások kölcsönözték hangjukat. Az eredeti könyvsorozatnak tava­szi, nyári, őszi és téli részei vannak, valamint egyéb kiegészítések: kalen­dárium, foglalkoztató könyv, színes és számos játékkönyv, állattár és hasonló érdekességek. A kedves kis zöld figurákat és a Nádtenger képi világát Timkó Bíbor alkotta meg. „Hogy róluk eddig még nem hal­lottál? Az bizony nem csoda [...] a lengéket nem látta még soha senki. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői. A tudósok és kíváncsi megfigyelők elől azonban gondosan elrejtőznek. Nem is kell bujkálniuk, elég mozdu­latlanul ücsörögniük egy nádszálon, hogy észrevétlenek maradjanak. A lengék teste alig nagyobb, mint a Ágoston Szász Katalin pitypang bóbitája, a bőrük éppen olyan zöld, mint a nádas, hajuk pe­dig kócos barnán lobog a szélben.” A lengegyerekek haja azonban még zöld, és csak akkor avatják őket őr­zővé, amikor bebarnul. Addig nem is evezhetnek, nem ülhetnek békahát­ra, nem kaphatnak fegyvert és még a nádirigók hátán sem repkedhetnek. Füttyös Vilkó, a csintalan lenge­csemete számára hosszúra nyúlik a várakozás, de nem nyugszik bele sorsába. Unalmában és dühében a legfurcsább, legveszélyesebb és leg­inkább hősiességet kívánó és ígérő kalandokba veti magát: telepók központot létesít, torpedócsatázik, viharsárkányt épít és persze teljes erőbedobással részt vesz a harácsok elleni küzdelemben. Nemcsak a Lengemesék címe és története, de képi megvalósítása is nagyon kedves. A lengéknek bájos arcuk, takaros kis kunyhóik, naper­nyőik és bajuszos pókbarátaik van­nak. Berg Judit meséi végtelenül aranyosak, szórakoztatóak, sőt, hasznos és érdekes információkat közölnek a vízi világról kicsik szá­mára is érthető és élvezhető nyelve­zettel és látványvilággal. un a lap alatt VILÁGVÉGI OSZTÁLYHARC Az online közösségi játékok legfőbb tartalmát maguk a résztvevők képe­zik. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tartalom, a belcsín vagy a megva­lósítás kevesebb munkát igényelne, ám az tény, hogy ezeknél a típusú játékoknál bizonyos alkotóelemek nem, vagy csak nagyon kis mér­tékben jutnak szerephez. Kevesen tudják, hogy van-e egyáltalán tör­ténete a Fortnite-nak, ahogy az sem érdekel senkit, hogy a Player Unk­nown’s Battlegrounds-ban pon­tosan miért is lövöldözik egymást halomra a résztvevők. De vajon mi történik akkor, amikor ezt a közön­séget egy olyan játék akaija kiszol­gálni, melyet korábban az összetett világépítés és a szövevényes narra­­tíva jellemzett? Az 1997-ben indult Fallout-so­rozat már első epizódjával azon­nal történelmet írt. A XXII. század atomháború sújtotta jövőjébe ka­lauzoló kaland emlékezetes karak­terfejlődésével, sajátos stílusával és nem utolsó sorban humorával vív­ta ki magának máig tartó kult stá­tuszát. Az ’50-es évek háború utáni Amerikájának eszmei és esztétikai kultúrájából merített retro-futu­­risztikus jövőkép, a technológiába vetett optimista remény, valamint a nukleáris világégés fenyegetésének kettőssége soha korábban játékban még nem volt ilyen mesterien meg­ragadva. A siker nem maradt el, így az egy évvel később érkező folytatás szinte minden szempontból meg­próbálta felülmúlni elődjét, ami többé-kevésbé sikerült is. A Fallout mint szerepjáték is emlékezeteset alkotott: a rengeteg Opcióból összerakott, magunk ké­szítette karakterünk egy összetett, sokszereplős, helyenként nehéz döntésekkel tűzdelt elbeszélés fő­hőse volt. Ezt a fontos összetevőt felejtették el a készítők a sorozat következő két játékában, amikor úgy döntöttek, hogy a világ, amit felépítettek, talán más játékstílu­sokkal való kísérletezésre is teret ad. Sajnos a kísérlet nem vált be, olyannyira, hogy a cég végül kény­telen volt lehúzni a rolót, a Fallout pedig egy új kiadó, a Bethesda Soft­­works tulajdonába került. Eleinte úgy tűnt, náluk jó kezekben lesz a széria, ám a fenti tanulságot nekik sem sikerült levonniuk. A tavaly megjelent Fallout 76 nem titkoltan azzal a céllal szüle­tett, hogy megragadja az elsöprően népszerű online játékok közösségét, ugyanakkor valami újdonsággal ké­nyeztesse a meglévő rajongókat is. Tudvalevő, az előbbiek sikeréhez nagyban hozzájárul a tény, hogy teljesen ingyenesen játszhatók, a fejlesztők a játékokban opcionáli­san vásárolható kozmetikumokon keresztül tesznek szert bevételre. Ezek az apróságok csak a játékos karakterének izgalmasabbá, egye­dibbé tételére szolgálnak, valós játékbeli előnyt nem nyújtanak. A Fallout 76 készítői ott követték el az első hibát, hogy teljes árú játékként dobták piacra, mi több, borsos áron még különböző ajándéktárgyakkal kiegészített gyűjtői kiadásokat is készítettek. Az intő jelek ott mu­tatkoztak, amikor kiderült, hogy az ajándéktárgyak messze nem olyan minőségűek, mint az a hirdetésben szerepelt, és sokan visszakövetel­ték a pénzüket. Nagyobb gond volt, hogy maga a játék is félkész állapot­ban jelent meg, és hemzsegett a hi­báktól, bár ezek nagy részét utólag kijavították. A Fallout 76 koncepciózusán szembemegy mindennel, amiért a sorozatot korábban szeretni lehe­tett. A világvégi Nyugat-Virginia pusztulatában ezúttal nincsenek mellékszereplők, akiken keresztül érdekes történetet lehet mesélni, a végrehajtandó küldetések repeti­­tívek és fantáziátlanok. A készítők láthatólag már nem is igyekeztek fenntartani egy szerepjátéknak még az illúzióját sem. A mutáns vadálla­tok mellett egyedül a többi játékos­sal való találkozás lehel némi életet ebbe a játékba, ám míg az előbbiek pontosan kidolgozott terv szerint Kántor Mihály működnek, addig az utóbbiak eset­legesek és kaotikusak. A Fallout 76 vegyes fogadtatása után, az anyagi fenntarthatóság érdekében a kiadó opcionális előfizetési konstrukciót épített a játékba, és havidíj fejében különböző előnyökhöz juttatja azo­kat, akik ezt választják. A döntést mérhetetlen felháborodás övezte, ' nemcsak a játékosok, de a szaksajtó körében is. Ez odáig vezetett, hogy szabályos osztályharc alakult ki a játékban, az ingyenesen résztvevők összefogtak az „arisztokrata” előfi­zetők ellen. Mivel a játék készítői a felhasználói szabályzaton túl sem­milyen más módon nem felelősek termékük utóéletéért, ezért nem is képesek befolyásolni azt, hogy alko­tásukat mivé formálja a közösség. így fordulhatott elő, hogy a Fal­lout 76 egyszerre vált virtuális pol­gárháborúvá és egy bizarr szocio­lógiai kísérletté, melynek története jelenleg is íródik. (Fallout 76. Platformok: PC, Playstation 4, Xbox One.) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. november

Next

/
Thumbnails
Contents