Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-14 / 264. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD 0 2019. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK Levetítettek egy lefejezős videót a szír Haszán F.-nek . . '[ V : -■é Tagadja a terrorvádat Állítólag nem volt tagja az Iszlám Államnak. Az apja először még azt mondta, oda tartozott Fotó: MTI Jön a szigor a T. Ház működése érdekében BUDAPEST Fideszes és KNDP-s képviselők, köztük Kocsis Máté és Harrach Péter, benyújtották az országgyűlési törvény módosításáról szóló törvényjavaslatukat. Az elmúlt időszakban többször is botrányt okozott az ellenzék a T. Házban. Ilyen volt Hadházy Ákos táblás akciója Orbán Viktor beszéde alatt. Néhány kormánypárti képviselő leszerelte őt, de ez a fellépés is aggályos jogilag. Az új javaslat szerint 6 hónapi fizetést is elvonhat a házelnök a fizikai erőszakot alkalmazó képviselőtől, vagy ha akadályozza az ülés, a szavazás menetét. Aki erőszakot alkalmaz, azt akár két hónapra is ki lehet tiltani a parlamentből. Aki az ülés menetét akadályozza, azt egy hónapra. Aki a házelnök felszólítására nem távozik az ülésteremből, az azonnali hatállyal kitiltható az országgyűlésből, és egy teljes évi fizetésétől is megfoszthatják. A jegyzők, a házelnök, az alelnökök és a háznagy tekintetében is vannak szigorítások: ha őket fegyelmi intézkedés alá vonják, kizárják kétszer az ülésről, vagy egyszer kitiltják az országgyűlésből, akkor megszűnik a megbízatásuk a posztjukon. A képviselők nem mehetnének be csak úgy „spontán tiltakozni” a közintézményekbe, előtte egyeztetniük kell. MW Nincs köze az Iszlám Államhoz, állította tegnapi tárgyalásán a tavaly Budapesten elfogott, terrorizmussal vádolt Haszán F. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Tagadta bűnösségét a tömeges kivégzésekkel, terrorcselekménnyel és emberiesség elleni bűntettel vádolt szír férfi a Fővárosi Törvényszéken. A tegnap kezdődött büntetőper szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott. A vádirat szerint a 27 éves Haszán F. az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet katonája volt Szíriában. Egy kisebb egységet irányított, és 2015-ben Homsz városában részt vett egy nyilvános lefejezésben és több kivégzésben; legalább 25 ember haláláért felelős. Haszán F. tagadta, hogy köze lenne a terrorszervezethez, azt állította, hogy az IÁ „be akarta ugyan sorozni”, de inkább vállalta a börtönt, mint hogy beálljon hozzájuk. Azt mondta, soha nem bántott senkit, és a vádbeli cselekmények idején nem is volt Szíriában. Védője szerint a férfi analfabéta, így biztosan nem tudott listát készíteni az „iszlám ellenségeiről”. Meghallgatta a bíróság az apját is, aki korábban azt vallotta, hogy a fia tagja volt az IÁ-nak. Most viszont már az ellenkezőjét állította. A bíróság levetített egy lefejezésről készült videófelvételt, amelyen látni, hogy többen uj-Több ezer Haszán F.-hez hasonló terrorista jutott be Európába a bevándorláspártiak miatt, írta közleményében a Fidesz. A szír férfi tárgyalására reagálva közölte, a Fidesz-KDNP határojongva kiáltanak fel, amikor a hóhér magasba emeli a levágott fejet. Tanúk szerint köztük volt Haszán F. is. A vádlott ezt tagadta. Pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik zott álláspontja, hogy a terroristák és az illegális migráció előtt nem megnyitni, hanem lezárni kell a határokat, az illegális bevándorlókat pedig nem behozni kell Európába, hanem kivinni. a tárgyalás, Haszán F. védője azt kérte, a bíróság zárja ki azokat a tanúkat, akik nem voltak jelen a kivégzéseknél, csak hallottak róluk. Mint ismert, Haszán F.-et 2018 decemberében, a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, amikor hamis okiratokkal próbálta igazolni magát és a vele utazó nőt. Amíg a kiutasítására várt, külföldi és hazai szervek kiderítették, hogy feltehetőleg az Iszlám Állam tagja, és Szíriában kivégzéseket hajtott végre. HÍREK Dánia visszaállítja a határellenőrzést KONTROLL Dánia a svédekkel közös határának néhány pontjára hat hónapra visszaállította a határellenőrzést. A dánok szerint az elmúlt időszakban történt számosrerőszakos bűncselekményt olyanok követtek el, köztük migránsok, akik Svédországból léptek be dán területre. MW Czeglédy tagságát törölte az MSZP BUDAPEST Bizalmi kérdést emlegetve az MSZP is elfogadhatónak tartja, hogy DK-s polgármesterek költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégével kötöttek milliós szerződéseket. A párt szerint az a fontos, hogy a megbízásokért valódi teljesítményt nyújtson. A Magyar Nemzet forrásai szerint az MSZP törölte Czeglédy párttagságát. MW Muzulmánokat támadtak volna VARSÓ Muzulmánok ellen tervezett támadások gyanújával letartóztattak két lengyel férfit, egy szélsőséges csoport tagjait. Már vasárnap őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték őket. A gyanú szerint egy olyan csoport tagjai, amely lőfegyverek és robbanóanyagok felhasználásával fegyveres támadásokat tervezett Lengyelországban élő muzulmánok ellen. MTI Több ezren juthattak be Európába Kényelmes, gyors és biztonságos fizetés a Mastercarddal SZPONZORÁLT TARTALOM Pénztárca a mobiltelefonban A digitális fizetési formák egyre elterjedtebbek Magyarországon, és ezek ma már jóval túlmutatnak a hagyományos bankkártyás fizetéseken. Legyen szó akár egyérintéses kártyáról, online fizetésről vagy mobiltárcáról, a biztonság, a gyorsaság és a kényelem a kulcsszavak. Mediaworks-összeállítás szerkeszt oseg@mediaworks.hu PÉNZÜGY A készpénzes fizetésnél biztonságosabb, korszerűbb és kényelmesebb megoldásokat kínálnak az egyérín'téses fizetésre alkalmas bankkártyák, sőt, számos pénzintézet már lehetővé tette ügyfeleinek a mobiltelefonos fizetést is - ebben az esetben még a bankkártyát sem kell magunkkal vinnünk, elég a telefonunk kijelzőjét hozzáérinteni a terminálhoz fizetéskor. A kényelmen túl az sem utolsó szempont, hogy abban az esetben, ha bankkártyánkat esetleg ellopják, egyetlen telefonnal letilthatjuk bankunknál a kártyát, míg az elvesztett vagy ellopott készpénzt az esetek nagy többségében nem látjuk viszont többé. Praktikus megoldás ilyen esetekre, ha a telefonunkban eltároljuk a bankunk telefonszámát, hiszen minél gyorsab-Fotó: MW k Az egyérintéses fizetést lehetővé tevő bankkártyákhoz egyéb szolgáltatások is tartoznak ban intézzük a kártya letiltását, annál jobban tudjuk minimalizálni a minket ért kárt. Egy bevásárláshoz vagy műszaki, kényelmi cikk megvételéhez már a lakást sem kell elhagynunk, ezeket a vásárlásokat is praktikusabb kártyával intézni, ahol erre lehetőségünk van. Az online kereskedők oldalán érdemes elmenteni a kártyánk adatait, így nem kell minden alkalommal vesződni a beírással. A kényelmi szolgáltatások sorának itt még nincs vége: ma már a közüzemi számlák kifizetéséhez sem kell sorban állni a postán, hiszen vagy a szolgáltató oldalán tudjuk kiegyenlíteni a számlát, vagy még ennél is egyszerűbben, erre szolgáló mobilapplikációk segítségével rendezhetjük a díjakat. Aki mégis a postán fizetné a közüzemi számláit, már díjmentesen megteheti ezt bankkártyával is, mivel - a korábbi szabályozással ellentétben - néhány éve már nem minősül készpénzfelvételnek a postán való fizetés. A bankkártyákhoz, a kibocsátó banktól függően, egyéb szolgáltatások is tartozhatnak, egyebek mellett biztosítás vagy 24-órás segítségnyújtási szolgáltatás. A kártyákban számos egyéb lehetőség is rejlik: a Mastercard vagy Maestro kártyánkat érdemes regisztrálni a kártyatársaság Priceless Specials programjába. A tavaly megújult program keretében a digitális kuponfüzet több tucat kereskedő kedvezményes ajánlatát tartalmazza, így vásárlásainkat és tranzakcióinkat könnyedén élményekre válthatjuk. Az egyelőre csak Androidos platformon elérhető applikáció letöltésével a vásárlók közvetlenül a mobiljukról válthatják be a kedvezményeket a népszerű üzletekben, illetve a webáruházakban. Aki sokat utazik, annak érdemes premium kártyát igényelnie, ugyanis a premium Mastercard kártyával rendelkező kártyabirtokosok számos exkluzív, utazáshoz kapcsolódó szolgáltatást vehetnek igénybe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Természetesen a bankkártyák esetében éppúgy, mint a mobiltelefonos fizetésnél vagy az online vásárlásnál, be kell tartani néhány biztonsági szabályt. Érdemes ugyanúgy vigyázni a bankkártyára, mint a készpénzre. Bár a pénzünkhöz nagy valószínűséggel hozzájutunk, ha elveszítjük vagy ellopják a kártyát, tiltás esetén újat kell csináltatni, ami időbe és pénzbe kerül. A kártyához tartozó pin-kódot azonnal változtassuk meg, amint megkaptuk a kártyánkat, és soha ne tartsuk felírva a kártya mellett. Bár a bankok általában külön díjat számítanak fel érte, de érdemes smsértesítést kérni minden tranzakciónkról, így rögvest kiderül, ha visszaélnének a kártyánkkal.