Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-25 / 248. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2019. OKTÓBER 25., PENTEK A szekszárdi Lugos József videóelemzőként tagja a stábnak A remek közösség a titka a Mezőkövesd sikereinek Lugos József (balról) és Tóth Mihály hallgatja Kuttor Attila vezetőedző utasításait Beküldött fotó Helyezetlenül zárt a paksi Pupp Réka CSELGÁNCS Helyezetlenül zárta az Abu-Dzabi Grand Slam-tornát Pupp Réka (képünkön), az Atomerőmű SE 52 kilogrammosok között induló dzsúdósa. A paksiak olimpikonja az első fordulóban a svájci Fabienne Kodiert győzte le ipponnal, a spanyol Estrella Lopez azonban vazaarival ezúttal jobb volt a magyarnál. A másik ASE-induló, a Brazíliavárosban nemrég GS-bronzot szerző Cirjenics Miklós (100 kg) szombaton mutatkozik be a dán Mathias Madsen ellen. A döntőket a Sportl élőben közvetíti 15 órától. B. S. Harmadik sikerét aratta a Tolna VFC FUTSAL Negyedik bajnokiján a harmadik győzelmét szerezte meg a Budapesti Regionális Bajnokságban a Tolna VFC férficsapata. Szőcs Richárd csapata idegenben 12-4-re múlta felül a Városgazda Utánpótlás Akadémia együttesét. Eredmény, 4. forduló. Városgazda UATolna VFC 4-12 (1-7). Tolna: Merkl D. - Kneller, Ágics, Sós G., Pál A. Csere: Oláh B... Vadas, Sára P., Karszt L. A tolnai gólszerzők: Karszt L. (10., 19., 19., 30.), Vadas (10., 33.), Sós G. (14., 15.), Ágics (25., 34.), Oláh B. (12.), Pál A. (39.). B.S. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu LABDARÚGÁS Remek szezont fut az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC, amely tartja a lépést a Fehérvár FC-vel és a Ferencvárossal. A sikerekből tevékeny részt vállal a szekszárdi Lugos József, aki videóelemzőként tagja a stábnak. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu - Döntetlent játszottak a listavezető fehérváriakkal. Gratulálhatok hozzá?- Két jó csapat találkozott, egy nagyon jó mérkőzést játszottunk a Vidivel - felelte Lugos József. - A helyzetek alapján talán közelebb álltunk a győzelemhez, de a befejezések nem sikerültek. Egygólos mérkőzés volt, sajnos nem tudtunk betalálni. A srácok megtettek mindent, de így sem vagyunk szomorúak.- Gyanítom, jó érzésekkel néznek rá mostanság a tabellára!- Nagyon tetszik mindenkinek. Jó lenne, ha így maradna a szezon végéig!- Hogy érzi magát Kövesden?- Remekül, köszönöm a kérdést. A szakmai stáb nagyon együtt van, és a csapatunk is tele van jó emberekkel. A klub minden feltételt biztosít ahhoz, hogy a legjobb tudásunk szerint dolgozhassunk.- A vezetőedzővel, Kuttor Attilával milyen a viszonya?- Úgy érzem, megtaláltuk a közös hangot. Sokszor hihetetlen számomra még ma is, hogy kikkel is ülök egy öltözőben. Mondhatnám a vezetőedzőnket, vagy említhetném Tóth Mihályt és Elek Norbertét is. Szerintem őket sem kell bemutatni a magyar futball kedvelőinek, ismerőinek.- Valóban ilyen jó ez a mezőkövesdi együttes, mint amit a tabella mutat?- Nagyszerű játékosaink vannak, akik nagyon jó közösséget alkotnak. Emberileg és futballtudás szempontjából is ezt mondhatom róluk. Azt érzem minden nap, hogy folyamatosan jobbak és jobbak szeretnének lenni, amit nagyon jó látni nekünk, a szakmai stáb tagjainak.- És ehhez az ön munkája is hozzájárul! Pontosan mi is az ön feladata?- Az ellenfelek feltérképezése különböző szempontok alapján. Heti három videózásunk van. Hétfőn a saját hétvégi meccsünk jeleneteit nézzük vissza a csapattal. Csütörtökön és pénteken pedig a következő ellenfelet mutatjuk be. A játékosok is ekkor kapják meg a nekik szóló, személyre szabott videókat. Mindenki arról a játékosról kap összeállítást, akivel szembe találkozhat a pályán. A bajnokikat is mindig élőben rögzítjük, jeleneteket vágok ki, ha olyat látok, s ha a helyzet úgy kívánja, akár a szünetben is megmutatjuk a csapatnak.- Mondhatjuk, hogy a tenyerében van, amit az élvonal mezőnyéről tudni kell?- A 12 csapatos NB I-ben háromszor is találkoznak egy-Késedi ajánlotta LÚGOS JÓZSEF korábban a DVTK csapatánál dolgozott videóelemzőként, onnan Vitelki Zoltánt követve az NB ll-es Kazincbarcikához került. Késedi Gábor, a Fehérvár FC videóelemzője ajánlotta be Kuttor Attilának, a mezőkövesdiek vezetőedzőjének, aki szimpatikusnak találta a szekszárdi fiatalembert. A Tóth László sportigazgatóval való egyeztetés után pedig egyenes út vezetett a stábig... mással a csapatok. Nagyjából már tudjuk előre az ellenfelekről, hogy mire is számíthatunk. Melyik csapat erős pontrúgásban, melyik rivális játssza hosszú labdákkal a futballt, és melyik az, amelyik építkezik. Viszont mindig lehetnek újítások. Ezért minden csapat utolsó öt mérkőzését visszanézem. Ez nem azt jelenti, hogy régebbre nem nézelődök, viszont ott már az instant rendszer vágott jeleneteit nézem vissza, valamint a Wyscout rendszer „segítségét” kérem.- A DVSC-vel játszanak a hétvégén, mire hívta fel a kollégák és a játékosok figyelmét?- Alaposan kielemeztem a Löki játékát, tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük, de most engedje meg, hogy ne áruljam el önnek. Ha szombat este megnézi az eredményt, el tudja majd dönteni, hogy jól végeztem-e a munkámat. HIRDETÉS Olvasgató ege« Játsszon velünk! Rendelje meg a Szabad Föld 2020-as Kalendáriumát 980-Ft helyett most 840 Ft-ért! UTALVA'Ny“ 500 000 ^or int A fődíj vásárlási utalvány 500 000 Ft értékben! *A Joker Kalendárium-játék részletei a Szabad Föld 2020-as Kalendáriumában olvashatók. Hívja ügyfélszolgálatunkat a .-4fi -as telefbnszámon vagy írjon az works Jm e-mail címre! Rendeljemega ivw.lapcentrumJn weboldalon! U=sl",tíl Világválogatott jön Szekszárdra KÉZILABDA Hét év, öt hónap és tizenkilenc nap után rendeznek ismét NB I-es női felnőtt bajnoki mérkőzést Szekszárdon. Akkor, 2012. május 6-án az élvonaltól búcsúzó UKSE Szekszárd egyetlen góllal, 29- 28-ra kapott ki a Dunaújvárosi Regale Klíma csapatától. A sors fura fintora, hogy ma este éppen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fogadja a Győri Audi ETO KC együttesét. Azonban nemcsak a házigazda az egyetlen kapocs a közel hét és fél évvel ezelőtti mérkőzéshez képest, hanem Szekercés Luca is. A bonyhádi születésű, Szekszárdon nevelkedett jobbátlövő egy gólt szerzett azon a találkozón, de három éve már a DKKA-t erősíti. Az újvárosiak hat mérkőzésen vannak túl a bajnokságban: a Békéscsaba (29-27) és a Mosonmagyaróvár (27-20) ellen hozták a kötelezőt, a Ferencváros (23-31) és az Érd (25-26) elleni vereség sem a meglepetés kategóriába tartozik, míg az MTK elleni pontvesztést (27-27) a Debrecen otthonában elért bravúr döntetlennel (24-24) kompenzálta György László csapata. A norvég Stine Bredal Oftedallal, a brazil Eduarda Amorimmal, a francia Esteile Nze Minkóval, a dán Anne Mette Hansennel fémjelzett, Bajnokok Ligája-címvédő Győr mind a hét mérkőzését megnyerte az NB I-ben. „Izgatottan várom, hogy tétmérkőzésen újra pályára léphessek Szekszárdon. Bízom benne, hogy kiváló hangulat lesz a csarnokban, amit egy számunkra jól alakuló mérkőzéssel tudunk majd meghálálni” - mondta a házi góllövőlistát 40 góllal vezető Szekerczés Luca. NŐI NB I, 7. FORDULÓ. Dunaújvárosi KKA-Győri Audi ETO KC, péntek, 18 óra. B. S. A BL-ctmvédő győriek ellen kezd ma este Szekszárdon a Dunaújvárosi Kohász KA Ma este is foghíjas lesz az Atomerőmű KOSÁRLABDA Pocsék dobóformát mutatott az Atomerőmű SE a Körmend ellen a férfi NB I múlt pénteki rangadóján. Dzunics Braniszlav gárdája rettentő rossz százalékban dobta a hárompontosokat, 27 kísérletükből mindössze kettő ért célt, ez is oka volt annak, hogy a vasiak 80-63-ra nyertek. Pedig ha csak egy kicsivel jobban céloznak Shannon Evansék, akkor akár meg is nyerhették volna a rangadót. Most itt a lehetőség a javításra, de az eddig jól szereplő DEAC ellen sem lesz könynyebb. Sőt... „Ugyanúgy készültünk a debreceni fellépésünkre, ahogy eddig, ezt nem befolyásolja, hogy nyerünk, vagy veszítünk. Most vereség után kellett készülnünk - mondta Dzunics Braniszlav, az ASE vezetőedzője. - Egyénileg remek játékosok alkotják a hajdúságiak keretét, az idei szezonra erős csapatot hoztak össze a vezetőik. Milos Boriszovra és Tóth Ádámra oda kell figyelnünk, az ő semlegesítésük kulcsfontosságú lesz. A helyzetünk nem lett jobb az egy héttel korábbihoz képest. A még hosszú ideig hiányzó Eilingsfeld János és Horváth Kristóf mellett Kovács Ákosra és Orlando Colemanra sem számíthatok még, vagyis ugyanazzal a csapattal állunk fel, mint a körmendiek ellen” - tekintett előre a paksiak szakvezetője. FÉRFI NB I, AZ 5. FORDULÓBAN DEAC-Atomerőmű SE, péntek, 18 óra. V.: Papp P., Rácz Zs., Hervay T. A tervezett kezdőötösök, DEAC: Costa, Manigat, Boriszov, Armwood, Tóth Á. ASE: Evans, Harris, Faust, Jackson, Lóránt P. R. G. I A férfi NB 1 állása 1. Körmend 4 4 0 337-266 1,00 2. Pécs 3 3 0 282-244 1,00 3. Szombathely 3 3 0 255-219 1,00 4. Fehérvár 4 3 1 369-338 0,88 5. Debrecen 4 3 1 317-302 0,88 6. Kecskemét 2 1 1 170-167 0,75 7. Atomerőmű 4 2 2 313-314 0,75 8. Zalaegerszeg 4 2 2 306-319 0,75 9. Szolnok 4 2 2 309-326 0,75 10. Kaposvár 4 1 3 314-322 0,63 11. Sopron 4 1 3 305-322 0,63 12. Oroszlány 4 1 3 304-340 0,63 13.Jászberény 4 0 4 288-330 0,50 14. Szeged 4 0 4 323-384 0,50